Írd be, mit keresel:

A póré méltatlanul mellőzött zöldség, ugyanolyan egészséges és jótékony hatású, mint a hagyma, csakhogy sokkal lágyabb, szelídebb az íze, főzés közben pedig elveszti karakteres illatát, és kellemesen édeskéssé változik. Sokkal könnyebben emészthető, mint a hagyma, így önállóan, magában zöldségként is tekinthetünk rá, és könnyedén főszerepet is adhatunk neki szószban vagy levesben.

Most egy kis fehérborral és tejszínnel, valamint egy kis aszalt paradicsommal készült belőle mártás, ami készen kapható gnocchival ideális gyors és melengető őszi-téli fogás, különösen finom, ha egy kis sajttal megszórva még átsütjük a sütőben, és ebben az esetben a gnocchit nem is kell megfőzni. Akinek hiányzik belőle a hús, némi aprított sonkával vagy baconnel gazdagíthatja, de vega változatban is nagyon laktató és kiadós.

Pórés-tejszínes gnocchi csőben sütve

Hozzávalók:

  • 1 csomag (50 dkg) konyhakész gnocchi
  • 1 szép nagy póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4-5 olajban eltett aszalt paradicsom
  • fél dl fehérbor
  • 2 dl tejszín
  • 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • 10 dkg sajt
  • só, bors

Elkészítés: A pórét és a fokhagymát megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk mindkettőt. Az aszalt paradicsom fűszeres olajából 2 evőkanálnyit egy serpenyőben felforrósítunk, rádobjuk a pórét és a fokhagymát, és kis lángon, kevergetve párolni kezdjük, amikor kezd összeesni, meglocsoljuk a fehérborral, és 2-3 percet tovább pároljuk, majd ha elillant a bor, felöntjük a tejszínnel, hozzáadjuk az apróra vágott aszalt paradicsomot, meghintjük a kakukkfűvel, sózzuk, borsozzuk, és lefedve 6-8 percet pároljuk.

Közben a nyers gnocchit egy sütőtálba öntjük, a sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tejszínes pórét egyenletesen a gnocchira öntjük, és ráreszeljük a sajtot.

A sütőtálat 12-15 percre az előmelegített sütőbe toljuk, amíg szép pirosra sül a teteje, a tejszín pedig a gnocchi keményítőtartalmától besűrűsödik.

Azon melegében tálaljuk, salátát kínálva mellé.

Gyors fogáshoz mindig adu ász a tészta, amit igazából mégis a ragu vagy a szósz tesz igazán ízletessé. Nálunk mondjuk most pont egy különlegesebb tésztaféle várt felhasználásra, de bármilyen jó hozzá, mert itt a füstölt kolbász, a krémsajt és a csirke úgyis felülírt minden, egyszerűen isteni!

Forrás: Hajós Ágnes

Csirkemelles-kolbászos csavart tészta

Hozzávalók 4 főre:

  • 30 dkg csirkemell
  • 20 dkg füstölt kolbász
  • 1 nagyobb fej lilahagyma
  • olívaolaj
  • 15 dkg krémsajt
  • 1 csokor petrezselyem
  • 4 dl húsleves
  • 30 dkg trottore (nagy csavart) tészta – vagy ami épp kéznél van
  • só, bors
  • reszelt sajt a tetejére

Elkészítés: A csirkemellet felcsíkozzuk, a kolbász héját lehúzzuk, felkarikázzuk, a hagymát apróra vágjuk. 2 ek olajon megfuttatjuk, rádobjuk a csirkemellet és a kolbászkarikákat. Addig kevergetjük nagy lángon, míg a hús körbepirul, majd felöntjük az alaplével. Kicsit megsózzuk (a kolbász is sós, óvatosan), alaposan megborsozzuk, időnként megkeverve elfőzzük a lé nagy részét.

