Írd be, mit keresel:

Toggenburger Schlorzifladen a becsületes neve, Toggenburg pedig az a vidék, ahonnan származik, a svájci Szent Gallen kantonban található. Ebben a régióban különösen sok körte terem, amit egészben megszárítanak, ez a Schlorzi, és nemcsak pitébe téve használják, de sűrű, fűszeres, édes kenyeret is sütnek vele. A hűvös napok eljövetelével szinte kötelező készíteni a helyi specialitást, de ezt senki nem bánja, mert nagyon finom.

Aszalt körte nálunk is kapható, no nem egészben, és általában szép világos, nem olyan sötét, mint az alábbi receptben, az ottani fajta egészen barnára aszalódik, és a fűszerekkel kiegészítve egy sötét krém lesz belőle. A mi világos körténkkel is kipróbálható, esetleg egy kis aszalt szilvát hozzáadva csalhatunk, hogy szép kontrasztos legyen a lepénykénk.

Toggenburger Schlorzifladen

Hozzávalók egy 32 centis piteformához:

  • 25 dkg liszt
  • 1 csapott teáskanál só
  • 12,5 dkg hideg vaj
  • 1 dl tej
  • 1 csipet sütőpor

A püréhez: 

  • 30 dkg szárított körte
  • 3-4 evőkanál barna cukor
  • 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1-2 evőkanál citromlé
  • 1 evőkanál cseresznyepálinka

A tejszínes öntethez: 

  • 2 dl tejszín
  • 2 dl tej
  • 2 evőkanál kukoricakeményítő
  • 1 kis tojás
  • 1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés: A szárított körtéket meleg vízzel felöntjük, és néhány órát áztatjuk, majd késes robotgépbe tesszük, és pürésítjük. Hozzáadjuk a püré többi összetevőit, alaposan összekeverjük.

A tésztához a lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a hideg, felkockázott vajat, elmorzsoljuk, majd a többi alapanyaggal gyorsan összedolgozzuk. A tésztát körlappá nyújtjuk, egy pitetálba átemeljük, eligazgatjuk, majd villával megszurkáljuk.

A körtepürét a tésztára öntjük, elsimítjuk.

A tejszínes öntethez a tojást felütjük, hozzáadjuk a kukoricakeményítőt és 1 dl tejet, kézi habverővel simára keverjük, majd a maradék tejet, a tejszínt és a vaníliás cukrot is hozzákeverjük, majd a körtés rétegre öntjük.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 40 percig sütjük, amíg szép aranyszínűre sül a tejszín a tetején.

A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd szeletelve tálaljuk.

A klasszikusan fahéjas vagy vaníliás porcukorral meghintett, aranyszínű bundában krémesre sült almakarikák páratlan illata olyan otthonosságot áraszt, ami a gyerekkort idézi, és ezt még tovább fokozhatjuk és kicsit ünnepivé is tehetjük egy apró trükkel. Ha mézeskalácsos fűszerkeveréket használunk a tészta ízesítésére, akkor még melengetőbb és finomabb lesz, az alma is átveszi a sokféle édes fűszer aromáját. A lakásban pedig olyan mennyei illatok terjengenek, hogy az valami őrület!

Tudjuk, hogy az olajban sült bundás ételekről egyre többen leszokóban vannak, mondván sok felesleges zsiradékot szív magába a bunda. Egy kis trükkel viszont kicselezhetjük ezt az alattomos dolgot: ha a tésztába egy kevés olajat és szódabikarbónát teszünk, akkor ez nem történik meg, sokkal könnyebb is lesz a bunda, és zsiradékot sem szív magába, egyszerűen csak isteni finom, benne a krémesre párolódott almával.

Bundás alma fűszeresen

Hozzávalók:

  • 10 dkg liszt
  • 2 dl tej
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 evőkanál olaj
  • 1/2 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 kávéskanál mézeskalács-fűszerkeverék
  • csipet só
  • 4 szép alma
  • olaj a sütéshez
  • porcukor a tálaláshoz

Elkészítés: A lisztet egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a szódabikarbónát, a cukrot, a vaníliás cukrot, egy csipet sót és a mézeskalácsos fűszerkeveréket, szárazon elkeverjük. Egy másik tálba felütjük a tojást, elhabarjuk, felöntjük a tejjel és az olajjal, majd a lisztes keverékhez adjuk, és kézi habverővel simára keverjük. 1 órát a hűtőben pihentetjük.

