Írd be, mit keresel:

A rebarbara a sóska rokona, így nem meglepően nagyon savanyú, nyersen vetekeszik a citrommal és élvezhetetlen, de párolva vagy sütve, süteménybe rejtve nagyon finom, kissé fanyar és frissítően üde, de a belőle készülő receptekben többnyire elég sok cukor van. Ennél a sült kompótnál csak némi méz kerül bele édesítő gyanánt, sok fűszer és narancslé, elképesztően aromás kompótot kapuk így végeredményül, amit szószként vagy kísérőként sokféle módon használhatunk, de önmagában is nagyon finom, ha pedig pürésítjük és vízzel hígítjuk, szörpnek, frissítő italnak sem utolsó.

Zseniálisan egyszerű, 5 perc munkával mennyei és egészséges desszertet varázsolhatunk csupa egészséges alapanyaggal, a munka dandárját a sütő végzi. Fontos, hogy viszonylag alacsony hőfokon és lassan süssük, így a rebarbara inkább párolódik, a fűszerekből pedig tökéletesen kioldódnak az aromák. Kompótként, lekvárként, szószként is működik ez a pikánsan savanykás, illatos tavaszi-nyári gyümölcsragu önmagában, édesebb desszertek vagy akár sült húsok kiegészítőjeként.

Fűszeres rebarbarakompót egészségesen – a sütőből

Hozzávalók:

  • 50 dkg zsenge rebarbara
  • 2 narancs
  • 2 szem csillagánizs
  • 1 rúd fahéj
  • 1 rúd vanília
  • diónyi friss gyömbér
  • 3 evőkanál méz

Elkészítés: A rebarbarát megmossuk, ha van levélmaradék, azt levágjuk a szárvégével együtt. Ha szép zsenge, akkor 5-6 centis darabokra vágjuk, ha kicsit vastavabb, akkpr megszabadítjuk a szálas, fásabb részektől egy kés és az ujjunk segítségével, a külső héjról lehúzva. Tepsibe vagy sütőtálba tesszük.

A narancsokat megmossuk, egy zöldséghámozóval 4-5 ujjnyi darabot levágunk belőle minél kevesebb fehér rész nélkül, a rebarbara mellé dobjuk a fahéjrúddal, a meghámozott és vékony szeletekre vágott gyömbérrel és a csillagánizzsal együtt. A narancsok levét kifacsarjuk, hozzáadjuk a mézet, a hosszában félbevágott vaníliarúd kikapart magjait – a vaníliahüvelyt is a rebarbarák mellé tesszük -, a naracslevet összekeverjük, majd egyenletesen a rebarbarára locsoljuk.

Az egészet lefedjük alufóliával, és 150 fokos sütőbe tolva 40 percet sütjük-pároljuk. Melegen, langyosan, hidegen is zseniális, attól függően, mihez kínáljuk, üvegbe téve, hűtőben tárolva 4-5 napig bátran eltartható.

Igazi epres álom ez a nyilem-nyalom finomság, nem kell hozzá túl sok eper, vékonyra szeletelve kerül a rétegek közé, de így is átjárja a gyümölcs aromája az egész süteményt, viszont nem áztatja el. Gyorsan összeállítható és pofonegyszerű, a legnagyobb kihívás benne, hogy érdemes egy éjszakát pihentetni, mert így lesz tökéletes az állaga, a piskóta felpuhul, a krém besűrűsödik, az eper zamatát pedig átveszi az egész…

A krém mascarponével és vaníliás cukorral gazdagított tejszínhab, így lágyabb és selymesebb, mintha csak tejszínhabot használnánk, könnyű és krémes, a piskótákat pedig érdemes vaníliás tejben megforgatni, hogy könnyebben felpuhuljanak majd a desszertben. Ha felnőtteknek készül, a tejbe tehetünk egy kis fehér rumot vagy narancslikőrt is, nem fogja elrontani…

Epres-vaníliás rakott piskóta

Hozzávalók:

  • 25 dkg eper
  • 5 dl tejszín
  • 15 dkg mascarpone
  • 3 csomag vaníliás cukor
  • 20 dkg babapiskóta
  • 2 dl tej
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Elkészítés: Az epret megmossuk, kicsumázzuk, vékony szeletekre vágjuk. A tejet egy tányérba öntjük, hozzáadunk 1 teáskanálnyi vanília-kivonatot, elkeverjük. A jól behűtött tejszínt és mascarponét egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, és elektromos habverővel habbá verjük.

