Az biztos, hogy a következő hetek főszereplője a tavasz egyik első friss zöldféléje, a medvehagyma lesz. Az eredetileg bükkösökben és tölgyesekben vadon növő illatos levelű medvehagymát ma már kertekben és kertészetekben is termesztik, így piacon is kapható, de magunk is szedhetünk belőle – egy kellemes kirándulással összekötve.
A medvehagyma nemcsak finom, de nagyon jótékony gyógyhatásokkal is bír: vér- és májtisztító, fokozza a vérkeringést, serkenti az emésztőrendszer működését, magas C-vitamin-tartalma miatt ellenállóbbá teszi az immunrendszert. Fogyasztható nyersen is, salátába téve, finomra vágva szendvicsre szórva, esetleg pestónak összeturmixolva, de főzhetjük is – mondjuk ne túl hosszan, hogy minél több értékes tápanyag maradjon benne.

Az alábbi isteni krémlevesbe is csak az utolsó pillanatban kerül bele a finomra aprított medvehagyma, mégis ő lesz a domináns benne: nagyon krémes, finom, gyorsan elkészülő, pénztárcabarát fogás, amit vétek lenne kihagyni a tavaszi repertoárból.
Medvehagyma-krémleves
Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát és a répát karikára, a burgonyát kockára vágjuk, a medvehagymát alaposan megmossuk.
Az olajon megfuttatjuk az újhagymát a krumplival és a répával, felöntjük a zöldséglevessel, sózzuk, borsozzuk, közepes lángon addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. Ekkor hozzáadjuk a finomra vágott medvehagymát, és még 2-3 percig főzzük, majd botmixerrel krémesítjük.
Hozzáöntjük a tejszínt, forrpontig visszatesszük a tűzre, majd tálalhatjuk is egy kis reszelt parmezánnal meghintve.

Franciaországban nagy hagyománya van tavasszal a zsenge bárányhússal és csupa tavaszi zöldségekkel készülő szaftos egytálételnek, az úgynevezett navarinnek (ejtsd: náváren). Egész évben készíthető persze, de ilyenkor a legfinomabb, édes új sárgarépával, zöldborsóval, újkrumplival és friss főzőhagymával vagy újhagymával, némi zöldfűszerrel.

Ennek az ételnek két eredettörténete is van: az egyik szerint egy győztes tengeri csata utáni ünnepi fogás a bárány Navarin módra, amit 1827-ben nyert a francia-angol-orosz flotta a török-egyiptomi erőkkel szemben a görög Navarin város kikötőjénél, és a legénységnek ünnepi ebédet rendelt De Rigny admirális, a remek fogást pedig a szakács a városról nevezte el. A másik magyarázat szerint a navarin egy egyszerű vidéki étel, amit a tavasz adta alapanyagokból készítették, és az egyik legfontosabb alapanyag, egy gömbölyű – és Franciaországban népszerű – répaféle, a navet után kapta a nevét.

A navarin tulajdonképpen egy pörköltféle finom szafttal, a tavasz minden friss aromájával, különösebb furfangok nélkül. Egyszerűségében rejlik nagyszerűsége, tényleg a tavasz dicsérete minden egyes falatja. Az összeállítása egyszerű, főzhetjük fazékban vagy cseréptálban a sütőben is, az előpirítások után. Köret nem igazán kell hozzá, a sok zöldség a sovány hússal nagyon finom, esetleg egy kis friss kenyér jól jön mellé, már azért is, hogy a zamatos szaft ne menjen kárba.
Navarin – francia tavaszi bárányragu
Hozzávalók:
Elkészítés: A bárányhúst felkockázzuk nagyobb darabokra. Egy lábasban 2 evőkanál olívaolajat öntünk, felforrósítjuk, majd a bárányt rádobjuk, átpirítjuk időnként átkeverve, majd sózzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a paradicsompürét, átforgatjuk, majd a húst kivesszük egy tányérra, a visszamaradt pépet meghintjük a liszttel, elkeverjük, majd felöntjük a meleg alaplével, és simára keverjük. A húst visszatesszük ebbe a lébe, hozzáadjuk a babérlevelet, a kakukkfüvet és a rozmaringot, és forrás után takarékra véve 45 percig főzzük.
Közben a zöldségeket megtisztítjuk, ha szükséges, félbevágjuk, és a maradék 2 evőkanál olajon kicsit elősütjük, majd a zöldségeket a húshoz adjuk, és takarékon 30 percig főzzük, majd a felaprított petrezselymet és a borsót is hozzáadjuk, és még 5 percig főzzük.
Tálalás előtt 10 percet pihentetjük a tűzről levéve, majd friss kenyérrel tálaljuk.