Az almákat meghámozzuk, a magházat kiszúrjuk, majd félcentis szeletekre vágjuk, vagy először szeleteljük, és utána egy kisebb kör kiszúróval vagy késsel a magházat eltávolítjuk.

Egy serpenyőben 2 ujjnyi olajat forrósítunk, az almákat megmártjuk az átkevert, kissé besűrűsödött tésztában, az olajba tesszük, és oldalanként kb. 2 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Kiemeljük, jól lecsöpögtetjük, majd konyhai papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Porcukorral meghintve melegen vagy langyosan tálaljuk.

Fűszeres, illatos, nagyon egyszerű és hihetetlen otthonosságot áraszt ez a forró almás ital, ami gyerekek és felnőttek kedvence is lehet, ugyanis készíthetjük alkoholmentesen és felnőtt változatban. Teljesen természetes, testet-lelket átmelegít, isteni illatokkal tölti meg a lakást, köszönhetően az almának és a télies hangulatú fűszereknek.

Nagyon finom és tényleg pofonegyszerű, a virgin változat bármikor bevethető, felnőtteknek egy kis ciderrel is megbolondíthatjuk, ez az erjesztett, viszonylag alacsony alkoholtartalmú (4,5%) almaitallal felturbózott változat sem nagyon ütős, de mégis extrán különlegessé teszi.

Forró almaital – virgin és felnőtt változatban

Hozzávalók:

  • 5 dl almalé
  • 5 dl víz
  • 2 alma
  • 1 rúd fahéj
  • 1 csillagánizs
  • 3 szem szegfűszeg
  • 1-2 evőkanál méz vagy juharszirup (opcionális)
  • 1 üveg (0,33 l) cider (opcionális)

Elkészítés: A vizet egy lábasba tesszük, hozzáadjuk a fahéjat, a csillagánizst és a szegfűszeget, és tűzre téve 10 percet gyöngyöztetve főzzük, hogy a fűszerek aromái kioldódjanak. Közben az almát kicsumázzuk és apróra kockázzuk. A fűszeres vízhez adjuk az almalevet és az almát, felforraljuk, és 2 percet főzzük, hogy az almakockák kicsit megpuhuljanak, ha édesebben szeretjük, akkor adhatunk hozzá egy kis mézet vagy juharszirupot is.

A tűzről levéve azonnal kínálhatjuk kancsóba töltve és poharakba mérve, vagy felnőtteknek ekkor adhatjuk hozzá a cidert, és így kínáljuk, kortyoljuk.

Puha, illatos, fűszeres, kellemesen édeskés ez a sütőtökkenyér, a konyhát már sütés közben isteni őszi illatok töltik be, és ha van sült vagy főtt maradék sütőtökünk, akkor gyorsan és nagyon egyszerűen összeállítható ezzel a bögrés recepttel.

A sütőtökkenyér tökéletes reggelire, uzsonnára, sokáig friss marad, magában vagy egy kis vajjal, krémsajttal megkenve is fogyaszthatjuk. Az alaptészta egy-két extra belevalóval könnyen felturbózható, aki szereti, tehet bele egy kis tökmagot és mazsolát, akár csokicseppet is, diót vagy más magokat, ezek még izgalmasabbá teszik, és a textúráját is gazdagítják.

Édes sütőtökkenyér

Hozzávalók:

  • 2 bögre liszt – 1 bögre = 2,5 dl
  • 2 csapott teáskanál sütőpor
  • 1 csapott teáskanál őrölt fahéj
  • 1 kávéskanál őrölt gyömbér
  • kevés reszelt szerecsendió
  • jó csipetnyi só
  • 2 tojás
  • 1/2 bögre barna cukor
  • 1/2 bögre natúr joghurt
  • 1/4 bögre olaj
  • 1 bögre sütőtökpüré
  • maréknyi tökmag – opcionális
  • maréknyi mazsola – opcionális

Elkészítés: Egy keverőtálba tesszük a száraz alapanyagokat – a lisztet, a sütőport, a fahéjat, a gyömbért, a szerecsendiót és a sót -, összekeverjük. Egy másik tálba felütjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, a joghurtot és az olajat, egy kézi habverővel simára keverjük, majd a sütőtökpürét is belekeverjük. A száraz keveréket is hozzáöntjük, majd egy spatulával alaposan összedolgozzuk, végül beleforgatjuk a tökmagot és a mazsolát.

