Írd be, mit keresel:

A tejespite zseniálisan egyszerű, gyakorlatilag egy palacsintatészta, amit sütőben kell megsütni, rezgős és krémes frissen, amit édesen és sósan is készíthetünk, mint a palacsintát is. Ez a változat sós és sajtos, zöldségekkel megpakolva mutatós és tényleg pár perc alatt összedobható, kiadós és isteni finom.

Ebbe a változatba húsos paprika, paradicsom és zsenge cukkini került, de gyakorlatilag bármilyen zöldséggel működik, ami épp van otthon, de húsimádók maardék csirkével, kolbásszal, sonkával is felturbózhatják – ebben az egyszerű fogásban minden maradékot megmenthetünk, és tényleg a végtelenségig variálhatjuk.

Sós tejespite színes zöldségekkel

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 10 dkg liszt
  • 4 dl tej
  • 4 evőkanál tejföl
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 1 kicsi és zsenge cukkini
  • 2 húsos kaliforniai paprika
  • 2 közepes paradicsom
  • reszelt szerecsendió
  • diónyi vaj
  • só, bors

Elkészítés: A zöldségeket előkészítjük: a cukkini végeit levágjuk, majd apróra felkockázzuk, a paprikát vékony csíkokra vágjuk, a paradicsomot karcsú cikkekre vágjuk. Egy sütőtálat kikenünk vajjal, majd a zöldségeket beletesszük, nagyjából egyenletesen elrendezzük.

A tejespitéhez a tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a tejet, a tejfölt, a lisztet és a sajtot, szerecsendiót reszelünk hozzá,sózzuk, borsozzuk, és az egészet egy botmixerrel összecsapatjuk, míg krémes, sima lesz, majd a zöldségekre öntjük.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 30 percig sütjük, amíg a tészta rezegősre sül, majd ízlés szerint salátával, pirítóssal vagy friss kenyérrel tálaljuk.

Nagyon látványos, isteni finom és rendkívül egyszerű az intelligens krémes, amit az angolszász országokban Magic Cake néven emlegetnek, és elképesztően felkapott „csodasüti” lett. A tojásban gazdag tejes kevert tészta a tepsiben „magától” szétválik: habos tető alatt krémes rétege, alatta pedig szilárdabb talpa lesz a sütinek. 

Hasonlít ugyan a krémesre, de inkább a tejes pite vagy clafoutis rokona: tej, tojás, vaj, cukor és liszt megfelelő arányú keveréke, összeállítása 10 perc, a többi a sütő dolga. Gyakorlatilag elronthatatlan, ha megvannak a jó arányok, amit most el is árulunk.

Forrás:
Flickr

Intelligens krémes, avagy Magic Cake

Hozzávalók:

  • 8 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 10 dkg porcukor
  • 1 rúd vanília
  • 15 dkg olvasztott vaj
  • 10 evőkanál liszt
  • 1 liter tej

Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgákat a 20 dkg cukorral habosra, krémesre, szinte fehérre verjük, hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magjait, hozzáadjuk a felolvasztott, de nem meleg vajat és a lisztet, majd fokozatosan, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a tejet. A tojásfehérjét a porcukorral keményre verjük, és a habot a tejes masszába forgatjuk.
Kikent, lisztezett közepes tepsibe öntjük, és 175 fokos sütőben 1 órát sütjük.
A sütőből kivett süteményt hűlni hagyjuk, majd hűtőbe is tesszük 1-2 órára. 
Kockára vagy szeletekre vágva, porcukorral meghintve tálaljuk, kínálhatunk hozzá gyümölcsragut, lekvárt, friss gyümölcspürét…

Forrás:
Flickr

 

Az alapanyagait tekintve rokonítható a palacsintával és a császármorzsával, csak mások az arányok és a sütési mód. A csomómentesre kikevert tojásos-cukros-lisztes tej ebben az esetben kivajazott sütőfomába vagy pitetálba kerül, és a sütőben – viszonylag alacsony hőfokon – sül lágyan rezgősre, remegősre, vagy épp egy kicsit szilárdabbra, vághatóra – ízlésünk szerint.

Almával is isteni a tejespite

Almával is isteni a tejespite
Forrás:
iStock

A recept tehát igazán egyszerű, csupán az a fontos, hogy csomómentes legyen a massza, ami a robotgépek korában már nem olyan nagy kunszt, illetve a sütési hőmérséklet is lényeges: a leggyakoribb hiba ugyanis az a tejespiték esetében, hogy a teteje megég, a közepe pedig még nem sül át.

A tejespite gazdagítható fűszerekkel, vaníliával, fahéjjal, őrölt szegfűszeggel vagy kardamommal, illetve gyakran kerül bele gyümölcs. Franciaországban például clafoutis (ejtsd: klafuti) néven ismert, és nagyon gyakran készítik idénygyümölcsökkel. A felszeletelt alma, körte, kimagozott cseresznye, szilva, sárgabarack, de még az aszalt szilva is gyakori szereplői a tejespitének, kis fahéjjal meghintve.

A gyümölcsöket tehetjük a kivajazott pitetál aljára, majd leönthetjük a tejes keverékkel, de akár a tetejére is rakhatjuk, sőt félidőben a sülés közben is megpakolhatjuk velük a tejespiténket.

Tejespite – vagy clafoutis – bogyós gyümölcsökkel

Tejespite – vagy clafoutis – bogyós gyümölcsökkel
Forrás:
iStock

Tejespite (alaprecept)

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 25 dkg cukor
  • 20 dkg liszt
  • 1 liter tej
  • csipet só
  • vaj és liszt a forma kikenéséhez
  • gyümölcs ízlés szerint

Elkészítés: A tojásokat a cukorral és pici sóval habosra keverjük. A lisztet beleszitáljuk, elkeverjük, majd lassan hozzáöntjük a tejet folyamatos keverés mellett, hogy sima masszát kapjunk.

A sütőformát kivajazzuk, lisztezzük, beleöntjük a tésztát, a tetejére szórjuk a gyümölcsöt, és előmelegített sütőben 160-180 fokon kb. 60-80 perc alatt megsütjük.

Az összeállítás gyorsan megvan, a többi a sütő dolga

Az összeállítás gyorsan megvan, a többi a sütő dolga
Forrás:
iStock