Írd be, mit keresel:

A hal halála, ha kiszárad sülés közben, ha elmúlik a szaftossága, és sajnos ez még az olyan zsírosabb húsú halakra is igaz, mint a lazac. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, érdemes előzetesen bepácolni, majd viszonylag alacsony hőmérsékleten hosszabban sütni. Esetünkben 100 fokon sült, de profik ennél alacsonyabb, akár 50 fokos sütőt is javasolnak, de mi azért szerettünk volna biztosra menni, hogy valódi hőkezelésen essen át az érzékeny húsú halacska.

A pác kellően pikánssá és omlóssá tette, ebbe citrom leve és héja, egy kis csípős wasabi és gyömbér, valamint szójaszósz került, nagyon friss aromájú, izgalmas, szaftos lett, ünnepi fogásnak is ideális.

Lassan sült pácolt lazac

Hozzávalók:

  • 80 dkg bőrös lazacfilé
  • 0,8 dl szójaszósz
  • 1 teáskanál wasabi paszta
  • 1 citrom
  • diónyi friss gyömbér

Elkészítés: A gyömbért meghámozzuk, és a citrom héjával együtt lereszeljük. Hozzáadjuk a wasabit, a szójaszószt és a citrom kifacsart levét, elkeverjük. A lazacfilét 3 ujjnyi szeletekre vágjuk, és a páccal összeforgatjuk, húsukkal lefelé fordítjuk a halszeleteket, és fóliával lefedve, szobahőmérsékleten 1 órát pácoljuk.

A lazacdarabokat sütőtálba tesszük a bőrükkel lefelé, rálocsoljuk a pácot, és 100 fokos sütőbe toljuk, 45 percig sütjük, időközben többször meglocsolva a páccal.

Ízlés szerinti körettel tálaljuk, citromot mindenképpen kínáljunk az omlósra és szaftosra sült halhoz.

Hogy mitől lehet okos a konyha? Sokmindentől: jó alapanyagokat és megfelelő mennyiségben vásárolunk, nem dobunk ki ételt, okosan rendszerezzük a polcokat és fiókokat, megtervezzük a heti menüsort és bevásárlólistát készítünk, egy ráérősebb napon előkészítünk több ételt és alapanyagot, hogy más napokon pár perc alatt gyorsan finomat és lehetőleg egészségeset varázsoljunk.

A vásárlásnál kezdődik minden!

Nem mindegy, mivel töltjük fel a hűtőt és a kamrapolcot – ebből fogunk főzni otthon, máshoz nem nagyon tudunk nyúlni, így már itt eldől, miből gazdálkodhatunk. Szezonális zöldség és gyümölcs legyen az alap, valamint hüvelyesek, ez utóbbiakat szárazon és natúr konzervként is megvásárolhatjuk, de zöldségből és gyümölcsből is vehetünk fagyasztottat, ezek sokszor olcsóbbak és már konyhakészek, praktikus, ha csak maréknyi kell belőlük, vagy épp nincs friss otthon.

Olvassuk el a címkét!

Minden csomagolt árun fel kell tüntetni, mi van benne, ez pedig árulkodó, és könnyen kiszűrhetjük, hogy milyen felesleges dolgok lehetnek benne, mennyire hasznos vagy jótékony a számunkra. Tejtermék, tészta, konzerv, húskészítmény, kész leveles tészta – mindegyik lehet jó és praktikus, csak nem biztos, hogy okos választás, ezért kell megnézni az összetevők listáját.

Fontosak a magok!

Aprók és olyan jelentéktelennek tűnnek, de nagyon jótékonyak, és tele vannak remek tápanyagokkal. Legyen itthon mindig szezám, napraforgóbél, tökmag, dió, mandula, kevés is nagyon jó belőlük salátára szórva, a reggeli müzlibe vagy smoothie-ba téve, és ha a kezünk ügyében van, rendszeresen is használjuk.

Jó a tervezés!

Ha van egy heti menütervünk, okosabban vásárolunk, könnyebben megy a főzés, és nem csábulunk el rendelésre, egy gyors tésztára vagy fagyasztott készételre hazafelé a munkából. Nem egyszerű elsőre, de nem is annyira bonyolult, és néhány hét alatt kialakul a tökéletes rutin!

