Írd be, mit keresel:

Vannak olyanok, akik egyszerűen nem érzik étkezésnek, ha csak isznak valamit, legyen az akármilyen laktató és tartalmas is, ha viszont szinte ugyanazt egy kicsit sűrűbbre hagyva, tálból kanalazva fogyasztják, ráadásul nem menet közben, hanem leülve, akkor az igazi étkezéssé változik. A smoothie tál ráadásul olyan finom, mintha desszert lenne, ízlés szerint egészen sűrűre vagy krémesebbre, lazábbra alakítható, attól függően, milyen arányban használunk hozzá gyümölcsöt és folyadékot. Tökéletes napindító, de edzés előtt vagy uzsonnára is ideális, feltölt lendülettel, de nem telít el.

De a smoothie tál lényege azért mégiscsak a topping, vagyis hogy mi minden kerül a tetejére – ettől válik olyan csábítóvá, színessé és gazdaggá, arról nem is beszélve, hogy nemcsak látványban ad hozzá rengeteget a dekoráció, hanem textúrában is, tehát nem egyszerűen egy gyümölcsös pépet kanalazunk, hanem lesz benne némi ropogósság, rágcsálnivaló finomság is, és egyúttal új ízekkel is gazdagodik.

Hogyan készül a smoothie tál?

A smoothie tál alapja többnyire banán vagy avokádó, ez adja a sűrűségét, ehhez jön még friss vagy fagyasztott gyümölcs ízlés szerint, ez bármi lehet, ami épp érik vagy a rendelkezésünkre áll. Emellett szükséges még némi folyadék, ami lehet valamilyen gyümölcslé, joghurt vagy (növényi) tej, illetve ízlés szerint édesítő, lehetőleg egészségesebb és természetes, mint amilyen a méz, a datolyam vagy az agavé-, illetve juharszirup. Ha szeretnénk még krémesebbé és laktatóbbá tenni, akkor tehetünk mogyoróvajat vagy tahinit (szezámkrémet) is, de akár egy kis zabpehellyel is gazdagíthatjuk, mindezt pedig egy turmixgépben egyszerűen csak összemixeljük.

A tálkába öntött gyümölcsös pépre jön az úgynevezett topping, amitől olyan csábító és különleges lesz ez az étel. Itt az a lényeg, hogy többféle színű, ízű és textúrájú alapanyagot használjunk, legyen benne

  • friss vagy aszalt gyümölcs
  • valamilyen dióféle – mandula, dió, mogyoró, kesu vagy pisztácia
  • valamilyen mag, ami lehet tökmag, napraforgóbél, lenmag, chiamag, darálatlan mák
  • adhatunk hozzá valamilyen gabonapelyhet, müzlit, granolát is
  • szuper hozzá a durvább kókuszcsipsz vagy a finomabb kókuszreszelék is
  • extraként kiegészíthetjük egy kis csokicseppel vagy apróra vágott csokoládéval

Nincs igazi recept, mindenki kedvére alakíthatja és díszítheti ezt a tápláló és laktató, szuperegészséges gyönyörűséget!

A smoothie-t mindenki szereti, de nagyon kevesen készítik rendszeresen, mert macerásnak hiszik. Mindig kell hozzá többféle gyümölcs, ezeket elő is kell készíteni, hiába egészséges és finom, ha macerás a rákészülés. De ez nem feltétlenül igaz, és néhány trükkel tényleg mindig gyorsan összedobható. Nagyon praktikus például, ha fagyasztott gyümölcsöt is használunk hozzá, ami egyszerűen előkapható a mélyhűtőből, valamint 100%-os gyümölcslevet is nyugodtan bevethetünk – így már sokkal könnyebb dolgunk van.

A smoothie-ba a gyümölcsök mellett érdemes még egy kis extra rostot is tenni, ami tartalmasabbá teszi. Ez lehet zabpehely vagy chiamag, de akár fehérjével, például natúr joghurttal is kombinálhatjuk, így is laktatóbb lesz, mégis nagyon egészséges marad.

