Írd be, mit keresel:

Sokan úgy gondolják hogy a Pavlova sütése (vagyis szárítása) komplikált feladat, és hozzá sem mernek fogni. A tévhiteket eloszlatva én mindenkinek bátran merem ajánlani, mert a recept pontos menetét betartva egy habos csodát varázsolhat az ünnepi asztalra.

Én most emeletes változatban készítettem, három Pavlovával, kétféle krémmel rétegeztem, ettől kicsit hosszadalmasabb, de tulajdonképpen minden folyamat egyszerű. Karácsonyra is bátran merem ajánlani, mert a csokoládés és a gesztenyés krém is jól passzol az ünnephez, az óriás habcsókról nem is beszélve…

Forrás: Kard Éva

Pavlova-torta csokoládés és gesztenyés krémmel

Hozzávalók a nagy, 24 cm-es Pavlovához:

  • 3 tojásfehérje (nagy)
  • 20 dkg porcukor
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő
  • 1/2 teáskanál ecet (10%-os)
  • csipet só

Elkészítés: A tojásfehérjét tegyük bele egy keverőtálba, majd szórjuk meg egy csipet sóval, és robotgéppel kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett kanalazzuk hozzá a porcukrot. Ezután addig verjük, míg majdnem teljesen kemény habot kapunk. Ekkor állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá az ecetet, majd apránként szórjuk bele a kukoricakeményítőt. Végül keverjük még 1-2 percig, hogy jó kemény habot kapjunk.

Egy sütőpapírra kanalazzuk rá a kemény habot, majd formázzunk egy kb. 24 cm-es kört. A közepétől kicsit húzzuk a széle felé a habot, hogy egy kisebb mélyedés legyen.

Helyezzük be 100-120 fokra előmelegített sütőbe, majd szárítsuk 60 percig. Ezután kapcsoljuk le a sütőt, és hagyjuk csukott ajtónál még 30 percig száradni. Én légkeverésnél 100 fokon szárítottam 50 percig, majd csukott ajtónál hagytam tovább száradni.

Ezután vegyük ki a sütőből, majd óvatosan emeljük le a sütőpapírról, helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

Hozzávalók a közepes és kicsi, 20 és 10 cm-es Pavlovához:

  • 5 tojásfehérje (nagy)
  • 30 dkg porcukor
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő (púpozott)
  • 1/2 teáskanál ecet (10%-os)
  • csipet só

Elkészítés: Ugyanúgy készítsük, mint a nagy Pavlovát, de most két részre osztva kell megsütnünk. Ehhez egy sütőpapírra rajzoljunk egy 20 cm-es és egy 10 cm-es kört, majd elosztva kanalazzuk rá a kemény habot, és formázzuk meg. Ugyanúgy kell sütni és pihentetni is, mint a nagyot.

Forrás: Kard Éva

Csokoládés krém

Hozzávalók:

  • 10 dkg étcsokoládé (70%-os)
  • 35 dkg mascarpone
  • 15 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 dl habtejszín

Elkészítés: A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.

A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük simára. Ezután csorgassuk hozzá a felolvasztott, de kihűlt csokoládét, majd szintén keverjük alaposan össze.

A tejszínt verjük fel kemény habbá, majd adjuk hozzá a csokoládékrémhez, és keverjük, forgassuk óvatosan össze.

Gesztenyés krém

Hozzávalók:

  • 20 dkg gesztenyemassza
  • 15 dkg mascarpone
  • 15 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 dl habtejszín

Elkészítés: A gesztenyemasszát nyomjuk át krumplinyomón vagy villával nyomkodjuk össze. Adjuk hozzá a mascarponét, a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük simára.

A tejszínt verjük fel kemény habbá, majd adjuk hozzá a gesztenyés krémhez, és óvatosan keverjük, forgassuk össze.

Összeállítás: A 24 cm-es habcsóklapot helyezzük rá egy tálcára, majd kanalazzuk rá a csokoládés krém 2/3 részét. Ezután helyezzük rá a 20 cm-es habcsóklapot, majd kanalazzuk rá a gesztenyés krémet. Végül helyezzük rá a 10 cm-es habcsóklapot, majd kanalazzuk rá a maradék csokoládékrémet. Ízlés szerint csorgassuk meg olvasztott csokoládéval, majd helyezzünk rá pár kocka csokoládét.

Tálalás előtt éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

Enni jó, közösen enni még jobb, sokfélét kóstolni pedig egészen csodás, a karácsony pedig arról – is – szól, hogy egy ünnepi asztal körül sokan összeülünk, és jókat falatozunk. Nem a diétázás időszaka ez, és nem is kell lemondanunk semmiről, de érdemes mértékkel és okosan enni – ami nem mindig könnyű, tekintettel arra, hogy jóval több szénhidrát és zsírosabb, fűszeresebb étel kerül az asztalra, arról nem is beszélve, hogy sokan kényszeresen sokat és sokfélét főznek, a bőség és az ünnep címszavakkal. Gondoljunk csak a sütiarzenálra, a töltött káposztára

Ha mi magunk készítjük a menüt, akkor jóval könnyebb dolgunk van, mert egy csomó helyen könnyíthetünk… A legjobb trükk, ha minél több nyers vagy párolt, sütőben sült zöldséget csempészünk valamilyen módon a fogásokba, salátákat készíthetünk köretnek könnyebb öntetekkel a nehezebb majonézes mártások helyett, és inkább halat vagy pulykamellet készítünk főfogásnak.