Maradékmentés okosan

A mélyhűtő tényleg a legjobb barátunk, nemcsak alapanyagok tekintetében, de a maradék is megmenthető a segítségével. Sőt akár olykor főzhetünk nagyobb adagot is, és a felét vagy adagokban kiporciózva le is fagyaszthatjuk – sok étel így nagyon praktikusan és okosan használható. Krémlevesek, raguk, pörkölt, de akár főzelékek is tökéletesen megmenthetők így, nem megy pocsékba, és egyszer nagyon jól jöhet, mint gyors megoldás! Sőt a bepácolt húst is fagyaszthatjuk – felhasználáskor már nem kell várni a pácolásra, csak kiengedni…

Csupán 3 alapvető szabálynak kell megfelelnie egy alapanyagnak, hogy diétásnak és alakbarátnak mondhassuk: legyen magas a víztartalma, kevés kalóriát tartalmazzon, és sok rost legyen benne, ami segíti a telítettség érzést fogyasztásakor. Ha pedig még vitaminokban, antioxidánsokban és ásványi anyagokban is bővelkednek, az külön áldás a szervezetnek. Ahogy az eddigiekből sejthető, ezek zöldségek, és mindegyik fogyasztható nyersen és főzve is, korlátozás nélkül.

Szárzeller

Szuper ropogtatni való, 95%-a víz, rengeteg rostot tartalmaz, sok magnézium, vas, kálcium és kálium van benne, nem kevés C- és B-vitamin, 100 g zöldségben viszont csak 12 kcal! A szárzellerben található fitokemikáliák, például a flavonoidok és polifenolok, gyulladáscsökkentő hatásokkal rendelkezhetnek. Ezek az anyagok segíthetnek a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok csökkentésében. Természetes vízhajtó hatása van, ami segíthet a felesleges folyadék eltávolításában a szervezetből. Ez hasznos lehet a vérnyomás szabályozásában és a vesék egészségének támogatásában.

Uborka

Semleges ízű, könnyen emészthető, 95 %-os víztartalmú zöldség, frissít és remekül hidratál, és 100 g csak 15 kcal energiát tartalmaz. Antioxidánsokat tartalmaz, például beta-karotint és flavonoidokat, amelyek segíthetnek a sejtek károsodásának megelőzésében és az öregedés jeleinek lassításában. A benne található kálium segíthet a vérnyomás szabályozásában, hozzájárulva ezzel a szív- és érrendszeri egészség fenntartásához. Köretként, salátának, kenyér vagy grissini helyett sovány joghurtos mártogatósok mellé is ideális.

Zöldsaláta

Lehet klasszikus fejes, jégsaláta, fodros, madársaláta, rukkola vagy bébi spenót, akár ezeknek a keveréke is, mindegyik nagyon egészséges, sok C-vitamint, rostot és méregtelenítő, lúgosító hatású klorofillt tartalmaznak, 100g 10-12 kcal energiát tartalmaz, fajtától függően. Persze valamilyen öntet jár hozzá, így csalóka lehet – próbáljunk könnyű, zöldfűszeres joghurtot készíteni hozzá…

Brokkoli és karfiol

A brokkoli 33, a karfiol 25 kcal energiát tartalmaz 100g-ként, rengeteg rostot és értékes vitaminokat, A-, C-, E-, K-vitamint, vasat, foszfort, káliumot és kalciumot tartalmaznak, és apró rózsákra szedve nyersen is nagyon finom ropogtatni való mindkettő, de párolva vagy sütve, egy kis citromlével és csilivel is isteni laktató zöldségek.

Retek

A hófehér, selymes bőrű sörretek és jégcsapretek semlegesebb ízű, mint a csípősebb hónapos retek vagy a fekete retek, ezek maguknak is nagyon finom ropogtatni valók, és csak 18 kcal energiatartalommal bírnak 100g-onként. Vízhajtó hatásúak, magas a rosttartalmuk, és serpenyőben vagy sütőben sütve is nagyon finomak köretnek, nemcsak nyersen.

Vannak a természetes cukrok, amiket gyümölcsökben, zöldségekben találunk, és van a hozzáadott cukor, ami nemcsak a klasszikus kristály- vagy porcukor lehet, hanem még rengeteg más formában is ételeinkbe, italainkba kerülhet. A természetes cukrokkal nincsen semmi baj, hiszen a zöldségek és gyümölcsök rengeteg vitamint és rostot is tartalmaznak, de a hozzáadott cukrokkal érdemes kicsit körültekintőnek lenni. A WHO szerint napi 50 g cukor az ajánlott, az egészség megőrzéséhez pedig napi 25 g. Ez nem túl sok, ha azt vesszük, hogy egy dobozos szénsavas üdítő önmagában 40 g hozzáadott cukrot tartalmaz… De mit tehetünk, hogy csökkentsük a felesleges cukorbevitelt – lehetőleg lemondások és hiányérzet nélkül? Jöjjön néhány tipp!

