Túrógombóc, túrófánk, túrós csusza, túrós pite és rétes, Rákóczi túrós, vargabéles, hogy csak a legismertebbeket említsük, túrópalacsinta, amiben benne van a túró és túrós palacsinta, aminek a tölteléke túró… Semleges, kissé savanykás ízének köszönhetően változatosan használhatjuk. És jól is tesszük, mert fehérjében gazdag, egészséges alapanyag, amit a szervezetnek könnyű megemészteni, és ha a soványabb fajtát választjuk, akkor még a kalóriatartalmára sem lehet panasz.
Egy túrótorta esetében természetesen nem feltétlenül kell spórolnunk a kalóriával, hiszen kényeztető finomság ez, ünnepi alkalmakra. Omlós linzertészta az alapja, amit tejföllel krémesített, tojással és cukorral gazdagított túrókrémmel töltünk, és ami igazán üdévé, finommá teszi, az a citrom, aminek leve és lereszelt héja is káprázatosan finommá teszi.

Forrás: iStock
Hozzávalók:
A tésztához:
A töltelékhez:
Elkészítés: A tésztához a lisztet egy tálba tesszük, hozzáadjuk a vajat, és gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd a tojássárgát, a porcukrot és a reszelt citromhéjat is hozzáadva összegyúrjuk gyorsan, hogy a kezünk melegétől ne olvadjon meg a vaj. Gombóccá formáljuk, és fóliába csomagolva legalább 1 órát a hűtőben pihentetjük.
A tésztát kinyújtjuk vagy direkt egy kapcsos tortaformába nyomkodjuk úgy, hogy pereme is legyen, megszurkáljuk egy villával, majd sütőpapírt terítünk rá, babot vagy lencsét szórunk rá nehezéknek, és előmelegített 180 fokos sütőben kb. 15 percig elősütjük.
Közben elkészítjük a tölteléket: a túrót a porcukorral, a citromok reszelt héjával és kifacsart levével, a tojásokkal, a tejföllel és az étkezési keményítővel simára keverjük.
A tésztáról eltávolítjuk a nehezéket és a sütőpapírt, a tölteléket belesimítjuk, és betoljuk a sütőbe kb. 25 percre. Nem baj, ha még remegős egy kissé a töltelék, amikor kivesszük, mert hűlés közben dermedni fog.
Amikor teljesen kihűlt, levesszük a tortaforma peremét, díszítésnek citromhéjat reszelünk rá, vagy citromkarikákkal ki is rakhatjuk, majd szeletelve tálaljuk.

Forrás: iStock
Készen kapható bolti leveles tésztával is elkészíthetjük, de igazán nem ördöngösség egy gyors linzertésztát gyúrni hozzá. A könnyű, krémes töltelékhez nagyon jól illik a linzertészta roppanóssága, a tészta pihentetése közben pedig elkészíthetjük a túrókrémes tölteléket.
A túrókrém könnyedségét a tejföl adja, amit egy kis citromlével és reszelt citromhéjjal kellemesen frissítővé tehetünk. Ízlés és kínálat szerint más gyümölccsel – málnával, szederrel, akár vékony szeletekre vagy apró kockára vágott sárgabarackkal – is készíthetjük, áfonyával mindenesetre már bizonyított: ellenállhatatlanul finom!

Forrás: iStock
Hozzávalók:
A tésztához:
A töltelékhez:
Elkészítés: A tésztához a lisztet egy tálba tesszük, elkeverjük a sóval és a porcukorral, hozzáreszeljük a hideg vajat, és gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd kanalanként a hideg vizet is beledolgozzuk, míg tésztává összeáll. 20 percet a hűtőben pihentetjük.
A töltelékhez a krémtúrót és a tejfölt egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, a cukrot, a vaníliás cukrot, a citrom reszelt héját és kifacsart levét, és gépi habverővel alaposan összekeverjük.
A pihentetett tésztát lisztezett felületen vékony körlappá nyújtjuk, majd egy pitetálba átemeljük, belenyomkodjuk úgy, hogy a peremére is jusson, és egy villával megszurkáljuk. Beleöntjük a túrókrémet, majd egyenletesen megszórjuk az áfonyával. Ha fagyasztottat használunk, akkor nem kell felengedni!
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük. Elképzelhető, hogy a töltelék még remegősnek tűnik, de hűlés közben meg fog szilárdulni. Hagyjuk kihűlni, akár be is hűthetjük, majd szeletelve tálaljuk.

