Írd be, mit keresel:

És milyen igazuk van! Mert nem mindig fér bele a menetrendbe, hogy alkoholt fogyasszunk, de egy krémes, édes italra bármikor szívesen elcsábulunk, a gyerekekről nem is beszélve, akiket a mentes változattal nem zárunk ki az élvezetekből. Azt viszont nem árt tudni, hogy alkohol nélkül nem eltartható, vagyis friss fogyasztásra javasolt, viszont olyan egyszerű, hogy bármikor elkészíthető.

Azt az angolszász szokást is érdemes megfontolni, hogy olykor melegen, sőt forrón kortyolják az eggnogot: a karácsonyi klasszikusnak számító koccintós ital melegen, akár egy kis tejjel hígítva ideális melengető, ami a téli hidegben ugyancsak jólesik, bár azzal érdemes számolni, hogy az alkolos változat a meleg és a cukortartalom miatt duplán ütős, és könnyen fejbe csapja az embert…

Most sáfránnyal és juharsziruppal készült az eggnog, nagyon illatos és selymes, igazán ünnepi hangulatot árasztó ital, akár mentesen, akár egy kis vodkával vagy konyakkal megfejelve.

Sáfrányos eggnog – alkohollal és mentesen

Hozzávalók:

  • 5 dl tej
  • 2 dl tejszín
  • 1 g sáfrány
  • 1,5 teáskanál vanília-kivonat
  • csipet őrölt fahéj
  • 5 dkg cukor
  • 5 dkg juharszirup
  • 4 tojássárga

Elkészítés: A tojássárgákat 1 dl tejjel kikeverjük. A maradék 4 dl tejet és a tejszínt egy forralóba öntjük, hozzáadjuk a sáfrányt, a vanília-kivonatot, a fahéjat és a cukrot, kevergetve felforrósítjuk, amikor éppen felforrt, levesszük a tűztől, hozzáadjuk a juharszirupot, ami kicsit visszahűti a keveréket, így nem kapja össze a tojást, de elég meleg marad, hogy pasztörizálja. Folyamatos keverés mellett a tejes tojássárgát is hozzáadjuk, pár percig kevergetjük, kínálhatjuk melegen és jól behűtve is.

Ha alkoholos változatban készítenénk, 2 dl vodkát vagy konyakot keverjünk hozzá a tojás után.

A köret sokszor csak másodlagos vagy mellékes, pedig nem kellene így lennie – ha például egy roston sült hús vagy hal mellé, rántott, bundás étel mellé készítünk kísérőt, annak nem árt izgalmasabbnak, fűszeresebbnek lennie, mert hatalmasat emel az élvezeti szinten. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, a ma már minden háztartásban megtalálható késes robotgéppel vagy botmixerrel a legegyszerűbb zöldségekből is álomfinom püré-alternatívákat kerekíthetünk.

Most két téli zöldségből, karfiolból és sütőtökből, valamint a fagyasztóban mindig megbújó zöldborsóból hoztunk három olyan finom pürét, ami vasárnapi, de akár ünnepi, karácsonyi fogások kísérőjeként is megállják a helyüket, de olyan egyszerűek, hogy hétköznapokon is elkészíthetjük, tükörtojással vagy egy gyors ham and eggs-szel is tökéletesen működnek.

Vajas karfiolpüré

Hozzávalók:

  • 1 fej karfiol
  • 6 dl tej
  • 6 dl víz
  • 10 dkg vaj
  • 2 evőkanál méz
  • kevés reszelt szerecsendió
  • só, bors

Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, a száráról a külső, fás részeit levágjuk, a zsenge belső részt felkockázzuk, az egészet folyó víz alatt megmossuk, majd egy lábasba tesszük. Felöntjük a tejjel és a vízzel, megsózzuk, és forrástól számítva közepes tűzön 15-20 perc alatt puhára főzzük. Leszűrjük, a levet félretesszük, a zöldséget késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a vajat, borsot őrölünk hozzá, szerecsendióval és mézzel fűszerezzük, és krémesre turmixoljuk. Ha nem elég krémes, akkor egy kevés főzőlével selymesíthetjük – a többi főzőlevet valamilyen krémleveshez felhasználhatjuk.