A masszát egy olajjal kikent vagy sütőpapírral bélelt pástétom- vagy téglaformába öntjük, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 1 óra alatt megsütjük. Ha nagyon pirulna a teteje, menet közben érdemes alufóliát teríteni rá.

A megsült sütőtökkenyeret 10 percet pihentetjük, majd a formából kiborítva, rácsra téve hagyjuk kihűlni szeletelés és tálalás előtt.

Csupa vitamin és életerő, tele van vérképző vassal, így nőknek szinte kötelező a rendszeres fogyasztása, emellet kitűnő zsírbontó is, antioxidánsokban gazdag, szóval mindenképpen érdemes megbarátkozni ezzel a finom és pénztárcabarát zöldséggel. Sokan savanyúságként könyvelték el, pedig finom leves, turmix, rizottó és saláta is készíthető belőle – vagy épp szendvicskrém, mártogatós, mint az alábbi receptben.

Ha még zsenge és friss a cékla, akkor nyersen lereszelve is felhasználhatjuk az alábbi kencéhez, ha már kicsit karakteresebb és kevésbé édes, akkor süssük meg egészben vagy kockára vágva. Az édes cékla és a sós feta nagyon jól kiegészítik egymást, és sokféle módon fűszerezhető. Mi most egy kis fokhagymát és római köményt használtunk, némi citromlével frissítettük, görög joghurttal krémesítettük. Egészséges, alakbarát, gyors és finom – csak ajánlani tudjuk!

Forrás: iStock

Fetás céklakrém

Hozzávalók:

  • 25 dkg cékla
  • 10 dkg feta sajt
  • 3 evőkanál görög joghurt
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • só, bors

Elkészítés: Ha nem akarunk pink kezeket, akkor vékony gumikesztyűt húzunk, meghámozzuk a céklát, majd finom reszelőn lereszeljük, és késes robotgépbe tesszük. Megszabadulunk a kesztyűtől, a céklához reszeljük a fokhagymát, hozzámorzsoljuk a feta nagy részét, hozzáadjuk a görög joghurtot, az olívaolajat, a citromlevet, a római köményt, egy kis frissen őrölt borsot adunk hozzá, majd 1-2 perc alatt krémesre, simára turmixoljuk.

Megkóstoljuk, ha nem elég sós a fetától, akkor egy kis sót adunk hozzá, és 1-2 órát pihentetjük a hűtőben.

Tálaláskor a maradék fetát rámorzsoljuk, ízlés szerint friss vagy pirított kenyeret, grissinit, sós kekszet, zöldségeket kínálhatunk mellé.

Forrás: iStock

Ha jó minőségű csokoládéval készül, kellően sűrű és selymes, akkor igazi varázsital a forró csoki, szinte már desszertnek is beillik, és a csoki annyira jó barátságban van sokféle fűszerrel és ízesítővel, hogy a végtelenségig variálható. Alapfűszerei a vanília és a fahéj, de nagyon jól passzol hozzá a gyömbér, a kardamom, a csili és a szegfűszeg is, sőt a rózsabors és a csillagánizs is, a gyümölcsök közül pedig a narancs.

Ha pedig felnőtteknek készül, a forró italt bátran feldobhatjuk valamilyen likőrrel vagy nemesebb alkohollal, de már egy kis rummal is csodásan illatos, egészen új ízvilágú, melengető és kényeztető finomsággá változik. Ha csak az illatát szeretnénk, akkor érdemes először pár percig forralni a tejjel, hogy az alkohol elillanjon az italból, de ha ez nem szempont, akkor csak az utolsó percben adjuk hozzá a forró csokihoz.

Rumos forró csoki

Hozzávalók 5-6 adaghoz:

  • 30 dkg étcsokoládé
  • 9 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 kávéskanál mézeskalács-fűszerkeverék
  • 1 teáskanál étkezési keményítő
  • 1,5 dl rum

Elkészítés: A tejet egy lábasba öntjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot és a mézeskalács-fűszerkeveréket, felforraljuk, majd a felkockázott csokoládét hozzáadjuk, és addig kevergetjük, amíg a csoki teljesen felolvad. Közben a tejszínben elkeverjük az étkezési keményítőt, a csokis tejhez adjuk, és 1-2 perc alatt selymesre főzzük.