Forrás: iStock
A gyors és egyszerű sütemények sorát gazdagítja a leveles tésztával sült túrós pitetorta, olyannyira, hogy gyakorlatilag elronthatatlan: csak a túrókrémet kell kikeverni, majd a tésztával bélelt pitetálba simítani, és irány a sütő. Ennek a túrókrémnek a különlegességét a méz és a darált mandula adja, különösen selymessé és lággyá teszi, emellett pedig vaníliás pudingpor is kerül bele, ami megfogja a túró levét, és nemcsak illatosabbá, de krémesebbé is teszi a tölteléket.

Forrás: iStock
Gyors vendégvárónak vagy lusta napokra is tökéletes, de a pitetálban könnyedén elvihetjük piknikre, kerti partira is, kézből is könnyedén ehető, és különlegesen finom durvára vágott mandulával meghintve, így egyszerre krémes és ropogós is az egyszerű, de nagyszerű sütemény.
Hozzávalók:
Elkészítés: A túrót egy keverőtálba tesszük, és villával vagy krumplinyomóval alaposan összenyomkodjuk. A tojásokkal és a mézzel robotgéppel alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a vaníliás pudingport, 1 csomag vaníliás cukrot, a darált mandulát és 1 csipet sót, és ezekkel is összekeverjük.
A leveles tésztát egy sütőpapírral bélelt pitetálba tesszük úgy, hogy a peremére is jusson, villával megböködjük az alját, majd belesimítjuk a túrókrémet.
170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30-35 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve meghintjük a maradék vaníliás cukorral, megszórjuk a durvára vágott mandulával.
Langyosra vagy teljesen kihűlve szeleteljük és tálaljuk.

Forrás: iStock
Sovány túró, görög joghurt, almapüré keveréke ez a zseniális desszert némi citromhéjjal és vaníliás cukorral ízesítve – a cukor helyett édesítő és vanília-kivonat is használható azoknak, akik minimálisra szeretnék csökkenteni a szénhidrátot -, főzni sem kell, a klasszikus zsemlemorzsa helyett pedig aprított földimogyoró kell a beforgatáshoz.
Zseniálisan egyszerű, alakbarát, magában is megállja a helyét, de egy kis görög joghurttal és némi ízesítővel elkevert almapürébe mártogatva még finomabb. Az almapürét otthon is elkészíthetjük, csak kevés vízben meg kell párolni a hámozott, kicsumázott almát, majd botmixerrel pépesíteni, de a német szupermarketekben natúr és édesített változatban készen is megvásárolható, és más finomságokhoz is kreatívan használható.

Könnyű túrógolyó egyszerűen
Hozzávalók:
Elkészítés: A túrót krumplinyomón áttörjük, hozzáadjuk a citrom reszelt héját, a vaníliás cukrot és 3 evőkanál almapürét, és kézzel összedolgozzuk. Hűtőbe tesszük 15 percre, hogy könnyen formázható legyen.
A maradék almapürét a görög joghurttal, a mézzel és a citrom levével kikeverjük. A földimogyorót egy késes robotgépben darabosra aprítjuk.
A túróból diónyi gombócokat formálunk, meghempergetjük a mogyoróban – de akár olvasztott csokiban is megforgathatjuk, ha imádjuk a Túró Rudit -, és azonnal tálalhatjuk magában vagy a mézes almaszósszal.

A mascarpone zseniális alapanyag, ez tény, de lássuk be, hogy 45–50% zsírtartalommal bír, míg a sovány krémtúró 8–10%-kal általában, és ha jól kidolgozzuk a krémet, akkor szinte ugyanolyan lesz, mint az eredeti. Rendben, nem annyira selymes, de nagyon könnyű és krémes, ha pedig a cukor helyett sztéviára váltunk, akkor a szénhidrát mennyiségét is csökkenthetjük.