Gyömbéres sütőtökpüré

Hozzávalók:

  • 60 dkg sütőtök
  • 2 közepes krumpli
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál kurkuma
  • 1/2 citrom leve
  • só, bors

Elkészítés: A sütőtököt és a krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, sózzuk, és forrástól számítva kb. 15 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük.

Késes robotgépbe tesszük, hozzáfacsarjuk fél citrom levét, borsot őrölünk hozzá, kurkumával és gyömbérrel fűszerezzük, és a tejszín felét hozzáadva pépesítjük, ha szükséges, még tovább selymesítjük a maradék tejszínnel.

Mentás zöldborsópüré

Hozzávalók:

  • 50 dkg zöldborsó
  • 3 szál újhagyma
  • 1 közepes krumpli
  • 1 evőkanál vaj
  • 1,5 dl tejszín
  • fél marék friss vagy 1 teáskanál szárított menta
  • chilipehely ízlés szerint
  • só, bors

Elkészítés: Az újhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, és az olvasztott vajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a zöldborsót és az apróra kockázott hámozott krumplit, sózzuk, meghintjük egy kevés csilipehellyel, felöntjük a tejszínnel, és fedő alatt takarékon kb. 10 perc alatt puhára főzzük. A borsóból egy kevéset kiveszünk, a többit késes robotgépben a mentával és ízlés szerinti frissen őrölt borssal pürésítjük, majd összeforgatjuk a félretett borsóval, így tálaljuk.

A narancs – de akár a citrom vagy a grapefruit is – nagyon mutatós dekorációvá válhat, ha vékonyan felszeleteljük, és sütőpapírra téve megszárítjuk. Ha van időnk, akkor 2-3 nap alatt a radiátoron tökéletesen kiszárad időnként átforgatva, és nagyon kellemes illattal tölti be napokig a lakást, ha sürgősebb a dolog, akkor langyos sütőben, 50-60 fokon, sütőpapíros tepsin és kicsit kinyitott ajtóval pár óra alatt kiszárítjuk. Magasabb hőt ne használjunk, mert elszíneződhet!

A narancskarikákat használhatjuk ajtódíszhez, ami minden hazaérkezéskor és induláskor ünnepi hangulatot teremt, pár tobozzal, dióval, fűszerekkel, szalaggal, egy sima szalmakoszorúval és egy kis ragasztóval nagyon mutatós és újrafelhasználható dekort készíthetünk.

A narancskarikák nagyon jól mutatnak az ablakkeretekre vagy a polcok tetejére kitett fényfűzérekkel is, aranyszínűvé és nagyon meleggé varázsolják otthonunkat, ahogy a karácsonyfára akasztva is nagyon mutatós lesz majd.

Pár karika szárított narancsot érdemes félretenni ünnepi illatosítóhoz is: elég néhány karácsonyi hangulatú fűszert – csillagánizst, néhány rúd fahéjat, szegfűszeget – egy mutatósabb üvegtálba tenni, mehet hozzá a szárított narancs, köré pár fenyőág, és máris megvan az illat és a dekor, egy gyertyával egyszerűbb és hangulatosabb karácsonyi dekor nincs is – és a fűszereket később simán felhasználhatjuk.

Az adventi koszorún is tökéletes helye van a szárított narancskarikának, akár egy kicsit újabb, rendhagyóbb változatot is készítünk, mint Berencsi Tünde az alábbi videóban.