A tűzről levéve hozzáadjuk a rumot, elkeverjük, és poharakba vagy bögrékbe merjük. Pillecukrot kínálhatunk mellé a tökéletes kényeztetés jegyében. 😉

A gersli – vagyis az árpa – ősi gabonaféle, ami már Egyiptomban alapélelmiszernek számított, és a görögök, majd a rómaiak is napi szinten fogyasztották, sőt, a katonáknak és a gladiátoroknak kiemelt mennyiségben kellett fogyasztaniuk a jobb teljesítőképesség végett. Az ősi zsidóság életében is jelen volt, erre az Ószövetségben több utalást is találunk.

Az árpa nagyon egészséges és tápláló gabonaféle, amiből régen nemcsak kenyeret és kását, hanem sört is készítettek, mára azonban szinte teljesen eltűnt a konyhánkból, csak a sóletbe teszünk belőle valamennyit. Pedig az árpakása régen nagyon is rendszeres, gyakori és kedvelt fogás volt a magyar konyhában. A ricset is tulajdonképpen egy zöldséges és/vagy húsos árpakása, érdemes újra felfedezni!

Ricset

Hozzávalók:

  • 2 bögre árpagyöngy
  • 1 bögre lencse, apróbb szemű bab vegyesen
  • 1/2 konzerv csicseriborsó
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál kakukkfű
  • 1 kávéskanál majoránna
  • 2 zöldségleveskocka
  • 25 dkg főtt füstölt hús vagy kolbász (opcionális)
  • 3 evőkanál olaj
  • só, bors

Elkészítés: Az árpagyöngyöt, a lencsét és a babot szűrőbe tesszük, leöblítjük, majd tálba tesszük, felöntjük bőven hideg vízzel, és 6-8 órára, de akár egy éjszakára félretesszük, ázni hagyjuk.

A vöröshagymát, a fokhagymát és a zöldségeket megtisztítjuk, és mindet apróra vágjuk. A beáztatott gerslit és hüvelyeseket leszűrjük, átmossuk. A zöldségleveskockákat 1 liter vízbe dobjuk, felforraljuk.

Az olajat egy lábasban felhevítjük, megdinszteljük rajta a hagymát, majd egy kicsit később hozzáadva a fokhagymát, hozzáadjuk a felkockázott répákat és a beáztatott árpagyöngyöt és babféléket, a majoránnát és a kakukkfüvet, összeforgatjuk, majd felöntjük az előkészített zöldségleves 3/4 részével, sózzuk, borsozzuk, és lefedve, takarékon kb. 40 percig főzzük, időnként megkeverjük, ha szükséges, még öntünk hozzá zöldséglevest.

Ha majdnem kész, hozzáadjuk a leszűrt csicseriborsót, megkóstoljuk, és ízesítjük még, ha szükséges, illetve ha húsosan készítjük, akkor a felkockázott főtt füstölt húst vagy a felkarikázott kolbászt, átforgatjuk, majd a tűzről levéve, lefedve 10-15 percet pihentetjük, majd tálaljuk.

A süthető tököknek számos fajtája létezik, amelyek színre, formára és ízre is kissé különböznek egymástól. Az óriás vagy takarmánytök, amiből a töklámpás is készül, talán a legkevésbé ízletes. Sokan nem tudják, de például a pézsmatök is a sütőtökök családjába tartozik, pedig gyakorlatilag gyümölcsnek számít. Édeskés, diós ízvilága miatt kifejezetten jól passzol salátákhoz, sajtokhoz.

Miért fogyasszunk sütőtököt rendszeresen?

Leginkább azért, mert ízletes és alacsony a kalória-, illetve szénhidráttartalma. Éppen emiatt a diétázók körében is rendkívül népszerű. Említést érdemel az is, hogy tápanyagtartalom szempontjából is sok előnnyel bír. Nutri-funkcionális élelmiszernek tekinthető, mivel számos vitamint, ásványi anyagot, rostot és antioxidánst is tartalmaz.

A legelterjedtebb, emberi fogyasztásra is alkalmas sütőtök a szemet gyönyörködtető, vidám, narancssárga színét a karotinnak köszönheti. Az A-, C-, E- és B-vitaminok mellet bővelkedik folsavban, káliumban, foszforban, vasban, rézben és mangánban is. Káliumtartalma miatt vértisztító, vérnyomáscsökkentő és vízhajtó hatású.

