A puttanesca módon készülő tésztaszósz egy ízekben gazdag paradicsomos mártás, olajbogyóval, kaprival, fokhagymával, kis csilivel és szardellafilével, ezek némelyike, például a kapri és a szerdella nekünk kicsit szokatlanabb, de gond nélkül bárhol beszerezhető mindegyik, és akik kedvelik a mediterrán ízeket, azok tudják, hogy jól elvannak a hűtőben sokáig, mindig csak kevés kell belőlük, mert elég karakteresek, viszont nagyon jól feldobják az ételt.
Fontos tudni, hogy a szerdellától nem lesz halízű a szósz, de sokkal teltebbé, gazdagabbá teszi ezt az egyszerű paradicsomos mártást, főzés közben szinte el is tűnik benne, és inkább fűszerként érdemes rá tekinteni, mintsem valódi alapanyagként, ahogy a csilire is, amiből mindenki annyit tegyen hozzá, amennyire a csípőset szereti…

Hozzávalók:
Elkészítés: A tésztához bő vizet felteszünk a tűre, ha forr, bőven sózzuk, a spagettit beletesszük, és a csomagoláson feltüntetett idő alatt megfőzzük.
Közben a szószhoz a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, a szerdellafilét és az olajbogyót is felaprítjuk, a koktélparadicsomot négybe vágjuk. Egy serpenyőben az olívaolajat felforrósítjuk, a fokhagymát rajta megdinszteljük, hozzáadjuk a csilit és a szardellát, az olajbogyót és a kaprit, majd felöntjük a hámozott paradicsommal, a dobozt kiöblítjük kb. 1 dl vízzel, és ezt is a szószhoz öntjük. Borsozzuk, óvatosan sózzuk, mert a szardella is sós, a paradicsomokat villával kicsit szétnyomkodjuk, majd a koktélparadicsomot is hozzádobva pár perc alatt összefőzzük.
A megfőtt tésztát leszűrjük, összeforgatjuk a szósszal, és azonnal tálaljuk, ízlés szerint parmezánnal, ha szeretjük, friss bazsalikommal vagy petrezselyemmel is megszórhatjuk.

Nagy előnye a tonhalas spagettinek a gyorsasága mellett, hogy a kamrapolcon jó esetben mindig van tonhalkonzerv és hámozott paradicsom, amiből egy kis ízesítéssel pillanatok alatt összedobható a szósz némi fűszerrel. Most egy kis tejszín és reszelt parmezán is került a mártásba, így krémesebb, selymesebb, teltebb, szelídebb az íze.

A nyáridéző olaszos fogást tovább gazdagíthatjuk egy kis olajbogyóval – vagy ennek híján kapribogyóval –, tovább fokozva a mediterrán hatást, vagy tehetünk bele extraként egy kis aprított aszalt paradicsomot is…
Hozzávalók:
Elkészítés: A tésztához bő, sós vizet forralunk, majd a spagettit fogkeményre főzzük, leszűrjük.
Közben egy serpenyőbe öntjük a hámozott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kakukkfüvet, és kevergetve felforraljuk, majd hozzáadjuk a tejszínt, a parmezánt és a leszűrt tonhalat, esetleg egy kevés csilit, és kevergetve 3-4 perc alatt összeforraljuk, majd az olajbogyókat is hozzáadjuk.
A tésztát tányérokba osztjuk, mindegyikre halmozunk a mártásból, és aprított petrezselyemmel meghintve tálaljuk.

A tésztafőzés nem túl bonyolult dolog, épp ezért is szeretjük őket, de a friss tésztákkal még figyelmesebben kell bánni, mint a már jól bevált száraztésztákkal. Rém egyszerű szétfőzni vagy eláztatni őket, akár a főzés során, akár a mártással, és akkor még a legjobb minőségű tortellini vagy ravioli is élvezhetetlenné válik.

