Írd be, mit keresel:

A bogyós gyümölcsök szezonban sem olcsóak, de ha belegondolunk, milyen macerás a szedésük, mennyire aprólékos, akkor megértjük, miért is ennyi az annyi. Ráadásul sérülékenyek és romlandóak, és a szeder meg a málna még szúrós is, szóval nem egyszerű történet – sem a szedés, sem a tárolás, sem a szállítás. Ha fagyasztva vásároljuk, akkor kedvezőbb az ár, de még így is viszonylag drágának tűnik – vagyis tűnt! Mert kipróbáltuk, mihez is elég egy csomag fagyasztott bogyós gyümölcs, amivel kicsit felvidíthatjuk az aktuális gyümölcskínálatot!

Vásároltunk egy 750 grammos fagyasztott vegyes bogyós gyümölcsöt, amiben ribizli, málna, fekete ribizli, eper és szeder van, ebből pedig készült:

  • 2 alkalommal 2 személynek turmix, illetve smoothie
  • joghurtos-granolás reggeli szintén 2 főre
  • 1 pitetálnyi crumble almával
  • 1 rendes adag, vagyis 12 muffin
  • 4 adag tiramisu – jó, itt csak kiegészítő volt

Összességében nagyon gazdaságosnak bizonyult, arról nem is beszélve, mennyire jótékonyan felfrissítette a repertoárt a sok színes bogyós gyümölcs.

Turmix és smoothie

A turmixba 1,5 maréknyi bogyós, kis méz és 3-4 dl kókusztej került, egy pici vízzel hígítva, a smoothie-ba ugyanennyi erdei gyümölcs, 1 banán, 1 alma és egy kis víz.

Joghurtos reggeli bogyósokkal

Két pohár joghurt és 1 marék bogyós gyümölcs keverékét 4-5 evőkanál granolával rétegeztük, kanalaztuk, kis pihentetés után. Egyszerű és isteni!

Crumble almával és erdei gyümölcsökkel

Isteni és egyszerű desszert a morzsasüti, 3 alma, 1 marék bogyós keverék az alapja, rajta a morzsa pedig zabpehely, liszt, vaj és cukor keveréke, a pontos recept itt található >> 

Muffin bogyós gyümölcsökkel

A kedvenc muffinalapreceptünket most a bogyós gyümölcsökkel gazdagítottuk, a könnyű és puha, tejföllel és narancslével is gazdagított tésztába nagyon jól passzoltak az erdei gyümölcsök.

Tiramisu gyümölcsökkel

Bár a mascarponés krémet is áthangolhattunk volna a gyümölcsökkel, de valójában itt csak dekorációként került a desszert tetejére az apró szemű gyümölcs. Legalábbis ez volt a szándék – de valójában nagyon jól illett a krémes pohárkrémhez a friss és fanyar kis bogyós. Ha kipróbálnátok, a receptet itt találjátok >>

Ahogy a fa neve is elárulja, már a bibliai időkben is ismert és használt alapanyag volt, Keresztelő Szent János ennek a fának a tápláló, sötétbarna és édeskés termését ette sivatagi bolyongásai alatt. A karob hüvelyeinek húsa ehető, magjai nem, a szárított gyümölcshúst porítják, nagyon egészséges, tele van rosttal és antioxidánssal, nagyon alacsony a zsírtartalma, a kakaóhoz képest szinte elenyésző, és nem emeli meg a hirtelen a vércukorszintet, ezért fogyasztása cukorbetegeknek is előnyös. Jó tulajdonsága még, hogy ásványi anyagokban is bővelkedik, nagyon jó vasforrás, és jelentős mennyiségű E- és D-vitamin is van benne.

Nem szeretnénk senkit sem azzal áltatni, hogy a karobbal ugyanolyan csokis desszertek vagy italok készíthetőek, mint kakaóval, de ízben nagyon hasonló, és mivel természetesen édes, így cukrot sem kell használni mellé édesítésre. Aki szívesen kipróbálná, kezdje ezzel a finom banános-karobos smoothie-val, ami egészséges reggelinek, uzsonnának is tökéletes.