A desszert ízvilágán mindez nem változtat, hiszen azt úgyis a kávé, a vanília és a kakaó adja, de ha még könnyedebbé szeretnénk tenni, a kávé helyett használhatunk vízzel vagy rummal kicsit felhígított gyümölcspürét – málnát, szedret, epret – vagy narancslét, és rétegzéskor is rejthetünk bele gyümölcsdarabokat – úgy is nagyon finom lesz.
Könnyű tiramisu krémtúróval
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a sztéviát és a vaníliarúd kikapart magjait, simára, habosra keverjük, majd a krémtúrót is hozzáadva alaposan összekeverjük. A 4 tojásfehérjét kemény habbá verjük, 3–4 evőkanálnyival fellazítjuk a túrókrémet, majd a többi tojáshabot is óvatosan beleforgatjuk.
A babapiskótákat félbetörjük, megmártjuk a kávéban, és 4 tálkába rétegezzük a vaníliás krémmel.
Hűtőbe tesszük néhány órára, legjobb egy egész éjszakára, hogy a krém egy kicsit megdermedjen, majd kakaóporral meghintve tálaljuk.

Nemrég összegyűjtöttük Jávor Pál kedvenc ételeit – innen jött az ötlet, hogy a legendás színész szülőföldjének jellegzetes ételeit is bemutassuk. Egyébként a színészlegendán kívül is rengeteg magyar híresség született ezen a mesés helyen, a teljesség igénye nélkül: Ady Endre, Arany János, Bartók Béla, Tamási Áron, de későbbről említhetnénk akár Knézy Jenő kommentátort is. Jöjjenek azok az ételek, amik szerintünk kihagyhatatlanok Erdélyben!
Töltött káposzta – erdélyi változatban
Nagyon kiadós és hosszan eltartható téli egytálétel a töltött káposzta. Elkészítése ugyan nem bonyolult, de kissé pepecselős, ezért ha nekiállunk, érdemes nagyobb adagot készíteni.
A töltelék darált sertéshús, rizs, hagyma és fűszerek keveréke, ha kimarad a levelekből, gombócokat formázhatunk belőle, amiket a káposztatekercsek mellé téve megfőzhetünk. A savanyú káposztához jól illik a füstölt íz, tehát érdemes némi füstölt húst vagy füstölt szalonnát is beletenni. Vannak, akik kolbásszal is gazdagítják… Túl sok a jóból!
Az erdélyi töltött káposztába kerül csombor is, vagyis borsikafű. Ezt a fűszert előszeretettel használják Erdélyben, nagyon kellemes ízű zöldfűszer frissen és szárítva is. Érdemes nem csak töltött káposztával, hanem más fogásokban is kipróbálni, gyakrabban fűszerezni vele, mint amúgy tesszük. A kiadós, tartalmas ételt könnyíti és frissíti a kapor – ez szintén az erdélyi készítési mód sajátja.
Jó tudni, hogy a káposztás ételek szeretik az újramelegítést, egyre jobban összeérnek így az ízek, és már az első tálalás előtt érdemes legalább egy napot pihentetni hűvös helyen. Tálaláskor tejföl és friss kenyér kötelező mellé!
Hozzávalók:
Elkészítés: A megtisztított hagymát felkockázzuk, megfonnyasztjuk egy kevés olajon. Hozzáadjuk a megmosott rizst, alaposan átforgatjuk, míg a rizsszemek kissé áttetszőek nem lesznek. Hozzáöntjük a darált húshoz, sóval, borssal és kevés pirospaprikával fűszerezzük, alaposan összedolgozzuk.
Ezután a savanyított fejes káposztáról óvatosan lefejtjük a leveleket, a vastagabb ereket kivágjuk óvatosan a levelekből, és beletöltjük a húsos-rizses keveréket, ügyesen felcsavarjuk a leveleket, a végeket benyomkodjuk.
A fazék alját kibéleljük a vágott káposzta felével, elrendezzük rajta a töltelékeket, majd következhet a kisebb darabokra vágott füstölt hús vagy szalonna. Így rétegezzük, amíg tartanak az alapanyagok. Bőven megszórjuk vágott kaporral és csomborral, felöntjük vízzel, végül rátesszük a vágott káposzta másik felét. Kb. 2 óra alatt készre főzzük.
Tányérra szedve, tejföllel meglocsolva, friss kenyérrel tálaljuk, megszórhatjuk még kaporral, csomborral, akár egy kevés pirospaprikával is.