Mindig bő vízben főzzük a friss tésztát, a felforrás után sózzuk, majd már a lobogó vízbe tegyük bele a tésztát. Ha esetleg egy kicsit összetapadtak, akkor még szárazon szedegessük szét őket, és egy-két darabonként dobjuk a vízbe. A tészta visszahűti a vizet minden esetben, és ha még nem forr a víz, akkor a tészták könnyen elázhatnak, mire főni kezdenének, vagyis mire a víz forráspontra visszamelegedne. Két perc türelem megéri, és így a tészta is gyorsabban fő meg.
A főzési időt tekintve mindig érdemes betartani a csomagoláson feltüntetett időt, a leszűrés után saját gőzében még puhul-fő a tészta. A gyártók ismerik a termékeiket, ők tudják, milyen vastag a tészta, milyen lisztből készült, és arról se feledkezzünk el, hogy létezik olyan vákuumcsomagolt töltött tészta is, ami már előfőzött, és épp csak át kell forrósítani 1-1,5 perc alatt.
A leszűrés után a tésztát érdemes azonnal tálalni, tökéletes egy kevés olívaolajjal és parmezánnal meghintve, de ha szósszal tálaljuk, azzal már csak a tányérban locsoljuk meg, ne főzzük tovább a mártással. Mivel a tortellini és a ravioli tölteléke fűszeres, inkább szelídebb, kevéssé karakteres szószt készítsünk hozzá, például egy tejszínes-zöldfűszeres vagy sajtos, könnyű paradicsomos mártást, ami nem uralja el a töltelék ízeit.

Lasagnét ritkán készítünk otthon, mert macerásnak gondoljuk, mert kell hozzá egyrészt egy szaftos ragu, másrészt besamell, meg rétegezni – csupa pepecselés… Nem feltétlenül, a besamel elhagyható teljesen, ha helyette tejszín és tej keverékével locsoljuk meg a rétegezett tésztát, majd fólia alatt sütjük első körben. A tészta felszívja és teljesen eltünteti a tejes keveréket, saját gőzében puhul meg, így csak egyetlen fűszeres ragut kell készítenünk.
Most gomba került a tésztarakottasba, fűszeres paradicsomos raguvá főzve, természetesen az elmaradhatatlan reszelt sajttal egyetemben, egyáltalán nem hiányzik belőle a hús – de akinek mégis, tehet bele aprított sonkát, lepirított bacont, de akár adhat a gombához egy kis darált pulykahúst vagy felkockázott csirkét is…

Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, a gombát és a kicsumázott paprikát felkockázzuk, a hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk. Egy nangyobb serpenyőben felforrósítjuk az olívaolajat, a gombát rádobjuk, és pirítani kezdjük, 4-5 perc után hozzáadjuk a hagymát, a fokhagymát és a kaliforniai paprikát is, és 8-10 percet pároljuk időnként megkeverve, míg kicsit összeesik. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az összes fűszert, majd felöntjük a vörösborral és a paradicsommal, összeforgatjuk, és fedő alatt 5-6 percet főzzük.
Egy kb. 25×32 centis tepsit vagy sütőtálat kikenünk evőkanálnyi vajjal, az alját kirakjuk egy réteg tésztával, elosztjuk rajta a gombás ragu felét, megszórjuk a sajt 1/3 részével, befedjük tésztával, majd megismételjük az előzőeket, végül befedjük még egy réteg tésztával. A tejet és a tejszínt összekeverjük, sózzuk, és egyenletesen és lassan rálocsoljuk a rakottasra, megszórjuk a tetejét a maradék reszelt sajttal, és alufóliával gondosan lefedjük.
A lasagnét 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30 percet sütjük, majd a fóliát óvatosan levesszók – vigyázva a kicsapódó forró gőzre -, és visszatoljuk még kb. 15 percre, amíg aranyszínűre pirul a teteje.
A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit pihenni, majd kockára vágva tálaljuk.

Szerencsére ma már mindenhol kapható konyhakész gnocchi, ami nagyon gyorsan és változatosan tányérra varázsolható, és még előfőzni sem kell, ha kellően leveses szószba tesszük, és ebben főzzük készre. Ebben az egyedényes receptben kis póréval és brokkolival, tejszínnel és parmezánnal lesz belőle laktató és kellemesen melengető egytálétel, mire megfő a gnocchi, a szósz besűrűsödik a gnocchi keményítőtartalmától, és finom krémes lesz.