Igaz többször elő kell venni, és foglalatoskodni vele, mert meg kell várni hogy a rétegek megdermedjenek, de ez sem vesz sok időt igénybe. A bodzás-epres valamint a vaníliás réteg pedig nagyon jól összeillik. Tálalás előtt szépen fel lehet szeletelni, de ha valaki kis formákban készítené el, akkor egyszerűen csak ki kell kanalazni….. A bodzát természetesen ki is lehet hagyni, de ez már ízlés dolga.
Hozzávalók a bodzás-epres réteghez:
Az epret folyó víz alatt mossuk meg, csepegtessük le, majd daraboljuk fel.
A bodzavirágot csipkedjük le a száráról, majd adjuk hozzá a feldarabolt epret, a cukrot, az őrölt fahéjat, a reszelt citromhéjat és citromlevet, öntsük fel a vízzel, majd főzzük kb. 10 percig.
Ezután turmixoljuk le, majd egy szitán szűrjük, passzírozzuk át.
A 0,5 dl vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.
Ezután adjuk hozzá a bodzás-epres léhez és keverjük alaposan össze.
Egy hosszúkás sütőformát béleljünk ki folpack fóliával úgy, hogy bőven túl lógjon a formán, majd öntsük bele a zselatinos keveréket, és tegyük be a hűtőbe hogy megdermedjen.
Amikor megdermedt, vegyük ki a hűtőből és szép sorba rakjuk rá a felszeletelt epret.
Vaníliás-tejfölös réteg hozzávalói:
Kell még majd pár darab babapiskóta a panna cotta tetejére.
A tejfölhöz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és citromlevet, majd keverjük simára. (ízlés szerint több cukrot is adhatunk hozzá)
A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.
Ezután adjuk hozzá a tejfölös keverékhez és szintén keverjük simára.
A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá a tejfölös-zselatinos keverékhez.
Ezután egyenletesen öntsük rá a formában lévő megdermedt zselés eperre, majd rakjuk ki a tetejét babapiskótával. (a babapiskótát kicsit nyomjuk bele…)
Ezután hajtsuk rá a túllógó folpack fóliát, majd tegyük be pár órára (v. egész éjszakára) a hűtőbe hogy kellően megdermedjen.
Tálalás előtt vegyük ki a megdermedt panna cottát a hűtőből, majd borítsuk át egy tálcára. Ezután ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Jó étvágyat!
Az articsóka egy hatalmas virágbimbó, a francia és olasz konyhában igazi tavaszi ínyencségnek számít. Külső levelei egészen kemények, és csak a levelek tönkjei ehetőek, illetve a belső tányérrész, amit szívnek neveznek. Nem túl szapora, és elég sok része eldobandó, így tényleg jobban jár az, aki a már előkészített szíveket vásárolja csak meg, mégis egyszer-egyszer érdemes vele pepecselni, mert frissen főzve egészen más az ízélmény.

Most fehér spárgás krémes rizottó kísérőjeként készült, a lágy ízek és a krémesség ellenpontozására egy kis olasz fűszerolajjal, és hogy az ízek még kerekebbek legyenek, nem klasszikus alaplével főtt a rizs krémesre, hanem a spárgavégek és az articsóka főzőlevével… Ha nincs friss articsókánk, akkor készen kapható articsókaszívvel is érdemes elkészíteni, mert különleges és isteni!

