Írd be, mit keresel:

Egyszerű, egészséges és finom, amivel nemcsak magunknak, de a környezetünknek is jót teszünk, amennyiben tudatosan válogatjuk meg az alapanyagokat. Ha odafigyelünk, és végiggondolunk néhány alapszabályt, nemcsak az egészségünkért, hanem a természetért, környezetünkért is tehetünk! Részletek és recept a videóban!

Objektum doboz

Az egészségesebb, tudatosabb életmódhoz kisebb lépésekkel is közelíthetünk, az a lényeg, hogy még ma, MÉG IDÉN elkezdjük >>

Takács Nóra Norie rovata videókkal, szépségápolással itt található >>

Aki nem szereti az édesebb ízt reggelire, és a rántottát is unja már, kifejezetten imádni fogja ezt a gyorsan elkészíthető reggelit. Tartalmas, gyors, edzés előtt is szuper, de ha munkába megyünk, akkor is kitart ebédig ez az egészséges fogás.

Forrás:
Domokos Enikő

Beáztattam a zabpelyhet és lenmagpelyhet kevés vízbe, majd hozzáütöttem 1 db tojást, elkevertem és összefőztem őket. Fűszereztem sóval, borssal, és kevés kockára vágott pulykamellsonkát is hozzáadtam, valamint egy kis napraforgómagot és tökmagot is hozzákevertem. 

Paradicsommal, paprikával díszítve tálaltam, és még frissen facsart narancslét is készítettem hozzá: hiszen jön a hideg, gondoskodnunk kell a vitaminpótlásról! 😉

Forrás:
Domokos Enikő

Valamiért szeretjük azt hinni, hogy ha beköszönt a hideg, a meleg kabátok és pulóverek alá muszáj egy kis hájréteget is növesztenünk, ha nem akarunk halálra fagyni. Pedig ilyenkor is érdemes odafigyelni az egészséges étkezésre, ha másért nem, legalább azért, hogy a vitaminok segítségével az őszi fáradékonyságot, betegségeket, megfázásokat elkerüljük. Most összegyűjtöttünk néhány egyszerű receptötletet, amivel az őszi napokba is csempészhetünk egy falatka egészséget.

Sült krumpli helyett zöldségköret

Forrás:
iStock

A zöldségköretet sokan valami ízetlen, unalmas és egyáltalán nem laktató dolognak gondolják, pedig csak még nem találták meg a tökéletes receptet. Készítsünk hamis sült krumplit csíkokra vágott répából, cukkiniból, sütőtökből vagy akár édesburgonyából!

Izgalmas és egészséges köret cukkiniból >>

Barátkozás az édesburgonyával >>

Mintás tócsni >>

Süti helyett zabkása

sütőtökös zabkása

Forrás:
iStock

Talán nem kell mondanunk, de mi aztán tényleg oda meg vissza vagyunk a zabkásáért, főleg a hűvös, téli és őszi reggeleken. Édes és egészséges, így sokkal jobb választás, mint bármelyik hagyományos édesség. Arról nem is beszélve, hogy tényleg 10 perc alatt összerittyenthető!

Tök jó sütőtökös zabkása – egészségesen, diétásan >>

Banános zabkeksz cukor nélkül, percek alatt >>

Mindenmentes őszi vitaminbomba fügével és gyömbérrel >>

Leves, leves, leves!

Forrás:
aaa

Mi is eshetne jobban egy hideg téli estén, mint egy nagy tál, zöldségekkel teli forró leves? Imádjuk, mert melegít és eltelít, a variációk tárháza pedig végtelen.

Sütőtökből mesés krémleves, kókusszal és curryvel >>

Melengető villámfogás: sajtkrémleves fűszeres krutonnal >>

Igazi klasszikus: zöldségleves habkönnyű grízgaluskával >>

Első hallásra nekünk is furcsának tűnt tojással, spenóttal, sőt hagymával (!) kombinálni a zabkását, de aztán belegondoltunk: miért is ne? Hiszen a zabnak eléggé semleges az íze, csak valamiért mégis mindig édes feltétekkel kerül az asztalra. Úgyhogy itt az idő szakítani a megszokással, belevetni magunkat az ismeretlenbe, és kipróbálni valami merőben újat!

Ráadásul igazán egészséges, kiegyensúlyozott reggeliről van szó, tökéletes fehérje-szénhidrát-zöldség aránnyal. Garantált löketet ad egész délelőttre, de akár edzések előtt vagy után is szuper választás lehet pont emiatt. Na de ne szaporítsuk tovább a szót, lássuk ezt a bajnok reggelit! Sőt, akár vacsorára is ideális!

Tojásos zabkása

Forrás:
iStock

Hozzávalók:

  • fél bögre zabpehely
  • 1 bögre víz
  • negyed bögrényi tej
  • 2 db zöldhagyma, szeletelve
  • 5 dkg bébispenót
  • só, bors
  • sajt ízlés szerint
  • 1 db tojás

Elkészítés:

Egy kisebb serpenyőben közepes lángon olajat hevítünk, és rádobjuk a szeletelt hagymákat. Enyhén sózzuk-borsozzuk, majd addig főzzük, amíg a hagymák jól meg nem puhulnak. Hozzáadjuk a bébispenótot.

Ráöntjük a vizet és a zabot, kicsit feljebb vesszük a hőfokot, amíg forrni nem kezd a víz. Kb. 1 percig főzzük, majd lejjebb vesszük a lángot, hozzáöntjük a tejet, és ismét megfűszerezzük. Ha már jó krémes az állaga, levesszük a tűzről, és elkeverjük benne a reszelt sajtot.

Tükörtojást készítünk, amit rádobunk a kész zabkása tetejére, valamint tálalás előtt még alaposan megszórjuk friss spenóttal. Azonnal fogyasztjuk.

