A hummusz nemcsak isteni finom, krémes kence, ami mártogatósnak és szendvicskrémnek is jól működik, hanem vegán is, így táplálékallergiával küzdő vendégeknek is ideális, amire amúgy nem mindig tudunk felkészülni. A tapasztalat szerint a húsevők is szívesen fogyasztják, még akkor is, ha nem pitát, kenyeret vagy pirítós kínálunk mellé, hanem alakbarátabb sárgarépát, uborkát vagy zellerszárat hasábokra vágva, így ez a csicseriborsós krém tényleg adu ász!
A klasszikus alapreceptben főtt (konzerv) csicseriborsó, egy kis szezámkrém, vagyis tahini van, citromlé, só, bors, olívaolaj és egy kis római kömény, de rengeteg ízzel megbolondítható. Főtt céklával gazdagítva gyönyörű pink kencét kapunk, egy kis medvehagymapestóval pedig bezöldíthetjük. De fűszerezhetjük akár fokhagymával, curryvel vagy sült paprikával, keverhetünk vele finomra vágott olajbogyót vagy aszalt paradicsomot, de sült sütőtökkel ízesítve is nagyon finom.
Nagyon kiadós, gyors és finom, ha pedig apránként adjuk hozzá az olajat, nagyon krémes, selymes lesz a kencénk.
Hozzávalók:
Elkészítés: A konzerv-csicseriborsót leszűrjük, a levét félretesszük. Hozzáadjuk a tahinit, a citrom kifacsart levét, sózzuk, hozzáöntjük az olívaolaj felét, és botmixerrel vagy késes robotgéppel pürésítjük. Amikor már krémes, több részletben hozzáadjuk a maradék olívaolajat is. Ha nem elég krémes, adhatunk hozzá egy keveset a félretett léből, vagy olívaolajjal, esetleg tahinivel krémesíthetjük.
A krémet 3 részre osztjuk úgy, hogy az egyik harmadot az edényben vagy késes mixerben hagyjuk, ehhez hozzáadjuk a kockára vágott főtt céklát, és összeturmixoljuk. A másik két részt is ízesítjük: az egyikhez hozzákeverjük a medvehagymás pestót, a másikhoz pedig a római köményt és a zúzott fokhagymát, és mindkettőt simára keverjük.
Érdemes egy kicsit állni hagyni, hogy az ízek összeérjenek. Olajjal meglocsolva, kis pirospaprikával vagy római köménnyel, esetleg petrezselyemmel, korianderrel meghintve tálaljuk – pitát, pirítóst, tortillát vagy hasábokra vágott zöldségeket kínálva mellé.

Viszonylag rövid a spárga szezonja, így érdemes minél jobban kihasználni ezt a csodás zöldséget, ami szuper salaktalanító és vízhajtó, és már fél csokornyival is mesés tésztaételt készíthetünk nagyon egyszerűen. Akik még barátkoznak a spárgával, azoknak a zöld színű spárgát ajánljuk, mert sokkal könnyebben kezelhető, nem is kell igazából megpucolni, csak a szárrészük végét lepattintani, szerencsére pont ott törik el, ha meghajlítjuk, ahol kezdődik a fás rész – míg a fehér spárga alapos hámozást igényel.
A tésztaszósz sokkal zöldségesebb, mint elsőre látszik – a spárgák szárrésze és egy kis zöldborsó is került, mégpedig krémesítve, selymes mascarponével. Nagyon zamatos és friss, igazán gyorsan összedobható, kényeztető tavaszi fogás, ami ráadásul pofonegyszerűen összedobható.
Hozzávalók:
Elkészítés: A spárgát megtisztítjuk, pontosabban a végeit letörjük, majd a spárgákat félbevágjuk, a zsengébb rügyes részt félretesszük, a vastagabb részt feldaraboljuk. Bő vizet forralunk, sózzuk, és a feldarabolt spárgát, valamint a zöldborsót beledobjuk, és kb. 5 perc alatt megfőzzük, majd szűrőkanállal kiszedjük, késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a mascarponét, a tejszínt, 2 evőkanál reszelt parmezánt, kevés citromlevet, sózzuk, borsozzuk, simára turmixoljuk.
Közben a főzővízbe tesszük a spagettit, és a csomagoláson feltüntetettnél 1 perccel kevesebb idő alatt megfőzzük. Közben egy serpenyőben 1 evőkanál vajat forrósítunk, és a spárgacsúcsokat pár perc alatt megpároljuk rajta, a végén pár csepp citromlével és csipetnyi sóval ízesítjük.
A tésztát leszűrjük, visszatesszük a lábasba, hozzáadjuk a zöldséges-mascarponés szószt, és összeforraljuk, majd tányérokba szedjük, a vajas spárgarügyekkel és ízlés szerint extra parmezánnal tálaljuk.