Spárgás rizottó articsókával
Hozzávalók:
A fűszerolajhoz:
Elkészítés: A spárgák fás végeit levágjuk, majd meghámozzuk zöldséghámozóval, kivéve a fejeket. Az articsóka szárát és a tetejét 2-3 centire a hegyétől levágjuk, a külső leveleket lehántjuk, majd a levévégeket egy ollóval levagdossuk. A spárga fás végeit és az articsókát egyben egy lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, sózzuk, hozzáfacsarjuk fél citrom levét, és közepes lángon forrástól számítva kb. 30 percet főzzük. Az articsókát kiemeljük és hűlni hagyjuk, a spárgavégeket kidobjuk a léből, ha szükséges, a levet átszűrjük és melegen tartjuk.
Közben a megtisztított spárgát 2 centis darabokra vágjuk, a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. A fűszerolajhoz a babért finomra vágjuk, hozzáadjuk a száráról lecsípkedett kakukkfüvet és az édesköménymagot, valamint a zúzott fokhagymát, fél deci olívaolajjal felöntjük, elkeverjük, félretesszük.
Egy edényben felforrósítjuk az olívaolajat és a vajat, rádobjuk a hagymát és a fokhagymát, kevergetve üvegesre dinszteljük, majd a rizst is hozzáadjuk, 2 percig kevergetve pároljuk, amíg kissé áttetszőek lesznek a szemek, majd felöntjük a borral, hagyjuk elpárologni, majd hozzáadjuk a spárgát és 2 merőkanálnyi forró spárga-articsóka főzőlevet, és időnként megkeverve közepes lángon főzzük, folyamatosan adagolva hozzá a levet, mindig megvárva, hogy felszívja a rizs, és kb. 20 perc alatt puhára, de még kissé harapósra főzzük. A végén belereszeljük a parmezán felét, hozzáadunk még 2 evőkanál vajat, hogy szép selymes legyen, átkeverjük.
Közben az artichókát félbevágjuk, ha apró kis szőröket találunk a belsejében, akkor azokat óvatosan kikaparjuk, ez akkor lehetséges, ha nem egészen zsenge, majd cikkekre vágjuk.
A rizottót tányérokba szedjük, zöldséghámozóval a maradék parmezánból forgácsolunk a tetejére, meglocsoljuk a fűszeres olajjal, és az articsókacikkekkel koronázva tálaljuk.

Az eper az a gyümölcs, amit minden formában és mérték nélkül imádunk, és szerencsére rengeteg íz és alapanyag remekül illik hozzá. Most bemutatunk néhány ötletet, hogyan tudtok a szezon egyik legszuperebb gyümölcsével desszerteket készíteni!
Míg eddig az újhagyma, a retek, medvehagyma hozott csak frissességet a konyhába, májusban már igazán nem panaszkodhatunk, a meleg és napfényes napok gyarapodásával jönnek az igazi tavaszi, nyáreleji kedvencek, alakbarátak, frissek, könnyűek, imádnivalóak.
Zsenge sárgarépa, karalábé, rebarbara, eper, spárga és persze a csodálatos újkrumpli, amely szétolvad a szánkban.
Nézd meg ajánlónkat és élvezd Te is a tavasz utánozhatatlan ízeit!
Bár ma már szinte minden zöldség és gyümölcs beszerezhető egész évben bármikor fagyasztva, de akár frissen is, mégis érdemes figyelni a szezonalitásra, vagyis arra, mi érik éppen, mi az, ami helyi és friss, mert így
Míg eddig az újhagyma, a retek, medvehagyma hozott csak frissességet a konyhába, májusban már igazán nem panaszkodhatunk, a meleg és napfényes napok gyarapodásával jönnek az igazi tavaszi, nyáreleji kedvencek, alakbarátak, frissek, könnyűek, imádnivalóak.

