Nagyon egyszerűen elkészíthető finomság a túrófánk, ráadásul villámgyors is: az egész fánksütés az elejétől a végéig nem tart fél óránál tovább, és már falatozhatunk is. Amikor összegyúrjuk a tésztát, még úgy tűnhet, hogy sütés után egy nehéz, tömör fánkot kapunk majd, de ez egyáltalában nincs így. A tésztája sütés után pillekönnyű, és a bő olajban való sütés ellenére sem szívja magába az olajat.
A frissen kisült fánkokat ízlés szerint beleforgathatjuk például fahéjas vagy vaníliás porcukorba, de simán csak porcukorral megszórva is tálalhatjuk, kínálhatunk mellé sárgabaracklekvárt vagy bármilyen más lekvárt, akár csokiszószt is, mindegyikkel nagyon finom.
Túrófánk
Hozzávalók:
Elkészítés: A túrót tegyük egy tálba, majd villával kicsit nyomkodjuk össze, hogy ne maradjanak benne nagyobb darabok. Adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, a vaníliás cukrot, egy csipet sót, a rumot, az egész tojásokat, majd kanállal keverjük össze. Ezután szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Ha túl lágy lenne a tészta, akkor egy pici lisztet, ha túl kemény, akkor egy pici tejfölt keverjünk hozzá!
Ezután a tésztából formázzunk diónyi golyókat. Minden golyó előtt picit lisztezzük be a tenyerünket, úgy nem ragad rá a tészta.
Egy serpenyőbe öntsük bele az olajat, majd forrósítsuk fel.
Amikor már kellőn felforrósodott az olaj, óvatosan helyezzük bele a tésztagolyókat, majd pár perc alatt süssük szép aranybarnára a fánkokat, sütés közben többször fordítsuk át, hogy szép egyenletesen süljön. Ezután szedjük ki a zsiradékból a megsült fánkokat, és helyezzük papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
A kisült, még forró fánkot ízlés szerint beleforgathatjuk őrölt fahéjjal összekevert porcukorba is.
Tálaláskor a langyosra hűlt fánkot ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, és lekvárral kínáljuk.
Hozzávalók a lazachoz:
Mindkét lazacfilét ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, facsarjuk rá a citromlevet, majd hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek jól átjárják.
A vajat és az olívaolajat hevítsük fel egy serpenyőbe, és a bőrével lefelé helyezzük bele az előzőleg befűszerezett lazacszeleteket, majd a forró zsiradékkal locsolgatva, süssük kb. 10 percig.
Ezután helyezzük be előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőbe, és süssük még 15 percig, majd vegyük ki a sütőből, és tálalásig tartsuk melegen. ( A serpenyő nyelét csomagoljuk be alufóliába mielőtt betennénk a sütőbe!!!!)
Paprikás-mártás hozzávalói:
A lazacot vágjuk fel kisebb darabokra. A vöröshagymát, és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A paradicsomot, és a paprikát vékonyan szeleteljük fel.
Az olívaolajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva a felszeletelt paprikát és paradicsomot, és pároljuk tovább, majd szórjuk meg a pirospaprikával, adjuk hozzá a Piros Aranyat, keverjük alaposan össze, és öntsük fel a vízzel.
Ezután ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, főzzük kb. 15 percig, majd adjuk hozzá a feldarabolt lazacot és a tejfölt, és főzzük tovább kb. 15 percig.
A készre főtt paprikást ezután turmixoljuk le, vagy botmixerrel pépesítsük, majd egy szűrőn szűrjük át, hogy szép selymes legyen a szósz, és tálalásig tartsuk melegen.
Túrós csusza rétes hozzávalói 3 rúdhoz:
A tésztát enyhén sós vízbe főzzük ki, majd szűrjük és alaposan csepegtessük le, és egy kevés olajon futtassuk meg.
Ezután adjuk hozzá a túrót, ízlés szerint sózzuk, és hagyjuk hűlni.
Egy nedves konyharuhára tegyünk rá egy réteslapot, kenjük le olajjal, majd helyezzük rá a következő réteslapot…… (Én 3 réteslapot helyeztem egymásra mielőtt rákanalaztam a túrós csuszát.)
Ezután körbe a széleknél hagyjunk el kb. 1,5 cm-es csíkot, és kanalazzuk rá a túrós csuszát, majd hajtsuk be a széleket, és a konyharuha segítségével tekerjük fel a rétest.
Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk meg olajjal, helyezzük rá egymástól kicsit távolabb a rétesrudakat, majd mindegyiket kenjük le vékonyan olajjal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon, süssük szép pirosra, ropogósra. (Én légkeverésnél 180 fokon sütöttem)
A sütőből kivéve hagyjuk a rétest a tepsiben hűlni, majd egy éles késsel, ízlés szerint szeleteljük fel.
Tálaláskor helyezzük tányérra a lazacszeletet, ízlés szerint locsoljuk meg a paprikás-mártással, tegyünk mellé 1-2 szeletet a túrós csusza rétesből, és úgy kínáljuk.
Jó étvágyat hozzá!
Az eredeti Stollen kelt tésztával készül, melyet minden évben megsütöttem, de most kicsit szakítva a hagyományokkal egy új, és egyszerűbb receptet próbáltam ki. A tésztába élesztő helyett sütőpor került, melytől sütés közben szintén szépen megnőtt. Az aszalt gyümölcsök mellett pedig túró, és marcipán is ízesebbé tette a kalácsot. Amikor teljesen kihűl ízlés szerint még egyszer szórjuk meg porcukorral, majd csomagoljuk be celofánba, és hűvös helyen tároljuk az ünnepekig. Természetesen frissen is tálalhatjuk, ezért is érdemes rögtön dupla adagot sütni, mert akkor biztosan marad az ünnepekre is….
Hozzávalók:
A mazsolát keverjük össze a rummal, hagyjuk pár órát állni, hogy magába szívja, majd csepegtessük le. ( Érdemes a sütés előtti estén összekeverni, és egy éjszakát állni hagyni.)
A marcipánt hosszában vágjuk el három egyforma részre, majd mindegyiket sodorjuk 35 cm hosszú hengerré.
Egy keverőtálba tegyük bele a sütőporral és egy csipet sóval összekevert lisztet, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a mézes fűszerkeveréket, a két egész tojást, a felkockázott puha margarint, a túrót, és a darált mogyorót (v. diót), majd a robotgép dagasztó szárával dolgozzuk össze a tésztát. (Természetesen kézzel is összedolgozhatjuk, összegyúrhatjuk!)
Ezután adjuk hozzá a lecsepegtetett mazsolát, a kandírozott narancs és citromhéjat, majd kézzel, alaposan gyúrjuk össze a tésztát.
Ezután a tésztát osszuk el három egyenlő adagra, majd külön-külön gyúrjuk össze, és formázzuk 35 cm-es hengerré.
A tésztahengereket hosszában nyomkodjuk kissé laposra, mindegyiknek a közepére tegyünk egy-egy marcipánhengert, majd hajtsuk rá, és nyomkodjuk össze a tésztát. Közben óvatosan hengergessük meg, hogy szép formás legyen, és sütés közben ne nyíljon szét. (Én a 35 cm hosszú tésztát kb. 4 cm szélesre nyomkodtam mielőtt rátettem a macipánhengert.)
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd szorosan egymás mellé helyezzünk rá két megtöltött tésztát, majd a harmadik tésztát tegyük a tészták közepére.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 60 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 160 fokon, 55 percig sütöttem.)
A sütőből kivéve, még forrón kenjük majd le olvasztott margarinnal!!!
Hozzávalók a lekenéshez és szóráshoz:
A margarint olvasszuk fel, majd a sütőből kivett kalácsot azonnal kenjük le, majd szórjuk meg a porcukorral.
Ezután hagyjuk pár percig a tepsiben, majd emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.
Tálalás előtt még egyszer szórjuk meg porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

