A méregtelenítés egyik leghatékonyabb formája a léböjtkúra, amelynek számos jótékony hatását élvezhetjük, ha szakszerűen végezzük. Kovács Krisztina, a NaturMed Hotel Carbona böjtvezetője szerint nemcsak az emésztésünket tehermentesíthetjük egy ivókúrával, de a bőrünket is ragyogóbbá varázsolhatjuk, sőt néhány kilónak is búcsút inthetünk. A lényeg, hogy betartsuk az alábbi szabályokat.
Figyeljünk a fokozatosságra!
Mielőtt belevágnánk a kúrába, fontos, hogy ne egyik napról a másikra hagyjuk el a szilárd táplálékot. A léböjt kezdete előtti néhány napban fokozatosan alakítsuk úgy az étkezéseket, hogy ne tartalmazzanak nehéz, zsíros ételeket, hanem könnyen emészthető fogásokat válasszunk. Például gyümölcsöket, zöldségeket vagy sovány tejtermékeket. Ugyanerre a böjt végeztével is figyeljünk oda, akkor is törekedjünk a fokozatosságra.

Napi 3 liter folyadék kötelező!
Léböjtkúra esetén fel kell készülnünk rá, hogy az egyébként ajánlott napi két liter folyadék helyett minimum hármat kell fogyasztanunk, hiszen ezek helyettesítik a „rendes” étkezéseket. Gyógyteákat és ásványvizet a méregtelenítés ideje alatt fogyaszthatunk bátran, ezenkívül zöldség- és gyümölcsleveket javasolt inni. Utóbbiban számos variáció áll rendelkezésünkre, színesebbnél színesebb turmixokat és leveket készíthetünk.
Készüljünk fel testileg-lelkileg!
Fontos, hogy előre készüljünk a méregtelenítésre. Az elején ugyanis számolnunk kell azzal, hogy kisebb szédülés, fejfájás lesz úrrá rajtunk a szilárd tápanyag megvonása miatt. Nem kell aggódni, ez el fog múlni. Ugyanakkor azt is tartsuk szem előtt, hogy ilyenkor ingerlékenyebbek lehetünk, így lényeges, hogy pihenjünk, amennyit tudunk, és relaxáljunk sokat a böjt alatt. Ezenkívül érdemes valakivel együtt elkezdeni a salaktalanító hetet, hiszen így motiválhatjuk egymást, és így kisebb az esélye a megingásnak.
Gyömbéres-répás méregtelenítő turmix
Hozzávalók:
Elkészítés: A gyömbért meghámozzuk, majd kb. fél dl vízzel összeturmixoljuk, ezután az almát és a sárgarépát is hozzáturmixoljuk. Ha az almánknak kevés a leve, ásványvízzel hígíthatunk rajta.
Az A- és C-vitaminban gazdag turmixot érdemes szobahőmérsékleten fogyasztani, mert a szervezet könnyebben emészti a közepes hőmérsékletű táplálékot, illetve italokat.

Forrás: NaturMed Hotel Carbona >>
A medvehagymás-sajtos csiga lehet gyors vacsora-alternatíva vagy vendégváró, snack vagy borkorcsolya, nagyon finom melegen, langyosan és hidegen is. Olyan szemtelenül egyszerű és villámgyors – köszönhetően a készen kapható leveles tésztának –, hogy kihagyhatatlan a tavaszi medvehagymás repertoárból.

A leveles tekercsbe finomra vágott medvehagyma, reszelt sajt, tejföl és tojás keveréke kerül, amit húsimádók egy kis aprított sonkával vagy füstölt tarjával gazdagíthatnak, majd jöhet a feltekerés és a szeletelés, és 15 perc sütés után már kóstolhatjuk is az illatos és ropogós tavaszi csigákat. Salátával kísérve tökéletes vacsora, de csak úgy magában is nagyon jól tud esni.
Medvehagymás–sajtos csiga
Hozzávalók:
Elkészítés: A medvehagymát megmossuk, leszárítjuk, majd finomra vágjuk. A tojást és a tejfölt egy keverőtálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a medvehagymát és a reszelt sajtot, alaposan összekeverjük.
A leveles tésztát kiterítjük, a töltelékkel egyenletesen megkenjük, feltekerjük, és 1-1,5 centis szeleteket, csigákat vágunk, sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk.
200 fokos sütőbe toljuk, és kb. 15 perc alatt pirulásig sütjük. A sütőből kivéve azonnal is tálalhatjuk, de hidegen is finom.