Smoothie erdei gyümölcsökkel

Hozzávalók 2 személynek: 2 dl narancslé, 2 dl natúr joghurt, 2 dl fagyasztott erdei gyümölcs, 1 banán, 1 teáskanál chiamag, 3 evőkanál zabpehely

Elkészítés: A feldarabolt banánt az összes többi alapanyaggal egy turmixba tesszük, és krémesre mixeljük – az erdei gyümöcsök helyett használhatunk magában málnát, epret, szedret vagy áfonyát is, de akár fagyasztott meggyel is nagyon finom.

Zöld smoothie

Hozzávalók 2 személynek: 4 dl almalé, 1 banán, 2 marék bébi spenót, 2 teáskanál chiamag, 1/2 citrom leve

Elkészítés: A banánt feldaraboljuk, és a turmixba tesszük, hozzáadjuk a citrom levét, a spenótot, a chiamagot és az almalé felét, simára mixeljük, majd a maradék almalével még krémesebbre turmixoljuk.

Trópusi smoothie

Hozzávalók 2 személynek: 2 dl narancslé, 2 dl natúr joghurt, 2 dl fagyasztott trópusi gyümölcskeverék, 1 banán, 2 evőkanál zabpehely, 1 kávéskanál őrölt gyömbér

Elkészítés: Az összes alapanyagot a turmixgépbe tesszük, és krémesre mixeljük, ha túl sűrű lenne, akkor egy kis vízzel vagy narancslével hígíthatjuk.

A turmix a világ legegyszerűbb dolga: friss gyümölcs, némi folyadék, egy robotgép, és 1 perc alatt kész az isteni, vitamindús, tápláló ital, de valljuk be, a helyzet mégsem ilyen egyszerű, ha nem akarunk mindig banánturmixot inni. A friss gyümölcs a szűk keresztmetszet, amit szerencsére frappánsan pótolhatunk, ha segítségül hívjuk a fagyasztót és a jégkockatartót.

Ha kéthetente kis időt szánunk rá, akkor feltankolhatjuk a fagyasztót összeturmixolt gyümölcspéppel, akkor tényleg 2 perc alatt szuperegészséges reggelikkel indíthatjuk a napot. A friss vagy fagyasztott gyümölcsöket pépesítjük egy késes robotgéppel, majd a pépet jégkockatartóba öntjük, és lefagyasztjuk. Ha kellően fagyosak, egy zacskóba áttesszük őket, így újabb adagokat készíthetünk a felszabaduló formákban, és praktikusabban, kisebb helyen is elférnek a gyümölcskockák.

Szezonális, jó áron beszerezhető gyümölcsök, maradék gyümölcslevek vagy az éppen túlságosan érett banánok is végezhetik a jégkockatartókban, amikből ízlés szerinti kombinációk és egy kis (mag)tej, (gyümölcs)tea vagy narancslé, almalé hozzáadásával pikk-pakk összedobható egy finom turmix, ami ízlés szerint fűszerekkel, sőt zöldturmixnak akár spenót, saláta vagy kell leveleivel, ezek fagyasztott változataival is elkészíthető.

Gyümölcsös, ízletes, cukormentes és villámgyorsan elkészül ez a selymes napindító ital, amit egy herbaboltokban könnyen beszerezhető szuper kiegészítővel, az antioxidánsokban gazdag, D- és C-vitaminban bővelkedő, immunerősítő virágporral gazdagítok. Kezdjétek a napot ti is egy ilyen egészséges finomsággal! Tippek és variációs ötletek a videóban!

Objektum doboz

További turmixreceptek >>

Takács Nóra korábbi egészséges és finom videói >>

Takács Nóra Norie rovata videókkal, szépségápolással >>

A karcsúsodást semmilyen varázsturmix nem hozza meg önmagában, ne is áltassuk magunkat. De ha 3-4 napot rászánunk arra, hogy reggel és délben egy nagyobb adag turmixot iszunk, késő délután pedig csak egy könnyű salátát, akkor ezekkel az italokkal és módszerrel bizony búcsút inthetünk 2-3 kilónak, valamint laposabb hassal, a vízvisszatartás és a puffadás megszűnésével is számolhatunk.