Nekem Jávor – Zenei időutazás egy úriember társaságában
Augusztus 28-án nagyszabású zenés show-műsor kerül megrendezésre, amely visszaröpít az 1920-as évek hangulatába. Az esemény tisztelgés Jávor Pál színművész előtt, akit Csonka András, Kamarás Iván, Miller Zoltán, Nyári Kálmán, Varga Viktor, Váradi Gyula és Veréb Tamás elevenít meg a színpadon. A hangszereket ifj. Sárközi Lajos – Prima Primissima díjas művész – és zenekara szólaltatja meg. Jegyek kaphatók a sztárparádéra ITT!
Papanasi – túrófánk kalaposan, tejföllel és áfonyával
A túrófánk nemcsak nálunk nagy kedvenc, hanem a román konyhának is egyik klasszikus desszertje, Erdélyben is gyakran készítik ebben a formában. Jellegzetessége, hogy két részből áll – egy nagyobb lyukas fánkból és egy kis golyóbisból, nagyon mókás, mutatós és finom.
Egyszerű és kiadós, kicsit citromos és nem túl édes, sok tejföllel és leggyakrabban áfonyalekvárral tálalják a papanasit. Vannak, akik csak grízzel, mások gríz és liszt keverékével készítik, de létezik csak lisztes változat is, mint az alábbi is – ennek az az előnye, hogy nem kell pihentetni, rögtön lehet sütni, így pedig tényleg gyorsan elkészül ez a finom túrófánk.
Nagyon tartalmas és laktató, egy leves után másodiknak is ideális, ha a kalapos, emeletes, két elemből álló változatot formázzuk a túrós masszából. Az alábbi videón jól követhető a készítés folyamata, alatta pedig jön a részletes recept.
Hozzávalók:
Elkészítés: A túrót keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojást és a porcukrot, a reszelt citromhéjat és a vanília-kivonatot, és elektromos robotgéppel alaposan kikeverjük. Egy másik tálban a lisztet, a sütőport és egy csipet sót összevegyítünk, majd kanalanként a túrós masszához adjuk keverés mellett. Amikor már kezd nehezen keverhetővé válni, kézzel dolgozzuk hozzá a maradék lisztet.
Lisztezett felületre borítjuk, gombóccá formázzuk, 4 részre osztjuk. Mindegyik részből kicsípünk 1-1 diónyi darabot, kis golyóvá formázzuk. A maradék tésztákat is gombóccá formázzuk, majd lelapítjuk, és a közepükbe lukat formázunk, hogy könnyebben átsüljenek.
Egy serpenyőben bő olajat forrósítunk, és a fánkokat közepes tűzön szép pirosra sütjük, többször megforgatva. Szűrőkanállal kiemeljük, alaposan lecsöpögtetjük, majd konyhai papírtörlőre tesszük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
A nagyobb fánkokat meglocsoljuk tejföllel és áfonyadzsemmel, a kis fánkgolyókat a tetejükre tesszük, és porcukorral meghintve tálaljuk.
Sokféle túrótorta létezik, de mindegyik közül talán ez a legegyszerűbb. Csupa túró, még liszt sem kell bele, csak néhány kanál búzadara, ami magába szívja a túró levét, valamint egy kevés vaj, néhány tojás, aminek felvert fehérjehabja teszi könnyeddé a torta textúráját, no meg egy kis sütőpor. A legnagyobb kihívás, hogy megvárjuk, míg kihűl a torta, mert csak akkor szeletelhető szépen.

A túrótortát most némi vaníliás cukor és reszelt citromhéj ízesíti, de reszelhetünk bele narancshéjat is, úgy is isteni finom. Aki szereti, tehet bele egy kis mazsolát vagy aszalt áfonyát, apróra vágott aszalt sárgabarackot, de akár kevés friss gyümölcsöt. Ezzel azért vigyázzunk, nehogy túl leveses legyen, mert eláztathatja a túrót. A túrótorta most húsvétra készült, ezért csokinyuszik és tojások kerültek rá díszítésként, de kirakhatjuk szeletelt eperrel, málnaszemekkel vagy más gyümölccsel is, ízlés szerint.
Sült túrótorta
Hozzávalók:
A tetejére:
A tortaformához:
Elkészítés: A lágy vajat keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliás cukrot, és jó habosra keverjük. Egyenként hozzákeverjük a tojások sárgáit, majd hozzáadjuk a túrót, a sütőporral elkevert grízt, a reszelt citromhéjat, szép simára keverjük. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük, és több részletben beleforgatjuk a túrós masszába.
Kikent, lisztezett kapcsos tortaformába öntjük a masszát, 180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 40 perc alatt megsütjük, a vége felé tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e a belseje. A formában hagyjuk langyosra hűlni, majd a peremet leszedve teljesen kihűtjük.
Vaníliás porcukorral meghintjük, ízlés szerint díszíthetjük, és szeletelve tálaljuk.