Olvassuk el mindig a címkét!

A legjobb, ha mindig természetes és tiszta alapanyagokat igyekszünk fogyasztani, de vannak azért olyan ételek is, mint a reggelizőpelyhek és a müzliszeletek, vagy például a gyümölcsös joghurtok, amelyeket alapból egészségesnek gondolunk, de ha elolvassuk a címkét, rengeteg cukrot fedezhetünk fel benne. És nemcsak az a cukor, amit annak neveznek, ilyen a legtöbb szirup is, ide tartozik a glükóz, a fruktóz, a dextróz is. Jó tudni azt is, hogy mindig azzal kezdődik a hozzávalók felsorolása, amiből a legtöbb van az adott ételben, utoljára pedig az, amiből a legkevesebb, így hozzávetőlegesen láthatjuk, milyen arányban szerepel hozzáadott cukor a vásárolandó ételben – sokszor meglepő lesz!

Ne igyunk cukrosat!

A legegyszerűbb módja a cukor csökkentésének, ha lemondunk az édes italokról. Fel sem tűnik, hogy mennyi hozzáadott cukor kerül a szervezetünkbe, amikor megiszunk egy limonádét vagy egy tejeskávét, a fent említett szénsavas üdítőkről nem is beszélve. A legtöbb helyen kérhetjük édesítés nélkül is, otthon pedig cukormentesen is készíthetjük. A címkéket itt is jó elolvasni, mert még az egészségesnek feltételezett gyümölcslé is tartalmazhat hozzáadott cukrot. A folyadékpótláshoz és az étkezések mellé pedig legjobb a víz!

Együnk több fehérjét és növényi zsiradékot étkezéskor!

A cukorfogyasztásnál az a csapda, hogy hirtelen megemelkedik, majd leesik a vércukorszint, és újabb adagra van szüksége a szervezetnek, viszont ha az étkezésekkor elég fehérjét és egészséges zsírokat kap a szervezet, akkor ezekkel hosszabban elvan, és nincs jelentős ingadozás a vércukorszintet illetően. Szokjunk rá, hogy magokkal, csonthéjasokkal gazdagítjuk főleg a reggelit, kerüljön bele avokádó is, főleg a reggeliknél, amikor hajlamosabbak vagyunk cukrosabb, szénhidrát-dúsabb ételt választani – így hosszabban kitart és lassabban szívódik fel a táplálék, és nem kezdünk el nassolni az ebéd előtt.

Cukros nasik helyett alternatív édes kényeztetés

Ha ránk tör a nassolhatnék, akkor szinte szentnek kell lennie annak, aki ellenáll egy édes keksznek, nápolyinak, cukros finomságnak, már persze akkor, ha van otthon. Ha viszont nincs, vagyis nem tartunk otthon ilyeneket, akkor valószínűleg nem indulunk el a boltba, hogy beszerezzük. Emellett azért nem kell lemondanunk a természetesen édes nasikról – készíthetünk például egy almás nachos-t, lefagyaszthatunk egy leszemezett fürt szőlőt, ami elszopogatva egyáltalán nem gyümölcsöt, sokkal inkább valamilyen izgalmas jeges desszertet idéz! Még egy jó ötlet egészséges nassolásra: ha az érett banánt félbevágjuk, pálcát szúrunk bele és lefagyasztjuk, majd amikor ránk tör a nassolhatnék, egy kis étcsokival meglocsoljuk, ízlés szerint olvasztott étcsokival vagy mogyoróvajjal meglocsoljuk, aprított dióval vagy kókuszreszelékkel megszórjuk, kész is az egészséges villámdesszert!

Nem az év első napjain kell megváltanunk a világot és jobbá tennünk, ahogy a magunk életét sem egy csapásra tudjuk megváltoztatni. Ha egyszerre akarunk egészségesebbek lenni, lefogyni, sportolni, spórolni, cigiről leszokni és környezettudatosabbak lenni, mindent egyszerre átalakítani, az valószínűleg túl nagy vállalás, ráadásul beláthatatlan hosszú is az az egy év, és szinte kizárt, hogy működjön. Sokkal inkább esélyünk van viszont rá, ha havi vállalásokat teszünk, apróbb lépésekben, de következetesen alakítunk a szokásainkon.

Harminc nap belátható, bármit is tűzünk ki célként magunk elé, és apránként, de biztosan haladhatunk, akár minden hónapban egy-egy apróbb, új dolgot bevállalva, amit teljesíteni is tudunk. A 30 napos vállalásban az is jó, hogy ennyi idő nemcsak tartható, de kiderül az is, mennyire hasznos vagy jó az a számunkra, megtartjuk vagy változtatunk rajta, de akár tovább is gondolhatjuk, vagy építhetünk rá egy újabb változtatást.