1. kerüljük a szélsőségeket
Bár népszerűek a drasztikus mennyiségű táplálékmegvonást és a különböző léböjtöket hirdető divatdiéták, ezek sok esetben hiányállapotokhoz vezethetnek, így inkább kerüljük el őket. Helyettük válasszuk inkább a tápanyagokban gazdag, növényi alapú táplálkozást, amivel nem csak az egészségünknek, de a közérzetünknek is kedvezhetünk. Kezdjük egyszerű változtatásokkal, például próbáljuk ki a növényi italokat, vagy cseréljük le a vajat margarinra. Kis lépésekben haladva ezek a változások akár hosszútávon, lemondások nélkül is beépíthetők az étrendünkbe.
2. Fokozatosan készüljünk a böjtre
Akármilyen böjtbe is kezdünk, fontos, hogy gondoskodjunk a szervezetünk számára szükséges tápanyagokról. Ne úgy induljunk neki ennek az időszaknak, hogy előtte még jól teleesszük magunkat, majd egyik napról a másikra teljes megvonást alkalmazunk, és a böjt végével kiéhezetten megint rávetjük magunkat a zsíros, nehéz ételekre, húsokra. Ezért kell szem előtt tartanunk a fokozatosság elvét: már a böjtöt megelőző időszakban is fogyasszunk kímélőbb, növényi alapú ételeket, hogy felkészítsük a szervezetünket a megszokottól eltérő étkezésre. Jó megoldás lehet például, ha kezdetben csak heti néhány húsmentes napot vezetünk be.
3. Nem csak a táplálékmegvonás lehet böjt
A böjtölésnek számos formája van, és nem csak az ételmegvonásról szólhat. Dönthetünk a hús és az állati eredetű termékek elhagyása mellett, de eltérve a kifejezés szigorú kereteitől, mellőzhetjük az étrendükből az édességeket, cukros élelmiszereket és egyéb élvezeti szereket, például a dohányzást. Ha pedig a hús elhagyása mellett döntünk, érdemes odafigyelnünk a fehérje és a szénhidrát mellett a jó minőségű zsírok pótlására is, ehhez választhatunk olyan 100%-ban növényi alapú margarinokat, mint például a Rama vajalternatíva.
4. Ne éhezzünk
Fontos, hogy a böjt alatt se éheztessük magunkat, de abba a hibába se essünk bele, hogy többet eszünk az egészségtelenebb, de az étrend alatt is fogyasztható, például cukros ételekből. Az éhezéssel leadott kilók hamar visszajönnek, ráadásul ezzel hosszú távú problémákat is előidézhetünk. Így beleshetünk a jojó hatás ördögi körébe, ahol az éhezést falásrohamok követik, majd jön a bűntudat, és még több koplalás, amit újabb túlevés követ. Ennek elkerülése érdekében figyeljünk oda a testünk jelzéseire (szédülés, fáradtság), és mindig vigyük be a szükséges tápanyagokat.
5. A böjt után
A fokozatosságról a böjt végével se feledkezzünk meg, lassan vezessünk vissza minden élelmiszert, hogy elkerüljük az emésztőszervi panaszokat, mint például a puffadás vagy hányinger. A böjtölés arra is kiváló lehetőség, hogy megfigyeljük, melyek azok az élelmiszerek, amik kellemetlenséget, esetleg intolerancia tüneteket okoznak a mindennapokban – ezeket az időszak végével is ajánlatos mellőzni az étrendükből. Ha pedig pozitívan értékeljük a diéta eredményeit, máskor is belevághatunk: akár havonta-kéthavonta is tarthatunk néhány napot, amikor kímélőbb ételeket fogyasztunk, vagy mellőzünk bizonyos ételcsoportokat a táplálkozásunkból.