Fűszerként reszelt szerecsendió került bele, ami igazi téli, melegítő hatású fűszer, frissen reszelve a legaromásabb, de persze őrölt változat is használható – nagyon jól passzol a brokkolihoz, és meglepő módon a parmezánhoz is, nagyon jó ízkombó, amit nem is várnánk egy ilyen gyors és egyszerű fogástól!
Hozzávalók:
Elkészítés: A brokkolit, a fokhagymát és a pórét megtisztítjuk, a brokkolit kisebb rózsákra szedjük, a szárrészről a fás külsőt levágjuk, a zsenge belsejét felaprítjuk. A pórét vékonyan felkarikázzuk.
Egy nagyobb edényben az olívaolajat felforrósítjuk, rádobjuk a pórét és a brokkolit, 3-4 percig kevergetve pároljuk, majd mehet hozzá a zúzott fokhagyma, sózzuk, borsozzuk, és ha megérezzük a fokhagyma illatát, akkor 1 dl vizet öntünk alá, és fedő alatt 4 percig pároljuk, majd felöntjük a tejszínnel, szerecsendiót reszelünk hozzá, és még 5 percig főzzük.
A brokkolit villával vagy krumplinyomóval kicsit összetörjük az edényben, hozzáadjuk a reszelt parmezánt és a nyers, konyhakész gnocchit, összeforgatjuk, és fedő alatt még 5 percet főzzük, majd a tűzről levéve még 5 percet pihentetjük a saját gőzében.
Forrón tálaljuk, ízlés szerint kínálhatunk mellé még parmezánt vagy más reszelt sajtot.

Egyedényes, nagyon gazdag, ám roppant egyszerű ez a krémes sajtos tészta, a szósz és a tészta együtt készülnek, ráadásul karfiol is gazdagítja. Nem vízzel, hanem tejjel készül, aminek egy részét a tészta felszívja, a többi pedig a tészta keményítőtartalmától szószos állagúra sűrűsödik, mire a tészta és a karfiol puhára fő. Ehhez jön még sajt, szerecsendió és egy kis mustár, ami nagyon kerekké teszi az ízeit, pikk-pakk megvan, kevés és egyszerű alapanyaggal.
Azonnal tálalhatjuk így is, de még jobb, ha sütőben egy kicsit meggrillezzük, hogy a teteje kicsit megpiruljon, így ropogósabb részek is lesznek – isteni finom és egyáltalán nem pepecselős ez a kényeztető egytálétel.

Hozzávalók:
Elkészítés: A karfiolt megtisztítjuk, és kis rózsákra szedjük, a tönkről a külső fás részeket levágjuk, a zsenge belsejét feldaraboljuk.
Egy lábasba öntjük a tejet és a vizet, tűzre tesszük, ha forr, hozzáadjuk a karfiolt és a tésztát, bőségesen sózzuk, és időnként megkeverve kis lángon főzzük kb. 10-12 percet, amíg megpuhulnak, a tejet beszívja a tészta, a maradék pedig krémesre sűrűsödik. Szerecsendiót és borsot őrölünk hozzá, hozzáadjuk a mustárt és 15 dkg reszelt sajtot, és a tűzről levéve addig keverjük, míg a sajt teljesen elolvad.
Azonnal tálalhatjuk így is, de még finomabb, ha egy tepsibe vagy sütőtálba átöntjük, megszórjuk még 5 dkg reszelt sajttal és 2 evőkanálnyi parmezánnal, hogy még illatosabb legyen, és 200 fokos sütőben, grill fokozaton pirulásig sütjük.
Azon melegében tálaljuk, salátát kínálhatunk mellé.

Vannak, akik szerint szentségtörés tejszínnel dúsítani a carbonárát, valamint a borson kívül más fűszert sem igényel, de miért is ne lehetne variálni, gazdagítani a szénégető módra készülő egyszerű tésztaételt, ha úgy még finomabb és aromásabb lesz? Szerintünk igenis lehet, és mindenki készítse úgy, ahogy neki a legjobban ízlik.