A babapiskótákat megforgatjuk a vaníliás tejben, majd egy jénai vagy kerámia tál alját szorosan kirakjuk vele, megkenjük bőven tejszínnel, majd kirakjuk egy sor szeletelt eperrel. Újra mártott babapiskóta, tejszínhab és eperjön, amíg az alapanyagok tartanak, majd fóliával lefedjük a tálat, és hűtőben 6-8 órát pihentetjük, amíg az ízek összeérnek és a piskóta felpuhul.

Az utóbbi években egyre népszerűbb lett a zöld spárga, lassan háttérbe tolja a fehéret, mert sokkal könnyebb vele dolgozni, kevésbé fás és nem kell baljódni a hámozással, elég egyszerűen meghajlítani a szárrész végefelé, és ott pattan, törik el, ahol fásulni kezd, így pillanatok alatt konyhakész és főzhető ez az isteni és egészséges zöldség, míg a fehér spárga – bár ízben talán intenzívebb és szintén nagyon finom -, elég aprólékos és figyelmes hámozást, pucolást igényel, hogy ne legyenek majd az ételben szálasabb, fás részek.

Most is zöld spárgával készült ez az egyszerű, de nagyszerű krémleves, amit egy kis krumpli tesz kiadósabbá, selymesíthetó tejszínnel vagy tejföllel is, de most krémsajt került bele, ettől pedig nagyon lágy és sima lett, egy kicsit teltebb és sűrűbb, érdemes kipróbálni!

Sajtos spárgakrémleves

Hozzávalók:

  • 50 dkg zöld spárga
  • 3 szál újhagyma
  • 2 közepes krumpli
  • 1 evőkanál vaj
  • 15 dkg natúr krémsajt
  • 1/2 citrom leve és reszelt héja
  • 1 teáskanál cukor
  • só, bors

Elkészítése: A zöld spárga fás végeit letörjük, a zsenge részt feldaraboljuk, a sípokat félretesszük. A krumplit és a zöldhagymát megtisztítjuk, feldaraboljuk. A vajat egy lábasban megolvasztjuk, rádobjuk a feldarabolt spárgát, krumplit és újhagymát, 2-3 percig kevergetve kicsit megfuttatjuk, közben hozzáreszeljük a citrom héját, hozzáfacsarjuk a levét, meghintjük a cukorral, majd felöntjük 1 liter vízzel, sózzuk és borsozzuk, és 10-15 perc alatt közepes lángon puhára főzzük.

Közben egy másik edényben 2 dl forró vízben egy csipetnyi sóval 3-4 perc alatt roppanósra főzzük a sípokat, majd leszűrjük, de a főzővizét megőrizzük.

A leveshez adjuk a natúr krémsajtot és spárgasípok főzővizét, és botmixerrel simára turmixoljuk, ha szülséges, még sózzuk, borsozzuk, pár csepp citromlével finomhangoljuk, majd tányérokba merjük, és a spárgasípokkal tálaljuk.

A sült spárga zseniálisan finom, ugyanakkor pofonegyszerű módja a spárga elkészítésének, köretnek is tökéletes egy szelet sült hús vagy hal mellé, de húsmentes változatban feta sajttal és tükörtojással sem utolsó. Nemcsak azért szeretjük ezt a változatot, mert pikk-pakk összeállítható, hanem azért is, mert a sütőben roppanósan puhára sül, minden aroma a zöldségben marad, és még intenzívebbé válik a semmihez sem hasonlítható spárgaíz.