Végül pedig semmiképpen ne arra használjuk ezt az időszakot, hogy az év többi részében elkövetett kilengéseket „igazoljuk", vagy kompenzáljuk vele. A kiegyensúlyozott étkezésnek nem csak egy napon belül része a rendszeres, kiszámítható étkezési ritmus, de hosszabb távon is jobb a szervezet számára, ha minél kisebb kilengésekkel étkezünk.
Bútor cicoma
A legtöbben ilyenkor mosnak függönyt, és a hátramaradt karácsonyi dekorációk mellett eltűntetik a port is – ez remek része a nagytakarításnak, de miért állnánk meg itt? A tavasz nemcsak a húsvétról és a tojásokról szól – bátran cseréljük le a függönyöket kicsit virágosabb díszítettségűekre, vagy az étkezőszékek párnáit variáljuk élénk színű huzatokkal. Egy egyszerű, magasabb vázát bátran díszíthetünk frissen vágott tulipánnal vagy jácinttal. Pár világos sárga vagy krémszínű kiegészítővel még meghitebbé tehető a konyha – legyen szó monokróm vagy rusztikus stílusról, ez a semleges szín mindenhez jól illeszthető!
A bútorokon végigfuttatott dísz ledsor után sem kell, hogy üresség maradjon. Tegyünk fel apró művirágokból készült füzéreket, amik lágyan aláomlanak a polcok mentén. Ettől olyan lesz, mintha a konyha is kivirágzott volna!
Találó tálalás
At étkezések sem kell, hogy egyhangúak legyenek a Mikulás eltűnése és a Nyuszi felbukkanása közti időszakban. No persze, nem kell lecserélni a teljes tálalószettet és a nagyitól örökölt ezüstkészletet – elég itt is csak pár, okos trükköt bevetni a tálalás során. A terítő például a klasszikus fehéren túl magába foglalhat apró, virágos elemeket – vagy éppenséggel érdemes beszerezni egy keskenyebb díszíterítőt, amivel a közös nagy étkezések még csinosabbak lehetnek.
A tányér alátétek is lehetnek frissek – a virágokon túl a napfelkeltés és kávés, citrusos díszítésűek vidámságot kölcsönöznek számunkra. Továbbá, amennyire csak lehet, hagyjuk elég teret egy-egy tányér között, és az üres tereket töltsük fel az asztalon fadeszkára helyezett finomságokkal és dekorvirágokkal.
Amíg megérkeznek az év első friss szabadföldi zöldségei, addig is csalhatunk egy kicsit, például roppanós hónapos retekkel és újhagymával, amelyeket ugyan melegházban nevelnek, a jó hír viszont az, hogy például az Alföld egyes vidékein nagyon praktikusan és okosan, ökológiai szempontból pedig egyszerűen zseniálisan a fóliasátrakat a földből felhozott, és keringetett termálvízzel fűtik, így pedig nem kell plusz energiákat pazarolni a növények előrehozott, a valós szezont kicsit megelőző termesztés esetén sem.
A zsenge, de harsány ízű retek és újhagyma most egy krumplisalátába került, kiadós, egyszerű, friss és nagyon finom, ha főtt tojással is gazdagítjuk, akkor önálló vega fogásnak is remek, de tojás nélkül bármilyen sült hús vagy fasírt könnyű, tavaszi körete is lehet, méghozzá piros-fehér-zöldben, és nem csak március 15-én, hanem akár a húsvéti asztalon is, a sonka mellé…