Ez a tejszínes, kis fokhagymával dúsított változat sokkal krémesebb, de ugyanannyi idő alatt elkészül, mint a klasszikus, a szószt nem kell külön főzni, csak összekeverni, majd a forró, leszűrt tésztával jó alaposan összeforgatni, hogy a tojás ily módon mégis „megfőjön” a tészta melegétől. Ízlés szerint füstölt sonkával vagy húsos szalonnával is készíthető, sőt friss zöldfűszerrel – bazsalikommal, kakukkfűvel, petrezselyemmel – is tovább turbózható.
Hozzávalók:
Elkészítés: A tésztát lobogó sós vízbe tesszük, és a csomagoláson jelzett idő alatt al dentére főzzük.
Közben a sonkát vagy bacont felkockázzuk, egy száraz serpenyőben kicsit átforrósítjuk, akár meg is piríthatjuk. A tojássárgákat egy keverőtálba tesszük, hozzáöntjük a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, elkeverjük, felöntjük 1 merőkanálnyi vízzel a tészta főzőlevéből, hozzáadjuk a fokhagymaport és a reszelt parmezánt, átkeverjük.
A tésztát leszűrjük, és azonnal hozzáöntjük a tojásos keverékhez a sonkával vagy baconnel együtt, és 2-3 percig összeforgatjuk, hogy a tészta hőjétől sterilizálódjon a tojás.
Tányérokba szedjük, ízlés szerint extra parmezánt, petrezselymet vagy friss bazsalikomot kínálhatunk hozzá.

A lasagne rétegekből áll, kell hozzá tészta, töltelék, paradicsomszósz, besamel és sok reszelt sajt – ezek előkészítése pedig idő, ami sokszor nem áll rendelkezésre. A tésztarakottas kicsit trükkösen viszont úgy is elkészíthető, hogy a lasagne-lapok és a főzött húsos vagy zöldséges ragu helyett konyhakész töltött tésztát, például tortellinit használunk, amit ma már elég jó minőségben a szupermarketekben is beszerezhetünk.
A szószokon is egyszerűsíthetünk, ha konzerv hámozott paradicsomot és ricottát összekeverünk kis fűszerrel felturbózva, és ezzel, no meg jó adagnyi reszelt sajttal ezzel rétegezzük a tésztát. Villámgyors, szaftos, sajtos, mindent tud, amit a klasszikus lasagne, 10 perc alatt összeállítható, és bő fél óra múlva már tálalhatjuk is az egyik legkirályabb mediterrán fogást!

Hozzávalók:
Elkészítés: A hámozott paradicsomot egy tálba öntjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a bazsalikomot, az oregánót és a ricottát, sózzuk, borsozzuk, ha szeretjük, kis csilit is adhatunk hozzá, és botmixerrel az egészet krémesre összecsapatjuk.
Egy sütőtálat kikenünk 1 evőkanálnyi olívaolajjal, és kevés paradicsomos szószt öntünk bele, elsimítjuk, majd kirakosgatjuk a nyers ravioli harmadával. Egyenletesen rákanalazzuk a ricottás paradicsom harmadát, megszórjük egy kevés reszelt sajttal, majd megint ravioli, szósz és sajt következik, amíg az alapanyagok elfogynak. A tetejére jó sok sajtot hagyjuk, majd mehet is a sütőbe, ahol 180 fokon, légkeverés mellett 20-25 percet sütjük, amíg a tészta átfő és a szósz besűrűsödik.
Azonnal tálalhatjuk, ízlés szerint kis reszelt parmezánt kínálhatunk még mellé.