Ha az év eleji fogadalmakat így elaprózzuk, egész biztosan nem adjuk fel az első hét végére, és ha egy hónapig tudjuk tartani, akkor könnyen rutinná is válhat a változtatás. A havi vállalásainkat akár előre is megtervezhetjük, rákészülhetünk és felírhatjuk magunknak, a fokozatos ráhangolódás is segíthet a kitartásban. Hogy ki mit vállal, azt mindenkinek magának kell kitalálnia, mi csak néhány tippet adunk, amivel egészségesebb, környezettudatosabb mindennapokat teremthetünk magunknak:

  • hetente egy húsmentes napot tartunk
  • közvetlenül az étkezés után mindent elmosogatunk
  • nem használunk liftet, hanem lépcsőzünk
  • megtervezzük a heti menüt előre
  • minden nap eszünk salátát
  • kevesebb cukrot eszünk – vagy 30 napra teljesen lemondunk róla
  • kevesebb hulladékot termelünk, megpróbálunk műanyag zacskók helyett textilzsákokkal vásárolni
  • minden nap 8 órát alszunk
  • nem dobunk ki ételt, úgy tervezünk, hogy mindent maximálisan felhasználjunk
  • egészséges reggelivel indítjuk a napot

Minden nap legyünk kicsit tudatosabbak, és hónapról hónapra fejlődjünk – év végére hatalmas lesz a változás, és észrevétlenül napi rutin lesz az, ami ma még kihívásnak tűnhet!

Mintha csak valami mágikus momentum lenne, úgy kapaszkodnak sokan az év elejébe, mintha a naptár első napja tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy egy szempillantás alatt minden megváltozzon, és a teljes korábbi életmódot új alapokra lehetne helyezni. A legnagyobb hiba, hogy túl radikálisan akarunk váltani, mindent egyszerre és totálisan megváltoztatva. Csakhogy ez túl nagy váltás, és hamar visszaüthet – a fokozatosság és a türelem sokkal hatékonyabb, apró lépésekkel előrébb jutnánk.

Ha például azt mondjuk, hogy ebben az évben teljesen elhagyjuk a cukrot, vagy idén nem eszünk sült krumplit, mostantól minden nap mozogni fogunk, ezek egyszerűen nem reális vállalások, és ha véletlenül becsúszik egy kis galiba, máris feladjuk a fogadalmunkat, ráadásul bűntudatunk is lesz. Minden szokást egyszerre megváltoztatni tehát nem érdemes, hatékonyabb, ha odafigyeléssel és fokozatossággal változtatunk az életmódunkon.

Sajnálatos tény, hogy a kilók gyorsabban szaladnak fel, mint olvadnak le… ezért a türelem és a kitartás a diétázás legfontosabb kellékei. Ahogy nem várjuk el magunktól, hogy egyből maratont futunk, mert biztos kudarchoz vezetne, úgy a radikális táplálkozási változtatások sem vezetnek messzire. Inkább tegyünk rutinná pár okos szokást, mint például

  • igyunk több vizet és herbateát, csökkentsük vagy teljesen hagyjuk el az üdítőket, dobozos gyümölcsleveket
  • együnk magas víztartalmú ételeket, mert ezeknek alacsony a kalóriatartalmuk, mint az uborka, a saláta, a spenót, a sárgarépa, az alma vagy a citrusfélék
  • válasszunk rostokban gazdag ételeket, mert ezek jótékonyan serkentik az anyagcserét, eltelítenek, így segítenek elkerülni a nassolást – ilyen a legtöbb zöldség és gyümölcs, de a hüvelyesek is
  • a fogyáshoz a mozgás is elengedhetetlen, ami nemcsak futás vagy edzőtermi izzadás lehet, hanem tökéletes például 1-2 buszmegállónyi ütemes gyaloglás is a szabad levegőn, a megfelelő oxigénellátás is segíti az anyagcserét

Tény és való, hogy az év végi lakmározások bővelkednek szénhidrátokban és zsírokban, nem is említve az alkoholt, ezek együttesen pedig megterhelik a szervezetünket, ha pedig rendesen elszaladt velünk a ló, akkor fel is borulhat az anyagcsere megfelelő működése. Érdemes rászánnunk a januárt, hogy pár apróságot rutinná tegyünk a mindennapokban, nem áldozatokkal, hanem egy kis figyelemmel és fegyelemmel, leolvadjanak a fölös kilók, helyreálljon az emésztésünk, és az új évnek lendületesen és vitaminokkal feltöltődve indulhassunk neki.