Az A-vitaminok elengedhetetlenek a sejtek, a szem és a csontok egészségéhez, valamint az immunrendszer szabályozásához. Magas C-vitamin tartalma nem csak az immunrendszert támogatja, hanem segíti a kollagén szintézist, sebgyógyulást és a szövetek helyreállítását. Többféle B-vitamint is tartalmaz, melyekre nagy szüksége van a szervezetünknek az energia előállításhoz és a vörösvértestek képzéséhez.

A népi gyógyászatban is megfigyelték már jótékony hatását. A fenti vitaminoknak köszönhetően fogyasztása szebbé teszi bőrünket, jótékony hatással van az emésztési problémákra, serkenti a máj működését, segít a szív- és koszorúér-problémák megelőzésében, továbbá fogyasztásával csökkenthetők a prosztataproblémák és a szürkületi vakság kialakulásának kockázata is.

A leghatékonyabb ásványianyag- és vitaminforrás a hidegen sajtolt tökmagolaj. Ebből akár naponta fogyaszthatunk 1-2 kiskanálnyit.

Hogyan használjuk fel?

Felhasználás szempontjából is könnyű a sütőtökkel bánni: jól eltartható nyersen, és a hideget is egészen jól tűri. Az egészben vásárolt tök akár hetekig is eltartható sötét, hűvös helyen.

Édeskés, de alapvetően semleges íze miatt a csecsemők szilárd ételre való átszoktatásánál is jó kezdet lehet. Ha pedig ízesíteni szeretnénk, igazán jól passzol az általános és a különlegesebb fűszerekkel is, mint a vanília, fahéj vagy a narancs. De harmonizál a sáfránnyal, chilivel, sőt még a kókusszal is.

Mit készítsünk sütőtökből?

Népszerű sütőtökleves

A sütőtökből készült selymes krémlevesnél kevés jobb étel létezik, ha valami lélekmelengetőre vágyunk egy hideg, téli nap végén. Változó, hogy ki hogyan készíti: van, aki inkább az édes-naracsosabb ízvilág felé mozdul el, mások pedig inkább a sósabb-csípősebb ízeket kedvelik. Ha van otthon alaplevünk, bátran főzzük bele, még tartalmasabbá teszi a levesünket. Ha a sósabb változatot preferáljuk, tegyünk hozzá zöldfűszereket, például zsályát, a tetejére pedig jöhet a ropogós sült bacon vagy pirított tökmag. Ha édesen készítjük, sűríthetjük kókusztejjel.

Előételként vagy mártogatósként

A sült tökhöz adjunk pirított hagymát, fűszerezzük ízlés szerint, vagy ahogy a leveseknél már említettük, végül pürésítsük. Tálaljuk pirított kenyérszeletekkel vagy friss, ropogós zöldségmártogatóssal.

Salátába is remek

Bolondítsuk meg vele a salátánkat, legyen az zöld vagy akár tésztasaláta. Jól passzol a karakteres sajtokkal, sonkával, de akár még a fügével is!

Tésztaszószként is népszerű alapanyag

Ha ki szeretnénk próbálni, nem kell mást tennünk, mint megsütni vagy megfőzni a tököt, dinsztelt hagymával és fűszerekkel pürésíteni, majd tejszínnel és a tészta vizével felfőzni, utána már önthetjük is a tésztára. Ha van kedvünk, akár házi töltött tésztát (gnocchi) is készíthetünk vele.

Köretként

Ha már meguntuk a krumplipürét, nyugodtan helyettesíthetjük sütőtökkel is. Vagy megsüthetjük sütőben, hasábokra vágva, jó fűszeresen, akárcsak az édesburgonyát.

Főételként

Főételekhez is kiváló alapanyag, készülhet belől töltött sütőtök, ha megtöltjük finom darált húsos-sajtos raguval. De lehet belőle hamis lasagnet is készíteni, vegetáriánusok számára: ilyenkor a tésztalapok közé sajt, besamel és tökkrém kerül.

Desszertekhez

A sütőtököt desszertekhez is sokoldalúan felhasználhatjuk. A muffin vagy brownie tésztájához adagolva könnyíti a tésztát és kevesebb cukorra lesz szükségünk az alapvetően édes íze miatt. Pite töltelékként is alkalmazhatjuk, az ízesítés ez esetben is lehet édes vagy akár sós is, attól függően, hogy éppen melyikhez van kedvünk.

Ébredés után

A reggeli kása, de még a smoothie alapanyagaként is használhatunk sült sütőtököt.