Karobos smoothie

Hozzávalók 2 személynek:

  • 2 érett banán
  • 3 evőkanál karobpor
  • 2 dl (növényi) tej
  • granola, chiamag, friss gyümölcs a tetejére ízlés szerint

Elkészítés: A banánt egy turmixgépbe daraboljuk, hozzáadjuk a karobot és a tejet, simára turmixoljuk. Tálkákba öntjük, a tetejét ízlés szerint megszórjuk ropogós magokkal, müzlivel, granolával, megszórjuk friss gyümölccsel.

Ha meleg reggelire vágyunk, akkor forró tejjel készítsük, ha hígabbra, kortyolgatósra, akkor készítsük több folyadékkal.

A turmix a világ legegyszerűbb dolga: friss gyümölcs, némi folyadék, egy robotgép, és 1 perc alatt kész az isteni, vitamindús, tápláló ital, de valljuk be, a helyzet mégsem ilyen egyszerű, ha nem akarunk mindig banánturmixot inni. A friss gyümölcs a szűk keresztmetszet, amit szerencsére frappánsan pótolhatunk, ha segítségül hívjuk a fagyasztót és a jégkockatartót.

Ha kéthetente kis időt szánunk rá, akkor feltankolhatjuk a fagyasztót összeturmixolt gyümölcspéppel, akkor tényleg 2 perc alatt szuperegészséges reggelikkel indíthatjuk a napot. A friss vagy fagyasztott gyümölcsöket pépesítjük egy késes robotgéppel, majd a pépet jégkockatartóba öntjük, és lefagyasztjuk. Ha kellően fagyosak, egy zacskóba áttesszük őket, így újabb adagokat készíthetünk a felszabaduló formákban, és praktikusabban, kisebb helyen is elférnek a gyümölcskockák.

Szezonális, jó áron beszerezhető gyümölcsök, maradék gyümölcslevek vagy az éppen túlságosan érett banánok is végezhetik a jégkockatartókban, amikből ízlés szerinti kombinációk és egy kis (mag)tej, (gyümölcs)tea vagy narancslé, almalé hozzáadásával pikk-pakk összedobható egy finom turmix, ami ízlés szerint fűszerekkel, sőt zöldturmixnak akár spenót, saláta vagy kell leveleivel, ezek fagyasztott változataival is elkészíthető.

Hála a banánnak és az avokádónak, ennek a két semlegesebb ízű gyümölcsnek, olyan egészséges, gyümölcsalapú turmixokat készíthetünk, amelyek a szervezetet feltöltik energiával és vitaminokkal, lendületet adnak, ugyanakkor nem hizlalnak, könnyen emészthetőek. Ha kellően érett, édes banánt használunk, akkor semmiféle édesítőre nincs szükség, az avokádóhoz viszont szükségünk lesz például néhány szem puha datolyára, ami természetes gyümölcscukorral megédesíti az italunkat.

Ha vegán vagy laktózmentes italt szeretnénk, akkor akár egy kis vízzel hígíthatjuk, de még krémesebb, selymesebb lesz egy kis magtejjel – mandulatejjel, szójatejjel, rizstejjel – vagy kókusztejjel, de természetesen tehéntejjel is felhígíthatjuk, ha a laktózzal nincs gondunk. Hagyhatjuk viszont egész sűrűre, kanalazható isteni csokikrémnek, turmixtálnak, sőt még sűríthetjük is egy kis zabpehellyel vagy chiamaggal.

Csokis turmix

Hozzávalók 2 adaghoz:

  • 1 érett banán
  • 1/2 puha avokádó
  • 2-3 szem puha datolya
  • 2 csapott evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 2-3 dl (mag)tej

Elkészítése: A banánt egy turmixgépbe tördeljük, hozzákanalazzuk az avokádó puha húsát, hozzáadjuk a kimagozott datolyát és a kakaóport, és krémesre összeturmixoljuk, majd annyi tejjel hígítjuk, hogy a számunkra ideális állagot megkapjuk. Poharakba töltjük, és azonnal kortyolhatjuk is.

Ha akarom, smoothie, ha akarom, leves, csupa rost és vitamin, kiadós és villámgyorsan elkészül, és szinte minden alapanyaga negatív kalóriás, ami annyit tesz, hogy az emésztéshez több energiára van szüksége a szervezetnek, mint amennyit ezek tartalmaznak, vagyis fogyasztó hatású, miközben a rostoknak köszönhetően kellemesen eltelít, laktat, rendszeres fogyasztásával könnyen leolvadnak a kilók, ugyanakkor szuper formába is lendülünk.