A brokkoli csupa egészség, rengeteg rostot és vitamint tartalmaz, és csak kevés kalóriát (34 kcal/100 g), könnyebben emészthető, mint rokona, a káposzta, így diétába is remekül beilleszthető, a megfelelő társítással. Egyetlen titka van csupán: nem szabad túlfőzni! Öt perc főzés tökéletesen elég neki, így roppanós és szép zöld marad, nem fő ki az íze, nem lesz szétmálló – ahogy kifőzdékben, menzán gyakran találkozhatunk vele.
A főtt brokkolival rengeteg dolgot kezdhetünk, a leggyorsabb és legegészségesebb egy könnyű saláta. Mi most kis fetával, újhagymával és kakukkfűvel forgattuk össze, ami tökéletes körete lehet egy szelet grillezett csirkemellnek vagy szelet halnak, fasírtnak vagy húsgolyónak, vegetáriánusok párolt rizzsel vagy kuszkusszal is összeforgathatják. A salátára most csak egy kis olívaolaj került, de meglocsolható joghurttal vagy (nem diétás étrendben) majonézes öntettel is.
Hozzávalók:
Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, a szárát meghámozzuk, vagyis a fásabb részeket levágjuk, elszeleteljük. Sós, forró vízben 5 perc alatt roppanósra főzzük, majd szűrőkanállal kiszedjük, salátástálba tesszük – a főzőlevét felhasználhatjuk zöldségleveshez…
Az újhagymát felkarikázzuk, a meleg brokkolihoz adjuk, rámorzsoljuk a feta sajtot, meglocsoljuk olívaolajjal, borsot őrölünk rá, és megszórjuk a száráról lehúzott kakukkfűlevelekkel. Összeforgatjuk, és még melegen-langyosan tálaljuk.

Csupa illat és fűszer szószos fogás, amit néhány főtt tojás izgalmas felhasználására, gyors vacsoraételnek bevethetünk – egy kis párolt rizzsel tálalva tökéletes, egészséges és mennyei. Húsmentes, diétás és gluténmentes étrendbe is beilleszthető, fehérjében gazdag, és ha a fűszerpolcunkon megvannak hozzá az alapanyagok, akkor fillérekből és gyorsan összedobható.
Akinek elsőre furcsának tűnik, esetleg hiányzanak a fűszerek, vagy épp magyaros ízvilágra vágyik, az elsőre próbálja ki a tojáspörköltet, ez is hasonlóan kiadós és praktikus, szaftos fogás, csak épp ismerősebb, klasszikusabb ízekkel.
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. Egy serpenyőben az olívaolajat felforrósítjuk, a hagymát rádobjuk, és kevergetve megdinszteljük. Hozzáadjuk a fokhagymát, hozzáreszeljük a gyömbért, majd az összes fűszert rádobjuk, átkeverjük, hogy illatosra piruljanak, majd felöntjük a paradicsommal és kb. 2 dl vízzel, botmixerrel pépesítjük.
A mártásba beletesszük a meghámozott kemény tojásokat, és takarékon sűrűsödésig főzzük. kb. 10 perc alatt.
Tálaláskor friss petrezselyemmel vagy korianderrel megszórhatjuk, ízlés szerint párolt rizzsel, pitakenyérrel fogyasztjuk.