Közben a tésztát a csomagoláson szereplő utasítások alapján megfőzzük. Leszűrjük, a főzővízből egy pohárral félreteszünk. A tésztát hideg vízzel átöblítjük, és 1 evőkanál olajjal átforgatjuk.

A csirkés-kolbászos raguhoz adjuk a krémsajtot, megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel, megvárjuk, míg a sajt teljesen elolvad. Felöntjük annyi főzővízzel, hogy a kelleténél kicsit több szaft maradjon rajta. Megkóstoljuk, ha kell, még sózzuk.

Hozzákeverjük a kész tésztát, átforrósítjuk a raguval. Azonnal, sajttal megszórva kínáljuk.

Forrás: Hajós Ágnes

Bár a gnocchi olasz étel, valójában egy krumplinudli, amihez bármilyen ízvilágot társíthatunk, nem kell feltétlenül olaszosnak lennie. Most kelbimbóval, tejszínnel és füstölt sajttal készült – nagyon finom, akármennyire is szokatlannak tűnik a kombináció, ráadásul tepsiben sült. és így egész más ízra és állagra is ez a nem mindenki által kedvelt, de nagyon egészséges zöldség.

A tepsis megoldás egyébként azért is jó, mert nem kell megfőzni a gnocchit, sőt ha fagyasztott kelbimbót használunk, akkor azt sem, csak mindent beborítani egy tepsibe, a töbi már a sütő dolga. A sajt rápirul a tetejét, a tejszín a gnocchi keményítőtartalmának köszönhetően besűrűsödik, egyszerre ropogós és krémes, 5 perc munka, 20 perc sütés – és már kész is a laktató és melengető egytálétel!

Sült gnocchi kelbimbóval és füstölt sajttal

Hozzávalók:

  • 50 dkg konyhakész gnocchi
  • 50 dkg (fagyasztott) kelbimbó
  • 3 dl tejszín
  • 1 teáskanál fokhagymapor
  • kevés reszelt szerecsendió
  • só, bors
  • 15 dkg füstölt sajt

Elkészítés: Ha friss kelbimbót használunk, akkor megtisztítjuk, és sós, forró vízben 10 percet előfőzzük. Ha fagyasztottal készítjük, akkor felengedés nélkül azonnal használhatjuk, vagyis egy közepes tepsibe tesszük a nyers gnocchival együtt. Sózzuk, borsozzuk, szerencsendiót reszelünk rá, meghintjük a fokhagymaporral. Meglocsoljuk egyenletesen a tejszínnel, ráreszeljük a sajtot.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 20-25 perc alatt megsütjük, amíg szép pirosra sül, a szaftja pedig besűrűsödik. Azonnal tálalhatjuk!

A tésztaételek általában gyorsan elkészülnek, ennél a receptnél pedig még az is felpörgeti az elkészítési időt, hogy a tészta a zöldséggel együtt, egy edényben megfőzhető, mellette pedig a hús és a szósz pikk-pakk elkészül. A tejszíntől selymes és lágy, de ami igazán krémessé és gazdaggá teszi, az a krémsajt, ami csak a legvégén kerül az összeforgatott tésztához.

Az alaprecept jól variálható, ha gyorsan megfővő zöldséget választunk, zöldborsót vagy kukoricát például, a zöldfűszerrel is játszhatunk, attól függően, hogy oregánót, bazsalikomot, kakukkfüvet vagy petrezselymet adunk a csirkés szószhoz – a fokhagymát viszont nem érdemes elhagyni belőle!

Brokkolis-csirkés tészta krémesen

Hozzávalók:

  • 40 dkg fettuccini – metélt – vagy más tészta
  • 1 közepes fej brokkoli
  • 2 csirkemellfilé
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál morzsolt oregánó
  • 1 kávéskanál csilipehely
  • 3 dl tejszín
  • 20 dkg natúr krémsajt
  • reszelt parmezán a tálaláshoz
  • só, bors

Elkészítés: Egy fazékban vizet forralunk, közben a brokkolit rózsáira szedjük, a nagyobbakat kettévágjuk. A csirkét felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, a fokhagymát meghámozzuk és vékonyan felszeleteljük.