Objektum doboz

Tünde DIY-videóit itt találjátok >>

Minden, ami karácsony >>

A jó füstölt lazac isteni, de valljuk be, elég borsos az ára, még akkor is, ha annyira intenzív az íze, hogy kevés is elég belőle a boldogsághoz. Létezik viszont a gravlax, a skandináv gyökerekkel bíró pácolt lazac, ami nyers lazacfiléből otthon is elkészíthető, így gyakorlatilag fele áron juthatunk a füstölt lazachoz hasonló finomsághoz, sőt… megkockáztatjuk, hogy még finomabb is.

Bár a menő belvárosi éttermek is kínálják a gravlaxot, és mindenképpen ünnepi alapanyagnak számít, azért nem árt tudni, hogy egy középkori eljárásnak köszönhetjük. A skandináv halászok ugyanis a zsákmány egy részét így tartósították szükségből: a hajón feldolgozott halakat fűszerekkel, sóval és cukorral befedve, alaposan becsomagolva a tengerparti hűvös homokba ásták, így tartósítva és érlelve istenien finomra a lazac húsát, míg egy második körre visszamentek a tengerre.

Annyira egyszerű és finom, hogy a füstölés mellett ez a fajta tartósítás, feldolgozás is megmaradt, és ma már nem csak a skandináv országokban kedvelt. A só és a cukor elhagyhatatlan, de a fűszerek jól variálhatóak, kaporral és édesköménnyel a legismertebb, de Mikes Márk készítette például fekete teával és citromhéjjal – a recept itt, a videós recept itt látható –, de nagyon mutatós például céklával együtt érlelni a lazacot: ilyenkor ugyanis különlegesen szép színt kap a hal, nagyon mutatós és teljesen természetes, elegáns előétel pirítóssal, kis citrommal, esetleg tejföllel vagy tejszínnel elkevert tormakrémmel.

Céklás gravlax

Hozzávalók:

  • 40 dkg friss, bőr nélküli lazacfilé
  • 2 evőkanál só
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 nyers cékla
  • 1 csokor kapor
  • 1 citrom reszelt héja

A tálaláshoz:

  • pirítós vagy blini
  • citrom
  • tejföl vagy tejszínnel selymesített tormakrém

Elkészítés: A lazacfilét megmossuk, leszárítjuk. A nyers céklát meghámozzuk, lereszeljük. Egy tálkában összekeverjük a sót és a cukrot, valamint a finomra vágott kaprot és a citrom lereszelt héját.

Egy üvegtálba vagy fóliával bélelt sütőtálba egyenletesen elterítjük a cékla felét, megszórjuk a sós-cukros keverékkel, ráfektetjük a lazacot. Ezt megszórjuk a maradék sós-cukros szárazpáccal, majd befedjük a maradék céklával. Lefedjük fóliával, lesúlyozzuk, vagyis egy vágódeszkát teszünk rá, erre néhány súlyosabb konzervet (de lehet ez egy vízzel telt lábas is, bármilyen súlyos dolog).

Hűtőbe tesszük 2–3 napra, vagyis 48–72 órára pácolódni, de közben 12 óránként kivesszük, leemeljük a súlyt, és kiöntjük belőle a felgyűlt levet, a só és a cukor hatására ugyanis a hal levet ereszt.

Ezután az építményt-pácolmányt szétbontjuk, a lazacot kiemeljük, leöblítjük, leszárítjuk és megcsodáljuk.

Éles késsel hajszálvékony szeletekre vágjuk, pirítóssal vagy blinivel, gerezdekre vágott citrommal, tejföllel vagy tejszínes tormakrémmel együtt tálaljuk.

Puncsot nemcsak akkor érdemes készíteni, ha barátokat látunk vendégül vagy bulizunk, a magunk örömére is elkészíthetjük, nem bonyolult, és nagyon jól tud esni egy dolgos nap vagy kiadós séta után hazaérve, de kuckózáshoz is tökéletes, lélekmelengető ital. A puncsban az is jó, hogy családi italként is tökéletesen működik, mert ha használunk is hozzá alkoholt, azt a legvégén kell hozzáadni, így gyerekek és felnőttek is kiélvezhetik a fűszeres, gyümölcsös, édes és forró kortyolnivalót.