A céklás burger azért mókás, mert színben hasonlít a húsra, nagyon jó szaftosra sül, vegetáriánusoknak vagy spórolósabb időkre nagyon jó alternatíva, ráadásul még a zöldségkerülő gyerekek is szívesen megeszik. Csupa zöldség, rost és vitamin, tehetjük buciba, de salátával, főzelék feltétjeként, fasírtként is tökéletes, diétás étrendbe is simán beilleszthető, sőt a tojás elhagyásával, 1 teáskanál chiamag és 2 evőkanál víz beáztatott keverékével készítve vegán változatban is készülhet.
Csupa zamatos zöldség, rengeteg egészséges és jótékony hatású alapanyag, praktikus és gyors összeállítás, alakbarát és kiadós, ez mind elég érv lenne, de a legfontosabb, hogy tényleg nagyon-nagyon finom!
Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, nagyjából feldaraboljuk, és egy késes robotgépben finomra aprítjuk vagy nagyobb lyukú sajtreszelőn lereszeljük. Egy serpenyőben 1 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, a hagymát és a fokhagymát 3-4 percig kevergetve dinszteljük rajta, majd hozzáadjuk az összes zöldséget, és 5 percig kevergetve pároljuk. Ezután egy szűrőbe öntjük, hagyjuk lecsöpögni, majd egy fakanállal kicsit lenyomkodjuk, hogy minél kevesebb nedvesség maradjon benne.
Közben a csicseriborsót egy késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a tojást – vagy a chia-víz keveréket -, és egészen pépesre összemixeljük, majd egy keverőtálba öntjük a dinsztelt zöldségekkel, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a koriandert, és egy spatulával alaposan összedolgozzuk. Ha nagyon lágy lenne, kevés zabpelyhet adhatunk hozzá, majd pogácsákat formázunk a masszából, és hűtőben 30 percet hagyjuk dermedni, összeállni.
Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, és a céklaburgereket oldalanként 4-5 perc alatt megsütjük, majd ízlés szerint buciba pakoljuk humusszal, avokádókrémmel, salátával, friss zöldségekkel – vagy salátával, főzelék feltétjeként tálaljuk.

Paradicsomszósz, sült padlizsán, tészta és sós, érlelt sajt kell csak hozzá, ami klasszikusan Szicília egyik jellegzetes sajtja, az úgynevezett ricotta salata, vagyis sózott ricotta. Ez egy érlelt, a pecorinóhoz és a parmezánhoz hasonló, igen sós kemény sajt. Ennek hiányában is elkészíthetjük persze – nyugodtan használhatjuk hozzá a nálunk könnyebben beszerezhető parmezánt.
Az alla Norma módon – vagyis paradicsomszósszal, sült padlizsánnal és érlelt kemény sajttal – készült módozatot Catania városának köszönhetjük, és híres szülötte, a zeneszerző Vincenzo Bellini operája, a Norma után kapta a nevét. Bármilyen tésztafélével készülhet, de még pizzaként is létezik, hiszen ezek a feltétek a ropogós tésztaalapon is remekül érvényesülnek.
Hozzávalók:
Elkészítés: A padlizsánt felszeleteljük, majd csíkokra vágjuk. Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, és a padlizsánokat szép barnára megsütjük. Nem érdemes sok olajat tenni alá, mert bármennyit felszív, viszont kevés olajon is megsül.
Közben a hámozott paradicsomot összeaprítjuk, és kevés olívaolajra öntjük a levével együtt, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a bazsalikomot, a cukrot, sóval és frissen őrölt borssal is ízesítjük, és néhány perc alatt összeforraljuk.
A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, összeforgatjuk a paradicsomszósszal, végül megszórjuk a sült padlizsánnal és vékonyra forgácsolt sajttal.

