Írd be, mit keresel:

Többnyire nem is tudja, hogy a problémája mögött akár valamiféle ételintolerancia is állhat. Ilyen például a krónikus fáradtság, a depresszió, az alvászavarok vagy a pattanások.

A laktózérzékenység (tejcukor-érzékenység) a laktáz enzim hiányát jelenti

Ilyenkor a tejben lévő tejcukrot nem tudja megemészteni a szervezet ilyen-olyan okok miatt, amik lehetnek váltakozó intenzitásúak és változó időtartamúak.

Persze van, amikor az ember génjeiben sajnos ott van a hiba és nem lehet kijavítani, de ez ritkábban fordul elő, ennek neve az alaktázia. Egy kicsit aggasztóbb probléma viszont, ha egészében véve a tejet nem bírja valaki.

Részletes tudnivalók, tapasztalatok és infografika található itt >>

Forrás:
iStock

Az eredeti recept tejből, keményítőből és cukorból áll, néhány perc alatt összefőzve, majd kihűtve. A tej fűszerezhető számtalan módon, gyakran készítik narancsvirágvízzel vagy rózsavízzel, gazdagítható kókuszreszelékkel, darált mandulával, pisztáciával, reszelt narancshéjjal, citromhéjjal, kókuszlikőrrel, narancslikőrrel, akár mandulás Amarettóval.

Forrás:
iStock

Fűszereket is használhatunk bátran az ízesítéshez: a vanília mellett ízlés szerint kerülhet bele fahéj, kakaó, kardamom, mézeskalács-fűszerkeverék, szegfűszeg vagy rózsabors, attól függően, hogy épp mire vágyunk.

A tej kiváltható kókusztejjel, a keményítő pedig rizsliszttel, ha valaki táplálék-érzékenységben szenved. A cukor helyett is használható más ízesítő – kinek mit enged meg az étrendje.

Mindenesetre egy kevés gyümölcs nagyon jól illik a kihűlt pudinghoz, szinte bármilyen a szezon vagy a fagyasztónk tartalmának megfelelően, nyersen, vagy akár egy kis cukorral és fűszerrel ragunak összefőzve.

Forrás:
iStock

Tejpuding

Hozzávalók:

  • 5 dl tej (vagy kókusztej)
  • 5 dkg kukoricakeményítő (vagy rizsliszt)
  • 2 dl víz
  • 5 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 gránátalma (vagy más gyümölcs ízlés szerint)

Elkészítés: A kukoricakeményítőt 1 dl tejjel csomómentesre keverjük. A tejet a maradék 1 dl vízzel, a cukorral és a vaníliás cukorral felmelegítjük, hogy a cukor elolvadjon. Amikor gyöngyözve forrni kezd, hozzákeverjük a vízzel elkevert keményítőt, és folyamatosan keverve sűrűsödésig (1-2 perc) főzzük.

Poharakba vagy tálkákba öntjük, kihűtjük.

Tálaláskor a gránátalma magjaival megszórjuk – vagy ízlés szerint más gyümölccsel is kínálhatjuk.

Igazi retró desszert, mindenkinek van róla gyerekkori emléke. A szerencsésebbeknek a nagymama házi rizsfelfújtja ugrik be, a többiek a menzai változatra emlékezhetnek – kevesebb lelkesedéssel. Egy jó recepttel érdemes újra felfedezni a rizskochot!

A rizskoch vagy rizsfelfújt békebeli finomság, a tejberizs felturbózott változata. Nem csak desszertként fogyaszthatjuk: egy tartalmasabb leves után másodiknak is tökéletes. Elkészítése nem bonyolult, bár a felfújtaktól sokan tartanak, valamifajta félelem övezi: nem lesz elég könnyű, esetleg összeesik. Nem esetleg, hanem biztosan, ez a felfújtak természete, de a rizsfelfújtnál ez semmit nem von le az élvezeti értékből, a többi szuflét pedig frissen fogyasztjuk.

A rizs remek alapanyag, a világ népessége döntő hányadának alapvető tápláléka, például Ázsiában. Köretnek szinte mindenhez rizst fogyasztanak, desszert fronton pedig inkább pudingot készítenek belőle.

A rizskoch alapváltozatát vanília ízesíti, de készíthetjük kakaós vagy fahéjas változatban is. Az eredeti rizsfelfújtat házi lekvárral, leginkább aranyló sárgabaracklekvárral tálalják, a menzán málnaszörppel meglocsolva találkozhattunk vele – házi szörppel szerintünk így is tökéletes lehet.

Rizsfelfújt

Hozzávalók:

  • 1 l tej
  • 1 bögre rizs
  • 8 tojás
  • 8 evőkanál cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 csipet só
  • diónyi vaj
  • házi baracklekvár
  • porcukor

Elkészítés: A tejet egy fazékban felforraljuk. Mikor már forr, hozzáadjuk a rizst és egy csipet sót, és időnként megkavarva – ügyeljünk rá, mert könnyen letapad – puhára főzzük kb. 15-20 perc alatt.

