Írd be, mit keresel:

Mint minden klasszikus, így a bacalhau com natas, vagyis a portugál tejszínes tőkehal is rengeteg változatban létezik, eredetileg a halat, a krumplit és a hozzájuk társuló hagymát is külön-külön olajban elősütik, majd egy különösen krémes, tejszínes besamellel együtt sütik meg. Mivel így túlságosan nehéz és olajos az étel, ma már az egészségtudatosabb táplálkozás jegyében sokan sütőben sütik elő a krumplit, illetve a sütés helyett az előfőzés is egyre népszerűbb, ahogy az alábbi receptben is szerepel.

Nemcsak kalóriát, de időt is spórolhatunk, ha babérleveles vízben a krumplit és a halat együtt főzzük, közben pedig a hagymát és a fokhagymát kevergetve megdinszteljük és a tejszínes besamelt előkészítjük, így fél óra alatt össze is állíthatjuk ezt a gazdag csőben sült fogást.

Tejszínes tőkehal

Hozzávalók:

  • 50 dkg krumpli
  • 50 dkg tőkehalfilé
  • 4 dkg vaj
  • 4 dkg liszt
  • 2,5 dl tej
  • 2,5 dl tejszín
  • reszelt szerecsendió
  • 1 babérlevél
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, felszeleteljük, és sós vízben a kiolvasztott halfilékkel és a babérlevéllel együtt 10-15 perc alatt majdnem készre főzzük, majd leszűrjük, a léből keveset megtartunk, a halat darabokra tépkedjük.

A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát szálasra, a fokhagymát finomra vágjuk. Az olívaolajat serpenyőbe öntjük, felhevíztjük, és a hagymát a fokhagymával megfinszteljük.

A besamelhez a vajat egy lábasban felolvasztjuk, a lisztet hozzáadjuk, folyamatosan keverve zsemleszínűre pirítjuk, felöntjük 1 dl félretett főzővízzel, elkeverjük, majd a tejet és a tejszínt is hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk hozzá, és sűrűsödésig kevergetve főzzük.

Az előfőzött krumplit, halat, a dinsztelt hagymát és a besamel 2/3 részét óvatosan összeforgatjuk, és egy sütőtálba tesszük, a maradék besamelt a tetejére öntjük és elsimítjuk, és 200 fokos sütőben 20 perc alatt pirulásig sütjük.

Önmagában is tökéletes, de salátát vagy párolt zöldséget érdemes kínálni hozzá.

A sütőtökös rizottó az egyik legkedveltebb fogás, de nagyon nehéz tökéletesen elkészíteni, hiszen a sütőtök gyorsan megfő, a rizs lassabban, így általában az egyik pépes lesz, mire a másik megpuhul, vagy ha a sütőtök épp jó lenne, a rizs még meglehetősen kemény. Ezért jó megoldás a bulgur, ami sokkal gyorsabban elkészül, mint a rizs, és nagyon hasonlatos tulajdonságokkal bír, mint a rizs. A bulgur nem más, mint beáztatott, csírázásra indított búza, amiben beindul az élet és az enzimek, majd kicsit összetörik, megszárítják, így a sok-sok életerőt tartalmazó gabonát tartósítják. Egészséges, gyors és finom, főételnek, salátának, köretnek is szuper.

A sütőtökös bulgur-rizottó sajttal megszórva önmagában is kiadós és teljes fogás, de megkoronázhatjuk egy fehérjében gazdag hófehér húsú tőkehallal, megfelelően fűszerezve. A tőkehal a legfehérebb, legsoványabb tengeri halak egyike. Mivel zsiradékot egyáltalán nem tartalmaz, nagyon könnyű túlsütni, kiszárítani, szárazzá tenni – vagyis nehéz jól elkészíteni, de csak azért, mert tényleg röviden szabad sütni ahhoz, hogy kellően omlós, szaftos maradjon. Nagyon finom kis citrommal, csilivel, de pácolhatjuk egy kis fokhagymás olajjal is.

Forrás:
iStock

Csilis tőkehal sütőtökös bulgurral

Hozzávalók:

  • 2,5 dl bulgur
  • 40 dkg sütőtök
  • 5 dl víz vagy alaplé
  • 2 szál újhagyma
  • 1 dl fehérbor
  • 2 gerezd fokhagyma
  • diónyi gyömbér
  • 4 tőkehalfilé
  • 1 citrom
  • 1 friss csilipaprika
  • 1 kávéskanál édesköménymag
  • olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. Az újhagymát karikákra vágjuk. A gyömbért és a fokhagymát megpucoljuk és lereszeljük.

Kevés olívaolajon megfonnyasztjuk az újhagymát, rádobjuk a sütőtököt és a leöblített bulgurt, 2-3 percig pirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk, felöntjük a borral, és kevergetve addig pároljuk, míg eltűnik a folyadék, majd hozzáadjuk a fokhagymát és a gyömbért, felöntjük a vízzel vagy alaplével, és lefedve néhány perc alatt megpároljuk.