Azt mindenki tudja, hogy minél több zöldséget eszünk, annál egészségesebben étkezünk, de fontos az is, hogy minél többfélét variáljunk – egyrészt így nem ununk rá egy-egy zöldségre, másrészt így sokféle tápanyaghoz jut a szervezetünk, a különböző színű alapanyagok pedig más és más jótékony alkotóelemekkel, vitaminokkal és nyomelemekkel rendelkeznek. Arról már nem is beszélve, hogy egy színes és jól összeállított tál saláta a szemnek is jólesik, és sokkal élvezetesebbé teszi az egészséges étkezést. Ha naponta egy étkezés egy színekben és textúrákban gazdag saláta, akkor már sokat tettünk az egészségünkért, és az ideális testalkatunk is könnyebben elérhető, illetve megtartható.
A szivárványsalátának nincs konkrét receptje vagy ajánlott alapanyagai, gyakorlatilag bármilyen zöldség és gyümölcs, illetve néhány egészséges kiegészítő is kerülhet bele, most ezért inkább a fő és követendő irányvonalait gyűjtjük össze ennek a nagyon is követnivaló trendnek:
A zöldsaláták hihetetlenül egészségesek, rengeteg antioxidánst, rostot tartalmaznak, kalóriát viszont alig, jótékonyan hatnak az emésztésre, erősítik az immunrendszert, A-, C-, K-vitaminokban és folsavban gazdagok, bővelkednek kalciumban, vasban, káliumban és magnéziumban. Tökéletes választás lehet a jégsaláta, a bébi spenót, a rukkola, a madársaláta, a kínai kel, a káposzta, de a készen kapható salátakeverékek bármelyike is.
A vörös és lila színű zöldségek a likopinnak és az antociánnak köszönhetik színűket, amelyek nem csak széppé, de ugyancsak egészségesekké is teszik őket. A likopin fontos antioxidáns, amelyről kimutatták, hogy csökkenti a szívbetegségeket, jótékonyan hat a szemre és a látóidegekre, erősíti az immunrendszert, az antocián pedig májvédő, csökkenti a vérnyomást, valamint gyulladásgátló hatású. Variáljuk a salátánkhoz a céklát, a lilakáposztát, lilahagymát, paradicsomot, piros kaliforniai vagy kápia paprikát, hónapos retket!

Nemcsak szemvidító a színük, de ténylegesen is jót tesznek a szemnek a béta-karotinban bővelkedő sárga és narancsszínű zöldségek. Emellett jelentős mennyiségű C-vitamint, káliumot és flavonoidokat is tartalmaznak, csonterősítőként is fontos szerepet tölthetnek be, különösen a nőknél. Nyersen, főve vagy sütve is használjunk a salátánkhoz (is) sárgarépát, sütőtököt, édesburgonyát, sárga kaliforniai paprikát…
A zöldsaláták mellett a zöld színű cukkini, brokkoli, borsó és uborka, káposzta, karalábé és kelbimbó is jó barátunk – mint a leveles zöldek, ezek is bővelkednek C-vitaminban, tartalmaznak A- és K-vitamint, kalciumot, káliumot és vasat, és mindegyik kiváló rostforrás, segítik az immunrendszert, valamint a szív- és érrendszer megfelelő működését.
A salátába mindenképpen érdemes tenni egészséges zsírokat tartalmazó alapanyagot, mint amilyenek a diófélék vagy a különféle magvak, illetve az avokádó, ezek egyrészt segítik a vitaminok felszívódását, másrészt ómega zsírsavakban, cinkben, vasban, fehérjében, magnéziumban és E-vitaminban gazdagok, segítik az agy működését, szabályozzák a vércukorszintet, csökkentik a koleszterinszintet, ezért 2-3 evőkanálnyi mandula, tökmag, napraforgómag, szezám, lenmag vagy dió, fél avokádó ideális választás a szivárványsalátába (is).
Ha önálló fogásnak szánjuk a szivárványsalátát, érdemes kiegészíteni egészséges és fehérjében, rostokban gazdag főtt hüvelyesekkel vagy gabonákkal, amelyek laktatóbbá és tartalmasabbá is teszik, mint a csicseriborsó, a bab- és lencsefélék, a köles, a rizs vagy a quinoa.
Pár csepp olaj és balzsamecet is csodákra képes, de szerencsére rengeteg variációs lehetőség van, amivel felvidíthatjuk és szánk ízére alakíthatjuk a salátánkat. Bátran használjunk friss zöldfűszereket, tahinit, citromot vagy narancsot, friss fokhagymát, hagymát, újhagymát vagy gyömbért, mustárt, szójaszósz, csilit, mézet…
Ha szeretjük az édes-sós kombinációkat, akkor gyümölcsöket is adhatunk a szivárványsalátához: egy kis narancs, 2-3 kanálnyi gránátalmamag vagy bogyós gyümölcs nagyon jól fel tudja dobni, de akár alma, körte vagy kivi is izgalmassá és még változatosabbá teheti!

A zöldségeket sokaknak nehezen sikerül belecsempészni az étrendbe, pedig sokkal többféle módon variálhatunk velük, mint elsőre gondolnánk. A klasszikus krumplis tócsni mintájára a legtöbb zöldségből készülhet valamilyen lepényke, ha a zöldséget lereszeljük, kis tojással és zabpehellyel, fűszerekkel összedolgozzuk, majd serpenyőben kis talléroknak kisütjük.

