Édes csemege kukorica, krémes avokádó és zabpehely egyszerű triójából készül ez a kívül ropogós, belül szaftos zöldséges fasírt, ami percek alatt elkészíthető, ha van maradék főtt vagy konzerv kukoricánk. Nem kell hozzá se tojás, se más kötőanyag, ezekkel is könnyen formázható masszát kapunk egy késes robotgép vagy turmix segítségével. Pikk-pakk kész van, pár csepp olaj elég a sütéséhez, az eredmény pedig nagyon finom.
Az ízesítése nagyon sokféle lehet, a fűszerekkel bátran lehet játszani, mert az avokádó és a kukorica is sokféle ízt elbír – itt csak egy kis újhagyma, citrom és csili került bele, de fokhagyma, petrezselyem, koriander vagy akár más zöldfűszer is jól passzol hozzájuk.

Kukorica-avokádó burger
Hozzávalók:
Elkészítés: A főtt kukoricát levágjuk a csőröl, ha konzervet használunk, leszűrjük, az újhagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk. A zabpelyhet késes robotgépbe tesszük, közepesen finomra őröljük, majd hozzáadjuk a félbevágott avokádó kikanalazott húsát, a citromlevet, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint csilit adunk hozzá, simára mixeljük. Ezután mehet hozzá a kukorica, amivel szintén egy kicsit összedolgozzuk, de úgy, hogy maradjanak benne kukoricaszemek is.
Egy serpenyőben 1 evőkanál olívaolajat forrósítunk, az avokádós-kukoricás masszából 5-6 duci pogácsát formázunk, és a serpenyőben oldalanként 4-5 perc alatt megsütjük, míg egy kis színt kap.
A burgereket azonnal tálalhatjuk, salátával alakbarát és laktató, de aki szereti, buciba is teheti zöldségekkel, szószokkal.

Isteni finom, nagyon egyszerű, tele van rosttal és jóféle energiával, mindent tud, amit egy könnyű, reggeli zabkása, és valójában akár nyersen is megehető, de megsütve sokkal illatosabb, kiteljesednek benne az ízek, és bátran bevállalható desszertként is süteménynek.
A "tésztába", ami valójában egy zabkása, pépesített banán kerül, ezért alig kell hozzá egy kevés édesítő, zsiradék és tojás sem szükséges hozzá, csak egy pici sütőport érdemes hozzáadni, amit amúgy nem tennénk a zabkásába, hogy kissé könnyebb legyen a süti textúrája. Most egy kis ropogós dió és áfonya került bele és rá, fűszerként pedig egy kis fahéj, tökéletesen összepasszolnak, de természetesen más gyümölccsel vagy csonthéjassal és készíthető, azért jó, ha van benne egy kis szaftosra sülő gyümölcs és némi ropogós, pirult magféle is. 😉

Banános sült zabkása áfonyával
Hozzávalók:
Elkészítés: A zabpelyhet és a chiamaggal egy keverőtálba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje, és 10 percre félretesszük, hogy egy kicsit megpuhuljanak, meg duzzadjanak. Közben a banánokat villával összetörjük, a diót durvára vágjuk.
A zabpehelyhez adjuk a banánt, a tejet, a sütőport, az édesítőt,és összekeverjük, majd a mazsolát, a dió és az áfonya felét is beleforgatjuk, és egy sütőtálba öntjük. Megszórjuk a maradék áfonyával és a dióval, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 20-25 perc alatt megsütjük.
Reggelire melegen vagy langyosan, desszertként hidegen tálaljuk, mindenhogy nagyon finom.

Nincs benne liszt, cukor és hozzáadott zsiradék, a végeredmény mégis egy nagyon omlós és illatos keksz, belül puha, kívül kicsit roppanós. Csupa egészséges alapanyagból készül, így nem csak nassoláshoz vagy desszertnek tökéletes, de akár reggelinek is tea, kávé vagy turmix mellé. Napokig puha marad dobozba zárva, frisssen tartó fóliába csomagolva uzsonnaként magunkkal is vihetjük, sőt le is fagyaszthatjuk, hogy bármikor legyen egészséges nassolnivalónk.
Az alaptésztába nem csak csoki kerülhet, gazdagíthatjuk mindenféle maggal, aszalt gyümölccsel, aki még mogyorósabban szereti, darabolt földimogyoróval, de kókuszreszelékkel is nagyon finom, sőt akár az egész tésztát összecsokizhatjuk némi kakaóporral. Érdemes variálni, hiszen olyan villámgyors és pofonegyszerű!

Mogyoróvajas zabkeksz csokidarabokkal
Hozzávalók:
Elkészítés: A zabpelyhet késes robotgépbe tesszük, és finomra őröljük. A banánokat egy keverőtálba tördeljük, villával alaposan összenyomkodjuk, hozzáadjuk a vaníliát és a mogyoróvajat, és alaposan összekeverjük, majd a sütőport az őrölt zabpelyhet éa a darabolt csokit is hozzáadva összedolgozzuk.
A masszából 16-18 golyót formázunk, sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, és 180 fokos sütőbe tolva 10-12 perc alatt megsütjük, majd a sütőből kivéve hagyjuk kihűlni.