Ananász-mangó-banán

Vízhajtó és emésztést felpörgető hatása miatt érdemes a káliumban gazdag gyömölcsöket kombinálni, mint amilyen a banán és a mangó. Kihajtja a vizet a szervezetből, a vitaminokban és rostokban gazdag ananásznak köszönhetően pedig megszűnik a puffadás, fokozódik az anyagcsere.

A recept: 1 banánt, 10 dkg friss ananászt és fél mangót turmixba teszünk, felöntjük 1,5 dl vízzel, krémesre turmixoljuk, jégkockával hűsítjük, azonnal fogyasztjuk.

Alma-uborka-madársaláta-menta

Szinte semmi kalória, rengeteg klorofil és vitamin, energetizáló és fogyasztő hatású ez a smoothie. A pektinben gazdag alma stimulálja az anyagcserét, a zöld madársaláta és az uborka nem csak antioxidáns klorofilben, de vitaminokban is gazdag, a menta szintén frissít és élénkít, nemcsak fogyasztáskor, hanem az emésztést is segíti.

A recept: 1 almát és 1/2 kígyóuborkát felkockázunk, 1 nagy marék madársalátával, 3 ág mentával, 3 dl vízzel és 1 kávéskanál almaecettel vagy borecettel krémesre összeturmixoljuk, apró kortyokban fogyasztjuk.

Sárgadinnye-görögdinnye-uborka

Mindhárom alapanyag hatalmas víztartalommal bír, könnyen eltelít, erős vízhajtó hatással bírnak. A dinnyék tele vannak káliummal, jótékonyan hatnak az anyagcserére, és bár viszonylag magas a cukortartalmuk, az uborka ezt tökéletesen ellenpontozza.

A recept: 1/2 kígyóuborkát, 1/2 sárgadinnyét és 1 nagy szelet kimagozott görögdinnyét felkockázunk, turmixba tesszük, hozzáfacsarjuk 1 citrom levét, és simára turmixoljuk. Jégkockával hűsítőnek is ideális.

Paradicsom-joghurt-citrom

A bélflóra egyik legjobb segítője az élőflórás sovány joghurt, ami nemcsak az emésztést serkenti, de a puffadás megszínésében is segít. A rostokban és vitaminokban gazdag szabadföldi paradicsommal remek párost alkotnak turmixban is, szinte könnyű, nyári levesnek is mondhatnánk. Frissít és finom, még ha kicsit szokatlan a pikáns paradicsomos turmix!

A recept: 1 szép, nagy paradicsom héját lehúzzuk, húsát felkockázzuk, turmixgépbe tesszük 2 dl sovány joghurttal és 1 dl vízzel. 2 ág kakukkfű levélkéit, 1/2 citrom levét, néhány csepp Tabascót adunk hozzá, és krémesre, habosra összeturmixoljuk. Jó hidegen fogyasztjuk.

Mangó-banán-spenót-mandulatej

A zsenge bébi spenót gazdag méregtelenítő és lúgosító hatású klorofilban, magas az ásványianyag- és rosttartalma tökéletes kiegészítője a káliumban gazdag, emésztést segítő banánnak és mangónak, a mandulatej pedig simábbá, élvezetesebbé teszi az italt, a növényi tej értékes ásványairól nem is beszélve.

A recept: 2 marék spenótot, 1 banánt, fél mangót turmixgépbe teszünk, felöntjük 3 dl mandulatejjel, ízlés szerint tehetünk bele 1 evőkanálnyi chiamagot is, ettől laktatóbb és izgalmasabb is lesz a kis zselésedő magoknak köszönhetően. Krémesre összeturmixoljuk. 