TIPP
Amikor teljesen kihűl, csomagoljuk be celofánba, majd tegyük hűvös helyre az ünnepekig. Ezalatt az idő alatt az ízek jól összeérnek, és egy nagyon finom gyümölcskenyeret tudunk majd feltálalni az ünnepi asztalon.
Jó étvágyat hozzá!
Tészta hozzávalói:
A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat és kezdjük el összemorzsolni.
Amikor már kellően morzsalékos keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát.
Ezután lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki, béleljük ki vele a piteformát, majd tegyük be a hűtőbe ameddig elkészítjük a tölteléket.
Töltelék hozzávalói:
Az áfonyát folyó víz alatt mossuk meg, majd csepegtessük le, és papírtörlővel töröljük szárazra.
A túrót villával kicsit törjük össze, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a tejfölt, a reszelt citromhéjat, az egész tojást, és keverjük alaposan össze.
Ezután adjuk hozzá a pudingport (v. az étkezési keményítőt) majd szintén keverjük alaposan össze.
Vegyük ki a hűtőből a tésztát, egyenletesen kanalazzuk rá a túrós tölteléket, majd szórjuk meg az áfonyával.
Édes morzsa hozzávalói:
A lisztet keverjük össze a zabpehellyel, a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd adjuk hozzá a puha vajat, és gyors mozdulatokkal morzsoljuk össze úgy, hogy darabos maradjon.
Ezután az édes morzsát szórjuk az áfonya tetejére.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt süssük szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 170 fokon, 40 percig sütöttem)
A sütőből kivéve a formában hagyjuk kihűlni.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a pitét porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
A spenót és a tojás régi jóbarátok, gondoljunk csak a főzelékhez készített tükörtojásra, sőt nem ritka a bundáskenyér sem spenótfőzelék feltétjeként, és nagyon jól passzolnak egymáshoz. Érdemes más formában, melegszendvics és bundáskenyér kombinációjaként is kipróbálni, mert nagyon finom, kiadós és laktató, ráérősebb napokon kényelmes reggelinek, de salátával kísérve gyors vacsorának is tökéletes.
A töltelékbe a párolt spenót mellett egy kis túró és morzsolt feta került, de akár reszelt sajttal, juhtúróval vagy krémsajttal is készíthető, mindegyikkel nagyon jól működik, pofonegyszerű, és percek alatt összedobható.