Ehhez az alakbarát fogáshoz mindenképpen érdemes zöld spárgát választani, ezt hámozni sem kell, csak a spárgaszárak alját kell letörni úgy, hogy a szár alsó részénél hajlítani kezdjük, pont ott fog eltörni, ahol kezdődik a fás rész, majd összeforgatni egy kis fűszeres páccal, és mehet is a sütőbe. Most fokhagymás-citromos páccal készült, egy kis fetával, kalóriaszegény, fehérjedús, igazi diétás és csodásan finom fogás.

Fokhagymás-fetás sült spárga

Hozzávalók 2 személynek:

  • 50 dkg zöld spárga
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 citrom
  • 1 teáskanál morzsolt oregánó
  • kevés csili ízlés szerint
  • kevés olívaolaj
  • 10 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • 2 tojás
  • só, bors

Elkészítés: A spárgák vastagabb végeit meghajlítva letörjük a fás részt. A fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, majd egy késes robotgépbe tesszük, hozzáreszeljük a citrom héját, hozzáfacsarjuk fél citrom levét, kevés csilivel és a morzsolt oregánóval ízesítjük, 4 evőkanál olívaolajat adunk hozzá, sózzuk, borsozzuk, és összemixeljük.

A spárgát egy sütőpapírral fedett tepsibe tesszük, meglocsoljuk a fokhagymás páccal, majd kézzel alaposan összeforgatjuk, a tetejére morzsoljuk a sajtot, és 200 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 10-15 perc alatt megsütjük.

Közben a tojásokat tükörtojásnak megsütjük, ezzel tálaljuk a fetás-fokhagymást sült spárgát, a maardék fél citrom levével ízlés szerint meglocsolhatjuk.

A melegre forduló időjárással együtt benépesedtek a városi és a városhoz közeli zöld területek is: egyre nagyobb a nyüzsgés a játszótereken és a kültéri fitneszparkokban, egyre népesebb társaságok vágnak neki kisebb-nagyobb kirándulásoknak, s egyre többen ülnek ki a szabadba olvasni, uzsonnájukat elfogyasztani, vagy csak egyszerűen napfürdőzni egyet.

A piknikezéshez nem kell sokminden, mégis az egyik legjobb program családdal, barátokkal. Végy egy pokrócot, egy kosarat, és töltsd meg piknikre való jóféle falatokkal, némi limonádéval, kerülhet melléjük labda vagy tollaskészlet, és már indulhat is a móka. Íme néhány ötlet, merre vegyük az irányt, ha a finom ízeket friss levegővel, változatos színekben pompázó tavaszi virágokkal, éltető napfénnyel, s akár egy könnyed kirándulással is szeretnénk ötvözni.

Hűvösvölgyi Nagy-rét

Családi és baráti piknikek ideális helyszíne lehet a II. kerületben található, csaknem háromhektáros Nagy-rét. A szemrevaló zöldterületen sárkányt is lehet reptetni, de a közelben van még a hárs-hegyi kilátó és a Gyermekvasút is.

Megközelítése: Az 56, az 56A, az 59B és a 61-es villamosok hűvösvölgyi végállomásától 10 perc séta az országos kék jelzésen. A villamos végállomástól induló 63-as busszal négy megállót utazva pedig a rét másik sarkába érkezhetünk.

További 5 szuper piknikhelyet itt találtok >>

Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy a legegészségesebb ital a víz, és a folyamatos folyadékpótlásra szüksége van a szervezetünknek. Az is igaz, hogy a víz önmagában unalmassá tud válni, ez is magyarázza a különféle üdítőitalok népszerűségét. És igaz ugyan, hogy az üdítőkhöz képest képest jóval kevesebb kalóriát tartalmaznak az ízesített vizek, vagy akár semennyit, de viszont tény az is, hogy különféle aromákkal tudnak csak ízeket belecsempészni. Emellett jóval drágábbak, mint az ásványvizek, ráadásul a műanyag palackokkal a környezetünk terhelését is növeljük.