Gyümölcsként most gránátalma került bele, az ital alapja pedig almalé és gránátalmaszörp, valamint egy illatos főzet vízzel és fűszerekkel. Ha nincs gránátalmaszirupunk, akkor ribizli-, málna- vagy más piros szörp is megfelel, és persze bármilyen szezonális gyümölccsel is gazdagíthatjuk ezt a kényeztető italt, de a pink gránátalmamagocskákat nem érdemes elhagyni, mert nagyon finom, ahogy izgalmasan roppannak a fogunk alatt.

Gránátalmás forró puncs

Hozzávalók:

  • 5 dl víz
  • 4 dl almalé
  • 1 dl gránátalmaszörp
  • 1 rúd vanília
  • 3-4 szem szegfűszeg
  • 2 csillagánizs
  • 2 rúd fahéj
  • kevés reszelt szerecsendió
  • rum ízlés szerint
  • 1 gránátalma

Elkészítés: A vizet lábasba tesszük, hozzáadjuk a hosszában félbevágott vaníliát (ha van használt, az is jó), a fahéjat, a szegfűszeget, a csillagánizst, egy kis szerecsendiót reszelünk hozzá, felforraljuk, és takarékon 5 percet gyöngyözve főzzük, majd hozzáöntjük az almalevet és a gránátalmaszörpöt, a tűzről levéve leszűrjük.

Poharakba merjük, gránátalmamagokat szórunk bele, és ízlés szerint alkoholmentesen vagy kis rummal felöntve kínáljuk.

A likőr nem mindennapi, hanem igazi ünnepi ital, olyan finomság, ami a meghitt pillanatok fényét emeli, de csajos csacsogós estéken is helye van, amolyan nyilem-nyalom édes, de ütős, fűszeres, illatos, zamatos, akár a desszert helyét is átvevő úgynevezett kontyalávaló. Ez a kissé régies, megfakult szó nyilván azt jelzi, hogy elsősorban nők kedvelik, de ahogy ma már nem sokan hordanak kontyot, úgy az sem igaz, hogy csak a lányok kortyolgatják szívesen ezt az italt.

Az viszont biztos, hogy házilag is nagyon egyszerű izgalmas likőrt készíteni, még azoknak is jó szívvel ajánljuk, akik nem gyakorlott konyhatündérek. Villantós gasztroajándék lehet karácsonyra, vagy az utolsó munkanapon a kollégákkal koccinthatunk egy saját finomsággal, ami mindenkinek ízleni fog.

Van olyan, aminek már most érdemes nekiállni, mert pár hétig pihentetni kell, van, amit elkészíthetünk később is az alábbi 5 kipróbált és nagyon bevált finom recept közül.

Limoncello

Az olaszok kedvenc itala, elronthatatlanul egyszerű és elképesztően aromás, csak citrom, vodka és cukor kell hozzá, no meg némi idő, ennek már most érdemes nekiállni… RECEPT >>

Birslikőr

Pár birsalma, egy kis vodka és némi fűszer, több nem is kell a különleges likőrhöz, nagyon finom, illatos, érdemes most elkészíteni, hogy kellően telt és aromás legyen karácsonyra. RECEPT >>

Fehércsokis mézeskalácslikőr

10 perc, 4 hozzávaló, mesés finomság, ami elronthatatlan. Krémes, kényeztető, illatos. Tudjuk, nehezen elképzelhető, hogy semmi perc alatt ilyen elkészíthető, de létezik! RECEPT >>

Nutellás-fehércsokis krémlikőr

Mogyorós, csokis, krémes, selymes, isteni – 10 perces isteni likőr, az ikonikus mogyorókrém kedvelőinek a legjobb ajándék. 😉 RECEPT >>

Bailey’s házilag

Az ír krémlikőr az egyik legnépszerűbb, de házilag is nagyon finoman elkészíthető kényeztető ünnepi ital, ami ráadásul tényleg egyszerű, villámgyors gasztroajándék. RECEPT >>

A francia konyhai hagyományok szerint a serpenyős halakat csakis vajban sütik, viszonylag magas lángon, gyorsan, és közben folyamatosan locsolgatva a halat a fűszerekkel gazdagított vajjal, majd a tűzről levéve lefedik, és pár percig pihentetik, így a hal nem szárad ki, de saját hőjétől belül is éppen átsül, tökéletesre.