Hívják édes túrónak, túrócskának is a sárga túrót, ami tojással, cukorral és tejjel készül, vannak, akik mazsolát is tesznek bele, és elmaradhatatlan eleme az ünnepi tálnak. Az alábbi videó alapján bárki el tudja készíteni ezt a finomságot, és egy csibecsalád elkészítését is megmutatom.
Nagyon kellemes húsvétolást mindenkinek!
A túró az egyik legsokoldalúbb alapanyagunk, szuper fehérjeforrás, sovány változata jól beilleszthető diétás étrendbe is, lehet édes és sós, főszereplő és kiegészítő. A szendvicskrémtől a túrópalacsintáig, a rétestől a túrógombócig számtalan módon használhatjuk.
A túró sokféle lehet: krémesebb vagy rögösebb, soványabb vagy zsírosabb, és van egészen sima krémtúró is. Mindegyiknek megvan a helye, egyik sem rosszabb vagy jobb, pontosabban van olyan étel, amihez valamelyik jobban illik. A tömbben vagy dobozban kapható túrót általában 250 g-os kiszerelésben találjuk, ez krémesebb, simább, pohárkrémekhez, kencékhez jobb, a zacskós kiszerelésű túró szemcsésebb, rögösebb, ez többnyire süteményekhez ideálisabb, és 500 g-os csomagolásban kapható.

Ehhez a fantasztikusan finom duplacsokis pohárkrémhez a krémesebb dobozos vagy papírcsomagolású túró ajánlott, amit még egy kis mascarpone lágyít és tejszínhab krémesít, édességét pedig olvasztott fehér csokoládé adja. Hogy ne legyen „unalmasan” fehér, rétegezhetjük gyümölccsel, összemorzsolt keksszel, vagy épp étcsokoládéval, mint ebben a receptben.
A könnyű fehér csokis krémet egy kis mandarin és vanília ízesíti, így a tálaláshoz is használható pár gerezd mandarin – de akár más gyümölccsel is kipróbálható, csalódást biztos nem fog okozni!
Fehér csokis túróhab
Hozzávalók:
Elkészítés: A fehér csokit kockákra tördeljük, tálba tesszük, és vízgőz fölött felolvasztjuk, majd a tűzről levéve kicsit hűlni hagyjuk.
A mascarponét és a túrót tálba tesszük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot és 2 mandarin kifacsart levét, habverővel krémesre keverjük. A tejszínt habbá verjük, és az olvasztott csokoládéval együtt a mascarponés túróhoz adjuk, óvatosan összeforgatjuk, amíg homogén krémet kapunk.
Az étcsokoládét egy késsel apróra vágjuk.
A túróhabot poharakba rétegezzük az étcsokival időnként megszórva, és hűtőbe tesszük tálalásig.
Mandaringerezdekkel díszítve kínáljuk.

Retró sütinek is mondhatnánk, de legyen inkább klaszikus, hiszen a csoki és a túró örök barátsága megkérdőjelezhetetlen. Nagyon egyszerű és látványos, tortaformában megsütve pedig akár ünnepi desszertként is megállja a helyét, különösen akkor, ha egy kis olvasztott csokit is kínálunk hozzá tálaláskor… A tészta és a bocifoltok, vagyis a túrós massza is percek alatt elkészül, ez utóbbit akár kanállal is bele lehet szaggatni, de mutatósabb, ha golyókká formázzuk.
A túróba érdemes egy kis búzadarát is tenni, hogy ne áztassa el a tésztát sütés közben, és megtartsa a formáját, ebbe a változatba egy kis kókuszreszelék is került pluszban, mert a túróhoz és a csokihoz is jól passzol, és így még finomabb.

Boci szelet kókuszosan
Hozzávalók:
A tésztához:
A kókuszos túrógolyókhoz:
Elkészítés: A bocifoltokhoz a túrót áttörjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és a tojást, alaposan összekeverjük, hozzáadjuk a grízt és a kókuszreszeléket, ezzel is összedolgozzuk, félretesszük, míg a tésztát elkészítjük, hogy a búzadara kicsit megszívhassa magát.
A tésztához a száraz alapanyagokat – a lisztet, a sütőport és a kakaót – egy tálban elvegytjük. A nedves alapanyagokat – a felütött tojásokat, a tejet és az olvasztott vajat – egy másik tálban simára keverjük, a cukrot is hozzáadjuk, tovább keverjük, majd a lisztes keverékhez adjuk, simára eldolgozzuk.
Sütőpapírral bélelt – vagy kikent, lisztezett – kapcsos tortaformába öntjük a tészta felét, kirakjuk a gombócokká formázott kókuszos túróval, majd ráöntjük egyenletesen a maradék tésztát, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük.
A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd szeletelve tálaljuk – ízlés szerint olvasztott csokit is kínálhatunk mellé.