Ízesített vizet készíteni viszont otthon is lehet, roppant egyszerű, és nagyon jó móka is, ha az ember ráérez az ízére. Érdemes hozzá egy nagy kancsót és egy kulacsot beszerezni, így otthon is, úton is élvezhetjük a házi, természetes frissítő italainkat.

Jó tudni, hogy az ízesített víz nem limonádé, vagyis nincs benne cukor és édesítő, legfeljebb a bele kerülő gyümölcsök és fűszerek édesítik természetesen. A másik fontos tudnivaló, hogy nem kell hozzá ásványvizet használni, a csapvíz is tökéletes minőségű a hazai háztartások legtöbbjében, sokkal olcsóbb, és műanyag palackokat sem pocsékolunk. És az is lényeges, hogy bár pikk-pakk elkészíthető, nem azonnal fogyasztható, mert időre van szükség, hogy az aromaanyagok a hideg vízben kioldódjanak, kiázzanak. A karakteresebb citrusoknál vagy zöldfűszereknél ez viszonylag gyors folyamat, de lágyabb ízű uborkánál vagy az egészben használt száraz fűszereknél, mint a fahéj vagy a csillagánizs, ez akár több óra is lehet.

Az ízesített vízekhez bármilyen gyümölcsöt használhatunk, fagyasztottat is, de a zöldségek közül az uborka, a zellerszár és a félbevágott koktélparadicsom is szuperül passzol, remek frissítők. A bogyós gyümölcsökhöz a fűszerek közül nagyon jól passzol a friss bazsalikom, a menta, a citromfű, a citrusfélékkel üdébbé, frissítőbbé tehetjük a vizet, édesebb gyümölcsökkel, mint a körte vagy az alma, illetve némi fahéj és csillagánizs használatával édesebb hatású italokat készíthetünk.

Kedvenc kombinációink

  • eper-bazsalikom-citrom
  • málna-vanília-lime
  • uborka-menta-citrom
  • narancs-gyömbér-kardamom
  • alma-fahéj-csillagánizs

A gyümölcsökből, zöldségekből egy maréknyi elég 1-1,5 liter vízhez, citrusból fél felszeletelve, a zöldfűszerből fél maréknyi, a száraz fűszerekből 1-1 darabka, de ízlés szerint alakítható. 3-4 óra pihentetés után a hűtőben tökéletesek, de akár 2-3 napig eltarthatóak.

A medvehagyma szezonja több szempontból a kedvencem, egyrészt nagyon szeretjük ezt a friss zöldet, ami isteni finom, és minden ételt frissességgel tölt meg, másrészt ilyenkor már biztos, hogy itt a tavasz, jönnek a napfényes szebb idők, és lassan előbújnak a kertemben is a fűszernövények.

Forrás:
Kard Éva

A tojássaláta sokszor életmentő, gyors, könnyű, pikk-pakk összerakható, vendégvárónak is tökéletes, ha nincs sok időnk, ráadásul az utóbbi időben a majonéz helyett én inkább krémsajttal és tejföllel készítem, így kellően krémes, de nem nehéz. Natúr változatban reggelire is tökéletes, de kínálhatjuk szezonban aprított medvehagymával előételként is ropogósra sült kiflikarikákkal, vagy friss zöldségekkel gyors és kiadós vacsoraként is.

Forrás:
Kard Éva

Medvehagymás tojássaláta

Hozzávalók:

  • 6 db főtt tojás
  • 10 dkg natúr krémsajt
  • 1,5-2 dl tejföl
  • 1 evőkanál dijoni mustár
  • 8-10 levél medvehagyma
  • őrölt fehérbors

Elkészítés: A tojásokat főzzük keményre, majd pucoljuk meg, és vágjuk fel nagyobb kockákra. A medvehagymát vágjuk fel apróra.

Egy tálba tegyük bele a krémsajtot, a tejfölt, a mustárt, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és keverjük simára.