Most lazac készült ezzel a technikával, omlós és nagyon kellemesen fűszeres lett, mellé pedig zöldborsóból és krumpliból kerekedett krémes püré. 20 perc alatt az egész elkészül, isteni finom és ünnepi, ha pedig valaki nem kedveli a kaprot, akkor nyugodtan készítse petrezselyemmel, úgy is nagyon finom.

Lazac fűszeres vajban sütve, zöldborsópürével

Hozzávalók:

  • 50 dkg lazacfilé
  • 1 citrom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor kapor
  • 3 evőkanál vaj
  • 1 marék pirított szeletelt mandula

A borsópüréhez:

  • 50 dkg zöldborsó
  • 2 közepes krumpli
  • 1 dl tej
  • 2 evőkanál vaj
  • só, bors

Elkészítés: Egy lábasban vizet forralunk. A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, a zöldborsóval együtt a forró vízbe tesszük, sózzuk, és a krumpli puhulásáig főzzük, majd leszűrjük, késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a vajat és a tejet, borsot őrölünk hozzá, és krémesre turmixoljuk.

Közben a lazacfilét 4 szeletbe vágjuk, sózzuk, borsozzuk, ráfacsarjuk fél citrom levét.

A citrom másik felének héjából 2-3 csíkot levágunk, a kaprot finomra vágjuk, a fokhagymát félbevágjuk. A vajat serpenyőbe tesszük, megolvasztjuk, hozzáadjuk a citromhéjat és a fokhagymát, a kapor felét, belefacsarjuk a citrom levét, majd a halszeleteket ebben a fűszeres vajban oldalanként 3-4 perc alatt megsütjük, a vajjal folyamatosan locsolgatva. A tűzről levéve lefedjük, és 5 percet pihentetjük, így belül is tökéletesen puha lesz, de nem szárad ki.

A halszeleteket megszórjuk a maradék kaporral és a pirított mandulaszeletekkel, és a zöldborsópürével tálaljuk.

Bár még messzinek tűnik az idei enyhe ősz miatt, de szinte egy hónap múlva itt a karácsony, és ha DYI gasztroajándékokat szeretnénk készíteni, akkor bizony érdemes elkezdeni a visszaszámlálást! Legalábbis ami a likőröket illeti, mert ezeknek szükségük van néhány hétre, hogy az ízek összeérjenek, az alkohol pedig megszelídüljön a fűszerektől, ízesítőktől.

Most egy fantasztikusan finom gyümölcslikőrt mutatunk, ami fagyasztott gyümölcsökből is tökéletes, zseniálisan egyszerű, teljesen természetes, és nemcsak a likőr, hanem a már „kihasznált” gyümölcs is remekül használható a későbbiekben felnőtteknek szánt szószokhoz sültek mellé, kekszgolyóhoz vagy pohárkrémbe rétegezve, de ne feledjük, hogy magas az alkoholtartalma, mert az érés alatt magába szívja.

Ebben a likőrreceptben az is szuper, hogy készíthetjük vegyes erdei gyümölcs keverékből, de akár csak egyféle gyümölcsből is, málnával, eperrel, szederrel, áfonyával, de akár meggyel is nagyon jól működik, fűszerként mindegyikhez jól passzol a vanília, de akár egy kis gyömbérrel vagy fahéjjal is megbolondítható – minden változatban isteni kis koccintós ital!