Az, hogy a gyümölcsökből és zöldségekből változatosan összeállítható smoothie nemcsak finom, de egészséges is, arról senkit nem kell győzködni, de hogy mi mindenre jó és hogyan érdemes készíteni, arról érdemes néhány szót ejteni…

1. A napi ideális zöldség és gyümölcs elfogyasztása sokszor gondot jelent, különösen nyersen, pedig nagyon fontos az anyagcserénk és a vitaminok szempontjából, de ha leturmixolt fiss gyümölccsel, zöldséggel indítjuk a napot, akkor már megadtuk a szervezetünknek a legfontosabbakat.

2. Rendszeres fogyasztásával megőrizhetjük a súlyunkat, de akár még fogyhatunk is, ha smoothie-t étkezésként fogyasztjuk, nem pedig italként.

3. A smoothie segít a barnulásban és megőrizni a szép, barna bőrt, különösen akkor, ha bogyósokat és egy kevés zöldet – spenótot, búzafüvet, saláta- vagy reteklevelet – teszünk bele.

4. A smoothie egészségesebb, mint a gyümölcslé, mert a gyümölcs rostjait is tartalmazza, ami jótékonyan hat a bélrendszerre és az emésztésre.

5. A smoothie könnyebben emészthető, mint a „sima„ nyers gyümölcs vagy zöldség, hiszen pépesítve, turmixolva kerül a szervezetbe, ráadásul a vadabb, esetlegesen savasságot okozó gyümölcsök, mint amilyen a meggy vagy a ribizli, megszelídíthetőek egy kis banánnal vagy avokádóval.

6. A smoothie egyáltalán nem macerás, ha időnként kicsit felpakoljuk a fagyasztót gyümölcsökkel, amelyekkel kipótolhatjuk a friss gyümölcsöt, banánt, almát, ami többnyire mindig van otthon, vagy készíthetünk kész smoothie-tasakokat is a szaladósabb napokra.

7. A smoothie-ba mindig érdemes egy kis zöldet is tenni, nemcsak akkor, ha kimondottan zöldturmixot készítünk, különösen nőknek és vérszegénységgel küzdőknek, mert a spenótban, kelben, búzafűben sok vérképző vas van. Ezek helyett használhatunk spirulina algaport is, egy kiskanálnyi már tökéletes hatással van a vérképzésre.

8. A smoothie rendszeres fogyasztásával csökken a nassolási vágy – egyrészt azért, mert önmagában is édes, másrészt segítségükkel minden fontos tápanyag, vitamin és nyomelem a szervezetünkbe kerül, így nem keressük a hiányok pótlását különféle nassokban.

9. A smoothie-val kiváltható egy komplett étkezés is, ha egy kis zabpelyhet vagy chiamagot is teszünk bele, de ugyanígy tartalmasabbá tehető banánnal, avokádóval is. 

10. Desszertként is megállják a helyüket, ha kellően krémesre, sűrűre készítjük, fagyasztott gyümölcsökkel és egy kis tejjel, magtejjel készítve pedig isteni hűsítő nyári shake-ké lényegülhet át a smoothie.

Egészségünkre!

Frissen és fagyasztva is érdemes engedni az eper csábításának: nemcsak isteni, de méregtelenít, jótékonyan hat az emésztésre, megszépíti a bőrt, különösen a pattanásos bőrre áldásos a fogyasztása. Rengeteg kálium és vas van benne, magas pektintartalmának köszönhetően gátolja a zsírok felszívódását, így csökkenti a vér koleszterinszintjét és óvja szívünket is ez a szív alakú gyümölcs, így érdemes minél gyakrabban ezzel indtani a napot, például egy finom turmix formájában.

De hogy ne legyen unalmas, érdemes az epres turmixot is variálni. Akár egy kis narancslével és banánnal smoothie-vá mixelni, almával, banánnal és kókuszreszelékkel turmixolni, de tovább is lehet gondolni, mint ahogy tették ezt az amerikai Delishnél, és olyan elképesztő reggeli italokat készítettek, mint az epres sajttorta-turmix vagy a kedvelt mogyoróvajas-eperdzsemes szendvicsük (PB&J – peanut butter & jelly) ihlette mogyoróvajas eperturmix. 5 krémes és izgalmas epres turmix készül az alábbi videóban, utána pedig a kísérletező kedvűeknek jöjjenek a variációk és a hozzávalók.