Ezután a felkockázott tojást szórjuk meg az apróra vágott medvehagymával, majd kanalazzuk rá a krémsajtos-tejfölös keveréket, és óvatosan forgassuk össze, vigyázva, hogy a tojás ne nagyon törjön.

Ezután tegyük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a tojáskrémet, majd óvatosan keverjük át, és ízlés szerint pirítóssal, friss péksüteménnyel kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Szerencsére megint főszerepet kapott a medvehagyma az igazi tavasz kitörésével. Egy mintegy fél óra alatt elkészíthető tésztás fogás került most a tányérunkra, és mondhatom, az egyszerűsége ellenére nagyon finom volt. A medvehagymát pépesítettem, és a liszttel, tojással, sóval tésztát gyúrtam, majd enyhén sós vízben kifőztem. Sokkal egyszerűbb, mint a legtöbben hiszik, nem macerás, és elképesztően finom a friss házi tészta.

Forrás:
Kard Éva

Tényleg gyorsan megvan, míg a tészta főtt, a császárszalonna szép pirosra sült. Ezután csak egyszerűen összekevertem, majd tálaláskor tejfölt kanalaztam rá, és reszelt sajttal szórtam meg. Néha a legegyszerűbb a legjobb, és tényleg isteni finom a friss házi tészta!

Forrás:
Kard Éva

Medvehagymás tészta szalonnával, tejföllel és sajttal

Hozzávalók 2 személynek:

  • 20 dkg liszt
  • 10 levél medvehagyma
  • 2 db tojás
  • 1 teáskanál só
  • 15 dkg császárszalonna
  • 10 dkg sajt
  • tejföl (ízlés szerint)
  • 1 evőkanál olaj

Elkészítés: A medvehagymát vágjuk fel vékony csíkokra, majd 1 tojással együtt tegyük bele az aprítógépbe, és pépesítsük.

A lisztet keverjük össze a sóval, majd csináljunk a közepébe egy mélyedést, és öntsük bele a pépesített medvehagymát. Ezután adjuk hozzá a másik tojást, és villával kezdjük el összekeverni, majd kézzel folytatva gyúrjuk alaposan össze a tésztát. Ha szükséges, akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.

Ezután nyújtsuk ki vékonyra a tésztát, majd vágjuk fel metéltnek. Én tésztagéppel nyújtottam és vágtam fel, de ezt kézzel is megtehetjük.

A császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra, majd adjuk az olajhoz, és többször megkeverve süssük szép pirosra.

A metélt tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük és csepegtessük le. Ezután adjuk hozzá a pirosra sült szalonnához, majd keverjük alaposan össze.

Tálalás előtt szedjük a szalonnás tésztát tányérra, majd locsoljuk meg a tejföllel, és szórjuk meg a reszelt sajttal, majd úgy kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Bőrtisztítás és bőrtáplálás táplálóan – kókusszal

Isteni finom és pofonegyszerű, de legfőképpen nagyon hatékony. Este 1 evőkanálnyi kókuszreszeléket beáztatunk 3-4 evőkanálnyi vízbe, majd reggel, amikorra a kókuszreszelék megszívta magát és felpuhult, hozzáadunk 1 teáskanálnyi mézet és 2-3 evőkanálnyi natúr joghurtot, összekeverjük, majd ezzel finoman, de alaposan átdörzsöljük a megmosott, leszárított arcbőrt. Ne siessünk, hogy legyen ideje az elhalt hámsejtektől megszabaduló bőrnek beszívnia a méz, a joghurt és a kókusz értékes tápanyagait. Érdemes nagyobb adagot is készíteni, mert reggelinek is jó, például egy kis zabpehellyel.

Tonizáló tisztítás hidratálással – naranccsal, citrommal

Frissíti és feszesebbé teszi az arcbőrt a természetes savakkal rendelkező citrom és narancs, amit a reggeli narancslevünkből vagy smoothie-ból kicsalhatunk – kevés joghurttal és zabkorpával összekeverve nagyon hatékony. egyszerre tisztít, feszesít és táplál, ráadásul finom reggeli is, ha nagyobb adagban készítjük. Az arc kezeléséhez 1 evőkanál korpa, 1 evőkanál narancslé, 1 teáskanál citromlé, 2 evőkanál natúr joghurt és 5 perc pihentetés szükséges, utána finom masszírozás a megtisztított arcbőrőn csodékat tesz.

