Írd be, mit keresel:

A fűszerpolcon és a hűtőben is akad jó néhány olyan alapanyag, amiből kiváló festőanyag válhat, ha megfelelően előkészítjük. Piros, sárga, lila, narancs és zöld tojásokat könnyen festhetünk csak természetes és filléres színezőkkel.

A tojásokat minden esetben mossuk meg mosószeres vízzel, szivaccsal dörzsöljük le óvatosan, hogy mindenhol kellően tiszta legyen a felülete, és a festékanyag egyenletesen megfoghassa. A festés után szárítgassuk le a tojásokat, majd ha szép fényes felületet szeretnénk, akkor szalonnabőrrel dörzsöljük át. Ha nincs szalonnánk vagy nem szeretnénk ezt használni, akkor egy kis kókuszzsír is tökéletes a fényesítéshez.

Forrás:
iStock

Piros tojás

Vegyünk egy kisebb céklát, hámozzuk meg, vágjuk kisebb kockákra vagy reszeljük le. Tegyük egy lábosba, öntsük fel vízzel, és forraljuk 5 percet, majd adjunk hozzá 1-2 evőkanál ecetet. Tegyük bele a tojásokat, és főzzük 10-15 percet, majd zárjuk el a tüzet, és ebben a lében hagyjuk kihűlni a tojásokat.

Lila ás vöröses tojás

Lilahagyma és vöröshagyma héját használjuk ezekhez a színekhez, természetesen külön-külön edényben. Nagy maroknyi hagymahéjat teszünk a lábasba, felöntjük vízzel, felforraljuk, és csak 10 perc után adjuk hozzá a tojásokat. További 10-15 perc főzés után elzárjuk, lefedjük az edényt, és legalább 1 órát hagyjuk, hogy kellően megfesse a hagymahéj a tojásokat. Minél tovább hagyjuk benne, annál mélyebb, erősebb lesz a színe.

A narancssárgától a terrakottáig

Jó minőségű őrölt pirospaprikával gyönyörű élénk narancs vagy épp terrakotta színű tojásokat kapunk. Az edénybe engedjünk vizet, adjunk hozzá 3-4 evőkanál pirospaprikát, forraljuk fel, majd tegyük bele a tojásokat. Gyenge tűzön főzzük 20-25 percig, hogy kellően megfogja a festékanyag a tojásainkat.

Napsárga tojások

Gyönyörű, meleg fényű sárga tojásokat kapunk, ha kurkumával vagy curryvel főzzük meg a tojásokat. A főzővízbe tegyünk 2 evőkanállal a fűszerből, forraljuk fel, majd tegyük bele a tojásokat, és főzzük 10 percig. Hagyjuk a vízben kihűlni a tojásokat.

Fűzöld tojások

Selymes, halványzöld tojásokat kapunk, ha fehér színű tojásokat spenóttal festünk. A megmosott friss spenótot vágjuk finomra, tegyük egy kis fazékba, engedjük fel vízzel és egy csipet sóval, valamint 1 evőkanál ecettel forraljuk fel. Ezután adjuk hozzá a tojásokat, és főzzük 20-25 percig gyenge lángon. A vízben hagyjuk kihűlni a tojásokat, hogy elnyerjék a megfelelő színt.

Forrás:
iStock