Objektum doboz

Epres sajttorta – de turmix!

– tej, eper, krémsajt, görög joghurt, zabkeksz

Csokis eperturmix

– tej, görög joghurt, eper, kakaópor, vaníliakivonat

Kókuszos eperturmix

– kókusztej, eper, ananász

Mogyoróvajas eperturmix (PB&J)

– mandulatej, eper, mogyoróvaj, juharszirup

Banános-mangós eperturmix

– mandulatej, eper, banán, mangó

Melyik a kedvenc?

A bogyós gyümölcsök szezonban sem olcsóak, de ha belegondolunk, milyen macerás a szedésük, mennyire aprólékos, akkor megértjük, miért is ennyi az annyi. Ráadásul sérülékenyek és romlandóak, és a szeder meg a málna még szúrós is, szóval nem egyszerű történet – sem a szedés, sem a tárolás, sem a szállítás. Ha fagyasztva vásároljuk, akkor kedvezőbb az ár, de még így is viszonylag drágának tűnik – vagyis tűnt! Mert kipróbáltuk, mihez is elég egy csomag fagyasztott bogyós gyümölcs, amivel kicsit felvidíthatjuk az aktuális gyümölcskínálatot!

Vásároltunk egy 750 grammos fagyasztott vegyes bogyós gyümölcsöt, amiben ribizli, málna, fekete ribizli, eper és szeder van, ebből pedig készült:

  • 2 alkalommal 2 személynek turmix, illetve smoothie
  • joghurtos-granolás reggeli szintén 2 főre
  • 1 pitetálnyi crumble almával
  • 1 rendes adag, vagyis 12 muffin
  • 4 adag tiramisu – jó, itt csak kiegészítő volt

Összességében nagyon gazdaságosnak bizonyult, arról nem is beszélve, mennyire jótékonyan felfrissítette a repertoárt a sok színes bogyós gyümölcs.

Turmix és smoothie

A turmixba 1,5 maréknyi bogyós, kis méz és 3-4 dl kókusztej került, egy pici vízzel hígítva, a smoothie-ba ugyanennyi erdei gyümölcs, 1 banán, 1 alma és egy kis víz.

Joghurtos reggeli bogyósokkal

Két pohár joghurt és 1 marék bogyós gyümölcs keverékét 4-5 evőkanál granolával rétegeztük, kanalaztuk, kis pihentetés után. Egyszerű és isteni!

Crumble almával és erdei gyümölcsökkel

Isteni és egyszerű desszert a morzsasüti, 3 alma, 1 marék bogyós keverék az alapja, rajta a morzsa pedig zabpehely, liszt, vaj és cukor keveréke, a pontos recept itt található >> 

Muffin bogyós gyümölcsökkel

A kedvenc muffinalapreceptünket most a bogyós gyümölcsökkel gazdagítottuk, a könnyű és puha, tejföllel és narancslével is gazdagított tésztába nagyon jól passzoltak az erdei gyümölcsök.

Tiramisu gyümölcsökkel

Bár a mascarponés krémet is áthangolhattunk volna a gyümölcsökkel, de valójában itt csak dekorációként került a desszert tetejére az apró szemű gyümölcs. Legalábbis ez volt a szándék – de valójában nagyon jól illett a krémes pohárkrémhez a friss és fanyar kis bogyós. Ha kipróbálnátok, a receptet itt találjátok >>

Nagyon szeretjük a turmixokat, reggelire és uzsonnára is gyakran készítek, mert egyrészt csupa egészség, másrészt nagyon finom és jól variálható. Bár ebbe az epres-kókuszos italba most alma és banán is került, mégis főszereplő maradt az eper, a többi gyümölcs tartalmat és vitamint adott, de ízben szerényen meghúzódtak a hattérben. A kókuszreszelék pedig nagyon izgalmassá, finommá és mutatóssá tette.