Friss zöldek – saláta és spenót
A tojásos nokedli és a hozzá kötelezően járó fejessaláta igazi szezonja jött el, de minden más friss zöldsalátát és a zsenge spenótot is most érdemes minden változatban készíteni. A sóska sem utolsó ilyenkor annak, aki szereti, és frissen, a piacról egészen más élmény, mint a fagyasztott.
Saláták >>
Spenótos finomságok >>

Karalábé
Zsenge, ropogós, ilyenkor nyersen a legfinomabb, érdemes úgy harapni a karalábét, mint az almát, de egy kis vajpn megárolva, kevés citromlével, aprított petrezselyemmel vagy kaporral összeforgatva is mennyei köret, vagy akár magában, egy tükörtojással tálalva is tökéletes tavaszi fogás, de töltve is igazi klasszikus. Negatív kalóriás, így bármennyit ehetünk belőle, kifejezetten diétás.

Újkrumpli
Mindenki kedvence az újkrumpli, egyszerűen vajjal és petrezselyemmel összesütve is annyira isteni, hogy magában is tökéletes, de persze rengeteg módon készíthető salátának és sütve, és érdemes is kihasználni a szezonját, ami inkább a hónap második felében érkezik, de már nagyon várjuk!

Spárga
Legyen zöld vagy fehér, a spárgával nem lehet betelni, annyira különleges, és csakis frissen az igazi. Leves, köret is készülhet belőle, de önmagában is isteni, még pizzára és tésztába is tehető, rövid szezonjában érdemes minél többféle módon kipróbálni ezt az alakbarát, egészséges zöldséget.
Rebarbara
Nagyon friss és üde, leginkább gyümölcsként, desszertekhez használjuk ezt a vastag szárú és lédús levelest, a rebarbarát, ami valójában zöldség, és a sóska rokona, ezzel is magyarázható savanyú íze, ami tökéletesen megszelídíthető egy kis almával vagy eperrel összefőzve. Kompótnak, morzsasütibe is tökéletes, de friss levesnek, mártásnak is remek, az epres-rebarbarás sajttorta pohárkérmben pedig verhetetlen!

Eper
Valószínűleg az összes gyümölcsök legnépszerűbbje az eper, aminek szezonja május és június. A szabadföldi hazainak párja nincs, a külföldi szabadföldi nem jut el hozzánk, mert a tökéletesre érett gyümölcs érzékeny és törékeny, sok szállítást nem bír ki, így szezonban tényleg csak a hazait érdemes választani, amikor az igazi aromákat szeretnénk élvezni. Rengeteg módon használható, nekünk ez a tejszínes habcsókos változat az örök kedvenc!

Mondjuk egy sima citromfagyira sem mondanánk nemet a nagy melegben, de a sajttortás változat sokkal krémesebb, lágyabb, ugyanakkor üdítően friss, ráadásul benne huncutkodnak a piskótadarabkák is… Házilag 10 perc alatt összedobható, pofonegyszerű, és bármikor előkaphatjuk a fagyasztóból akár délutáni nassként, akár ünnepi alkalomra, egy kicsit jobban felöltöztetve, némi tejszínhab és díszítés kiegészítésével.
Fagyialapként zseniálisan működik a sűrített tej és a tejszín kombója, cukor sem kell hozzá, jól felverve fagyasztva is krémes marad, és gyakorlatilag bármilyen ízesítőt adhatunk hozzá, mindent elbír a gyümölcstől a csokin át a merészebb kombinációkig, a lényeg, hogy zsírosabb és jól behűtött tejszínt használjunk, mert az verődik fel igazán habosra, könnyűre, ami a jó fagyi legfontosabb szabálya, ha fagyigép nélkül készítjük.

Citromos sajttorta fagyi
Hozzávalók:
Valamint:
Elkészítés: A jól behűtött tejszínt keverőtálba öntjük, és elektromos habverővel elkezdjük felverni, majd amikor már könnyű és krémes állagú, hozzáadjuk a sűrített tejet és a szobahőmérsékletű krémsajtot, és simára keverjük. Hozzáreszeljük a citromok héját, hozzáadjuk a kifacsart levüket, ezzel is elkeverjük, majd beletördeljük a piskótát, és egy spatulával összeforgatjuk. Egy lezárható műanyag dobozba tesszük, és a fagyasztóba tesszük 6-8 órára, de még jobb, ha egy egész éjszakára.
Tálalás előtt a 2 dl hideg tejszínt 2 csomag vaníliás cukorral lágy habbá verünk, a citromot felkarikázzuk. A fagyit kelyhekbe vagy tálkákba gombócoljuk, a vaníliás tejszínhabbal és a citromkarikákkal koronázva tálaljuk.