Mint ahogy a spanyolok híres levese, a gazpacho, ez is nagyon jól variálható, és a nap bármely szakában fogyasztható, akár hidegen, akár melegen, kicsit átforrósítva ugyanis levesként is tökéletesen megállja helyét ez az alakbarát és nagyon finom ital.

Néhány variációs ötlet:

  • ha reggelire vagy uzsonnára készítjük, elhagyhatjuk belőle a fokhagymát…
  • ha tartalmasabbra szeretnénk, tehetünk bele fél avokádót vagy egy pohár (növényi) joghurtot, kanálnyi chiamagot
  • bármilyen zöldet tehetünk bele – ha a rukkola túl karakteres, akkor mehet bele bébi spenót, madársaláta, fejes saláta
  • zöldfűszerként a bazsalikom és a petrezselyem helyett/mellett használhatunk mentát, koriandert vagy egy kevés zellert is
  • fehérborecet helyett tehetünk bele citromlevet is
  • ha szeretjük, pár csepp Tabasco szósszal vagy egy kis csilivel kissé csípősre is hangolhatjuk
  • ha vacsorára készítjük, 1 szál újhagymát is hozzáturmixolhatunk

Zöld gazpacho smoothie

Hozzávalók 4 adaghoz:

  • 2 kígyóuborka
  • 2 nagy marék rukkola vagy bébi spenót
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1/2 csokor bazsalikom
  • 1/2 csokor petrezselyem
  • 2 evőkanál fehérborecet
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: Az uborkákat meghámozzuk, felkockázzuk, és egy mixerben vagy késes robotgépben egészen pépesre, levesesre szétcsapatjuk. Hozzáadjuk a rukkolát vagy a spenótot, de lehet vegyesen is, a meghámozott fokhagymát, a zöldfűszereket és a fehérborecetet, és alaposan összeturmixoljuk, amikor már sima, menet közben hozzáadjuk az olívaolajat is, majd kevés vízzel ízlés szerinti állagúra hígítjuk. Amikor kész, ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük.

Ne hagyjuk, mert

  • pont ezen a ponton a legédesebb és a legaromásabb a banán
  • ételt nem dobunk ki, ha erre módunk van
  • pénzbe került, és nem szeretünk pazarolni
  • milyen messziről jött és mennyi energia árán – és most a kukában landoljon?
  • rengeteg módon felhasználhatjuk!

A legegyszerűbb módszer, ha gyorsan meghámozzuk, felkarikázzuk, és bedugjuk a fagyasztóba egy dobozba téve. Ebből barmikor kivehetünk egy adagnyit egy banánturmixhoz vagy egy smoothie-hoz, jól jöhet egy gyors banán alapú vegán fagyihoz.

Banánturmix >>

Banánfagyi >>

Ha van egy kis időnk sütögetni, akkor a krémes és édes banánokat akár azonnal felhasználhatjuk egy isteni banánkenyérben vagy banános zabkekszben.

Banánkenyér >>

Banános zabkeksz >>

Ha pedig valami egészen elképesztően selymes és kényeztető desszertre vágyunk, akkor készíthetünk belőle csokikrémet – csupa gyümölcsből, egészségesen!

Csokikrém csak gyümölcsökből >>

Nagyobb lakmározások után kimondottan jót tesz a szervezetünknek, ha néhány napig méregtelenítő, az anyagcserét felpörgető turmixokkal indítjuk a napot, vagy akár a tízórait, uzsonnát is kiválthatjuk, mert az édes és fűszeres, gyümölcsös ital csökkenti a nassolási vágyat és az édesség utáni sóvárgást is. Most egy isteni és nagyon hatékony turmixötletet mutatunk, ami többszörösen is jótékonyan hat a szervezetre az összetevőinek köszönhetően.

Mangó és narancs az alapja, amit gyömbér és kurkuma hozzáadásával igazi varázsitallá változtathatunk. Hogy miért?

  • A mangó mindig segítséget nyújthat, amikor a bélrendszerünknek szüksége van egy kis támogatásra, mert természetes probiotikumokat tartalmaz, csökkenti a puffadást, emellett rostokban, vitaminokban és antioxidánsokban is gazdag, a naranccsal együtt.
  • A kurkuma nemcsak a keleti gyógyászat szerint, hanem kutatásokkal is igazoltan gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, tisztító, serkenti az agykapacitást, javítja a vérkeringést, emésztést segítő és nyugtató hatású, a nevét is adó kurkumintartalmának köszönhetően.
  • A gyömbér nemcsak fűszer, hanem gyógynövény is: serkenti az emésztést, méregtelenít és fertőtlenít, rendszeres fogyasztásával megszűnik a puffadás, így valóban felpörgeti nemcsak az anyagcserét, de a szervezet aktivitását is, energikusabbá téve minket.