Forrás:
Színek és virágok

Jó nagy adag lett, kellemesen krémes a banánnak köszönhetően. Mindenmentes – így minden alkalomra mindenkinek szívből ajánlom. 🙂

Epres-kókuszos turmix

Hozzávalók:

  • 8 szem eper
  • 1 banán
  • 1 alma
  • 2 evőkanál kókuszreszelék
  • 5 dl hideg almalé vagy víz

Elkészítés: Az almát meghámozom, kicsumázom, kockákra vágom, turmixgépbe teszem, hozzákarikázom a banánt, az epret megmosom, kicsumázom, ezt is hozzáadom a kókuszreszelékkel és az almalével (vagy vízzel) együtt, és összeturmixolom.

Forrás:
Színek és virágok

Lóránt-Szemző Fruzsina sportedző lepett meg ezzel a nálunk még különlegesnek számító egészséges zölddel. Amerikában élt hosszabb ideig, onnan hozott magokat, és most maga termeszti, de itt-ott kezd megjelenni a hazai piacokon és jobb zöldségeseknél is a hideget jól tűrő, szinte egész évben szedhető fodros kel. Magja már nálunk is kapható, egy cserépben is érdemes nevelgetni.

Egy szenzációs zöld smoothie-t készítettünk belőle, ami gyümölcsös is, zöldséges is, nagyon üde és finom, és közben sok fontos dolgot is mesélt Fruzsina – nézzétek meg a videónkat!

Objektum doboz

Receptek fodros kellel >>

További egészséges recept, tipp és trükk itt >>

Takács Nóra Norie rovata videókkal, szépségápolással pedig itt >>

A spirulina a WHO kutatásai szerint az egyik legjobb úgynevezett szuperélelmiszer, aminek elképesztő az értékes tápanyagtartalma, rengeteg vitamint és rostot, valamint fehérjét tartalmaz. Immunerősítő és vérképző hatása is kiemelkedő, remek vitalizáló, roboráló. Dél-amerikai és dél-afrikai vizekben fedezték fel, a helyiek már régóta fogyasztották ételként. Jótékony hatásai miatt ma már tenyésztik, a kiszárított algát porrá őrölve vagy tabletta, kapszula formájában értékesítik táplálékkiegészítőként.

A spirulina gazdag növényi fehérjében (65–70%), amivel az egyik legértékesebb fehérjeforrás, háromszor annyit fehérjét tartalmaz, mint a tengeri halak, és négyszer annyit, mint pl. a sertéshús, ráadásul szerkezetének köszönhetően nagyon jól felszívódik a szervezetben. Emellett rengeteg vasat és B12-vitamint tartalmaz, ami a vérképzésben segít. Egy teáskanálnyi spirulina annyi vasat tartalmaz, mint 30 dkg máj. Vérszegényeknek, nőknek így kimondottan ajánlott.

A méregzöld spirulina színét magas klorofilltartalmának köszönheti, aminek közismert lúgosító, méregtelenítő és tisztító hatása. Rendberakja az anyagcserét és csökkenti az éhségérzetet, így diétázóknak is valóságos kincs.

Mi mindenre jó a spirulina?

  • méregtelenít
  • regenerál
  • segíti a vérképzést
  • véd a csontritkulás ellen
  • erősíti az immunrendszert
  • csökkenti az allergiás tüneteket
  • vitalizál, élénkít
  • csökkenti a vércukorszintet
  • serkenti az agyműködést
  • megszünteti a fáradékonyságot
  • csökkenti az édességek iránti vágyat
  • zsírégető
  • vegetáriánusoknak értékes fehérjeforrás

Hogyan és mennyi spirulinát fogyasszunk?

Kúraszerűen reggel-este 1 teáskanálnyi spirulinapor javallott, de hosszú távon ideális minden reggel 1 teáskanálnyit fogyasztani az egészség és a kellő vitalitás megőrzése érdekében. 