Tavaszi krumplisaláta
Hozzávalók:
Elkészítés: A krumplikat megmossuk, és héjastól a tojásokkal együtt egy lábasva tesszük, felöntjük vízzel, és addig főzzük, amíg a krumplik megpuhulnak.
Közben a retket, az újhagymát és az uborkát megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk, a kaprot finomra vágjuk. A joghurtot, a tejfölt, a mustárt, a mézet és a citrom kifacsart levét összekeverjük, sózzuk, borsozzuk.
A leszűrt krumplit és tojást hagyjuk egy kicsit hűlni, majd meghámozzuk, vékonyan felkarikázzuk, majd tálba rétegezzük a retekkel és az uborkával, rétegenként kicsit sózzuk, megszórjuk kaporral, meglocsoljuk a tejfölös öntettel, a végére maréknyi retket és az újhagyma zöldsét, valamint egy kevés kaprot hagyunk.
Hűtőbe téve 1-2 órát érleljük, majd közvetlenül tálalás előtt összeforgatjuk.

Szeretek nem túl népszerű alapanyagokat is használni, és párszor, mikor az átlagosnál is kedvezőbb volt az ára, vettem pulykaszárnyat is. Csak pozitív dolgokat tudok írni róla. Nagyon jó az íze, nem száraz, mint alapjában a pulyka húsa, a rajta lévő bőrt pedig isteni ropogósra lehet sütni.
Hozzávalók 4 főre:
A körethez:
Elkészítés: A pulykaszárnyakat a forgóknál kettévágjuk, hegyes késsel több helyen 3 cm mélyen megszúrjuk. A fokhagymákat megpucoljuk, ha nagyok a gerezdek, hosszában kettőbe-háromba vágjuk, a lyukakba tömködjük. 2 nagy evőkanál vajat felolvasztunk, összekeverjük a fűszerkeverékkel, majd alaposan bedörzsöljük vele a szárnyakat.
Egy tepsi alját kikenjük olívaolajjal, belefektetjük őket, egy ujjnyi vizet aláöntünk, alufóliával befedjük. 170 fokos sütőben kb. 1,5 órát sütjük-pároljuk, majd a fóliát levéve pirosra sütjük a húsok bőrét.
Mikor kész, kivesszük a szárnyakat, a tepsit alacsony lángra fektetjük, kanállal óvatosan megpróbáljuk felkapirgálni a pörcöket. Ezután hozzáadjuk a paradicsompürét és egy evőkanál vajat, majd mártásos tálba szűrjük.
A cukkiniket ferdén 1 cm-es, a paradicsomokat 2 cm-es karikákra szeljük. 1 dl olívaolajba nyomjuk a 2 gerezd fokhagymát, teszünk bele fél mokkáskanál sót és őrölt borsot. Teflon- vagy grillserpenyőt hevítünk, a szeletelt zöldségeknek az egyik felét bekenjük a fűszeres olajjal, belefektetjük. Miközben sülnek, a felfele levő felüket is megkenjük az olajjal, majd megfordítva készre sütjük.
A húst és a zöldséget tányérra téve, a mártást kis tálkában mellette kínáljuk.
Hozzávalók 4 főre:
A gyümölcsszószhoz:
A sajtfelfújthoz:
Elkészítés: A szárnyakat kettévágjuk, a fűszereket és 3 evőkanál olajat összekeverjük, a bőrét alaposan bedörzsöljük vele. Előmelegítjük 170 fokra a sütőt, egy tepsibe fektetjük a szárnyakat. Alájuk öntjük a bort és annyi vizet, hogy összesen 1 ujjnyi legyen. 2 órát sütjük, közben többször meglocsoljuk a pecsenyelével, esetleg párszor meg is fordíthatjuk.
A szószhoz a gyümölcsöket kockára vágjuk, szegfűszeggel, fahéjjal és egy darab citromhéjjal feltesszük főni. Az étkezési keményítőt összekeverjük a tejszínnel és 1 dl vízzel. Ha már kicsit megpuhultak a gyümik, besűrítjük a levét a keményítős tejszínnel. Belenyomunk pár csepp citromlét, és a folyékony édesítőt ízlés szerint adagoljuk.
A felfújthoz a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A megolvasztott vajon zsemleszínűre pirítjuk a lisztet, felöntjük tejjel, besűrítjük. A tűzről levéve egyenként belekeverjük a tojássárgákat, 8 dkg sajtot, sózzuk, borsozzuk. Végül hozzáforgatjuk a tojásfehérjehabot is.