Persze a második emeletre naponta többször felmegy, és ha halászlevet, pörköltet vagy efféle, kis adagban nem készíthető finomságot kell főzni, akkor a garázsban beizzítja a rezsót, és a tizenvalahány literes lábasban fél napig kevergeti a kaját. Nagyapám meg 83 éves, és naponta legalább egyszer, de akár kétszer is felül a motorjára, hogy a napi bevásárlást vagy ügyintézést elvégezze, meg is bolondulna, ha a lakásban kellene üldögélnie naphosszat. Szeretnék ilyen aktív lenni ennyi idős koromban, mint ők…
Vissza az ételhez: ez is nagymamám specialitása, gyerekkorom kedvence, most pedig már az én gyerekeimé is. Kivételesen hatalmas adagot képesek belőle eltüntetni, csodálkozom is, hogy nem lesznek rosszul…
Sajnos nem lehet művészi fotót készíteni róla, de azt hiszem, a lényeg nagyon is látszik. 🙂
Nagymamámféle túrós zsemle
Hozzávalók:
A töltelékhez:
Elkészítés: A töltelékhezvalókat simára keverjük.
A zsemléket félbevágjuk, a belsejüket kikaparjuk, kb. 1 cm vastag héj maradjon. Ha nem szikkadt vagy majdnem száraz zsemléket használunk, akkor 10 percre toljuk be kb. 160 fokos sütőbe, hogy kissé ropogós legyen a héja, majd hűtsük ki.
A tejet melegítsük langyosra, adjuk hozzá a megolvasztott vajat és a cukrot. A zsemlék belét öntsük le 1-2 dl vajas tejjel, kicsit nyomkodjuk ki, és adjuk a töltelékhez, ezzel is keverjük ki.
Közben egy akkora tűzálló tálat, amiben szorosan elférnek a zsemlék, kivajazunk. Mindegyiket megmártjuk a vajas tejben, egymás mellé beleállítgatjuk a jénaiba. Elosztjuk bennük a tölteléket, meglocsoljuk a maradék vajas tejjel, majd mindegyik tetejére még pár kanál tejfölt kanalazunk.
180 fokos sütőbe toljuk, kb. fél órát sütjük, amíg a zsemlék széle és a tejföl is itt-ott megpirul.
A nagymamám még pluszban meg szokta hinteni cukorral, de nekem anélkül is elég édes volt.
A tojásfehérje az egyik legjobb fehérjeforrás, és gyakran felgyűlik belőle nagyobb mennyiség is a fagyasztóban. Azoknak, akiknek fontos a fehérjebevitel a sportolás miatt, vagy diétáznak, a paleoétrend szerint táplálkoznak vagy érzékenyek a tejtermékekre, jó szívvel ajánljuk. Speciális boltokban kapható is, de otthon is percek alatt elkészíthető a totu, ami egy kis ízesítéssel tökéletesen helyettesítheti a túrót.

A totu használható süteményekbe, hamis túrótortába, keverhetünk belőle szendvicskrémet, pohárkrémet, egy kis vízzel simára és krémesre összemixelve pedig „tejfölként” is megállja a helyét. A tojások méretétől függően 10 tojásfehérjéből kb. 18–20 dkg totut kapunk.
Totu – „túró” tojásfehérjéből
Hozzávalók:
Elkészítés: Egy lábasban felforraljuk a vizet.
Közben a tojásfehérjékhez hozzáadjuk a sót, a megolvasztott kókuszzsírt és a citrom levét, villával elhabarjuk, majd a felforrt vízhez adjuk. Kicsit megkeverjük, 3-4 percig főzzük, amíg kicsapódik a fehérje.
Ekkor sűrű szitában leszűrjük, hagyjuk alaposan lecsepegni, majd tálba téve egy villával összetörjük.
Ízlés szerint használhatjuk túró pótlására.