Táplál, tisztít, élettel tölt fel – arcradír zabpehellyel és mézzel

Kívül-belül hatékony, ráadásul nagyon finom is, úgyhogy arcápoláshoz és reggelinek is ideális. Este 1 evőkanál zabpelyhet 3 evőkanál vízbe áztatunk az arcunkhoz – a reggelihez nyilván többet, de hasonló arányban – , majd reggel a felpuhult, B-vitaminokban gazdag zabpelyhes keveréket 1-2 evőkanál joghurttal vagy tejszínnel átkeverjük. Szárazabb bőrhöz a tejszínes, zsírosabbhoz a joghurtos változat a jobb, reggelihez a joghurt és sok gyümölcs ajánlott.

A medvehagyma rajongóinak szívből ajánljuk ezt a frappánsan egyszerű palacsintát, aminek a masszáka egy késes robotgépben pillanatok alatt összeállítható, szép zöld, és tökéletesen kidolgozott tésztát kapunk így, és gyakorlatilag ugyanúgy süthető, mint a klasszikus palacsinta. A tapasztalat szerint ha csak medvehagymával készül, akkor egy kissé túl intenzív az íze, ezért mi zsenge bébispanetót és medvehagymát kevertünk.

A tavaszi zöld palacsintákba most egyszerű tejfölös túró került, de gazdagíthatjuk juhtúróval, reszelt sajttal, sonkacsíkokkal is, vagy tölthetjük a palacsintát tonhalkrémmel, tojáskrémmel, ha pedig a megtöltött palacsintákat felszeleteljük, akkor vendégvárónak is ideális falatkákat kapunk, aminek senki nem tud majd ellenállni.

Spenótos-medvehagymás palacsinta túrókrémmel

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 2,5 dl tej
  • 10 dkg liszt
  • 1 nagy marék bébi spenót
  • 10-12 levél medvehagyma
  • kevés olaj
  • 25 dkg krémes túró
  • 1 dl tejföl
  • só, bors

Elkészítés: A megmosott és leszárított spenótot és medvehagymát felaprítjuk, majd egy késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a tojásokat és a tej felét, és alaposan összeturmixoljuk. Ezután hozzáadjuk a maradék tejet és a lisztet, sózzuk és borsozzuk, jól összemixeljük.

Egy serpenyőt felforrósítunk, majd ecset segítségével kikenjük, és merőkanálnyi adagokban a szokásos módon mindkét oldalukon megsütjük a zöld palacsintákat.

Közben a túrót és a tejfölt egy tálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, összekeverjük, majd a kisült palacsintákat megtöltjük a krémes túróval.

Ki vagyunk éhezve a tavaszra, a friss ízekre, a ropogós zsenge zöldségekre, a könnyedebb, de azért tartalmas fogásokra – ez a krumplisaláta pedig pont ilyen, üde és frissítő, és a krumpli egyáltalán nem unalmas szereplőként jelenik meg benne. Finoman csípős hónapos retek és újhagyma teszi igazán tavasziassá, zöldborsó és zöldbab is került bele, igaz, némi csalással a fagyasztóból, hogy még zöldebb és zöldségesebb legyen.

A klasszikus majonézes öntet helyett most egyszerűen könnyű joghurt került a salátába egy kis citrommal és kaporral, így simán beilleszthető diétába is, alakbarát, de tartalmas, aki pedig nem szereti a kissé megosztó kaprot, friss petrezselyemmel is készítheti, kicsit más jellegű lesz, de úgy is nagyon finom.