A vizet sózzuk, beletesszük a brokkolit, majd ha újra felforrt, a tésztát is.

Egy tapadásmentes serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, rádobjuk a csirkemellet, és időnként megkeverve fehéredésig sütjük, hozzáadjuk a fokhagymát, az oregánót és a csilipelyhet, átforgatjuk, majd felöntjük a tejszínnel, összeforraljuk, közben még egy kicsit sózzuk, borsozzuk.

A tésztát és a brokkolit egy szűrőkanállal kimerjük a vízből, kissé lecsöpögtetve a tejszínes szószhoz adjuk, alaposan összeforgatjuk, és 1-2 percig együtt főzzük.

A tűzről levéve hozzáadjuk a krémsajtot, összeforgatjuk, tányérokba szedjük, és reszelt parmezánnal, frissen őrölt borssal meghintve tálaljuk.

Tény és való, hogy elég jó minőségű friss, vákuumozott gnocchi kapható ma már mindenhol, és sokszor tényleg a legfrappánsabb alapanyag, ha gyorsan kell valamit virítani a konyhában, de otthon is könnyen elkészíthető, sőt a krumplis alaptészta is megvariálható, akár sütőtökkel, édesburgonyával felturbózva, vagy egy kis spenóttal, mint az alábbi receptben, ráadásul nyersen le is fagyasztható, így érdemes egy füst alatt dupla adagot készíteni.

A juhtúróról hajlamosak vagyunk elfelejtkezni, legfeljebb körözöttbe vagy sztapacskához használjuk, de mivel nagyon jól és gyorsan olvad, isteni finom villámmártást készíthetünk vele, egyszerűen csak egy kis tejjel és tejszínnel összeforralva, ráadásul a gnocchihoz – mint minden krumplis fogáshoz – nagyon jól passzol, és ha még egy kis ropogós bacont is sütünk hozzá, akkor valóságos ízbomba, ami tényleg villámgyorsan kész.

Gnocchi juhtúrós szósszal és ropogós baconnel

Hozzávalók:
A gnocchihoz:

  • 70 dkg krumpli
  • 2 marék bébi spenót
  • kb. 20 dkg liszt
  • 1 tojássárga
  • kevés reszelt szerecsendió
  • só, bors

Valamint:

  • 4-5 vékony szelet bacon
  • 15 dkg juhtúró
  • 2 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • csipet csili

Elkészítés: A krumplikat héjában megfőzzük, majd leszűrjük, hagyjuk kicsit hűlni, majd meghámozzuk és finomra törjük krumplinyomóval, kiterítjük hűlni egy vágódeszkára, hogy minél több gőz, vagyis nedvesség távozhasson belőle. Közben a spenótot sós, forró vízben 1 perc alatt leforrázzuk, majd leszűrjük, apróra vágjuk, kinyomkodjuk.

A langyosra hűlt krumplihoz adjuk a spenótot, a tojássárgát, a liszt felét, a szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk, elkezdjük összedolgozni, és folyamatosan még annyi lisztet adunk hozzá, hogy lágy, éppen formázható tésztát kapjunk. A tésztából lisztezett felületen hüvelykujjnyi rudakat sodrunk, és kb. 2 centis darabokat vágunk belőle, kicsit meghintjük liszttel.

A gnocchinak bő vizet forralunk, közben a bacont apróra vágjuk, és egy serpenyőben ropogósra kisütjük, kiszedegetjük a serpenyőből, félretesszük. A juhtúrós öntethez felforraljuk a tejet a tejszínnel, belemorzsoljuk a juhtúrót, és felolvadásig kevergetjük, borsot őrölünk hozzá, ízlés szerint egy kis csilit is őrölhetünk bele.