6 szufléformát vajjal kikenünk, kilisztezünk. Beletöltjük a tojásmasszát. Egy tepsibe állítgatjuk őket, majd a formák feléig felöntjük forró vízzel. 180 fokon 25–30 percig sütjük, míg a teteje megemelkedik és halvány barnás színt kap.
A sütőből kivéve rászórjuk a maradék sajtot, majd azonnal tálaljuk a hússal és a gyümölcsszósszal.
Főtt tojás és zabpehely az alapja ennek a nagyon finom zöldfűszeres fasírtgolyónak. Ízlés szerint lehet karakteresebb fűszerekkel is megbolondítani, de én most a fokhagyma mellett aprított petrezselyemmel dolgoztam össze a masszát, már nagyon várom a tavaszt, így a petrezselyem friss ízét választottam.
A kis fasírtgolyókat kisüthetjük bő olajban is, de én inkább a sütőben sütöttem készre, olajszagtól mentesen. A sütőben való sütéshez szükségünk lesz egy vajjal kikent muffinformára, majd belehelyezve a tojásfasírtot már tolhatjuk is be a sütőbe. A külseje ropogós, belül finom puha, omlós lesz.
Közben pedig ízlés szerint készíthetünk mellé párolt zöldséget, de bármilyen körettel, esetleg egy finom főzelékkel vagy gazdagabb salátával is kínálhatjuk.
Zabpelyhes tojásfasírt
Hozzávalók 12 fasírthoz:
Elkészítés: A zabpelyhet keverjük össze a tejjel, és hagyjuk legalább fél órát állni, hogy magába szívja.
6 db tojást főzzünk keményre, majd hűtsük ki teljesen, és egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le.
A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd az olajon pároljuk üvegesre. Ezután hűtsük ki teljesen.
A zabpehelyhez adjuk hozzá a lereszelt főtt tojást, az előzőleg megpárolt és kihűtött vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Alaposan keverjük össze, majd adjuk hozzá az egész tojást, és szintén keverjük alaposan össze. Ha esetleg túl lágy lenne a massza, akkor adjunk hozzá még egy kevés zabpelyhet vagy ízlés szerint zsemlemorzsát.
Az elkészült masszából ezután vizes kézzel formázzunk golyókat, majd forgassuk bele a zsemlemorzsába, és helyezzük vajjal alaposan kikent muffinformába. Minden fasírt tetejére tegyünk egy csipetnyi vajat, mielőtt betennénk a sütőbe. Én a vajjal kikent forma aljába is tettem egy csipetnyi vajat, majd arra került rá a fasírt, végül pedig a tetejére szintén egy csipet vajat tettem.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35–40 perc alatt süssük szép világos színűre. Én légkeverésnél 160 fokon 35 percig sütöttem.
Párolt zöldség
Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldségkeveréket enyhén sós vízben pár perc alatt főzzük roppanósra, majd szűrjük le. Én a még fagyos zöldségkeveréket egy lefedett jénaiban betettem a mikróba, és ott pároltam roppanósra.
A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az összepréselt fokhagymát, és pár pillanat alatt futtassuk meg. Vigyázzunk, nehogy megégjen, mert keserű lesz. Ezután adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett zöldségkeveréket, majd keverjük, melegítsük össze.
Tálaláskor kanalazzuk a tányérra a párolt zöldséget, majd helyezzük mellé a tojásfasírtot, és úgy kínáljuk.
Nem véletlenül vágyunk ilyenkor annyira a zöldre: a szervezet tél végére kifárad, akármilyen tudatosan és egészségesen is igyekszünk táplálkozni, vitaminkészleteink kimerülnek, mi magunk pedig fáradékonyabbak, ingerlékenyebbek, türelmetlenek leszünk. Ilyenkor ösztönösen kívánjuk a zöldségeket, a friss ízeket, és ezeket ne is tagadjuk meg magunktól!