Spenótos bundáskenyér
Hozzávalók:
Elkészítés: Egy serpenyőben 1 evőkanál vajat olvasztunk, a spenótot rádobjuk, ha összeesett, sózzuk és borsozzuk, 1 gerezd zúzott fokhagymát adunk hozzá, és addig pároljuk, amíg elfő a leve, majd a tűzről lehúzva félretesszük.
A tojásokat egy mélytányérba felötsük, sózzuk, és a tejet hozzáadva villával felverjük. A túrót összetörjük, a spenóthoz adjuk, rámorzsoljuk a fetát, összekeverjük. A kenyérszeletek felén elosztjuk a spenótos keveréket, befedjük a maradék kenyérszeletekkel, kissé lenyomkodjuk.
A serpenyőt egy papírtörlővel kitöröljük, kevés vajat olvasztunk benne. A töltött eknyereket megmártjuk a tejes tojásban, és a vajon mindkét oldalukon szép pirosra sütjük. Azonnal tálaljuk – reggelire magában, vacsoraként salátát kínálhatunk mellé.

Nem lehet kisuvickolt, ablakba kitett kiscsizmába pakolni, nem is édesség, de minden bizonnyal mosolyt fakaszt a fűszeres túrókrémmel töltött paradicsom – Mikulásra hangolva. Egyszerű, egészséges, pikk-pakk elkészíthető, partifalatnak is tökéletes, de a családi vacsorát is felvidítja. Sokan úgy tartják, hogy az étellel nem játszunk, de szerintünk néha nagyon is kell!