Együnk minél több nyerset!

Bár télen inkább a meleg ételeket kívánjuk, érdemes törekedni arra, hogy minél több nyers zöldség és gyümölcs kerüljön a tányérunkra, ezek rostokban és vitaminokban gazdagok, kevés a kalóriatartalmuk, nagyon kedvezően hatnak az anyagcserére, laktatnak, egészségesek, és feltöltenek vitaminokkal. És mielőtt jönnének a kifogások, hogy ilyenkor drága és nincs is, felhívjuk a figyelmet, hogy de… Sárgarépa, cékla, zeller, káposzta, savanyú káposzta, fekete retek vagy jégcsapretek, alma, körte is frissen kapható, de ma már hazai friss salátakeveréket is találunk mindenhol, fogyasztásra készen előkészítve. Ezekből sokféle kombináció készíthető salátának, turmixnak pedig fagyasztott gyümölcsöket, banánt és más déligyümölcsöt is használhatunk. Törekedjünk arra, hogy amit megeszünk, annak 1/3 része nyers legyen. Nagyon jótékony, pár nap alatt érezhető a hatása!

Sovány fehérjék előnyben

A fehérje is nagyon fontos a szervezetnek, legjobb a soványabb fajtákat választani, de ebből is találunk pénztárcabarát kínálatot, ha kicsit tudatosabban keresünk. A csirkemell, pulyka, sovány hal, gomba mellett a hüvelyesek is sok proteint tartalmaznak, a lencse, a csicseriborsó és a bab is szuper alapanyag, de a kefir, joghurt és a túró is jó választás lehet.

Krémleves vacsorára

A zöldségkrémleves az egyik legjobb barátunk: melengető, finom, krémes, laktató és egészséges, vacsorára ideális, ha csak zöldségből készülő levest kanalazunk. Egyszerű és kiadós, ízekben gazdag téli leveseket ITT találtok. Könnyű, de laktató, több napra elkészíthető, este hazaérve villámgyorsan felmelegíthető és elkanalazható, a levesbetétekkel pedig jól variálható. Próbáljuk ki, hogy ebben a hónapban minden este valamilyen zöldségkrémlevest eszünk, változatosan fűszerezve: rá fogunk kapni, és ha nem is mindig vacsorára, de gyakran illesztjük majd az étrendünkbe ezt a finom és egészséges fogást.

A virsli eredetileg kizárólag sertéshússal készült, vékony juhbélbe töltve, és története egészen a XIII. századig nyúlik és Frankfurtig, innen származik ugyanis ez a ma is nagyon népszerű húsféle. A bécsi virsli ennek marhahússal vegyített változata, és 1805-ben kezdte készíteni egy Frankfurtban tanult, de Bécsben letelepedett hentesmester, és hamarosan hihetetlenül népszerűvé vált az egész régióban, így nálunk is. Ma már olcsóbb és soványabb baromfihússal, jellemzően pulykahússal is készül virsli, sőt a tömeggyártás és a kedvezőbb ár miatt szójával, hulladékhússal, csontőrleménnyel dúsított változatokat is találunk a bőséges kínálatban, ezért sem mindegy, melyiket választjuk.

A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a virsli homogén metszéslapú, marhahúsból vagy sertéshúsból, vagy a kettő keverékéből, gyártási szalonna alapanyagból, esetleg sertés- és marhavágás étkezési melléktermékeiből készült húspépet tartalmazó, kis (legfeljebb 30 mm) átmérőjű, természetes bélbe vagy műbélbe töltött, főzéssel hőkezelt, füstölt, pározott formájú húskészítmény. Ízének jellegét a bors és esetenként a fűszerpaprika adja.

  • Fehérjetartalom legalább 10,0%
  • Izomfehérje-tartalom az összes fehérjetartalom legalább 60%-a
  • Víztartalom legfeljebb 69,0%
  • Zsírtartalom legfeljebb 23,0%
  • Nátrium-klorid-tartalom legfeljebb 2,5%

Alak, méret: Egyenletes vastagságú, a párok hossza egyenlő. Az átmérő 25-30 mm között, a hossza 17 cm alatt van.

Burkolat: A burkolat sima, tiszta, alatta 5 mm-nél nagyobb zsírzsák nem látható.