Pár egyszerű alapanyaggal és gyorsan isteni fogást varázsolni – ebben (is) rejlik az olasz konyha zsenialitása. Ha a gnocchit maradék főtt krumpliból mi magunk készítjük, akkor sem túl hosszadalmas, de sietős napokra szerencsére készen kapható változatban is betározhatunk belőle, ez tényleg percek alatt kész, és míg megfő, addig egy feljavított, selymes szószt is elkészíthetünk mellé.
A leszűrt tészta a szósszal önmagában is tökéletes, de ha igazán jót akarunk magunknak, akkor pár precre betoljuk még a sütőbe, így egyrészt az olvadt sajt fejedelmi finomságot ad neki, másrészt az ízek kicsit összeérnek, a szósz pedig selymesen sűrűre sül, közben pedig még egy kis salátát is összedobhatunk mellé…

Hozzávalók:
Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 200 fokra, a gnocchinak bő vizet teszünk fel. A fokhagymát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük.
Egy serpenyőbe 3 evőkanál olívaolajat öntünk, beletesszük a fokhagymát, és lassan felmelegítjük, hogy a fokhagyma kiadja az aromáit, majd amikor kezd pirulni, szűrőkanállal kivesszük a fokhagymát, az olajhoz adjuk a csilipelyhet, majd a paradicsomot hozzáadjuk, átkeverjük, és felforraljuk. Közben a vizet sózzuk, beletesszük a gnocchit, és a csomagoláson feltüntetett idő alatt megfőzzük, majd leszűrjük. Közben a paradicsomszószhoz adjuk a bazsalikomot, az olajbogyót és a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, összeforraljuk.
A leszűrt gnocchit a paradicsomszósszal összeforgatjuk, sütőtálba öntjük, rácsipegetjük a ricottát, megszórjuk a reszelt sajttal, és sütőbe tolva 10 perc alatt összesütjük.
A sütőből kivéve a parmezánnal meghintjük és tálaljuk, friss bazsalikommal, salátával a legfinomabb…

Isteni finom fogás a pestós-spárgás tészta, mindennel együtt 15 perc alatt megvan, még akkor is, ha a pestót magunk készítjük. Igaz, ehhez a spárga mellett szükségünk lesz egy cserép vagy egy csokor friss bazsalikomra és némi mandulára – esetleg dióra vagy fenyőmagra – is, de kész pestóval is nagyon finom. Aki szeretné kicsit szószosabbra, a pestót kikeverheti egy kis tejszínnel vagy tejföllel, mielőtt a tésztára kanalazná.
A spárgát illetően két választásunk van: a fehér és a zöld, ezek árban megegyeznek, de feldolgozás szempontjából nagyon nem. A fehéret ugyanis nagyon alaposan meg kell hámozni, nehogy fás, szálas részek maradjanak, mert úgy nem túl kellemes. A zölddel viszont nagyon könnyű a dolgunk, ezt nem kell hámozni, csupán a szálvégektől 2-3 centire meghajlítani: ahol törik, ott ér véget a fás rész. Pofonegyszerű! A spárgás tudnivalók összefoglalója itt található >>
Figyelem! A spárgát nem ér túlfőzni, elég neki pár perc, hogy még jól harapható legyen, ne plöttyedjen szét, mert akkor ízben és állagban sem a legkellemesebb. Az ízét úgy őrzi meg legjobban, ha vajon kicsit megpároljuk, kis citrommal és csipetnyi cukorral kiemelve az aromákat.
Hozzávalók:
A pestóhoz:
Elkészítés: A zöld spárgák végeit letörjük, a zöldséget 4-5 centis darabokra vágjuk. A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, rátesszük a spárgát, sózzuk, ráfacsarunk egy kevés citromlevet, egy csipet cukorral megszórjuk, és időnként megrázogatva, megforgatva, fedő alatt a vajon 5–6 perc alatt roppanósra pároljuk.
Közben a tésztához a főzővizet feltesszük melegedni, sózzuk, majd a vékonymetéltet (vagy más tésztát) a csomagon jelzett idő alatt megfőzzük, majd leszűrjük.
A pestóhoz a bazsalikomot megmossuk, a leveleit lecsipkedjük, és egy késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a meghámozott fokhagymát, a mandulát, egy kevés citromlevet, némi sót és az olívaolajat, és krémesre turmixoljuk.
A tésztát tányérokba szedjük, pestót és spárgát kanalazunk rá, meghintjük forgácsokra vágott vagy reszelt parmezánnal.