A felforrt vizet sózzuk, beletesszük a gnocchit, és addig főzzük, míg a kis nudlik feljönnek a víz felszínére, még 1 percet hagyjuk főni, majd leszűrjük, lerázogatjuk, és a bacon kiolvadt zsiradékában 2-3 percig pirítgatjuk, majd a juhtúrós mártással és ropogós baconnel azonnal tálaljuk.

Minimális alapanyag, maximális élvezet, gyors és egyszerű – ezért szeretjük a mediterrán, olaszos tésztákat. Ez a fogás kevés alapanyaggal készül, mégis nagyon finom, a nyár ízeit csempészi a tányérra, és ízlés szerint bármilyen mediterrán fűszerrel, más zöldséggel, kapribogyóval vagy akár aszalt paradicsommal is felturbózható.

A szószba egy kis szardellafilé is került – ez akár el is hagyható -, de rengeteg ízt ad az ételnek, egyáltalán nem lesz tőle halas jellegű, de hamisítatlan mediterrán ízvilágot ad a zöldséges ragunak. Nagyon kevés elég belőle, kiadós és hosszan eláll, fűszerként használandó inkább, és érdemes kísérletezni vele, megéri!

Padlizsános tészta

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb vagy 2 kisebb padlizsán
  • 2 nagyobb paradicsom
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3-4 szardellafilé
  • 1 teáskanál cukor
  • csipetnyi csili
  • 30 dkg friss tagliatelle – vagy más tészta
  • kevés olívaolaj
  • reszelt parmezán vagy más sajt
  • só, bors

Elkészítés: A padlizsán szárát levágjuk, majd a zöldséget kb. 1 centis kockára vágjuk. Tepsibe tesszük, meglocsoljuk 2 evőkanál olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk, és 200 fokos sütőben 15 percet sütjük, egyszer átforgatjuk egy fakanállal.

Közben a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, és 2 evőkanál olívaolajon elkezdjük üvegesre dinsztelni. Közben a paradicsomokat félbevágjuk, és a vágott felülettel kezdve lereszeljük, így a héj a kezünkben marad, a lé és a hús kinyerődik. 🙂 A hagymához adjuk, megszórjuk a cukorral és a csilivel, közben a szardellafilét elkaparjuk késsel, és ezt is hozzáadjuk. Sózzuk – óvatosan, mert a szardella sós -, borsozzuk, mehet bele a csili és a szardella, és fedő alatt 5 percet főzzük. Hozáadjuk a megsült padlizsánt, összeforgatjuk, 5 percet még fedő alatt főzzük.

Közben a tésztát sós vízben al dente megfőzzük, leszűrjük, majd a raguval tálaljuk, jó sok parmezánnal, ízlés szerint finomra vágott petrezselyemmel is meghinthetjük. Ha szeretjük, a ragut egy kis tejszínnel is krémesíthetjük, vagy a ragut összeforgathatjuk a tésztával, a főzőléből kis vízzel felhígítva, a keményítős lével krémesre keverve.

A színes tésztában az a jó, hogy vidám és szemet gyönyörködtető, de jó az is, hogy természetes módon színezhetjük, sőt ezzel ízesíthetjük is. Ha így készítjük, akkor elég hozzá egy enyhébb tejszínes mártás, sajtszósz vagy csak olvasztott vaj és némi parmezán, így tökéletesen kiérződik belőle a színezőanyag íze is.

Alaptészta

A klasszikus gyúrt tésztához 10 dkg finomlisztre 1 tojást és egy csipetnyi sót számolunk, ezt dolgozzuk össze ruganyos tésztává. Némileg változhatnak az arányok, hiszen a tojások semegyforma méretűek, és a liszt sem mindig ugyanúgy viselkedik, de nagyjából ez az arány többnyire működik. Persze ennyi liszttel nem érdemes nekiállni, de a tojások miatt a tízes szorzót nem árt tudni.