Gombával is kitűnő választás!

Gombával is kitűnő választás!
Forrás:
iStock

Sokak számára a zabkása nem más, mint bébipapi vagy valamilyen egészségtudatos borzalom, ami semmiképp nem lehet finom. Pedig ez nem így van: ez az egyszerű és gyorsan elkészülő „papi” nagyon sokféle módon variálható, ízesíthető, igazi kreatív fogássá válhat – akár még desszert is lehet.

Zabkását készíteni a világ legegyszerűbb dolga: ha sietősek a reggeleink, érdemes már este beáztatni, így reggelre tökéletes lesz, nem is kell főznünk, csak egy kis joghurttal, tejjel, gabonatejjel, gyümölccsel összekeverni. A másik megoldás, ha néhány perc alatt összefőzzük vízzel, tejjel, kókusztejjel, így meleg reggelit kanalazhatunk majd. Szárazon, áztatás vagy főzés nélkül tényleg inkább csak abrak, mint finom fogás, de hát a tejbegríz sem tejbe szórt búzadara.

Forrás:
Yolanda

A zabkása elképesztő kreativitást is kihozhat az emberből, ha egyszer megkedveli ezt a gluténmentes, vegán módra is készíthető reggeli fogást, ahogy Yolanda fotóiból is látszik. Ő rendszeresen készít zabkását reggelire, amit ezer és egy módon ízesít, színesít, és szinte minden nap le is fotóz. És hogy mivel ízesíti? Fahéjjal, kakaóval, kókusszal, vaníliás szójatejjel, olykor tesz bele őrölt lenmagot, hajdinát, puffasztott amarántot, mazsolát vagy mandulát, és persze sok gyümölcsöt, ami nem csak vitaminként funkcionál ezekben a csodaszép tálakban. Ha ilyen kreatívan indul a reggel, lendületes és hatékony lesz az egész napunk is! Inspirációként jöjjön néhány fotó!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

A zabpehely szuper alapanyag, nagyon egészséges, és nemcsak müzlihez vagy zabkásához használhatjuk, hanem szinte bármilyen ételnél kiválthatjuk vele a zsemlemorzsát, legyen az fasírt vagy panír. Fontos tudni, hogy zabpehelyből van finomabb és durvább őrlésű, zabkásához érdemes a finomabbat választani, hogy gyorsabban elkészüljön.

A zabkását általában főzzük: néhány perc alatt megpuhul tejben vagy vízben főzve, még kis ízesítés – cukor méz, fahéj, kakaó, gyümölcs, ki mivel szereti –, és már fogyasztható is. A meleg nyári reggeleken viszont nem feltétlenül vágyunk a forró kására, mi legalábbis a hideg változatra voksolunk, és meg is mutatjuk a főzés nélküli zabkása receptjét, ami olyan, mintha desszerttel indítanánk a napot.

Recept

Banánpalacsinta

Nemcsak gyors és olcsó, de mindössze 2 alapanyag kell hozzá, lisztmentes, cukormentes, tejmentes – így gluténmentes és laktózmentes diétába is beilleszthető.

Így készül: 1 érett banánt villával törjünk össze minél simábbra, adjunk hozzá 2 egész tojást, keverjük el, majd forró serpenyőbe kanállal tegyünk kis halmokat, és 2-3 perc alatt – egyszer megforgatva – süssünk kis palacsintákat.

Finom önmagában is, de egy kevés mézzel, dzsemmel, gyümölccsel is fogyaszthatjuk.

Takács Nóra videóján a készítés folyamata is követhető >>

Forrás:
iStock

Kenyérben sült tükörtojás

Mutatós és villámgyors, biztosan mosollyal indul a nap, ha ilyen kedves reggelit készítünk. A tojás klasszikus reggeli-alapanyag, tartalmas, de nem nehéz, megfelelő energiát ad a délelőttre.

Így készül: egy serpenyőben kevés vajat melegítünk, közben a kenyérszeleteket pogácsa- vagy szívformával kiszúrjuk, a kenyereket a serpenyőbe tesszük, az egyik felét kissé megpirítjuk, megfordítjuk, és a kiszúrt kenyerekbe beleütünk 1-1 tojást, 2-3 perc alatt megsütjük.

Friss paradicsommal, paprikával, uborkával fogyaszthatjuk, de egy szelet sonka vagy sajt is tökéletes mellé.

Forrás:
iStock

Zabkása villámgyorsan

A zabpelyhet a müzlihez áztatni, a kásához főzni kell, de ha erre nincs idő, a mikróban 2 perc alatt elkészül, utána pedig ízesíthetjük, ahogy éppen szeretnénk – gyümölccsel, mézzel, fahéjjal, de akár kakaóporral is.

Így készül: egy kis pohárnyi apró szemű zabpelyhet tálkába mérünk, ugyanannyi vízzel felöntjük, majd 2 percre mikróba tesszük, ennyi idő alatt puhára fő, kellemesen krémes lesz. Adhatunk hozzá egy kis tejet, gabonatejet, aprított gyümölccsel, mézzel, kis fahéjjal vagy kókuszreszelékkel összekeverjük, és már kész is a gyors, egészséges, tartalmas reggeli.

Forrás:
iStock

Kényeztesd tested és lelked egészséges, tápanyagdús, ámde mégis pompás ízekkel! Ha a könyvben található szuperételeket beépíted a mindennapjaidba, soha többé nem kell elfojtanod a rád törő éhséget edzés után vagy két étkezés között!

Tanuld meg hasznosítani konyhádban a superfoodokat, ezeket a természet adta kincseket, melyekkel leküzdheted a fáradtságot, valamint elérheted és könnyedén meg is tarthatod ideális testsúlyodat!