Vannak zöldségek, amelyeket egész évben élvezhetünk, de az újkrumpli és a spárga kivétel – csakis a szezonban és frissen tökéletesek, akkor viszont ellenállhatatlanul finomak, és nem is kell melléjük sok fűszer és kiegészítés, hogy akár önálló fogást alkossanak.
Most egy villámgyors, egészséges és alakbarát, vegetáriánus étrendbe is beilleszthető serpenyős változat készült velük, kis cukkinivel, paradicsommal, újhagymával és reszelt sajttal kiegészítve, pofonegyszerű, mégis nagyon zamatos, húsevőknek köretként, vegetáriánusoknak egytálételként is tökéletes, ami egy kis extra fehérjével – sült tofuval vagy tükörtojással – is felturbózható.

Serpenyős sajtos spárga
Hozzávalók 2 személynek:
25 dkg zöld spárga
25 dkg újkrumpli
1 kis cukkini
1 paradicsom
2 szál újhagyma
1 teáskanál provence-i fűszerkeverék
1/2 citrom leve
2 evőkanál olívaolaj
10 dkg reszelt sajt
só, bors
Elkészítés: A krumplit és a cukkinit alaposan megmossuk, majd félbevágjuk, felszeleteljük. A zöld spárgák végeit meghajlítjuk, lepattintjuk a fás részt, az újhagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, a paradicsomot felkockázzuk.
Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, rádobjuk az összes zöldséget, ráfacsarjuk a citromlevet, sózzuk, borsozzuk, meghintjük a fűszerkeverékkel, és fedő alatt, folyadék nélkül 10 percet pároljuk: a paradicsom, a cukkini és a citromlé elég levet biztosít, hogy a gőzben megpárolódjanak.

Megszórjuk a reszelt sajttal, és a fedőt visszatéve, a tüzet elzárva 5 percet pihentetjük, amíg a sajt ráolvad, de ha ropogósabban szeretnénk, akkor 5 percre forró sütőbe is tolhatjuk.
Kiváló köret egy szelet natúr csirkemellhez, de önmagában is finom vega fogásként, de akár egy kis tofut vagy egy tükörtojást is süthetünk mellé…