Ha színezni akarunk, akkor viszont nedves alapanyag hozzáadásával – mint amilyen a cékla- vagy a paradicsompüré, emelni kell a liszt, sőt a só mennyiségét is!

Mivel színezzünk?

A leginkább elterjedt a zöld spenótos változat, de akár friss bazsalikommal, korianderrel és petrezselyemmel is elérhetjük a zöld színt. A legegyszerűbb módszer ehhez, ha a tésztához szánt tojást egy késes robotgépben vagy botmixerrel a finomra vágott nagyobb maréknyi zöldfűszerrel vagy spenóttal alaposan, simára összeturmixoljuk, majd így adjuk a tésztához. Egy korianderes változatot ITT találtok.

Ha piros tésztát szeretnénk, ahhoz a legjobb a cékla, sőt ennek mennyiségétől függően a rózsaszíntől az egész élénk pinkig színezhetjük a tésztát. Ehhez a kevés vízben megfőtt céklát pépesítjük, majd szitán áttörjük, és 1-2-3 kanálnyit a tojással együtt a liszttel összedolgozzuk. Ha narancsosabb színt szeretnénk, akkor paradicsompürét érdemes használnunk, de működik sült, a bőrétől megszabadított piros kápia paprikával is.

Ha szép élénk színű a tojás sárgája, akkor alapból sárgás lesz a tésztánk, de igazán melengető napsárgára is színezhetjük egy kis kurkumával. Mivel olyan finomra van őrölve, mint a liszt, ezt érdemes csak úgy a liszthez keverni összeállítás előtt, és esetleg 1-2 evőkanál vizet adni a masszához.

Fontos!

A begyúrt tésztát érdemes nyújtás előtt fél órát pihentetni, így könnyebben kezelhető, majd bőséges liszttel nyújtjuk, ízlés szerint formázzuk sodrófával, tésztagéppel.

„Hörnli, Ghackets, Öpfelmues“ – ez a neve svájci németül, vagyis szarvacskatészta, darált hús és almapüré. Fura kombináció elsőre, de tényleg nagyon finom, ráadásul a darált hús nemcsak simán meg van pirítva, hanem egy fűszeres, zöldségekkel felturbózott szaftos raguvá párolva kerül majd a tányérra. A húshoz pedig nemcsak tészta a köret, de egy kis gyümölcsös körítés is jár, jelen esetben párolt alma pürésítve. Mi is szívesen párosítjuk gyümölcsszósszal a főtt marhahúst, kínáljuk kompóttal a sült húst – ez nincs is tőle nagyon távol.

Nálunk ismeretlen, de a német vidékeken az almapürét előszeretettel s sokféle módon használják – és milyen jól teszik. A párolt alma pépesítve szószként, de akár sütemény alapanyagként is remek – diétás kekszrecept ITT, de egy kis joghurttal összekeverve egészséges uzsonnának is ideális. Otthon is könnyen elkészíthető, de a német érdekeltségű szuperekben és drogériákban készen is beszerezhető.

Almapüré, ha otthon készítjük

Hozzávalók:

  • 2-3 savanyú alma
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj

Elkészítés: Meghámozzuk az almát, negyedekre vágjuk, kivágjuk a magházat, serpenyőbe tesszük. Hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat és 1 dl vizet. Takarékon 10-15 percig pároljuk, majd összeturmixoljuk.

Fűszeres darált hús tésztával és almapürével

Hozzávalók:

  • 40 dkg darált marhahús
  • 1 fej hagyma
  • 1 evőkanál vaj vagy 2 evőkanál olívaolaj
  • 1/4 szál póréhagyma
  • 1 szál sárgarépa
  • 1/2 padlizsán
  • 2 teáskanál paradicsompüré
  • 1 dl vörösbor
  • 1 dl erőleves
  • 1 babérlevél
  • 1 teáskanál majoranna
  • 1 dl tejszín
  • só, bors
  • 30 dkg szarvacska vagy rövid makaróni tészta
  • 10 dkg reszelt sajt

Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, a hagymát, a répát, a pórét és a padlizsánt is apróra felkockázzuk.