Szerencsére megint főszerepet kapott a medvehagyma az igazi tavasz kitörésével. Egy mintegy fél óra alatt elkészíthető tésztás fogás került most a tányérunkra, és mondhatom, az egyszerűsége ellenére nagyon finom volt. A medvehagymát pépesítettem, és a liszttel, tojással, sóval tésztát gyúrtam, majd enyhén sós vízben kifőztem. Sokkal egyszerűbb, mint a legtöbben hiszik, nem macerás, és elképesztően finom a friss házi tészta.
Tényleg gyorsan megvan, míg a tészta főtt, a császárszalonna szép pirosra sült. Ezután csak egyszerűen összekevertem, majd tálaláskor tejfölt kanalaztam rá, és reszelt sajttal szórtam meg. Néha a legegyszerűbb a legjobb, és tényleg isteni finom a friss házi tészta!

Forrás: Kard Éva
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: A medvehagymát vágjuk fel vékony csíkokra, majd 1 tojással együtt tegyük bele az aprítógépbe, és pépesítsük.
A lisztet keverjük össze a sóval, majd csináljunk a közepébe egy mélyedést, és öntsük bele a pépesített medvehagymát. Ezután adjuk hozzá a másik tojást, és villával kezdjük el összekeverni, majd kézzel folytatva gyúrjuk alaposan össze a tésztát. Ha szükséges, akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.
Ezután nyújtsuk ki vékonyra a tésztát, majd vágjuk fel metéltnek. Én tésztagéppel nyújtottam és vágtam fel, de ezt kézzel is megtehetjük.
A császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra, majd adjuk az olajhoz, és többször megkeverve süssük szép pirosra.
A metélt tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük és csepegtessük le. Ezután adjuk hozzá a pirosra sült szalonnához, majd keverjük alaposan össze.
Tálalás előtt szedjük a szalonnás tésztát tányérra, majd locsoljuk meg a tejföllel, és szórjuk meg a reszelt sajttal, majd úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva
Viszonylag rövid a spárga szezonja, így érdemes minél jobban kihasználni ezt a csodás zöldséget, ami szuper salaktalanító és vízhajtó, és már fél csokornyival is mesés tésztaételt készíthetünk nagyon egyszerűen. Akik még barátkoznak a spárgával, azoknak a zöld színű spárgát ajánljuk, mert sokkal könnyebben kezelhető, nem is kell igazából megpucolni, csak a szárrészük végét lepattintani, szerencsére pont ott törik el, ha meghajlítjuk, ahol kezdődik a fás rész – míg a fehér spárga alapos hámozást igényel.
A tésztaszósz sokkal zöldségesebb, mint elsőre látszik – a spárgák szárrésze és egy kis zöldborsó is került, mégpedig krémesítve, selymes mascarponével. Nagyon zamatos és friss, igazán gyorsan összedobható, kényeztető tavaszi fogás, ami ráadásul pofonegyszerűen összedobható.
Hozzávalók:
Elkészítés: A spárgát megtisztítjuk, pontosabban a végeit letörjük, majd a spárgákat félbevágjuk, a zsengébb rügyes részt félretesszük, a vastagabb részt feldaraboljuk. Bő vizet forralunk, sózzuk, és a feldarabolt spárgát, valamint a zöldborsót beledobjuk, és kb. 5 perc alatt megfőzzük, majd szűrőkanállal kiszedjük, késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a mascarponét, a tejszínt, 2 evőkanál reszelt parmezánt, kevés citromlevet, sózzuk, borsozzuk, simára turmixoljuk.
Közben a főzővízbe tesszük a spagettit, és a csomagoláson feltüntetettnél 1 perccel kevesebb idő alatt megfőzzük. Közben egy serpenyőben 1 evőkanál vajat forrósítunk, és a spárgacsúcsokat pár perc alatt megpároljuk rajta, a végén pár csepp citromlével és csipetnyi sóval ízesítjük.
A tésztát leszűrjük, visszatesszük a lábasba, hozzáadjuk a zöldséges-mascarponés szószt, és összeforraljuk, majd tányérokba szedjük, a vajas spárgarügyekkel és ízlés szerint extra parmezánnal tálaljuk.