A petrezselymes sült újkrumplinál mindenki a kicsi darabokat keresi, amelyek kicsit roppanósra sülnek, de a most következő recepthez pont a közepesekre lesz szükség. Meg némi sonka, zöldség, sajt kell hozzá…
Mindenki ízlése szerint variálhatja a tölteléket, nekem most ezek kerültek a kezembe, szerintem mindenki hűtőjében ott lapulnak, de nagyon jól variálható!
Héjában sült töltött újkrumpli snidlinges szósszal
Hozzávalók 4 főre:
A mártáshoz:
Elkészítés: A krumplikat lobogó vízben héjastul megfőzzük. Kivéve levágjuk a hosszabb oldal harmadát, ezekről leszedjük a héjat, összetörjük. Mélyedést kaparunk a krumpliba, ezt is az előzőekhez adjuk. Hozzákeverünk 10 dkg sajtot, az apróra kockázott paradicsomot és az apróra vágott petrezselymet és újhagymát, a megolvasztott vajat és annyi tejfölt, hogy masszává álljon össze. Sózzuk, borsozzuk.
A krumplikat egy tepsire ültetjük mélyedéssel felfelé, megsózzuk (ha nem akar megállni, az alját vágjuk egyenesre). Belekanalazzuk a keveréket, megszórjuk sajttal, majd 220 fokos sütőben addig sütjük, míg a sajt rápirul.
Közben a mártáshoz valókat összekeverjük, fogyasztásig behűtjük, majd a sült-töltött krumplikkal tálaljuk.
Kapros spárgalevest főztem egy egyszerű halgombóccal, gondoltam, a gombóc elrontani biztosan nem fogja. Valóban nem rontotta el, sőt…. Először a halgombócot készítettem el, majd a visszamaradt főzőlével készült a leves, melyet végül tejföllel és tejszínnel ízesítve leturmixoltam és átpasszíroztam.
Az elkészült leves pedig nemcsak ízletes, de selymesen krémes lett, és nagyon jól illett hozzá a halgombóc, ráadásul egyszerű és gyors is, mi nagyon szerettük!
Kapros spárgaleves halgombóccal
Hozzávalók:
A halgombóchoz:
A leveshez:
Elkészítés: A halgombócokhoz a tonhalat tegyük egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le. Ezután villával törjük össze, majd sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a tojást, és keverjük össze. Ezután adjunk hozzá annyi zsemlemorzsát, hogy a massza összeálljon, majd formázzunk kisebb gombócokat.
A vízhez adjuk hozzá az ételízesítőt, forraljuk fel, majd helyezzük bele a halgombócokat, mérsékeljük a hőfokot, majd főzzük 3-4 percig. Ezután szűrőkanállal szedjük ki, majd tartsuk melegen.
A leveshez a spárgát hajlítsuk meg, majd törjük le a fás részét, de ne dobjuk ki, mert kell az alapléhez. Vágjuk le a spárgabimbókat, majd tegyük félre, a szárrészét pedig vágjuk fel kisebb darabokra. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A kaprot szintén vágjuk fel apróra.
Egy edényben hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a kisebb darabokra vágott spárgát és a letört, félretett szárrészt, szórjuk meg a kaporral, keverjük össze, majd öntsük fel a halgombóc főzőlevével. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd főzzük puhára. Ezután adjuk hozzá a félretett spárgabimbót, és főzzük még pár percig, hogy a bimbó is megpuhuljon.
Ezután szedjük ki a levesből a bimbókat és tegyük félre, és szedjük ki a vastagabb-fásabb szárrészt is, a szárrészt dobjuk ki, arra már nem lesz szükség. A leveshez adjuk hozzá a tejfölt és a tejszínt, majd turmixoljuk össze, végül pedig egy szűrőn passzírozzuk át, hogy szép selymes legyen.
Ezután tegyük vissza a levesbe a félretett bimbókat és a halgombócot, majd melegítsük forráspontig, de főzni már nem kell.
Tálaláskor szedjük a levest és a halgombócot tányérba, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint apróra vágott kaporral is megszórhatjuk.
A házi fagyiban az a jó, hogy garantáltan adalék- és aromamentes, egészségesebb, és olyan ízvilágra alakíthatjuk, amilyenre csak szeretnénk. A szezon két kedvencéből készült most fagyi – eperrel, bodzaszörppel és görög joghurttal. Gyerekjáték elkészíteni, csak egy turmixgép kell hozzá, édesítőnek elég a bodzaszörp, amit akár magunk is elkészíthetünk a most nyíló illatos virágból…
Ez a gyümölcsfagyi akkor lesz igazán krémes, ha fagyigéppel készül, de anélkül is érdemes nekiállni. Fagyasztás közben időnként keverjük át, vagy ha erre nincs módunk, esetleg későbbre készítenénk, akkor úgy csalhatunk a krémes fagyi érdekében, hogy tálalás előtt a jeges fagyit egy erős késes robotgépben felpuhítjuk… Isteni!

Bodza-eper fagyi
Hozzávalók:
Elkészítés: Az epret megmossuk, kicsumázzuk, a felét apróra vágjuk, a másik felét a bodzaszörppel, a citrom reszelt héjával és kifacsart levével, valamint a görög joghurttal késes robotgépben vagy botmixerrel selymesre turmixoljuk, majd beleforgatjuk az eperdarabokat.
Jól behűtött fagyigépbe tesszük, és fagylalt állagig dolgoztatjuk, vagy ha nincs gépünk, akkor műanyag dobozba öntjük, és fél óránként átkeverjük, amíg eléri a kellő állagot.