Állomány, szerkezet, metszéslap: Tapintásra rugalmas, se nem puha, se nem kemény. Szerkezete homogén, pép jellegű, a fűszereloszlás egyenletes. A metszéslap homogén állományú, 5 mm-nél nagyobb légüreg nem, legfeljebb csak néhány kisebb látható. Nem tartalmaz 3 mm-nél nagyobb ín- és kötőszöveti hártyadarabot, legfeljebb néhány 1-2 mm-es méretűt tartalmazhat. Rágás után jól összeálló, melegen lédús, rágási maradék nincs.

Szín, íz, illat: A metszéslap egyenletes világos rózsaszínű. A fűszereloszlás egyenletes. A főtt húspép íze mellett bors- és paprikaíz érezhető, de idegen és mellékízek nem érezhetők. Kellemesen, enyhén sós ízű. Illatában a főtt húspép, a bors és a fűszerpaprika illata érezhető, idegen szagok nem érezhetők. Ízében és illatában a füst érezhető.

A termék megnevezése: virsli, sertésvirsli (csak sertéshús felhasználásával készült termék esetén), marhavirsli (csak marhahús felhasználásával készült termék esetén)

A fentiek alapján elsőként arra figyeljünk, hogy csak olyat vegyünk, amit virslinek hívnak – a füstli, a wursli, a füstölt sertésrudacska és más kreatív nevekkel ellátott, virslinek kinéző hústermék nem felel meg az Élelmiszerkönyv elvárásainak, tehát nem nevezhető virslinek!

A virsli kiválasztásánál talán a legfontosabb, hogy minél magasabb hústartalmút válasszunk, lehetőleg olyat, ami nem tartalmaz szóját és nátrium-glutamátot, bár ez utóbbit ma már elég nehéz elkerülni. A jó és minőségi virsli nem tud olcsó lenni, éppen a magas hústartalom miatt, amit pár száz forintért kínálnak kilónként, az feltehetőleg szójával és csontőrleménnyel dúsított termék.

Ha szeretjük, akkor a baromfivirslivel vagy sajtos virslivel nincs baj, de itt is érdemes az összetételt átböngészni!

A jó virsli nem műbeles, hanem természetes juhbélbe van töltve, és mivel főtt, hőkezelt húspépből készül, nem kell megfőzni, csak kellően átmelegíteni, így lesz finoman roppanós!

Kos

A Kos nyitott és dinamikus, sokmindent kedvel és bevállalós, kísérletező kedvű, és szereti élvezni az életet. A csililekvár >> ideális ajándék neki, ami azon kívül hogy újszerű és izgalmas, kellően tüzes is – épp mint a Kos!

Bika

A Bikának az otthonosság és a biztonság a legfontosabb, imád enni és főzni, sőt gondoskodni is, neki a legnagyobb ajándék, ha ő maga készítheti az ételt, így neki egy jó szakácskönyv a legjobb ajándék. Mi más is ajánlhatnánk, mint nagy kedvencünket és büszkeségünket, A nagy csokoládé könyvet >>

Ikrek

A mindig pörgős Ikrek bár szereti a hasát, azért nem arról híres, hogy a konyhában pepecsel, így neki szuper ötlet lehet egy instant sütimix >> üvegbe zárva. Ötletes és frappáns, azt pedig az Ikrek szereti. 🙂

Rák

A Rák imád otthon kuckózni, keresi a meghitt pillanatokat, így neki ezt segítendő készíthetünk egy házi forrócsokis keveréket >>, amiből bármikor készíthet magának egy finom lélekmelengető italt kuckózós pillanatokban.

Oroszlán

Az Oroszlán igazi hedonista, szereti a fényűző finomságokat és a különlegességeket, nem mellesleg ragadozó is, így neki szuper meglepetés lehet a házilag pácolt lazac >>, a gravlax.

Szűz

A letisztult és precíz, pontos és aprólékos Szűz általában csokoládéfüggő, így egy házi készítésű és egészséges csokival >> minden bizonnyal örömet szerzünk neki.

Mérleg

A Mérleg minden olyat kedvel, ami könnyed, kellemes és kecses, így valamilyen habos aprósüti biztosan a kedvére lesz. A sima habcsóknál nem sokkal bonyolultabb, de sokkal izgalmasabb asszonycsók, vagyis az olasz baci di dama >> tökéletes választás lehet.

Skorpió

A szenvedélyes és tüzes, a végleteket és az izgalmakat kereső Skorpiónak érdemes egy jóféle itallal készülni, ágyas pálinkával például, amihez csak egy kevés aszalt gyümölcs és a hozzá passzoló jó pálinka szükséges, no meg egy kis érlelési idő.