Házi gyümölcslikőr egyszerűen

Hozzávalók:

  • 40 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs
  • 7 dl vodka
  • 1 rúd vanília
  • 15 dkg cukor
  • 2 dl víz

Elkészítés: A fagyott gyümölcsöt egy nagyobb befőttesüvegbe tesszük, hozzáadjuk a félbevágott vaníliarudat, felöntjük a vodkával. Lezárjuk, és 3-4 hétig érleljük, időnként összerázzuk.

Az érlelési idő után a vizet a cukorral felforraljuk, ha elolvadt a cukor, akkor a gyümölcsös vodkához öntjük, alaposan összerázzuk, majd leszűrjük, a szűrőben a gyümölcsöt finoman lenyomkodjuk.

A likőrt üvegekbe töltjük, lezárjuk, ízlés szerint felcímkézzük vagy díszítjük.

Szuperegyszerű, csak egy mércés pohár szükséges az alapanyagok kiméréséhez, pár perc alatt összeállítható, és nagyon jól variálható. Most téliesebb hangulatban, rummal, egy kevés mézzel és reszelt narancshéjjal készült, puha, könnyű és illatos, igazán ünnepi hangulatú, pedig tényleg „csak” egy egyszerű és gyors kevert süti.

Az alaprecept bátran tovább is variálható:

  • gazdagíthatjuk egy kevés mazsolával vagy kandírozott gyümölccsel, akár apróra vágott csokidarabokkal vagy birsalmasajttal
  • a narancs helyett készíthetjük citrommal
  • a tetejére készíthetünk csokimázat, bevonhatjuk naracsléből porcukorral kevert mázzal
  • lapjában félbevághatjuk, és megtölthetjük lekvárral, esetleg valamilyen krémmel, pudinggal

Mákos kevert süti rummal és naranccsal

Hozzávalók:

  • 3 dl liszt
  • 2 dl egész mák
  • 2 dl cukor
  • 2 evőkanál méz
  • 1,5 dl tej
  • 0,5 dl rum
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 tojás
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 rúd vanília

Elkészítés: A lisztet, a cukrot, a mákot és a sütőport egy tálba kimérjük, összekeverjük. Hozzáreszeljük a narancs héját, hozzáadjuk a tojásokat, a tejet, a rumot, a mézet, a vaníliarúd kikapart magjait és az olvasztott vajat is, és elektromos habverővel simára keverjük.

Kikent vagy sütőpapírral bélelt kisebb – 25×35 centis – tepsibe öntjük, és 180 fokos sütőbe toljuk. Légkeverés mellett 30-35 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük.

A sütőből kivéve hűlni hagyjuk, majd porcukorral meghintve, szeletelve tálaljuk.

Az olasz ételeket finomságuk mellett egyszerűségükért is kedveljük, nos, ez erre a szicíliai eredetű, de ma már egész Olaszországban népszerű sütire nem mondható el, de ünnepi alkalmakra mindenképpen érdemes elkészíteni, mert álomfinom. A tészta roppanós, a töltelék selymes, és különösen izgalmas, ha kandírozott gyümölcsökkel, csokidarabkákkal és aprított pisztáciával is megszórjuk tálalás előtt.

Az alapreceptben a csövecske natúr tésztával készül, de most kakaópor és fahéj is került bele, kisütés után pedig egy réteg olvasztott csoki is a krémes töltelék alá, így tovább roppanós marad, nem puhul fel olyan könnyen, ráadásul még finomabb is…

Cannoli siciliani

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 15 dkg liszt
  • 2,5 dkg vaj vagy zsír
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál porcukor
  • 1 teáskanál kakaópor
  • 1 kávéskanál só
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 1 kis tojás
  • 1 teáskanál borecet
  • 1 evőkanál édes desszertbor – Marsala vagy más
  • 1 tojásfehérje a tészták kenéséhez
  • olaj a sütéshez

A töltelékhez:

  • 35 dkg ricotta
  • 10 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 dl tejszín
  • 10 dkg csokoládé
  • kandírozott gyümölcs, csokicsepp, aprított pisztácia

Elkészítés: A tésztához a száraz alapanyagokat – liszt, só, fahéj, kakaópor, fahéj, porcukor – egy tálba szitáljuk, hozzáaadjuk a lágy zsiradékot, a tojást, az ecetet és a bort, és kézzel jó alaposan összedolgozzuk. Puha, de rugalmas és tömör tésztát kapunk, amit tiszta munkafelületen még 5 percig gyúrunk. Frissen tartó fóliába csomagolva 1 órát pihentetjük a hűtőben.