Ha vendégségbe megyünk, ott már jóval nehezebb, elkerülhetetlen a tukmálás, de érezzük magunkat nyugodtan felnőttnek, és ne hagyjuk, hogy más szedjen nekünk: nem kell mindenből, és elsőre lehet kevesebbet is, az viszont sértő lehet, ha meghagyjuk, viszont másodjára újra szedhetünk. Az sem butaság, ha előre érdeklődünk az ételsorról, így fejben be tudjuk osztani, hogy miből és mennyit eszünk. Fontos az is, hogy merjünk nemet mondani, udvariasan persze, hivatkozhatunk arra, hogy ezt vagy azt most nem kívánjuk, vagy a másik sokkal izgalmasabbnak tűnik.

Apró kis praktika, de a gyomrunk hálás lesz, ha kisebb falatonként és jól megrágva, lassan eszünk, így hamarabb eltelünk, és a gyomrunknak is könnyebb dolga lesz, arról nem is beszélve, hogy jobban ki tudjuk élvezni az ízeket. A fogások között is érdemes szünetet tartani, nem lóverseny az ünnepi ebéd, jobban is esik és egészségesebb is, ha 10-15 perces pihenőket iktatunk be.

Sokat segíthet az is, ha zárásként nem kávét, hanem valamilyen kis herbateát kortyolunk az étkezés után, a verbéna, a citromfű vagy a kakukkfű is tökéletes, finomak, és jótékonyan segítik az emésztést, ahogy egy kis séta is a levegőn, legyen az akár 20-25 perc kényelmes ballagás a környéken – így nem fogja megfeküdni a gyomrunkat az étel.

Nemcsak egy, hanem legalább hat érvünk van arra vonatkozóan, hogy miért válassz ékszert ajándékba ahelyett, hogy a századik soha nem használt háztartási gépet, vagy a fél év múlva már nem divatos ruhát vedd meg. Lássuk ezeket!

Első érvünk, a tartósság

Az ékszer egy olyan időtálló ajándék, aminek nem jár le a szavatossága, nem fog elavulni és nem megy ki a divatból sem. Az Ékszerpalota arany ékszereinek értéke állandó marad. Ha valamilyen kozmetikumot veszel, akkor az el fog fogyni, egy műszaki cikk felett elszáll az idő, a ruhák csak egy ideig hordhatók. Az ékszer azonban ahogy telik az idő, nem hogy kevesebbet ér, hanem egyre többet és többet. Jöhet infláció vagy pénzcsere, az ékszer értéke állandó és örök.

Második érvünk, a hagyomány

Az ékszer családi hagyománnyá válik, öröklődik generációról generációra. Ugye milyen jó érzés a dédi gyűrűjét viselni? Amikor ránézel, akkor eszedbe jut, hogy a dédnagypapa ajándékozta neki és ez most a te ujjadat díszíti. És azt is tudod, hogy a kislányodnak fogod ajándékozni, amikor eljön az ideje.

Harmadik érvünk, az üzenet

Amikor átadsz egy ékszert, azzal egy üzenetet is közvetítesz. Elmondod, hogy milyen fontos számodra a megajándékozott, hogy gondoltál rá, amikor az ékszert válogattad. Egyes ékszerek különös üzenetet hordoznak, ilyen az eljegyzési gyűrű, ami évszázadok óta a lánykérés szimbóluma. De egy szép nyaklánc vagy egy fülbevaló utalhat arra, hogy mennyire fontos nekünk a megajándékozott szerettünk.

Negyedik érv: az egyediség

Akár egyedi ékszert is ajándékozhatsz, ami teljes mértékben a te elképzelésedet tükrözi. Az egyedi ékszer olyan, mint a tulajdonosa: egyszeri és megismételhetetlen. Ha ilyen ékszert választasz, akkor biztos lehetsz abban, hogy nem fog veletek szembejönni az utcán. Akár merészebb elképzeléseidet is megvalósíthatod!

Ötödik érv: bármilyen korosztálynak örömet okozhatsz vele

Fülbevaló a kislányodnak, gyűrű a szerelmednek, nyaklánc az édesanyádnak, karlánc a nagyinak? Ugye, hogy minden korosztály boldog lesz, ha ékszert kap? Sőt, még a férfiaknak is találhatsz ékszert, ők is örömmel fogják hordani.

Hatodik érvünk, az átadás izgalma

Tedd izgalmassá az átadást azzal, hogy egy kis játékosságot viszel bele! Csomagold be több dobozba, így hosszabb ideig tart a kibontás és felcsigázod a kedvesed kíváncsiságát, vagy tedd különleges helyre, ahol meglepetésszerűen fog rátalálni.

Az ékszer bármilyen alkalomra kiváló meglepetés, és minden korosztályt boldoggá lehet vele tenni. A fenti érveink pedig bebizonyították, hogy emellett még mennyire hasznos ajándék is.