A legegyszerűbb

Természetesen a legnépszerűbb és egyben legismertebb, amikor sütve, önmagában fogyasztjuk. Akkor a legfinomabb, ha a széleinél már kezd egy kicsit barnulni, igazán kellemes, karamellizált ízt kap ezáltal.

Az egészséges narancs

A narancs az egyik legtökéletesebb gyümölcs, amely nagyon sok hasznos tápanyagot és C-vitamint tartalmaz. Ez a létfontosságú vitamin nemcsak erősíti az immunrendszerünket, de véd az öregedés látható jelei ellen is. A C-vitamin antioxidáns, vagyis segít a sejtkárosodás, az öregedés és a betegségek elleni védekezésben, valamint gondoskodik az immunrendszer megfelelő működéséről is.

A narancs ezenkívül sok folátot tartalmaz, ez a B-vitamin-fajta kimondottan ajánlott gluténmentes étrendet követőknek, mert ők nehezebben jutnak hozzá, illetve magas a káliumtartalma, valamint a legtöbb gyümölcsnél több kalciumot tartalmaz, ami a csontok egészségéhez elengedhetetlen. Mindemellett magas a pektintartalma, ami segít rendben tartani a koleszterinszintet, a benne lévő rutén nevű flavonoid pedig véd az esetleges tumorok, daganatok ellen. És ha ez még nem lenne elég: a narancs gyulladásgátló hatása is bizonyított a benne található nobiletinnek köszönhetően.

Praktikusan a narancsról

– Mindig feszes héjú, tapintásra kemény narancsot vásároljunk, ha puha vagy sérült a héja, akkor ne vegyük meg.
– A narancsot tároljuk hűtőszekrényben, hogy megőrizze C-vitamin-tartalmát, semmiképpen se tartsuk szobahőmérsékleten, egy tálba kitéve.
– A narancshéj is gazdag tápanyagokban, alapos mosás után érdemes belőle kandírozott narancshéjat készíteni.
– Egy közepes narancs kalóriatartalma 65 kcal.
– A narancsból akkor nyerhető a legtöbb lé, ha meleg, így ha a kifacsarás a cél, hagyjuk szoba-hőmérsékletűre melegedni.

Immunerősítő gyömbéres narancsital

Hozzávalók:

  • 2 dl frissen préselt narancslé
  • 1 dl víz
  • diónyi gyömbér
  • 1-2 teáskanál méz
  • csipetnyi fahéj

Elkészítés: A gyömbért meghámozzuk és lereszeljük, a vízzel felforraljuk, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a fahéjat és a mézet, elkeverjük, majd a friss narancsléhez öntjük. Akit zavarnak a gyömbérdarabkák, le is szűrheti, de jótékonyabb a hatás, ha a gyömbért is elrágcsáljuk.

1. Egészben

Igazán megúszós és maceramentes, ha a hosszúkás sütőtököt egészben, héjastul sütjük meg. A zöldséget ebben az esetben csak meg kell alaposan böködni egy hegyes késsel, hogy sülés közben semmi esetre se robbanjon fel, mert akkor jöhet egy amúgy elkerülhető sütősikálási manőver, majd sütőpapírral fedett tepsire téve mehet a 190-200 fokos sütőbe, ahol mérettől függően kb. 1 óra alatt sül meg. Érdemes esetleg mással együtt sütni, valamilyen tepsis fogással vagy a másik téli zöldségkedvenccel, céklával együtt, hogy gazdaságosabb legyen… Akkor jó a sütőtök, ha egy villát viszonylag könnyen bele tudunk szúrni. Ha kissé kihűlt, félbevágjuk, és kanállal először eltávolítjuk a magházát, majd kikanalazzuk a húsát. Jól záródó dobozban, a hűtőbe téve akár 1 hétig eláll, és rengeteg finomsághoz felhasználható.

2. Félbe vagy negyedbe vágva

Ez a módszer is egyszerű, előnye, hogy gyorsabban sül meg, mint egészben, és már sülés előtt is ízesíthető. A sütőtököt egy éles késsel hosszában félbevágjuk, a magokat egy kanállal kikaparjuk, a zöldséget pedig vagy így, vagy még egyszer megfelezve, vagyis negyedekben a vágott felükkel felfelé sütőpapírral fedett tepsire tesszük. Megkenhetjük egy kis olajjal, fűszerezhetjük is ízlés szerint, ha már tudjuk, mit akarunk belőle készíteni, hangolhatjuk akár sósra, akár édesre is. 180 fokos sütőbe tolva, mérettől függően 25-30 perc alatt puhulásig sütjük, ha nagyon pirulna, karamellizálódna, alufóliát teríthetünk a tetejére. A megsült tököt kikaparjuk a héjból, és már használhatjuk is.