A vajat vagy olívaolajat egy serpenyőben felforrósítjuk, a húst rádobjuk, és kevergetve kifehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a hagymákat, a padlizsánt és a répát, sózzuk, borsozzuk, néhány percig együtt pároljuk, majd a paradicsompürével kicsit összepirítjuk.

Felöntjük a vörösborral és az erőlevessel, hozzáadjuk a majorannát és a babért, és lefedve 10 percet pároljuk, majd a tejszínt is hozzáadjuk, átkeverjük.

Közben a tésztát sós vízben a csomagolásán feltüntetett idő alatt megfőzzük, leszűrjük.

A fűszeres húsragut a tésztával és az almapürével tálaljuk, a tésztát ízlés szerint megszórjuk reszelt sajttal.

A gyors galuska tojással összesütve az egyik legnagyobb kedvenc, a tojásos nokedli mindent visz, tényleg! De az alaptésztát érdemes variálni is, főleg akkor, amikor a piac teli van friss petrezselyemmel, bazsalikommal. A finomra vágott zöldekkel olyan isteni kis nokedliket készíthetünk, amiket akár tojásosan, akár egy kis olvasztott vajjal és reszelt parmezánnal vagy bármilyen reszelt sajttal, sajtszósszal és egy nagy adag salátával önálló főételként is tálalhatunk.

A petrezselyem és a bazsalikom helyett spenóttal és mángolddal is kipróbálhatjuk, nyersen is tökéletesen működik, nem kell előzetesen blansírozni, ha fűszerként kellően apróra vágjuk – ízeiket így is átadják a galuskának.

Petrezselymes nokedli

Hozzávalók:

  • 2 csokor petrezselyem
  • 40 dkg liszt
  • 8 tojás
  • 1 evőkanál olaj
  • 6 dkg vaj
  • só, bors

Elkészítés: A lisztet keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojásokat és az olajat, 1 teáskanál sót, ízlés szerint borsozzuk, elkezdjük összedolgozni, kevés vizet adunk hozzá, ha szükséges – 1-2 evőkanálnyit –, és simára keverjük. A petrezselymet finomra vágjuk, a tésztához keverjük.

Egy lábasban kb. 3 liter sós vizet forralunk, majd a tésztát nokedliszaggató segítségével vagy nagyobb vágódeszkáról a forró vízbe késsel beleszaggatjuk. Amikor a kis zöld nokedlik a víz felszínére feljönnek, szűrőkanállal kiemeljük, lecsöpögtetjük, tálba tesszük.

A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, és a nokedlit átforgatjuk benne.

Ízlés szerint sajttal megszórva önmagában, de köretként is tálalhatjuk, tojással átsütve is tökéletes kicsit alternatívabb tojásos nokedliként.

A spenótból került a palacsinta tésztájába és a húsos töltelékbe is, a pirospaprika mellett pedig kapor, kakukkfű, petrezselyem és fokhagyma is fűszerezi az alapjában magyaros fogást. A töltött palacsintákat egy jó kis gazdag szafttal nyakon öntve sütöttem össze.

Forrás: Kozsla Norbert

Kapros-spenótos, húsos (majdnem hortobágyi) palacsinta

Hozzávalók:
A töltelékhez:

  • kb. 80 dkg darált sertés- vagy csirkehús (ez sertés volt)
  • 15 dkg fekete-erdői füstölt sonka (apróra vágva)
  • 3 fej vöröshagyma (apró kockára vágva)
  • 2 evőkanál pirospaprika
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 nagyobb csokor kapor (aprítva)
  • 1 paradicsom (szintén apróra vágva)
  • 1 nagyobb marék spenótlevél (aprítva)
  • só, bors
  • kevés kakukkfű
  • 1-2 evőkanál ételízesítő
  • 1-2 pohár víz
  • 1/2 doboz tejszín