Paradicsomos falatka Mikulásra
Hozzávalók: kisebb paradicsom vagy nagyobb koktélparadicsom, krémes túró, csemege torma, tejföl, mini mozzarella, rózsabors az orrnak – gránátalmamaggal is pótolható, szegfűszeg – szemes borsot is használhatunk helyette, só, bors
Elkészítés: A paradicsomok felső részét levágjuk, a belsejét egy kiskanállal kikaparjuk, sózzuk, majd fejreállítva egy tányérra tesszük. Hagyjuk kicsöpögni, amíg krémes némi túrót, kis ecetes tormával és tejföllel, sóval, borssal simára keverünk.
A paradicsomok aljából pici részt levágunk, hogy ne billegjenek, púposan megtöltjük a tormás túrókrémmel, a tetejére jöhet a paradicsomok levágott teteje, pomponként félbevágott mini mozzarella. Szemként szegfűszeg, orrnak rózsabors tökéletes, szakállat pedig egy kis tejföllel rajzolhatunk neki.
Azonnal tálalható, de 2-3 órát a hűtőben elvan. A szegfűszeget érdemes eltávolítani, mielőtt bekapnánk, de a rózsabors finom összerágva, és egyáltalán nem csípős!
Más Mikulás-ötleteket itt találtok >>

Az aranyló kis túrós golyóbisok mindenkit levesznek a lábáról, még a készítőt is, hiszen hatalmas sikert zsebelhet be a minimális munkával készülő fánkocskákkal. A tészta 5 perc alatt összeállítható, és bár igaz, hogy mindenképpen pihentetni kell sütés előtt, ha tökéletes állagú fánkokat szeretnénk, a sütés utána már gyorsan megvan, a végeremény pedig pillekönnyű és álomfinom!
Jót tesz a túrós masszának, ha legalább 1 órát, de még jobb, ha egy éjszakán át pihen a hűtőben, és ha előző este bekeverjük, akkor akár kényeztető reggelinek is süthetünk belőle egy adagot, friss gyümölccsel, joghurttal tálalva is nagyon finom,uzsonnára pedig kisüthetjük a maradékot – csokiszósszal, dzsemmel tálalva is nagy sikert fog aratni.

Könnyű túrófánk
Hozzávalók:
Elkészítés: A száraz alapanyagokat – a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a cukrot és a sót – egy keverőtálba tesszük, összekeverjük. Hozzáadjuk az áttört túró, ezzel is összekeverjük, hozzáreszeljük a citrom héját, majd hozzáadjuk a vanília-kivonatot és a tojásokat is, és most már kézzel összedolgozzuk, gyorsan és könnyen összeáll, majd lefedve 1 órára hűtőbe tesszük, de akár előző este is elkészíthetjük.
Sütés előtt egy edényben bő olajat forrósítunk, majd a túrós masszából diónyi golyókat formázunk, és az olajba rakva pár perc alatt szép aranybarnára sütjük. Szrőkanállal kiemelve alaposan lecsöpögtetjük, majd konyhai papírtörlőre tesszük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
Porcukorral meghintve, ízlés szerint dzsemmel vagy csokiszósszal, friss gyümölccsel tálaljuk.

A ricotta nálunk még viszonylag ritkábban használt alapanyag, sokan a túróval rokonítják vagy próbálják meg helyettesíteni, ami sok esetben működik is, mert hasonlóak állagban és ízben, de míg a túró közvetlenül a tejből készül, addig a ricotta a tejsavóból, így sokkal finomabb szemcséjű, semlegesebb, szelídebb ízű sovány tejtermék. Itthon is gyártják, egyáltalán nem úri huncutság, kiadós és nagyon egészséges, és valamikor nálunk is ismert és kedvelt alapanyag volt – orda néven.
Ez a ricottás lepényke krémesebb és soványabb túróval is készülhet, de sokkal lágyabb és puhább lesz ricottával. Igazi adu ász recept, bármikor percek alatt ellenállhatatlanul finom és egészséges, alakbarát fogást kerekíthetünk vele, a tésztát gazdagíthatjuk finomra vágott zöldfűszerekkel, a végén a tetejére olvaszthatunk még némi sajtot, de egy kis salátával és fűszeres joghurttal, tejföllel az alapváltozat is fantasztikus.