Méregtelenítő mangóturmix

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 1/2 mangó
  • 1 narancs
  • 1 kávéskanál kurkuma
  • 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér
  • 1 dl víz vagy mandulatej (vagy más növényi tej)

Elkészítés: A mangót meghámozzuk, felkockázzuk, turmixba tesszük. A narancsot meghámozzuk és gerezdekre szedjük, vagy félbevágjuk és a levét kifacsarjuk, így adjuk a mangóhoz – tanácsosabb a gerezdes változatot választani, mert így több rost jut a szervezetbe. Hozzáadjuk a reszelt gyömbért és a kurkumát, és selymesre turmixoljuk, ízlés szerint vízzel vagy növényi tejjel hígíthatjuk.

A vitaminszegényebb és influenzaesélyesebb téli időszakban nemcsak arra érdemes figyelni, hogy immunrendszerünket erősítsük, hanem arra is, hogy a kicsit tompább agyunkat is felpörgessük. Tompább, igen, ezt senki ne vegye zokon: sokat vagyunk levegőtlen zárt térben, otthon, iskolában, irodában, hamar elfogy az oxigén, ráadásul a szürkeség is tompítólag hat, vagyis minden okunk megvan arra, hogy agyunk ne az optimális szinten pörögjön. Pedig de jó is lenne! A jó hír, hogy egy kis tudatossággal még a konyhából is segíthetünk, pár megfelelő alapanyaggal.

Mi kell az agynak a pörgéshez?

Koffein, szénhidrát, flavonoidok, B-vitaminok és telítetlen zsírsavak – és ha lehet, természetes formában. Lehet, mégpedig mindez egy finom turmixba is belepakolható, pár perc alatt összeállítható:

  • A flavonoidok antioxidáns hatású, sejtvédő és memóriaserkentő, természetes növényi hatóanyagok, amelyek nagyobb mennyiségben a bogyós gyümölcsökben, áfonyában, málnában, szederben találhatók, de a csokoládéban, kakaóban is megtalálhatók, ezek mind bátran bevethetőek a reggeli smoothie-hoz.
  • A B-vitaminok felelnek az agy és az idegrendszer működéséért, hiányuk fáradtságot, depressziót okoz, reggelihez elsősorban tejtermékekben, müzliben, zabpehelyben, teljes kiőrlésű gabonákban találunk belőlük nagyobb mennyiségben.
  • Bár az omega-zsírsavakként is ismert telítetlen zsírsavak nagy mennyiségben a tengeri halakban leledzenek, azért nem kell halas turmixot készíteni reggelihez: a chia, a dió, a pekándió, a mogyoró, a napraforgómag és a lenmag is nagy mennyiséget tartalmaz.
  • A szénhidrát nem okoz gondot senkinek, egy kis banánnal az egyik legegészségesebb módon juttatjuk a szervezetünkbe az éltelő energiát.
  • Valószínűleg a koffeinhez sem kell tippet adni – a legtöbben kávéval indítjuk a napot, de akár belecsempészhetjük a turmixunkba is!

Áfonyás banánturmix

Két személyre 1 banánt, 2 marék áfonyát és 2 dl joghurtot összeturmixolunk, nyugodtan használhatunk fagyasztott és friss áfonyát egyaránt, a banán mindig frissen jó, és az sem baj, ha kicsit túlságosan érett, mert akkor már igazán édes. Hígíthatjuk tejjel vagy vízzel, ha inni szeretnénk, de tálkába téve gyümölcsökkel, magokkal is dekorálhatjuk.

Zabpelyhes-csokis-kávés turmix

Két személyre 2 marék zabpelyhet és 2 szelet csokit (egy 10 dekás táblából) késes robotgépbe teszünk, összeaprítjuk, hozzáadunk 1 nagyobb banánt, 1 evőkanál instant kávét és 4 dl tejet, és ezekkel is összemixeljük. Jót tesz neki, ha kb. 10 percet pihen fogyasztás előtt, mert akkor felpuhul a zabpehely, és még krémesebb lesz.