Persze ilyenkor minden „zöld” melegházból vagy a fagyasztóból érkezik, de amíg nincs szabadföldi hazai, ezekkel kell beérnünk. A jó hír viszont az, hogy ma már a legtöbb itthoni melegházat termálvíz fűti, így a fűtés energiába sem kerül, és a környezetet sem károsítja, a fagyasztott zöldségek pedig a sokkolásos technológiának köszönhetően elég nagy százalékban megőrzik eredeti vitamintartalmukat.
Ha valami igazán tavaszi hangulatú ételre vágyunk, akkor mindenképpen válasszunk zöld leveles zöldséget, salátát, sóskát, spenótot, rukkolát, de a reteklevél is szuper üde és friss alapanyag, és hát a zsenge zöldborsó is a tavasz egyik első zöldsége, ideális így egy igazi tavaszváró fogáshoz.

Egy könnyű, puha, levegős omlettet hoztunk, ami reggelire, ebédre és vacsorára is elkészíthető, gyors és egyszerű. Igaz, hogy semmi extra nincs benne, mégis az egyik megunhatatlan nagy klasszikus – most egy kis zöldborsóval, spenóttal és sajttal bolondítottuk meg!
Omlett spenóttal és zöldborsóval
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: Egy kisebb edényben enyhén sós vizet forralunk, a borsót beledobjuk, 5 percig főzzük, majd leszűrjük.
Közben a tojásokat tálba ütjük, kézi habverővel felhabosítjuk, hozzáadjuk a lisztet és a tejszínt, ízlés szerint sót és borsot, és krémesre, habosra verjük, majd a reszelt sajtot is hozzákeverjük.
A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, megpároljuk rajta a spenót felét, majd a tojásos keveréket ráöntjük, sütni kezdjük. Amikor a tojás kellemesen krémes, de még bőven nem száraz, levesszük a tűzről, lefedjük, és 3-4 percet állni hagyjuk.
Ezután tányérra szedjük, megszórjuk a nyers bébispenóttal és a roppanósra főzött zöldborsóval. Reggelire pélsüteménnyel, ebédre, vacsorára salátával tálaljuk.
Tipp: Egy nagy serpenyőben készíthetjük egyszerre, kisebb serpenyőben két adagban érdemes megsütni az omletteket.

Nem véletlenül vágyunk ilyenkor annyira a zöldre: a szervezet tél végére kifárad, akármilyen tudatosan és egészségesen is igyekszünk táplálkozni, vitaminkészleteink kimerülnek, mi magunk pedig fáradékonyabbak, ingerlékenyebbek, türelmetlenek leszünk. Ilyenkor ösztönösen kívánjuk a zöldségeket, a friss ízeket, és ezeket ne is tagadjuk meg magunktól!

Persze ilyenkor minden „zöld” melegházból vagy a fagyasztóból érkezik, de amíg nincs szabadföldi hazai, ezekkel kell beérnünk. A jó hír viszont az, hogy ma már a legtöbb itthoni melegházat termálvíz fűti, így a fűtés energiába sem kerül, és a környezetet sem károsítja, a fagyasztott zöldségek pedig a sokkolásos technológiának köszönhetően elég nagy százalékban megőrzik eredeti vitamintartalmukat.
Ha valami igazán tavaszi hangulatú ételre vágyunk, akkor mindenképpen válasszunk zöld leveles zöldséget, salátát, sóskát, spenótot, rukkolát, de a reteklevél is szuper üde és friss alapanyag, és hát a zsenge zöldborsó is a tavasz egyik első zöldsége, ideális így egy igazi tavaszváró fogáshoz.

Egy könnyű, puha, levegős omlettet hoztunk, ami reggelire, ebédre és vacsorára is elkészíthető, gyors és egyszerű. Igaz, hogy semmi extra nincs benne, mégis az egyik megunhatatlan nagy klasszikus – most egy kis zöldborsóval, spenóttal és sajttal bolondítottuk meg!
Omlett spenóttal és zöldborsóval
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: Egy kisebb edényben enyhén sós vizet forralunk, a borsót beledobjuk, 5 percig főzzük, majd leszűrjük.
Közben a tojásokat tálba ütjük, kézi habverővel felhabosítjuk, hozzáadjuk a lisztet és a tejszínt, ízlés szerint sót és borsot, és krémesre, habosra verjük, majd a reszelt sajtot is hozzákeverjük.
A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, megpároljuk rajta a spenót felét, majd a tojásos keveréket ráöntjük, sütni kezdjük. Amikor a tojás kellemesen krémes, de még bőven nem száraz, levesszük a tűzről, lefedjük, és 3-4 percet állni hagyjuk.
Ezután tányérra szedjük, megszórjuk a nyers bébispenóttal és a roppanósra főzött zöldborsóval. Reggelire pélsüteménnyel, ebédre, vacsorára salátával tálaljuk.
Tipp: Egy nagy serpenyőben készíthetjük egyszerre, kisebb serpenyőben két adagban érdemes megsütni az omletteket.