A töltelékhez a ricottát a kétféle cukorral összekeverjük, gézzel vagy tiszta konyharuhával bélelt szűrőbe tesszük, tányért és valamilyen súlyt teszünk rá, tálba tesszük, majd a hűtőben hagyjuk kicsepegni legalább 1 órát.

A pihentetett tésztát 2 mm vékonyra kinyújtjuk enyhén lisztezett munkafelületen, és 9–10 centis köröket szaggatunk belőle. Habrolóra simítjuk, az egymást fedő végeket tojásfehérjével megkenve összeragasztjuk. Egy edényben bő olajat hevítünk, és a tekercseket néhány perc alatt ropogósra sütjük, majd szűrőkanállal kiemeljük, lecsöpögtetjük, és konyhai törlőpapírra tesszük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd ha langyosra hűltek, csak akkor húzzuk ki a habrolókat a tésztából.

A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, majd a tésztatekercsek belsejét kikenjük vele. A töltelékhez a hideg tejszínt habbá verjük, hozzáadjuk a lecsöpögött ricottát, összeforgatjuk. Habzsákba töltjük, és a tésztatekercseket megtöltjük. Ízlés szerint csokicsepekkel, kandírozott gyümölcsökkel, aprított pisztáciával díszítjük.

Az Angel Cake egyfajta piskóta, ami csak tojásfehérjével készül, ettől lesz annyira levegős, abból viszont nem kevés kell belőle, de nem szükséges hozzá friss, tökéletes a fagyasztóban gyűjtögetett fehérje. Csak kevés liszt, étkezési keményítő és cukor kell hozzá, illetve van egy szokatlanabb alapanyag, ami a habot extrán könnyűvé teszi, ez pedig a borkősav. Ez befőzési időszakban gyakran megtalálható bárhol, tulajdonképpen egyfajta gyümölcssav-kivonat, ami segít megtartani befőzéskor a gyümölcsök és zöldségek színét és friss ízét, a tojásfehérjét pedig keményebbé, jobb tartásúvá teszi, mint hogy pár csepp citromlé vagy ecet is ugyanezt teszi, úgyhogy ezzel nyugodtan ki is váltható a receptben!

Ennek a légiesen könnyed angyali tortának fontos eleme, hogy leggyakrabban egy speciális edényben, egy kuglófformára hasonlító, középen lyukas, de lapos formában sütik, mert így sül át tökéletesen. Itthon is kapható hasonló, de ha nem akarunk beruházni rá, viszont szeretnénk kipróbálni ezt a zseniális süteményt, akkor tökéletesen megfelel hozzá egy kerek tortaforma, aminek a közepébe tehetünk egy alufóliával vagy sütőpapírral körbetekert üres sörös vagy üdítős fémdobozt, amit a piskótatészta betöltése előtt a forma közepére állítunk, de mondjuk fogni és tartani kell, miközben körbeöntjük a tésztával… Ha ennyit sem szeretnénk pepecselni, akkor ideális lehet egy kuglófforma is!

A hófehér piskótatortához készíthetünk bármilyen tölteléket vagy öntetet, de igazából egy kis felvert tejszínhabbal és gyümölcsökkel tálalva is mennyei!