Ebbe a nagyon finom cukkinis-sárgarépás tócsniba most a zabpehely mellett mindenféle magok is kerültek, amelyek egyrészt növelik a szárazanyag-tartalmat, vagyis textúrát adnak a „tésztának”, másrészt ropogósabbá, izgalmasabbá – és egészségesebbé – teszik. A lenmag, a napraforgómag és a chiamag is nagyon fontos, a szervezetre jótékony hatással bíró alapanyagok, amelyeket érdemes minél többféle módon fogyasztanunk – például ebben a könnyű vacsorának is tökéletesen beillő fogásban, amit ízlés szerint mártogatósokkal, fokhagymás joghurttal vagy salátával tálalhatunk.
Hozzávalók:
Elkészítés: A cukkini végeit levágjuk, a répát meghámozzuk, mindkettőt lereszeljük. A zabpelyhet, a lenmagot, a napraforgómagot és a chiamagot egy késes aprítóba tesszük, és 4-5 fordulattal kicsit összetörjük. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, sóval és borssal villával kicsit felverjük, majd hozzáadjuk a reszelt zöldségeket és a magokat, összekeverjük, és 10–15 percet pihentetjük, hogy a magok megszívják magukat.
Ezután kevés zsiradékot forrósítunk egy serpenyőben, és ízlés szerinti méretű lepénykéket sütünk a masszából úgy, hogy az egyik felét kb. 3 percig sütjük, majd átfordítás után még 1–2 percet.
Melegen tálaljuk, salátát vagy mártogatóst is kínálhatunk hozzá.

Alakbarát és fehérjében gazdag finomság ez tojásos fészek, aminek alapja karfiolpüré fűszerekkel, tojással és reszelt sajttal összedolgozva. Ez a „tészta” kerül alapként a muffinformákba, és mondani sem kell, hogy a kalóriaszegény és rostokban igen gazdag, egészséges zöldség sokkal jobb a szervezetünk számára, mint a tészta vagy esetleg a krumplipüré lenne. Húsevők egy kis sült sonkával is megpakolhatják, majd jöhet a tojás – és irány a sütő!
Amíg sülnek a karfiolos muffinok, érdemes egy jó adag zöldsalátát készíteni hozzá, akár egy kis reszelt sárgarépával, uborkával, paradicsommal gazdagítva-színesítve, és már tálalható is a szénhidrátszegény, de nagyon finom muffin.
Hozzávalók 12 darabhoz:
Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, és sós vízben megfőzzük, leszűrjük, hagyjuk lecsöpögni. Késes aprítóba tesszük, hozzáadunk ízlés szerint sót és fokhagymaport (vagy zúzott fokhagymát), 2 tojást, valamint a reszelt sajtot, és alaposan összedolgozzuk.
A masszát kiolajozott muffinformákba nyomkodjuk úgy, hogy kis pereme legyen középen pedig öble, és 180 fokos sütőben kb. 15 percig sütjük.
Közben apróra vágjuk a sonkát, és serpenyőben megpirítjuk. A karfiolfészkeken elosztjuk, majd mindegyikre 1-1 tojást ütünk, és visszatoljuk a sütőbe még 8–10 percre.
Tálalás előtt borsot őrölünk rá, meghintjük aprított snidlinggel – salátát kínálunk mellé.

Pofonegyszerű és 20 perc alatt kész, a húsvéti böjtöt tartóknak is ideális, friss és izgalmas, ráadásul a zöldborós pesto nem csak a tésztával működik jól, hanem kicsit sűrűbbre hagyva szendvicskrémnek vagy mártogatósnak is mennyei, ha pedig kicsit hígabbra készítjük, akkor salátaöntetnek is tökéletes, szemet, szájat gyönyörködtető egészséges mártás.
A klasszikus zöld pesto nem tartalmaz zöldséget, így ez a változat testesebb, krémesebb, lágyabb és édeskésebb, amihez most bazsalikom került, de készíthető még frissebben, mentásan, vagy kissé pikánsabban, rukkolával, az alábbi változatban szereplő dió helyet mandulával… Érdemes játszani vele, mert pofonegyszerű, villámgyors – és mindenhogy nagyon finom.
Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldborsót sós, forró vízbe dobjuk, és 8-10 perc alatt megfőzzük, szűrőkanállal kiemeljük, majd ugyanebben a vízben megfőzzük a tésztát is – szükség esetén kipótolva még vízzel, sóval.
Közben a leszűrt zöldborsót késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a bazsalikomleveleket, a diót, a citrom reszelt héját és kifacsart levét, sózzuk, borsozzuk, hozzáöntjük az olaj felét, és 2 perc alatt nagyon krémesre, simára mixeljük, majd a reszelt parmezánt és a maradék olajat is hozzáadjuk, és tovább krémesítjük.
Ha a tészta megfőtt, leszűrjük, és összeforgatjuk a zöldborsókrém felével, majd tányérokba halmozzuk, elosztjuk rajtuk a maradék pestót, borsot őrölünk rá, ízlés szerint egy kis parmezánnal még megszórhatjuk.