3. Felkockázva

Ha nem pürére, pépre van szükségünk, hanem köretként vagy salátába téve szeretnénk felhasználni a sütőtököt, akkor ideális ez a módszer. Pepecselősebb, de nagyon mutatós és finom, ráadásul így feldarabolva nagy felületen tud karamellizálódni a sütőtök húsa. A legegyszerűbb, ha az egész tököt zöldséghámozóval nagyjából meghámozzuk, majd az esetleges maradékot éles késsel levágjuk. Ezután a két végét levágjuk, majd kettévágjuk ott, ahol a tök hasa kezdődik. A tömör, hengeres részt ujjnyi szeletekre, karikákra vágjuk, ezeket már egyszerűbb felkockázni, a gömbölyded részt pedig félbevágjuk, és a magokat kikaparjuk. Utána ezt is felszeleteljük, majd kockázzuk. Ezután sütőpapírral fedett tepsire tesszük, egy kevés olajjal meglocsoljuk, tetszés szerinti fűszerrel meghintjük, és alaposan összeforgatjuk, mielőtt betoljuk a 180 fokos sütőbe, ahol légkeverés mellett kb. 20 perc alatt megsül.

4. Mikróban

Ha egyszerű és gyorsabb megoldásra van szükségünk, akkor jöhet jól a mikrohullámú sütőben készült változat. Ez mondjuk csak kisebb sütőtökkel működik, de azzal tökéletesen. A sütőtököt egy hegyes késsel megszurkáljuk, majd egy mikrózható tálba téve betesszük a mikróba, és 850 Watton 5 percet sütjük. Ezalatt kicsit felpuhul, félig megfő, így könnyebb félbevágni és kikaparni a magjait. Ezután a tálba visszatéve még 5-6 percre visszatesszük, amíg – mérettől függően – kellően megpuhul. Utána egyszerre kikaparjuk a héjból a húst, és már használhatjuk is.

+1. Szuperlustáknak

Sütőtökpüré készen is kapható, teljesen természetes és natúr, mondjuk ez a legdrágább megoldás a sült sütőtök kategóriában… A bébiételek között keresse, aki ezt választaná! 😉

A legenda szerint Petőfi barátjával, a főlevéltáros Székely Józseffel egy késői órán érkezett törzshelyükre, a Komló-kert étterembe, ahol már nemigen tudtak mit adni az éhes irodalmároknak. A konyhán volt még némi pörkölt és savanyúkáposzta-főzelék, Székely ezt a kettőt öntette egybe, hogy éhét elverje. Egy másik változat szerint mindez az Arany Sas fogadóban történt e két remek fiatalemberrel, csakhogy itt Székely direkt kérte, hogy ötvözzék számára két kedvencét, a savanyú káposztát és a perkeltet. Bármi legyen is az igazság, tény, hogy remek egytálétel lett a végeredmény, amit innentől kezdve Petőfi is gyakran rendelt székelygulyás néven. Lassan elterjedt, meghonosodott a pesti éttermekben, majd megjelent a háziasszonyok lábasaiban és receptje a szakácskönyvekben is. 

A székelygulyás vagy székelykáposzta tulajdonképpen nem bonyolult étel: egy jófajta sertéspörkölt és savanyított káposzta házassága, gyakran egy kis tejföllel gazdagítva. A pörköltalapon érdemes a húst először legalább félig megpuhítani, majd ezután hozzáadni a káposztát, mert így főnek együtt tökéletes állagúra. A sertéshúst helyettesíthetjük soványabb szárnyassal, használhatunk hozzá szaftosabb pulykacombot, filézett csirkecombot, de készíthető igazán sovány csirke- vagy pulykamellel is – ezek gyorsabban el is készülnek, bár nem lesz olyan testes, tartalmas a fogás. 