Közben a halfiléket sózzuk, borsozzuk, fél citrom levével meglocsoljuk, majd kevés olívaolajon sütni kezdjük, mellédobjuk a másik fél citromot felkarikázva, megszórva a friss csilipaprikával és az édesköménymaggal. 2-3 perc sütés után megfordítjuk a halfiléket, és még 1-2 percig sütjük.

A sütőtökös bulgurt tányérokra szedjük, és a csilis halfilékkel tálaljuk. Friss petrezselyemmel vagy korianderrel megszórva még finomabb.

Forrás:
iStock

 

Ma már nem ördöngösség beszerezni a különféle tengeri halat, rákot, tenger gyümölcseit, amelyeket változatosan készíthetünk, akár kerti partin, parázs fölött vagy rostlapon, grillen. Gyorsan megsülnek, jól pácolhatóak, nagyon nyári és mediterrán hangulatú étel minden halas fogás. 

Aki járt kis görög falvakban, olasz kisvárosokban vagy a portugál tengerparti zegzugos utcákban, biztos emlékszik a grillezett halfélék csábító illatára. Ha otthon sütögetünk hasonló finomságokat, az szinte olyan, mintha nyaralnánk. 5 kedvenc receptet mutatunk.

Fokhagymás-csilis garnélanyárs

Pácot készítünk olívaolajból, lime levéből, amibe zúzott fokhagymát és csilipelyhet, sót és borsot keverünk. Ebbe forgatjuk bele a megtisztított garnélákat. Közben a fanyársakat vízbe áztatjuk, hogy ne gyulladjanak majd meg sütés közben, majd a garnélákat a nyársakra húzzuk, és parázs fölött vagy grillserpenyőben többször megforgatva és a páccal kenegetve 3–4 perc alatt megsütjük.

Forrás:
iStock

Lazac nyárson

A hal könnyen és gyorsan átsül, de hajlamos a szétesésre, ezért jó ötlet, ha nyersen felkockázzuk és nyársra húzzuk. Így nemcsak mutatós, de biztonságosabban is süthető.

A lazacfilét felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, egy kis citromlével megcsepegtetjük és összeforgatjuk. Tetszés szerint fűszerezhetjük egy kis őrölt koriandermaggal vagy gyömbérrel, majd nyársra húzzuk váltakozva színes kaliforniai paprikával – vagy tetszőlegesen akár más zöldséggel –, és parázs fölött vagy grillserpenyőben többször megforgatva 5–6 perc alatt megsütjük.

Forrás:
iStock

Tőkehal grillezve

A tőkehal viszonylag száraz, nagyon sovány húsát érdemes batyuban sütni: ha szabad tűzön készítjük, használjunk alufóliát, sütőben tökéletes hozzá a sütőpapír. A batyukba ízlés szerint tehetünk zöldségeket: cukkinit, répát, padlizsánt, zöldbabot, vékonyra szelt krumplit, hagymát – ezek képezik az alapját, ágyát a halnak, egyben a mi köretünket is. Erre tesszük a tőkehalfilét, kis olívaolajjal, fehérborral meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk, a halat ízlés szerint fűszerezzük: nagyon jól illik hozzá az édeskömény, friss, nyári ízt kölcsönöz a fogásnak. A batyut alaposan lezárjuk – összekötjük vagy hajtogatjuk –, és grillrácson vagy sütőbe téve megsütjük. Parázs felett számoljunk kb. 15 perccel, sütőben 25 perccel – persze a batyu nagyságától függően.

Forrás:
iStock

Rák karibi hangulatban

Aki szereti az egzotikus ételeket, a grillezett ananászt semmiképpen se hagyja ki! Elképesztően jól illik a karamellizálódott sült ananász mindenféle grillhúsokhoz, de fokhagymás-fehérboros rákkal sütve valami mennyei. Ehhez a megtisztított garnélát kevés zúzott fokhagymával, sóval, borssal, olívaolajjal és egy kevés fehérborral összekeverjük. Ha igazán jót akarunk, akkor friss ananászt használunk, amit megpucolunk, felkockázunk, majd garnélával váltakozva – esetleg egy kis feldarabolt lilahagymával és zöldpaprikával – beáztatott nyársra húzunk. Parázs fölött vagy grillserpenyőben többször megforgatva 5–6 perc alatt megsütjük. 

Forrás:
iStock

Tengeri hal mediterrán módon

Kisebb méretű tengeri halat egészben is süthetünk a grillen, ha nincs speciális forgatható halsütőformánk, akkor a legideálisabb megoldás az alufólia. A megtisztított halat alufóliára tesszük, kívül-belül sózzuk, borsozzuk, a hasüregbe vékonyra szeletelt fokhagymát és citromot teszünk, kis csilipehellyel megszórjuk, néhány koktélparadicsomot teszünk mellé, kis olívaolajjal meglocsoljuk, és alaposan becsomagoljuk. Grillrácson többször megforgatva – vagy akár sütőben – megsütjük.

Forrás:
iStock