Nyilas

A Nyilas számára az ünnep szelleme a legfontosabb, az áhitat és persze a kreativitás, így neki egy kimondottan karácsonyi sütemény a tökéletes ajándék, ami formájában is kapcsolódik az ünnephez. A Stollen >>, ez a gazdag gyümölcskenyér éppen ilyen, hiszen a formája és színe a gazdag porcukorral emlékeztet az újszülött Kisjézusra, és Christstollennek is hívják.

Bak

A praktikus és lényegretörő Bak szereti a hasznos és sokféle módon használható dolgokat, így valamilyen házi dzsem ideális választás lehet a megajándékozásra. A kissé földes ízű cékla egy kis almával és szederrel megbolondítva, chutney-nak készítve >> biztos befutó lehet!

Vízöntő

A kísérletező és kreatív Vízöntő számára a legfontosabb a szellemiség és a kreativitás, így neki a legjobb gasztroajándék a szellemet frissítő, élénítő különlegesebb kávé vagy zöldtea lehet.

Halak

A Halak egyszerre keresi az otthonosságot és az izgalmat, a feloldódást és a belenyugvást, izgatja a misztikus és a metafizika, neki minden bizonnyal egy üveg kiváló bor a legjobb ajándék, mellé pedig a szintén Halak-jegy születésű Hamvas Béla remeke, A bor filozófiája​ >>

Tiszta lakás, rendes ház, szépen becsomagolt ajándéközön és csilli-villi karácsonyfa, közben 3-4 fogásos ünnepi vacsora, vendégvárás, vendégjárás, jókedvűen és csinosan, ezt sugallják a karácsonyi reklámok és filmek, de akinek mindezt menedzselnie kell, az tudja, hogy közel sem ennyire rózsaszín a karácsonyi áhítat. Ráadásul az igyekezet stresszt is jelent, ami hibázáshoz is vezethet, vagyis a sok teendő közben tönkremehet az étel, veszekedések pattanhatnak ki, és fuccs a meghitt és áhítatos ünnepi hangulatnak.

Három fontos dologgal azonban nagyon megkönnyíthetjük a karácsonyi készülődést. Na jó, van egy nulladik is, mégpedig az, ha elengedjük azt a hamis elvárást, hogy tökéletesnek kell lennie. Legyen jó és vidám, mosolygós és meghitt, egymásra figyelős – ez már önmagában a tökéletesség. Fontos, hogy

  1. kellően előkészüljünk, ne az utolsó pillanatra hagyjunk mindent
  2. közösen készüljünk, mindenkinek legyen egy kis feladata, legyen az takarítás, díszítés, főzés, így mindenki jobban megbecsüli és sajátjának érzi az ünnepet, és a terhek is eloszlanak
  3. megőrizzük humorérzékünket! Ünnepre és együttlétre készülünk, a jó hangulat mindennek az alapja, ne morgolódjunk és zsörtölődjünk, inkább viccel üssük el az esetleges gondokat, konfliktusokat, fontosabb a meghittség, mint az, hogy tökéletesen egyenes-e a karácsonyfa, vagy hogy szépen van-e felszeletelve a bejgli.

Ami az előkészületeket illeti, csomó dolgot már jó előre elkészíthetünk. Ha rántott halat tervezünk, akkor pédául már vásárlás után bepanírozhatjuk és lefagyaszthatjuk a halat, ugyanígy előkészíthetjük a halászlé macerásabb részét, a hallét, és kihűlés után ez is mehet a fagyasztóba, az ünnepi napon órákat spórolhatunk meg vele. Ha van erkélyünk vagy nagyobb hűtőnk, akkor a töltött káposzta is elkészülhet akár 1 héttel karácsony előtt, vígan elvan a hűvösben, ráadásul jobban összeérnek az ízei.

Forrás: Hámori Zsófia

A bejglit, zserbót, gyümölcskenyeret vagy stollent, a különféle linzertésztás aprósütiket is elkészíthetjük 4-5 nappal korábban, fóliába csomagolva, hűvös helyen még jót is tesz nekik pár nap, és így is kitart a szavatosságuk újévig.

Forrás: Hámori Zsófia

A habkarikákat még korábban is elkészíthetjük, ha jól el tudjuk dugni, és biztosan nem fogynak el karácsonyig, akkor ezeknek már most nekiállhatunk, ahogy a mézeskalácsot is nyugodtan bekeverhetjük ma és megsüthetjük holnap – tökéletes ráhangolódós közös családi program!

Nem mindennap van időnk és kreativitásunk, hogy nagyot alkossunk a konyhában, van, hogy csak pár szelet húst, halat vagy sajtot sütünk ki gyors megoldásként, vagy épp szeretnénk felhasználni az előző napi sült maradékát. Egy gyors szósszal ilyenkor nagyot lehet varázsolni, egészen felvidítja a fűszeres mártás az unalmasnak gondolt vagy épp túlsütött és kiszáradt ételt, esetleg a fagyasztóból kikapott és kisütött rántott gombát, sajtot, halrudacskát, csirkefalatokat vagy falafelt.