Elkészítés: A hagymát megdinsztelem, majd hozzáadom a fekete-erdői sonkát, később a paprikát és a fokhagymát. Mikor kellően megpirultak, mehet hozzá a hús és a többi hozzávaló. A legvégén felöntöm vízzel, és visszapárolom. Hozzáadom a tejszínt, az apróra vágott kaprot, és még egyszer utoljára felfőzöm. Félreteszem, hagyom kicsit kihűlni…

A szószhoz:

  • 3 fej vöröshagyma
  • 4-5 evőkanál tejföl
  • 1/2 doboz tejszín
  • olívaolaj
  • só, bors
  • 1-2 evőkanál őrölt pirospaprika
  • kevés víz

Egy egyszerű, pörköltszerű alapot készítek a hozzávalókból, majd botmixerrel pépesítem. Ezt öntöm majd a szépen sorba rakott palacsintákra.

Forrás: Kozsla Norbert

A palacsintatésztához:

  • kb. 2 bögre liszt
  • 2 tojás
  • 2-3 dkg vaj (olvasztva)
  • 1 doboz tejszín
  • 1 csipet cukor
  • pár dl szénsavas ásványvíz
  • 1 kávéskanál só
  • 1 marék spenót (apróra vágva)

Közepesen híg palacsintatésztát keverek a hozzávalókból, és kisütöm őket.

A kész palkókat megtöltöm a hússal, majd gondosan összetekerve (két oldalát behajtva) egy sütőedénybe teszem.

Forrás: Kozsla Norbert

Meglocsolom a szósszal, és 210-230 fokon kb. 30-35 percet sütöm, majd tálaláskor tejföllel, petrezselyemzölddel, metélőhagymával és kaporlevéllel díszítem.

Jó étvágyat!

Forrás: Kozsla Norbert

A bolognainál a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha a darált húst morzsásra sütjük. Utána már bármit mesterkedhetünk, a hús a szaftosságát nem fogja visszanyerni. Épp ezért érdemes úgy elősütni a húst, legyen az akár marha, sertés vagy pulyka, hogy forró olajra csípkedjük, majd rázogatva, esetleg csipesz vagy két villa segítségével átforgatva sütjük, amíg egy kis kérget kap. Ez persze csak úgy kivitelezhető, ha egyszerre nincs túl sok hús a serpenyőben, így jobban járunk, ha 2-3 részletben sütjük meg.

Míg az eredeti receptben sárgarépa és zeller is szerepel, itt most ezek elmaradnak az egyszerűség végett, mégis nagyon aromás lesz a szósz, köszönhetően a karamellizált hagymának, a bornak és a fűszereknek. Talán furának tűnik, hogy a kakukkfű, a bazsalikom és a babér mellett fahéj is kerül bele, de nagyon érdemes így kipróbálni, mert nagyon jól passzol a paradicsomos-húsos raguhoz az illatos, édeskés fahéj, nem igazán kiérezhető, de sokkal teltebbé teszi az ízét.

Gyors bolognai szuperszaftosan

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált hús
  • 1 nagyobb fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 teáskanál szárított kakukkfű
  • 1 teáskanál szárított bazsalikom
  • 2 evőkanál sűrített paradicsom
  • 1 dl vörösbor
  • 2 dl víz
  • 1 húsleveskocka
  • 1 rúd fahéj
  • 2 babérlevél
  • 40 dkg hámozott, darabolt paradicsom (konzerv is jó)
  • 1 dl tejszín
  • kevés olívaolaj
  • 50 dkg spagetti
  • parmezán a tálaláshoz
  • só, bors

Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk.