Ricottás lepénykék
Hozzávalók:
Elkészítés: A ricottát egy tálba öntjük, ha van egy kis leve, attól mindenképpen szabadítsuk meg. Hozzáadjuk a tojást, a parmezánt, a sütőport, a lisztet, ha nagyon vizes állagú lenne a ricotta, akkor adhatunk hozzá plusz 1 kanál lisztet, sózzuk, borsozzuk, és alaposan összekeverjük. Pár percet pihentetjük, amíg elkészítünk mellé egy salátát vagy egy fűszeres tejfölt.
Egy serpenyőt felforrósítunk, kikenjük olívaolajjal, és evőkanálnyi adagokat teszünk a masszából a serpenyőbe, és 3-4 perc alatt megsütjük az egyik oldalukat, majd egy lapáttal óvatosan alányúlva megfordítjuk, és 2-3 perc alatt a másik oldalát is szép aranybarnára sütjük.
Azonnal tálaljuk friss salátával, tejföllel, fűszeres joghurttal ízlés szerint.

Hívják édes túrónak, túrócskának is a sárga túrót, ami tojással, cukorral és tejjel készül, vannak, akik mazsolát is tesznek bele, és elmaradhatatlan eleme az ünnepi tálnak. Az alábbi videó alapján bárki el tudja készíteni ezt a finomságot, és egy csibecsalád elkészítését is megmutatom.
Nagyon kellemes húsvétolást mindenkinek!
Takács Nóra korábbi receptjei >>
Szépségápolással, divattal, egészséges életmóddal kapcsolatos videói >>
A túrótorta általában desszert, és szinte mindig édesen készül, de sós változatban is érdemes kipróbálni. A tortaalaphoz ebben az esetben természetesen sós kekszet vagy kétszersültet válasszunk. A túró ízlés szerint lehet tehéntúró vagy éppen juhtúró, de akár a kettő keveréke is, amit nem árt mascarponével gazdagítani, hogy selymesebb, krémesebb legyen.
Ízlés szerint különböző zöldfűszereket tehetünk a túróba, én most csak egy kisebb csokor apróra vágott snidlinget kevertem hozzá, de petrezselyem, kapor is nagyon jól illik hozzá. Tálalás előtt érdemes egy kicsivel előbb kivenni a hűtőből, majd még hidegen felszeletelni, és úgy kínálni az ünnepi asztalon.
Zöldfűszeres sós túrótorta
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
A kekszes alaphoz:
A túrós töltelékhez:
Elkészítés: Az alaphoz a kekszet (vagy a kétszersültet) morzsoljuk össze, majd adjuk hozzá a felmelegített vajat, és keverjük alaposan össze. Annyi vajat adjunk hozzá, hogy összeálljon a keksz. A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele a vajas kekszet, és tenyérrel alaposan nyomkodjuk bele. Ezután tegyük be a hűtőbe kb. 1 órára, hogy teljesen megdermedjen.
A töltelékhez a túrót villával kicsit nyomkodjuk össze, majd adjuk hozzá a mascarponét, az olívaolajat, a tejfölt, ízlés szerint sót és őrölt borsot, majd robotgéppel keverjük alaposan össze. A snidlinget vágjuk fel apróra, majd szintén keverjük hozzá a túrós masszához. Ízlés szerint más zöldfűszert is keverhetünk hozzá!
A tejet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, és állandó keverés mellett, adjuk hozzá a zselatint. Ezután addig keverjük, míg a zselatin teljesen feloldódik, és langyosra hűl, majd öntsük hozzá a túróhoz, és robotgéppel keverjük alaposan össze. Én szűrőn átszűrtem a zselatint, hogy szép selymes legyen majd a töltelék.
Vegyük ki a hűtőből a kekszes alapot, majd egyenletesen öntsük rá a túrós tölteléket. Ezután tegyük vissza a hűtőbe pár órára – vagy egész éjszakára -, hogy a töltelék teljesen megdermedjen.
Tálalás előtt vegyük ki a megdermedt tortát a hűtőből, és ízlés szerint díszítsük vékonyra felszeletelt retekkel és apróra vágott snidlinggel, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk – pl. a húsvéti sonka mellé.
Pikk-pakk összeállítható, kellemesen füstös, telt ízű egytálétel, szénhidrátszegény és gluténmentes, minden falatját átjárja a juhtúró, ami meglepően jól passzol a karfiolhoz. Az előfözött, roppanósra párolt zöldséghez egy kis pirított bacon, petrezselyem és egy kis paradicsom társul, amit egy tojásos-tejfölös öntet ölel körbe, ebben sülnek össze a finomságok egy kis füstölt sajt alatt.
Amilyen egyszerű, olyan finom – salátával tálalva igazán tökéletes gyors fogás, ízlés szerint pakolhatunk bele más előfőzött zöldséget is, vagy gazdagíthatjuk a bacon mellett egy kis kolbásszal is…