Tavaszi joghurtos krumplisaláta

Hozzávalók:

  • 8 közepes krumpli
  • 1 jó maréknyi fagyasztott zöldborsó
  • 1 jó maréknyi fagyasztott zöldbab
  • 1 csokor hónapos retek
  • 2 szál újhagyma
  • 1 csokor kapor
  • Az öntethez:
  • 2,5 dl joghurt
  • fél citrom leve
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítése: A krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk, és sós vízben feltesszük főni, forrástól számítva 5 perc után hozzáadjuk a zöldborsót és a zöldbabot, majd addig főzzük, amíg a krumpli megpuhul, leszűrjük.

Közben a retket és az újhagymát vékonyan felszeleteljük, a kaprot finomra vágjuk. Az öntet alapanyagait összekeverjük.

Az összes zöldséget egy tálba öntjük, rálocsoljuk a joghurtos öntetet, és óvatosan összeforgatjuk. Langyosan tálaljuk önmagában – vagy köretként is kínálhatjuk.

A méregtelenítés egyik leghatékonyabb formája a léböjtkúra, amelynek számos jótékony hatását élvezhetjük, ha szakszerűen végezzük. Kovács Krisztina, a NaturMed Hotel Carbona böjtvezetője szerint nemcsak az emésztésünket tehermentesíthetjük egy ivókúrával, de a bőrünket is ragyogóbbá varázsolhatjuk, sőt néhány kilónak is búcsút inthetünk. A lényeg, hogy betartsuk az alábbi szabályokat.

Figyeljünk a fokozatosságra!

Mielőtt belevágnánk a kúrába, fontos, hogy ne egyik napról a másikra hagyjuk el a szilárd táplálékot. A léböjt kezdete előtti néhány napban fokozatosan alakítsuk úgy az étkezéseket, hogy ne tartalmazzanak nehéz, zsíros ételeket, hanem könnyen emészthető fogásokat válasszunk. Például gyümölcsöket, zöldségeket vagy sovány tejtermékeket. Ugyanerre a böjt végeztével is figyeljünk oda, akkor is törekedjünk a fokozatosságra.

Napi 3 liter folyadék kötelező!

Léböjtkúra esetén fel kell készülnünk rá, hogy az egyébként ajánlott napi két liter folyadék helyett minimum hármat kell fogyasztanunk, hiszen ezek helyettesítik a „rendes” étkezéseket. Gyógyteákat és ásványvizet a méregtelenítés ideje alatt fogyaszthatunk bátran, ezenkívül zöldség- és gyümölcsleveket javasolt inni. Utóbbiban számos variáció áll rendelkezésünkre, színesebbnél színesebb turmixokat és leveket készíthetünk.

Készüljünk fel testileg-lelkileg!

Fontos, hogy előre készüljünk a méregtelenítésre. Az elején ugyanis számolnunk kell azzal, hogy kisebb szédülés, fejfájás lesz úrrá rajtunk a szilárd tápanyag megvonása miatt. Nem kell aggódni, ez el fog múlni. Ugyanakkor azt is tartsuk szem előtt, hogy ilyenkor ingerlékenyebbek lehetünk, így lényeges, hogy pihenjünk, amennyit tudunk, és relaxáljunk sokat a böjt alatt. Ezenkívül érdemes valakivel együtt elkezdeni a salaktalanító hetet, hiszen így motiválhatjuk egymást, és így kisebb az esélye a megingásnak.

Gyömbéres-répás méregtelenítő turmix

Hozzávalók:

  • 3 kisebb sárgarépa
  • 2 közepes alma
  • 1-1,5 cm hosszúságú gyömbér

Elkészítés: A gyömbért meghámozzuk, majd kb. fél dl vízzel összeturmixoljuk, ezután az almát és a sárgarépát is hozzáturmixoljuk. Ha az almánknak kevés a leve, ásványvízzel hígíthatunk rajta.

Az A- és C-vitaminban gazdag turmixot érdemes szobahőmérsékleten fogyasztani, mert a szervezet könnyebben emészti a közepes hőmérsékletű táplálékot, illetve italokat.

Forrás: NaturMed Hotel Carbona >>