Ezzel a 3 villámgyors szósszal nem foghatunk mellé. A tartár, az édes csili és a gíroszokból ismert mediterrán kebabszósz natúr és bundás sültekhez is remek, az egyik édes és csípős, a másik selymes és pikáns, a harmadik friss és aromás – mindegyik tele van ízzel, illatokkal, ráadásul általában minden megtalálható hozzájuk a hűtőben és a fűszerpolcon.

Tartármártás

Hozzávalók:

  • 2 dl majonéz
  • 1 dl tejföl vagy görög joghurt
  • 5 dkg csemege uborka
  • 1 evőkanál kapribogyó
  • 1/2 citrom leve
  • pár szál petrezselyem
  • só, bors

Elkészítés: A kaprit és az uborkát finomra vágjuk vagy késes robotgépben darabosra aprítjuk, a petrezselymet finomra vágjuk, és az összes többi alapanyaggal összekeverjük. Jót tesz neki, ha áll egy félórát, de akár azonnal is tálalható.

Édes csiliszósz

Hozzávalók:

  • 8 dkg cukor
  • 0,5 dl fehérborecet
  • 1 evőkanál csilipehely
  • 2 evőkanál ketchup
  • 1 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítés: 2 dl vizet egy kis forralóban tűzre teszünk, hozzáadjuk a cukrot és a borecetet, felforraljuk, hozzáadjuk a csilit és a ketchupot, simára keverjük. Az étkezési keményítőt egy egész pici vízzel simára keverjük, a csilis keverékhez öntjük, és kevergetve sűrűsödésig főzzük. Langyosan vagy hidegen kínáljuk húsok, halak, sajtok mellé.

Kebabszósz

Hozzávalók:

  • 3 dl görög joghurt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál aprított menta
  • 2 evőkanál aprított petrezselyem
  • 1/2 citrom kifacsart leve
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1/4 kígyóuborka
  • só, bors

Elkészítés: Az uborkát lereszeljük, kinyomjuk a levét, tálba tesszük, hozzáadjuk az összes többi alapanyagot, alaposan átkeverjük. 15-20 perc pihenés után még intenzívebb és finomabb, de akár azonnal is tálalhatjuk.

Ahogy kuckózósra fordul az időjárás és rövidülnek a napok, a legtöbb lakásban előkerülnek a mécsesekkel melegített illatosítók, párologtatók, felfrissítjük az aromaolajaink gyűjteményét, mert az illat otthonossá, meghitté teszi a lakásunkat, nem mellesleg jó hangulatjavító és stresszoldó. Ugyanezt illóolajok nélkül is elővarázsolhatjuk, csak néhány fűszerre, gyógynövényre van szükségünk, illetve a meghámozott narancsok, citromok, mandarinok héját is tökéletesen felhasználhatjuk.

Nem kell túl nagy praktikára gondolni, valójában pofonegyszerű a dolog, hiszen az aroma- és illatanyagokat, ami itt a citrusok héja és a fűszerek, egyszerűen csak vízbe téve fel kell forralni, majd gyöngyöztetve párologtatni egészen alacsony hőfokon, de ha szeretjük a gyertya táncoló lángját, akkor a főzetből át is önthetünk a mécseses párologtatóba, a többit pedig kihűlve a hűtőbe tehetjük, és napokig kitart a házi illatosítónk.

Mit használhatunk az illatosítóba?

Bármilyen fűszert, amit szeretünk, tökéletes a már említett citrusok héja, az almahéj is nagyon finom, házias illatot teremt, de felhasználhatunk az illatosítóba már elhasznált teafüvet, gyömbér héját – itt nem számít hogy nem mutatós, illata van, és így még jobban kihasználjuk ezeket az alapanyagokat, mielőtt a szemétbe kerülnének.

A fűszerekből sem kell feltétlenül újat használni, a fahéjrúd és a csillagánizs még főzés után is tartogat elég aromát, ha mondjuk kompótot készítettünk velük, de használhatunk kardamomot, szegfűborsot, szegfűszeget, rozmaringot, kakukkfüvet, levendulát, mentát is a főzetünkhöz, ezekből inkább a még nem használt szükséges, de egész kevéske is elég.

Illatosabb otthon, jobban és környezettudatosabban használt alapanyagok és stresszűzés egyszerre – és milyen egyszerűen!