Közben a tojásokat kettéválasztjuk. A tojássárgájához adjuk a cukrot, illetve a vaníliás cukrot, majd kézimixerrel fehéredésig dolgozzuk.

A tojásfehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval.

A meleg, de már nem forró tejberizsbe keverjük a cukros tojássárgáját és a diónyi vajat, majd óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot.

Kikent, lisztezett formába vagy tepsibe öntjük a rizses masszát, elegyengetjük, és 180 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük.

Porcukorral megszórva, lekvárral tálaljuk.

Fotók: Hámori Zsófia

Fotók: Hámori Zsófia

Rizskedvelőknek ajánljuk

A rizs minden bizonnyal a napi étkezés egyik legfontosabb alapanyaga szerte a világon. Kínában naponta háromszor fogyasztják. Olaszország a rizottóiról híres, míg India és Pakisztán a basmati rizsről. Ebben a könyvben a legfinomabb ételek találhatóak a nemzeti konyhák kedvencei közül.

Tápláló tejes fürdő

Zuhanyzás és szivacsos ledörzsölés után a leghatékonyabb, amikor az elhalt hámsejtektől megszabadultunk. A kiöblített kádba meleg vizet engedünk, közben 5 dkg zsíros tejport elmorzsolunk egy tálkában 1-2 kanál olívaolajjal. A meleg vízzel teli kádba öntjük, elkeverjük, akár egy kis illóolajat is csepegtethetünk a vízbe. 10-15 percig pihenünk a vízben, miközben a bőrünk örvendezik a tej és az olaj tápláló hatásának. A fürdő után a törölközővel ne dörzsöljük a testünket, csak finoman itassuk fel a nedvességet.

Forrás:
iStock

Testradír és hidratálás – 2 in 1

Hetente egyszer érdemes bevetni ezt a zseniálisan egyszerű és olcsó testápoló trükköt. 1 evőkanál olívaolajat és 1 evőkanál sót keverjünk el 1 dl szobahőmérsékletű joghurtban. Zuhanyzás után, még a kádban állva alaposan dörzsöljük be a bőrünket az olajos-sós joghurttal. A só szemcséi börradírként dolgoznak, míg az olaj és a joghurt táplálja a bőrünket. Néhány perc masszírozás után öblítsük le alaposan a testünket, majd törölközővel óvatosan, nem dörzsölve itassuk fel a nedvességet a bőrünkről.

Arcápolás természetesen

Arclemosótej helyett nyugodtan használhatunk zsíros tejet vagy tejszínt, nem véletlen a kozmetikum elnevezése. Szépen tisztítják ezek a tejtermékek az arcbőrt, egyben pedig táplálják is. A szemkontúr környékét áttörölhetjük egy kevés vattapamacsra cseppentett olívaolajjal is. Fontos, hogy ne hidegen használjuk, langyosan jobban ki tudja fejteni hatását mindenféle zsiradék. Néhány perc finom masszírozás után langyos vízzel öblítsük le.

Forrás:
iStock

Frissítő arctonikot is találunk a konyhában: az egzotikus édességekhez használatos narancsvirágvíz és rózsavíz tökéletes frissítők, ráadásul nagyon kellemes az illatuk, és amilyen finomak a sütikbe, limonádékba téve, olyan jótékonyan hatnak a bőrre. A rózsavizet pórusösszehúzó, feszesítő hatása miatt, míg a narancsvirágvizet bőrnyugtató hatása miatt érdemes használni vattapamacsra öntve, amivel egyszerűen áttörölgetjük az arcbőrt. Néhány herbatea filterét is használhatjuk természetes arctonikként. Miután elkészítettük a teát, a még meleg, de már nem forró, nedves filterrel egyszerűen csak áttöröljük a tiszta arcbőrt. Jó tudni, hogy a kamilla a száraz, a hárs a normál, a menta pedig a zsíros bőrre ideális.

Forrás:
iStock

Arcpakolásokhoz is jó alapanyagokat találunk a konyhában, mégpedig bőrtípusunknak megfelelően.

Száraz bőrre tökéletes az avokádó, amiből 1-2 kanálnyit pépesítünk villával, majd néhány csepp olívaolajjal elkeverjük, felvisszük a tiszta arcbőrre, és 10-15 perc pihentetés után langyos vízzel leöblítjük.

Zsíros bőrre nagyon jótékonyan hat az élesztő, ami nem csak harmonizálja és elveszi a bőrfényességét, de táplálja is. Egy csomag instant élesztőt elkeverünk krémesre egy kis langyos vízzel, majd egyenletesen felvisszük a bőrre, hagyjuk 10-15 percet állni, száradni, majd langyos vízzel leöblítjük.

Pattanásos bőrre ideális a paradicsom és az eper. A paradicsomot kékony karikákra vágva tesszük a bőrre, az epret pürésítve kenjük az arcra. 15 perc alatt csodákat tesz – tisztít és gyógyít.

A fáradt, szürkés, fakó bőrre a legjobb a mézes joghurt – 1-1 kanálnyit langyosan összekeverjük, majd a bőrünkre kenjük, és 10-15 percet hatni hagyjuk, majd langyos vízzel lemossuk.