Szeretek nem túl népszerű alapanyagokat is használni, és párszor, mikor az átlagosnál is kedvezőbb volt az ára, vettem pulykaszárnyat is. Csak pozitív dolgokat tudok írni róla. Nagyon jó az íze, nem száraz, mint alapjában a pulyka húsa, a rajta lévő bőrt pedig isteni ropogósra lehet sütni.
Fokhagymával tűzdelt pulykaszárny sült zöldségekkel és pecsenyeszósszal
Hozzávalók 4 főre:
A körethez:
Elkészítés: A pulykaszárnyakat a forgóknál kettévágjuk, hegyes késsel több helyen 3 cm mélyen megszúrjuk. A fokhagymákat megpucoljuk, ha nagyok a gerezdek, hosszában kettőbe-háromba vágjuk, a lyukakba tömködjük. 2 nagy evőkanál vajat felolvasztunk, összekeverjük a fűszerkeverékkel, majd alaposan bedörzsöljük vele a szárnyakat.
Egy tepsi alját kikenjük olívaolajjal, belefektetjük őket, egy ujjnyi vizet aláöntünk, alufóliával befedjük. 170 fokos sütőben kb. 1,5 órát sütjük-pároljuk, majd a fóliát levéve pirosra sütjük a húsok bőrét.
Mikor kész, kivesszük a szárnyakat, a tepsit alacsony lángra fektetjük, kanállal óvatosan megpróbáljuk felkapirgálni a pörcöket. Ezután hozzáadjuk a paradicsompürét és egy evőkanál vajat, majd mártásos tálba szűrjük.
A cukkiniket ferdén 1 cm-es, a paradicsomokat 2 cm-es karikákra szeljük. 1 dl olívaolajba nyomjuk a 2 gerezd fokhagymát, teszünk bele fél mokkáskanál sót és őrölt borsot. Teflon- vagy grillserpenyőt hevítünk, a szeletelt zöldségeknek az egyik felét bekenjük a fűszeres olajjal, belefektetjük. Miközben sülnek, a felfele levő felüket is megkenjük az olajjal, majd megfordítva készre sütjük.
A húst és a zöldséget tányérra téve, a mártást kis tálkában mellette kínáljuk.
Pulykaszárny tejszínes gyümölcsmártással és sajtfelfújttal
Hozzávalók 4 főre:
A gyümölcsszószhoz:
A sajtfelfújthoz:
Elkészítés: A szárnyakat kettévágjuk, a fűszereket és 3 evőkanál olajat összekeverjük, a bőrét alaposan bedörzsöljük vele. Előmelegítjük 170 fokra a sütőt, egy tepsibe fektetjük a szárnyakat. Alájuk öntjük a bort és annyi vizet, hogy összesen 1 ujjnyi legyen. 2 órát sütjük, közben többször meglocsoljuk a pecsenyelével, esetleg párszor meg is fordíthatjuk.
A szószhoz a gyümölcsöket kockára vágjuk, szegfűszeggel, fahéjjal és egy darab citromhéjjal feltesszük főni. Az étkezési keményítőt összekeverjük a tejszínnel és 1 dl vízzel. Ha már kicsit megpuhultak a gyümik, besűrítjük a levét a keményítős tejszínnel. Belenyomunk pár csepp citromlét, és a folyékony édesítőt ízlés szerint adagoljuk.
A felfújthoz a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A megolvasztott vajon zsemleszínűre pirítjuk a lisztet, felöntjük tejjel, besűrítjük. A tűzről levéve egyenként belekeverjük a tojássárgákat, 8 dkg sajtot, sózzuk, borsozzuk. Végül hozzáforgatjuk a tojásfehérjehabot is.
6 szufléformát vajjal kikenünk, kilisztezünk. Beletöltjük a tojásmasszát. Egy tepsibe állítgatjuk őket, majd a formák feléig felöntjük forró vízzel. 180 fokon 25–30 percig sütjük, míg a teteje megemelkedik és halvány barnás színt kap.
A sütőből kivéve rászórjuk a maradék sajtot, majd azonnal tálaljuk a hússal és a gyümölcsszósszal.

Alig 10 perc munkával szinte elképzelhetetlen ilyen finom süteményt készíteni. Hála a készen kapható leveles tésztának, villámgyorsan összeállítható a túrós táskához hasonló, ám sós sütemény, ami uzsonnára, előételnek, vendégvárónak, piknikre vagy kirándulásra is remek, de akár salátával kísérve vacsorára is ideális lehet.