Ennek a sós aprósüteménynek az alaptésztáját rendszeresen megsütöm, hol szezámmaggal megszórva, de került a tésztába már köménymag is. Most, hogy már kapható a piacokon a medvehagyma, a szerencsésebbek pedig akár maguk is begyűjthetik egy kellemes séta alkalmával, így a keksz tésztájába is került egy kisebb csokorral. Állítom, a medvehagyma sem rontotta el. 🙂
A tésztát lehetőleg nyújtsuk ki jó vékonyra, majd süssük jó ropogósra. Egy pohár finom bor vagy esetleg egy korsó sör társaságában pedig szinte abbahagyhatatlan…

Forrás: Kard Éva
Hozzávalók:
Elkészítés: A kétféle lisztet szitáljuk bele egy tálba, majd keverjük hozzá a sót.
Adjuk hozzá a felkockázott vajat, majd kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá az apróra vágott medvehagymát, adjuk hozzá a tejfölt, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. (Ha szükséges, még egy kevés lisztet adhatunk hozzá, hogy ne ragadjon, és könnyen nyújtható legyen.)
Ezután lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra a tésztát, majd vágjuk fel ízlés szerint, én enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtottam ki, és derelyevágóval vágtam fel.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá az ízlés szerint felvágott tésztát – én a sütőpapírral együtt egy gyors mozdulattal áthúztam a tepsire…
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 12–15 perc alatt világos színűre. Én légkeverésnél 160 fokon 12 percig sütöttem.

Forrás: Kard Éva
A sütőből kivéve hagyjuk a tepsin kihűlni, majd tálaljuk. Nagyon finom omlós, és a medvehagymától különösen finom ízű kekszet kapunk.

Forrás: Kard Éva
Méltatlanul mellőzött alapanyag a köles, pedig egészséges, olcsó, gluténmentes, alacsony kalóriatartalmú, de laktató, bármiyen diétába jól beilleszthető igazi csodagabona, nemcsak rostokban és fehérjében gazdag, de sok vas, kalcium, magnézium és B1-, B2- és B6-vitamin is van benne. Jó tudni, hogy a bébitápszerek és -ételek egyik fontos alapanyaga, vagyis mindenmentes, és semmilyen allergént nem tartalmaz, könnyen emészthető. Nincs jellegzetes íze, így bármilyen ízvilágra hangolható.
Most a köretnek is tökéletes főtt kölesből fűszeres fasírtgolyók készültek curryvel, kurkumával és egy kis csilivel, az apró, aranyló golyóbisok pedig a sütőben sültek, így igazán alakbarát alternatíva fasírt helyett ezek a húsmentes falatkák.
Hozzávalók:
Elkészítése: A kölest folyó víz alatt leöblítjük, majd kétszeres mennyiségű sós vízben feltesszük főni, fedő alatt, takarékon kb. 15 perc alatt megfőzzük, majd egy tálba átöntjük, és hagyjuk kicsit hűlni.
A tojásokat villával elhabarjuk, a köleshez adjuk a zúzott fokhagymával, a finomra vágott petrezselyemmel, a kurkumával, a curryvel és ízlés szerint csilipehellyel, borsot őrölünk hozzá, összedolgozzuk, majd annyi zabpehelylisztet adunk hozzá, hogy formázható masszát kapjunk, és olajos kézzel golyóbisokat gömbölytünk belőle, sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.
Ízlés szerint salátával, sült vagy párolt zöldséggel, mártogatóssal tálaljuk.