A spirulinát egyszerűen feloldhatjuk egy pohár vízben, de sokkal finomabb megoldások is léteznek. Beletehetjük bármilyen gyümölcsturmixba, smoothie-ba, elkeverhetjük joghurttal.

Már sokan a boltban megszabadulnak a piros hónapos retek és a fehér sörretek dús levélzetétől, a piacon az árus automatikusan töri le a „felesleges” zöldet – nagy kár érte! Miért ne használhatnánk fel? A minap egy nagy halom sörretek mellett tűnt fel, hogy mekkora kupac gyönyörű zöld levél árválkodik. Egy hirtelen ötlet hatására egy nagyobb zacskónyi már ugrott is a kosárba, és még fizetni sem kellett érte. 🙂

És hogy mi készült belőle? Krémleves – ezt már korábban is kipróbáltuk –, valamint smoothie és pesto, és mindhárom nagyon finom, friss, aromás lett, nagy sikert aratott, ráadásul igazán filléres és szuperegészséges alapanyag, szóval mindenkit csak arra biztatunk, hogy a legközelebbi retekvásárláskor készítse el valamelyiket! Vagy fogja a nyuszira a pénztárosnál, és hozzon el egy zacskóval bónuszba… 

Krémleves reteklevéllel

Hozzávalók:

  • 1 kis fej hagyma
  • 3 közepes krumpli
  • 1 csokor (3 darab) sörretek friss zöldje
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • 2 dl tejszín

Elkészítés: A hagymát és a krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, és kevés olívaolajon megdinszteljük, sózzuk, borsozzuk, és felöntjük 1,2 liter vízzel vagy zöldségalaplével, és forrástól számítva kb. 10-15 percig főzzük.

Közben megmossuk a reteklevelet, durván összevágjuk vagy összetépkedjük, a leveshez adjuk, és még kb. 5 percig főzzük. A tűzről lehúzva botmixerrel pépesítjük, megkóstoljuk, sózzuk, borsozzuk, ha szükséges, de tehetünk hozzá egy kis curryt vagy fokhagymát, ha karakteresebb ízekre vágyunk. Tejszínnel selymesíthetjük, de anélkül is nagyon finom. 

A tetejét megszórhatjuk tálaláskor reszelt sajttal vagy pirított kenyérkockával.

A fűszeres pesto szósz elkészítése sem igényel bonyolult konyhai műveleteket, villámgyorsan megvan, és egy hétig is eláll a hűtőben, csak egy kis tésztát kell főzni hozzá – gyors ebédnek, vacsorának remek! Az élénkzöld szószt üvegbe kanalazzuk, majd a hűtőbe tesszük felhasználásig. Nagyon finom pirítósra kenve, de salátaöntetbe vagy majonézhez is keverhetjük.

Pesto reteklevéllel

Hozzávalók:

  • 1 csokor (3 darab) sörretek levele
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 1 dl olívaolaj
  • kevés citromlé
  • só, bors

Elkészítés: A reteklevelet megmossuk, lerázzuk, majd vágódeszkán finomra vágjuk. Késes konyhai robotgépbe vagy turmixba tesszük, hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymát, a reszelt parmezánt, egy kis citromlevet és az olívaolajat, sózzuk, borsot őrölünk hozzá ízlés szerint, és krémesre mixeljük. 

Zöldturmix reteklevéllel

A legnagyobb kihívást és bátorságot a retekleveles smoothie jelentette, hiszen a levesnél és a pestónál kapott ízesítést a zöld levél, a gyümölcsös turmixnál pedig minden nagyon natúr, természetes, így félő volt, hgy esetleg túl hangsúlyos lesz az íze. De nagyon finom lett!

A kísérleti koktélba 1 meghámozott és kimagozott alma, 1 meghámozott és cikkekre vágott narancs és 5-6 szép nagy reteklevél került, ez utóbbi apróra összevágva, valamint 2 dl víz. De bátran lehet bármivel turbózni, nincs karakteres, jellegzetes íze a gyümölcsökkel!

Egészségünkre!