A töltelék főszereplője most a medvehagyma mellett natúr krémsajt lett, de készíthető krémesebb túróval vagy ricottával is, úgy is nagyon finom lesz. Arra figyeljünk, hogy viszonylag sűrűbb, szilárdabb legyen a töltelék, hogy semmiképpen ne áztassa el a tésztát.
Medvehagymás-sajtos táska
Hozzávalók:
Elkészítés: A medvehagymát megmossuk, leszárítjuk, finomra vágjuk.
A krémsajtot a tejföllel és a mustárral simára keverjük, majd a medvehagymát is hozzákeverjük.
A leveles tésztát vékonyra kinyújtjuk, ha előnyújtottat vettünk, azon is kicsit vékonyítunk még, majd négyzetekre vágjuk. Mindegyik közepére 1-1 evőkanálnyi medvehagymás krémsajtot teszünk, majd a sarkokat behajtjuk, kicsit összecsippentjük, és a táskákat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük.
180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 15 perc alatt szép aranybarnára sütjük.

A jól bevált kalácstésztám receptjét most annyival variáltam, hogy a tésztát kettéosztottam, és az egyikbe olajjal pépesített medvehagymát dolgoztam bele. Igaz, egy kicsivel több munkával jár ennek a kalácstésztának az elkészítése, de megéri ráfordítani azt a plusz pár percet.
A kisült kalács nagyon finom lett, foszlós és puha a tejszínnek köszönhetően, ráadásul a medvehagymával feltekert tészta nemcsak finom, hanem olyan mutatós is, hogy akár a húsvéti asztalon is megállja a helyét, nem mellesleg remekül illik ízében a főtt sonkához, tormához.
Medvehagymás csíkos kalács
Hozzávalók:
Elkészítés: A medvehagymát vágjuk fel vékony csíkokra, majd adjunk hozzá 1 evőkanál olajat, és turmixoljuk össze, majd tegyük félre.
A kalácstésztához a langyos tejben keverjük el a cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt, majd futtassuk fel.
A keverőtálba öntsük bele a szintén meglangyosított tejszínt, adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt. Szitáljuk hozzá az előzőleg sóval összekevert lisztet, majd a robotgép dagasztókarjával pár perc alatt dagasszuk meg a tésztát.
Ezután osszuk el két egyforma részre, az egyik tésztát tegyük vissza a keverőtálba, és adjuk hozzá a pépesített medvehagymát, 2 evőkanál lisztet, és dagasszuk még 2-3 percig. Mindenképpen kell hozzá a liszt, mert a medvehagymától kissé lágyabb lesz kelesztés után a tészta.
Ezután mindkét tésztát kézzel még egy kicsit dagasszuk át, hogy szép sima legyen, majd tegyük külön-külön tálba, szórjuk meg egy pici liszttel, majd konyharuhával letakarva, langyos helyen kelesszük 1 óra alatt a duplájára.
Amikor a tészták megkeltek, először a sima tésztát borítsuk ki enyhén lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki vékonyra. Ezután a medvehagymás tésztát is borítsuk ki enyhén lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki akkorára, mint az előző tésztát. Arra figyeljünk, hogy a kinyújtott tészták ne legyenek nagyobbak, mint a forma, amiben sütni fogjuk. A fehér tésztát kenjük le vékonyan olajjal, majd helyezzük rá a medvehagymás tésztát, és tekerjük fel úgy, mint a bejglit.
Egy 20×10 cm-es sütőformát zsírozzunk és lisztezzünk ki, majd helyezzük bele a feltekert tésztát. Ezután takarjuk le konyharuhával, majd langyos helyen kelesszük újra 30 percig. A sütőformát ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük, akkor viszont nem kell kizsírozni és lisztezni.
A tojássárgát keverjük össze a tejjel, majd amikor a tészta újra megkelt, kenjük le vele a tetejét.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 40–45 perc alatt szép pirosra. Ha kezdene a kalács barnulni, akkor takarjuk le alufóliával, majd úgy süssük tovább. Én légkeverésnél 150 fokon 40 percig sütöttem.
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.
A kihűlt és felszeletelt kalácsot kínálhatjuk pl. ízlés szerint a húsvéti főtt sonka mellé is.