A székelykáposzta magyaros karakterét természetesen a pörkölt pirospaprikája adja, de tovább fűszerezhető fekete borssal, esetleg borsikafűvel, adhatunk hozzá köménymagot és babérlevelet is – ezek nemcsak ízben gazdagítják a fogást, de a káposzta puffasztó hatását is semlegesítik. A babérlevél a főzés végén egyszerűen eltávolítható, a köményből pedig érdemes őrölt formában beletenni, mert sokan idegenkednek ráharapni az aprócska, de karakteres ízű magokra. A szaftosságot és az ízeket fokozhatjuk, ha a pörköltbe egy kis zöldpaprikát és paradicsomot teszünk – ez minden pörköltös fogáshoz jól illik.

Vannak, aki tejfölösen szeretik a székelygulyást, mások csak tálaláskor halmoznak belőle a tetejére, de olyanok is akadnak, akik szerint nem szükséges semmi más hozzá, mint lágy kenyér. Ha tejfölösen szeretjük, egy kis liszttel elkevert tejföllel az utolsó percekben összeforralhatjuk, selymesebb lesz így az étel. Tálaláskor pedig megszórhatjuk egy kis kaporral, ha szeretjük – a káposztához jól illik, főleg a tejfölös változathoz.

A káposztás ételek egyik jellemzője, hogy jót tesz nekik az idő, vagyis nem árt, ha van akár egy-két napjuk arra, hogy az ízek összeérjenek. És melegítve mindig finomabbak, így érdemes akár nagyobb adagban előbb elkészíteni.

Székelykáposzta – részletes recept fázisfotókkal >>

Forrás:
Hámori Zsófia

A kiadós és tartalmas babos egytálételek a világ minden országában népszerűek, gondoljunk csak a tex-mex konyha világhírű fogására, a chili con carnéra, de ilyen a francia cassoulet, az Indiában alapételnek számító fűszeres dahl, a mexikói frijoles charros, a mi sűrű bablevesünkről vagy a sóletről nem is beszélve.

A feijoada (ejtsd: fezsuádá) sokféle lehet, bátran variálható és fűszerezhető. Apróbb szemű babbal, füstölt hússal, kolbásszal és friss hússal készül leggyakrabban, de Brazíliában belsőségekkel is készítik. Érdemes egy nagyobb adagot készíteni belőle, mert – mint minden babos étel – ez is jól melegíthető, sőt másnap, harmadnap még finomabb. Ha nagyobb társaságot látunk vendégül, akkor is jó választás lehet, hiszen laktató, egyszerű az elkészítése, kiadós – ráadásul elég különleges is származása, története miatt.

Az alábbi recept egy zöldségesebb változat Portugáliából, de léteznek nagyon „emberes” variációk is, gyakran kerül bele a kolbász mellett véres hurka vagy sertésláb, köröm is, amit egészben főznek meg benne, de tálalás előtt kicsontozzák, és darabokra vágva teszik vissza az ételbe. Ennél az ételnél nincsenek kőbe vésett szabályok, mindenki nyugodtan és bátran alakítsa a saját és családja ízlése szerint!

Feijoada

Hozzávalók: 

  • 30 dkg apróbb szemű bab egy éjszakára beáztatva vagy 60 dkg főtt konzervbab
  • 2 fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 4 szál sárgarépa
  • 10 dkg húsos szalonna
  • 1 szál füstölt kolbász
  • 30 dkg sertéscomb
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 babérlevél
  • 1 kávéskanál fahéj
  • kevés reszelt szerecsendió
  • só, bors

Elkészítés: A beáztatott babot leöblítjük, egy lábasba tesszük, felöntjük bőséges vízzel, sózzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, és fedő alatt puhára főzzük.

A hagymát és a fokhagymát felaprítjuk, a sárgarépát felkarikázzuk, a szalonnát és a sertéshúst felkockázzuk, a kolbászt felkarikázzuk.

Az olajat egy nagyobb edényben felforrósítjuk, rádobjuk a szalonnát és a hagymát, kicsit megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst, kifehéredésig kevergetve pároljuk, majd meghintjük a liszttel, összeforgatjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fahéjat és egy kevés szerecsendiót, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd fedő alatt 15 percet pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a sárgarépát, a fokhagymát és a kolbászt, ha szükséges, még egy kis vizet adunk hozzá, és még 10 percet lefedve pároljuk.

A megfőtt (vagy a konzerv-)babot némi lével hozzáadjuk a húsos raguhoz, alaposan összeforgatjuk, és takarékon még 10 percet rotyogtatjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Főtt rizzsel vagy friss kenyérrel tálaljuk.