Egy serpenyőt felforrósítunk, beleöntünk 1 evőkanál olajat, majd rácsípkedjük a hús felét, és rázogatva kifehéredésig sütjük úgy, hogy ne morzsálódjon szét, így szaftosabb lesz majd a szósz. Nem kell teljesen átsütni, lesz még alkalma főni. Ha elkészült, egy tányérra kiöntjük, és a hús másik felét is ugyanígy elősütjük, majd a tányérra kiöntjük.

A serpenyőbe 1 evőkanál olívaolajat öntünk, rádobjuk a hagymát és a fokhagymát, meghintjük a cukorral és a kakukkfűvel, és 4-5 perc alatt karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a húst és a sűrített paradicsomot, átkeverjük, felöntjük a vörösborral, és hagyjuk, hogy elpárologjon, majd felöntjük 2 dl vízzel, hozzáadjuk a leveskockát, a fahéjat, a bazsalikomot és a babérokat, valamint a darabolt hámozott paradicsomot. Amint felforrt, takarékra vesszük a hőt, és 10 percig rotyogtatjuk.

Közben a spagettit sós, forró vízben a csomagoláson feltüntetett idő alatt megfőzzük, majd leszűrjük.

A húsos ragut átkeverjük, felöntjük a tejszínnel, megkóstoljuk, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

A tésztát tányérokra szedjük, a bolognai ragut a tetejükre halmozzuk, és reszelt parmezánnal tálaljuk.

Az arrabbiata szó szerint mérgeset jelent, ezt az elnevezést pedig a benne lévő csili égetően csípős ízének köszönheti. Ízlés szerint lehet persze adagolni bele az „erőt”, nem az a cél, hogy ehetetlenül csípjen, de valószínűleg ennek az egyszerűségében tökéletes és villámgyors fogásnak valószínűleg csak a tüzes ízek kedvelői állnak neki. A csilivel forrósított szósz pedig belülről is kellemesen melegít, felpörgeti az anyagcserét és feltüzeli a vért, így hűvösebb napokon direkt érdemes ezt készíteni.

Bár az alapreceptben csak paradicsom, csili és fokhagyma van, érdemes gazdagítani egy kis finomra vágott hagymával, ezt egy parányi cukorral karamellizálni, mert ettől testesebb, sűrűbb és ízesebb is lesz a szósz, valamint egy kis füstös ízt is adhatunk neki pár szelet baconnel. Vannak, akik parmezánt sem használnak hozzá, de szerintünk attól lesz igazán krémes és szaftos, és egy kis zöldfűszer, például bazsalikom vagy friss petrezselyem sem tudja elrontani.

Penne all’arrabbiata

Hozzávalók:

  • 40 dkg penne tészta
  • 4 szelet bacon
  • 1 kis fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 3-4 csilipaprika (ízlés szerint)
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál sűrített paradicsom
  • 40 dkg érett paradicsom vagy konzerv, darabolt
  • 10 dkg reszelt parmezán
  • 2 teáskanál szárított bazsalikom vagy 1 marék friss felaprítva
  • kevés olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: Egy fazékban vizet forralunk, sózzuk, beledobjuk a tésztát, a csomagon feltüntetett időnél 1 perccel kevesebb ideig főzzük.

Közben a hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. A csilit vékonyan felkarikázzuk, a bacont apróra vágjuk.

Egy serpenyőben 2-3 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, rádobjuk a bacont, kicsit megpirítjuk, hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát, 2-3 percig kevergetve pároljuk, meghintjük a cukorral és hozzáadjuk a csilit, átforgatjuk, majd a paradicsompürét is hozzáadva kicsit pirítjuk, majd a felkockázott friss vagy konzervparadicsomot is beletesszük, sózzuk, borsozzuk, és 4-5 percig pároljuk.

Közben a tésztát leszűrjük, a szószhoz adjuk a bazsalikommal, a parmezánnal és 2 evőkanál olívaolajjal együtt, alaposan összeforgatjuk.

Azonnal tálaljuk, frissen őrölt borssal és extra parmezánnal meghintve, ízlés szerint.