Angel Cake – amerikai angyal torta

Hozzávalók:

  • 9-10 tojásfehérje – kb. 30 dkg
  • 20 dkg porcukor
  • 10 dkg liszt
  • 2 dkg étkezési keményítő
  • 1 kávéskanál borkősav – vagy a fent említett alternatívák
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 kávéskanál só

Elkészítés: A porcukor felét, a lisztet és az étkezési keményítőt összeöntjük, majd átszitáljuk. A tojásfehérjéket egy nagy keverőtálba tesszük, és elektromos habverővel laza habbá verjük, hozzáadjuk a borkősavat, a sót és a vaníliát, majd amikor keményedni kezd, akkor fokozatosan, 3-4 részletben hozzáadjuk a porcukor felét – amit nem szitáltuk össze a liszttel -, és jó keményre verjük.

Ezután a habba beleszitáljuk a cukor-liszt keverék harmadát, egy spatulával finoman, gyengéden összeforgatjuk, majd hozzászitáljuk a lisztes cukor felét, megint összeforgatjuk, majd a maradékot is hozzászitálva finoman összedolgozzuk, hogy minél kevésbé törjön össze a hab.

A piskótát egy 25 centis kuglófformába – vagy a fent leírt kreatív és rögtönzött formába – öntjük, nem kell kikenni, lisztezni!, finoman a munkafelülethez ütögetjük, és 165 fokos sütőbe tolva 40-45 perc alatt tűpróbáig sütjük.

A sütőből kivéve a formát megfordítva egy deszkára tesszük, és hagyjuk teljesen kihűlni 1-2 óra alatt. Nem fog kiesni belőle, mert nincs kikenve a forma, és így szép könnyű marad, nem esik össze. Ezután késsel kicsit fellazítjuk a széleit, és kiborítjuk a formából.

Tálra tesszük, felvert tejszínhabbal és gyümölcsökkel díszítve tálaljuk.

A vöröslencse remek alapanyag leveshez, sokan csak azért nem szeretik, mert nem elég mutatós, ahogy szétfő. Szerencsére a paradicsomlevesnél ez nem látszik, jól összeillenek színben, és olyan tartalmassá és sűrűvé teszi a levest, hogy akár egytálételként is megállja a helyét. A lencsék közül pedig ez a legkönnyebben emészthető fajta, tele van vassal és rosttal, ez utóbbi miatt jótékonyan hat az anyagcserére.

A leves könnyen mindenmentesíthető vaj helyett kókuszzsírral vagy olajjal, a tejszín helyett pedig jól illik hozzá a kókuszkrém is, és ha kellően édes paradicsomot használunk, a cukor is elmaradhat belőle. Kiadós, gyors, tartalmas – érdemes kipróbálni, míg tobzódhatunk a szabadföldi paradicsomban.

Vöröslencsés paradicsomleves

Hozzávalók:

  • 4 érett, közepes paradicsom
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 babérlevél
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 csapott teáskanál őrölt római kömény
  • 1,5 dl vöröslencse
  • 1,5 dl tejszín
  • só, bors
  • ízlés szerint kruton, reszelt sajt vagy mini mozzarellagolyók a tálaláshoz

Elkészítés: A paradicsomot és a fokhagymát apróra vágjuk. Egy edényben felolvasztjuk a vajat, rádobjuk a babérlevelet, a paradicsomot és a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, átkeverjük, felöntjük 1 dl vízzel, majd lefedve kb. 10 perc alatt megpároljuk. Ezután kidobjuk belőle a babért, összeturmixoljuk, és egy szitán áttörjük, hogy a magoktól és a héjdaraboktól megszabadítsuk.

A pürét egy lábasba öntjük, ízesítjük a római köménnyel, és ha nagyon savas, akkor egy kis cukorral, felöntjük dupla mennyiségű vízzel vagy alaplével. Felforraljuk, hozzáadjuk a leöblített vöröslencsét, és takarékon 10 percig főzzük. Végül hozzákeverjük a tejszínt is.

Ízlés szerint pirított kenyérkockákkal, reszelt sajttal vagy mozzarellával tálaljuk. Melegen és hidegen is nagyon finom!