Málnás-chiamagos turmix

Két marék málnát, 2 evőkanál chiamagot, 1 nagyobb banánt és 2 dl joghurtot összeturmixolunk, ha ivósra szeretnénk, akkor 4 dl tejjel készítsük. Növényi „tejtermékkel” is készíthető természetesen, kókuszkrémmel a legfinomabb. 🙂 Magokkal, kókusszal, friss gyümölccsel díszítve ünnepi reggelinek vagy desszertnek is tökéletes.

Almát ritkán teszünk turmixba, pedig nagyon is jól működik, csak érdemes párolt almát használni hozzá, így sokkal finomabb és szelídebb az íze, selymesebb az állaga, ráadásul előre is elkészíthető nagyobb adagban, így bármikor semmi perc alatt elkészíthetjük ezt a hietetlenül finom egészséges, kényeztető italt.

Mint minden turmixnál, itt is rengeteg a lehetőség, mi kerüljön bele, bátran alakítható vegánná vagy laktózmentessé… A mi változatunkban a fűszeres párolt alma mellett banán, dió és sovány görög joghurt került, nincs benne semmilyen édesítő, de édesszájúak egy kis mézet, juharszirupot is adhatnak hozzá, aki még laktatóbban szeretné, némi zabpelyhet is tehet bele, joghurt helyett készülhet (növényi) tejjel, dió helyett mandulával, mogyoróval, a fűszerezés is alakítható egy kevés gyömbérrel, szerecsendióval, szegfűszeggel – érdemes kísérletezni, mert elrontani nem lehet!

Almáspités turmix

Hozzávalók 2 adaghoz:

  • 2 alma
  • 1 rúd fahéj
  • 1 csillagánizs
  • 1,5 dl víz
  • 1 banán
  • kis maréknyi dióbél
  • 15 dkg görög joghurt
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Elkészítés: Az almákat meghámozzuk – de rajta is hagyhatjuk a héjat -, kicsumázzuk, felkockázzuk, a fahéjjal, a csillagánizzsal és a vízzel egy kis lábasban feltesszük főni, fedő alatt 10 perc alatt puhára pároljuk. Készíthetünk nagyobb adagot is belőle, mert a hűtőben 4-5 napig simán eltartható, így bármikor lesz alapanyagunk ehhez az isteni turmixhoz.

A banánt egy turmixba tördeljük, hozzáadjuk az összes többi alapanyagot, ha szeretjük, akkor egy kis extra őrölt fahéjat is adhatunk hozzá, az almát a levével együtt – de a fűűszerek nélkül – hozzáöntjük, és simára turmixoljuk.

Ha azonnal turmixoljuk, akkor langyos italt kapunk, így is nagyon finom, de persze készíthetjük a már kihűlt almakompóttal is.

A smoothie-t mindenki szereti, de általában számosak az olyan ellenérvek, hogy pepecselős, drága, kinek van ideje reggel ezzel matatni, kinek van figyelme gondoskodni, hogy mindig legyen hozzá alapanyag… Ez részben igaz is, de nem a zseniális sütőtökös változattal, mert ezt könnyedén előkészíthetjük nagyobb adagban, lefagyaszthatjuk, innentől kezdve pedig bármikor kész a szuperegészséges alapanyagunk a gyors, tápláló és nagyon finom reggeli italhoz.

A sütőtökös smoothie-t készíthetjük sűrűre, kanalazhatóra, több folyadékot hozzáadva hígabbra, így akár magunkkal is vihetjük, ha szeretjük, jeges turmixot is készíthetünk belőle, de ha előző este kiveszünk belőle egy adagot, akkor meleg folyadékkal is összeturmixolhatjuk, ami talán jobban esik a hűvösebb reggeleken. A fűszeres sütőtökalapot tovább turbózhatjuk banánnal, érett körtével, chiamaggal vagy zabpehellyel, és készíthetjük tejjel, növényi tejjel, de akár narancslével vagy almalével is, így garantáltan nem lesz unalmas!