Juhtúrós karfiolfelfújt baconnel
Hozzávalók:
Elkészítése: A karfiolt megtisztítjuk, rózsákra szedjük, a szárrészről levágjuk a külső fás részt, majd a belső zsenge részt is felaprítjuk. Sós, forró vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük.
Közben a bacont felkockázzuk, egy száraz serpenyőben kevergetve megpirítjuk. A paradicsomot apró kockákra vágjuk, a petrezseymet finomra vágjuk.
A tojásokat egy keverőtálba felütjük, kézi habverővel kissé felverjük, hozzáadjuk az étkezési keményítőt lisztet és a tejet, elkeverjük, majd a tejfölt is hozzáöntjük, a juhtórót hozzámorzsoljuk, sózzuk és borsozzuk – óvatosan, mert a bacon és a juhtúró is sós -, és alaposan összeforgatjuk.
Egy sütőtálat kivajazunk, beletesszük az előfőzött karfiolt, megszórjuk a paradicsommal, a petrezselyemmel és a baconnel, majd egyenletesen rálocsoljuk a juhtúrós keveréket, megszórjuk a füstölt sajttal.
A rakottast 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett szép aranyszínűre sütjük.
Azon melegében tálaljuk, jó adag friss salátát kínálhatunk mellé.

A piacon hegyekben áll a meggy, egyszerre édes és savanykás, nagyon frissítő, muszáj kihasználni a szezonját, a készen vásárolható leveles tésztával pedig igazi villámsüti készülhet belőle. Akkor is jól jöhet a recept, ha éppen váratlan vendégek futnak be, vagy ha nincs kedvünk-időnk túl sok időt tölteni a konyhában.
Bő fél óra alatt elkészül, minden alapanyag könnyedén beszerezhető, a frissen kisült ropogós tésztájó süteménynek pedig senki nem tud majd ellenállni.
Meggyes-túrós levél
Hozzávalók:
Elkészítés: A meggyet ízlés szerint kimagozhatjuk, majd 1-2 evőkanál kristálycukorral keverjük össze, és hagyjuk kicsit állni. Ezután alaposan csepegtessük le mielőtt a túróra tennénk. Én a meggy felét kimagoztam, lecukroztam, a másik felét pedig a maggal és a szárával együtt pakoltam a túró tetejére.
A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és az egész tojást, majd keverjük össze.
Az előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki, vágjuk fel ízlés szerinti méretűre, majd egymástól kicsit távolabb helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire. Ha nem előnyújtott a leveles tészta, akkor enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra előtte…
Ezután a szélektől hagyjunk el kb. 1-1,5 cm-es csíkot szabadon, majd kanalazzuk rá az ízesített túrót, és pakoljuk rá a meggyet.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon 25-30 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra. Én légkeverésnél 170 fokon 25 percig sütöttem.
A sütőből kivéve a tepsin hagyjuk teljesen kihűlni, majd úgy tálaljuk.