Sütőtökös smoothie

Hozzávalók:
Az alaphoz:

  • 50 dkg sült vagy főtt sütőtök
  • 2 dl (növényi) tej
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
  • 3 evőkanál juharszirup
  • 3-4 evőkanál sztívia – vagy más édesítő

A smoothie-hoz:

  • 2,5 dl (növényi) tej, narancslé vagy víz

Elkészítés: A sütőtököt a fűszerekkel, az édesítőbbel és a tejjel egy turmixba tesszük, és simára, selmesre összeturmixoljuk, majd (szilikon) muffinformákba adagoljuk, és a fagyasztóba tesszük 4-5 órára, amíg egész kemény lesz, majd áttesszük zacskóba vagy dobozba, hogy felszabadítsuk a muffinformát, és hogy több helyünk legyen a mélyhűtőben.

Fogyasztás előtti este kivesszük a fagyasztóból, és reggel csak összeturmixolunk ízlés szerint 1-2 muffinformányi fűszeres tökpürét 2,5 dl tejjel, narancslével vagy vízzel, ízlés szerint tovább gazdagíthatjuk egy kis banánnal, zabpehellyel vagy chiamaggal.

Aki egészségtudatosan él és eszik, annak sincs mindig figyelme és ideje, hogy minden legyen otthon frissen és kívánatosan egy krémes turmixhoz. Sok zöldség és gyümölcs jól elvan pár napig, de például a spenót hamar megfonnyad, ha egyszer kinyitottuk, a búzafűlé pedig tényleg nem az a műfaj, aminek a préseléséhez minden nap nekifognánk. Viszont néhány jégkockatartót beüzemelve ügyesen rákészülhetünk a szaladós napokra.

Ha a zöldeket, gyümölcsöket egy ráérősebb napon nagy adagban elkészítjük, majd jégkockatartóba öntve lefagyasztjuk, akkor akár minden napunkat indíthatjuk egy jó kis vitamindús turmixszal. Ha ízesítés nélkül, csak magában mixelve fagyasztjuk le a pépesített alapanyagot, akkor friss gyümölcsöt gazdagíthatunk, ízesíthetünk vele, változatosabbá téve a reggeli italunkat, plusz vitaminokat és rostokat hozzáadva, de akár a kész smoothie-t is lefagyasztjuk, így pedig pár darabot akár magunkkal is vihetünk egy befőttesüvegben a munkahelyünkre, suliba egészséges uzsonnának – ahogy az alábbi videóban is.

A jégkockába zárt pépesített turmixalapokra akkor is érdemes gondolni, ha éppen akciósan hozzájuthatunk drágább mangóhoz, bogyósokhoz, avokádóhoz vagy a ritkábban kapható szuperegészséges fodros kel szembejön a piacon: pár perc munkával feldolgozhatjuk, és betárazhatunk velük pár hétre, ráadásul gazdaságosan, vagyis duplán jól járunk vele.

A mézédes és lédús őszibarackhoz nagyon jól illik a mangó, ez a különleges aromájú trópusi gyümölcs, ami önmagában túl intenzív és elég drága is lenne smoothie-nak. És ha már trópusi, akkor egy kis narancslé került bele hígítás gyanánt, hogy iható állagot kapjanak a pépesített gyümölcsök, valamint kókuszkrém, hogy kellően selymes legyen.

A vitaminban és rostokban gazdag gyümölcsös ital önmagában is lendületet ad, de érdemes még egy kicsit csavarni rajta: tehetünk bele egy kis gyömbért és lenmagot, mert mindkettő jótékonyan hat az anyagcserére, mondhatjuk úgy is, felpörgeti, a puffadást pedig megszünteti. Így akinek ilyen jellegű gondjai vannak, mindenképpen próbálja ki akár más gyümölcsökkel is a gyömbér és a lenmag reggeli használatát.

Trópusi smoothie barackkal és mangóval

Hozzávalók 4 adaghoz:

  • 1 mangó
  • 4 érett őszibarack
  • 2,5 dl narancslé
  • 1 dl kókuszkrém
  • 1 teáskanálnyi frissen reszelt gyömbér
  • 1 evőkanál lenmag
  • 1/2 citrom leve

Elkészítés: A barackot megmossuk, kimagozzuk, és turmixgépbe kockázzuk. A mangót meghámozzuk, a húst levágjuk a magról, és a barackhoz adjuk, 1 evőkanálnyi lenmagot is mellé szórunk, majd alaposan összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a reszelt gyömbért, 1/2 citrom kifacsart levét, felöntjük 2,5 dl narancslével és 1 dl kókuszkrémmel, és tovább mixeljük.

Poharakba töltjük, és azonnal tálaljuk.