Egészséges, egyszerű, előre elkészíthető, így ha épp nincs időnk a reggelivel pepecselni, akkor villámmegoldásnak is szuper a sült zabkása, vagyis omlós zabkeksz, amit az alaprecept kipróbálása után ízlés szerint variálhatunk. Akik nincsenek kibékülve a zabkása állagával, azoknak is ideális megoldás ez a változat, ami gyakorlatilag egy sűrű zabkása kiporciózva és megsütve, és elvihetjük magunkkal szaladós napokon, tejbe vagy tejeskávéba mártogatva is tökéletes, de uzsonnára, tízóraira is megállja a helyét egy kis friss gyümölccsel vagy joghurttal.
A keksz alapja pépesített banán, finomabb szemcséjű zabpehely, kevés sütőpor és mogyoróvaj keveréke, amit

Banános-csokis zabkeksz
Hozzávalók:
Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Közben a banánt egy tálban villával jó krémesre összetörjük, hozzáadjuk a mogyoróvajat, a mézet, a vanília-kivonatot, a fahéjat, a sütőport és a vizet, és simára keverjük. A zabpelyhet és a csokidarabokat is hozzáadjuk, alaposan összedolgozzuk.
Sütőpapírral fedett tepsire fagyiskanállal gombócokat rakosgatunk a masszából, vizes kézzel kicsit ellapogatjuk, majd az előmelegített sütőbe toljuk, és 13-15 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd dobozba téve tároljuk.

Igazi villámdesszert a crumble, csak elő kell készíteni a gyümölcsöket és kézzel kicsit összedolgozni a morzsa alapanyagait, majd egy pitetálba vagy jénaiba rétegezni. A vajas morzsából a vaj elszirágog a gyümölcsbe, és szirupos, sűrű raguvá sül, így ennél egyszerűbb pite nehezen elképzelhető, ráadásul gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel variálható, sőt a morzsa is többféle módon ízesíthető, gazdagítható.
Az egyetlen apró trükk, amire érdemes figyelni ahhoz, hogy igazán finom szaftos és sűrű legyen a gyümölcsös réteg, hogy néhány kanál étkezési keményítővel összeforgatjuk az előkészített gyümölcsöt, mert ez felveszi és megköti a sülő szaftot, és kellemesen besűríti. Most lédús barackkal és cseresznyével készült, ami egy kis vaníliával és friss gyömbérrel párosítva mennyei ízkombinációt alkot, a morzsa nagy része pedig zabpehely, amitől igazán ropogós és nagyon finom kérget kapott a crumble.

Cseresznyés-őszibarackos morzsasüti
Hozzávalók:
A morzsához:
Elkészítés: A cseresznyét kimagozzuk, az őszibarackot vagy nektarint félbevágjuk, a magját kiemeljük, cikkekre vágjuk. Egy tálba tesszük, hozzáreszeljük a meghámozott gyömbért és a citrom héját, hozzáfacsarjuk a levét, meglocsoljuk a mézzel, hozzáadjuk a félbevágott vaníliarúd kikapart héját, és alaposan összeforgatjuk, majd meghintjük az étkezési keményítővel, és ezzel is átkeverjük.
A morzsához a hideg vajat felkockázzuk, hozzáadjuk a barna cukrot, a lisztet és a zabpelyhet, és ujjbeggyel morzsás állagúra dolgozzuk, majd a szeletelt mandulát is hozzáadjuk.
Egy pitetálat vagy jénait kikenünk diónyi vajjal, beleöntjük a gyümölcsös keveréket, nagyjából elegyengetjük, majd a morzsát is rászórjuk, eligazgatjuk.
200 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30-35 percet sütjük, amíg szépen megpirul a teteje és a gyümölcsök sziruposra, lágyra sülnek. A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd melegen vagy langyosan tálaljuk, ízlés szerint vaníliafagyit vagy egészségesebb változatban akár egy kis joghurtot is kínálhatunk mellé.

1. Krumpli
A krumplit az utóbbi időkben az egészségtelen és hizlalós kategóriába soroltuk be, ami igaz is, ha csipsz vagy sült krumpli, vajas-tejszínes krumplipüré formájában fogyasztjuk, de ha salátának vagy sütőben sütve készítjük, akkor egészséges, laktató elemként lehet része a fogásainknak, és 100 g csak 92 kcal energiát tartalmaz, és kevés is elég belőle a jóllakottsághoz.
2. Banán
Könnyen emészthető, rostokban és vitaminokban gazdag, semleges íze miatt minden gyümölccsel párosítható például turmixban, helyettesítheti a tojást és a vajat sütokben, palacsintákban, de önmagában is nagyon jó gyors uzsonnának, és 100 g csak 70 kcal, viszont laktat és eltelít.
3. Zabpehely
Lassan felszívódó, hosszan eltelít, filléres és nagyon kiadós, 100 g 68 kcal, de ugye ez ebből az alapanyagból rengeteg. Tele van rostokkal és B-vitaminokkal, és nem csak zabkása készíthető vele – a zabpehely rengeteg módon készíthető – receptjeinket itt találjátok >>

4. Konzerv főtt bab
Rostokban és ásványi anyagokban gazdag, jótékonyan hat az emésztésre, kimondottan pénztárcabarát, és pikk-pakk varázsolható belőle saláta, egytálétel, szendvicskrém. 100 g 95 kcal energiát tartalmaz, és igazán laktatós, és mindenféle ízvilág és fűszer jól passzol hozzá.
5. Sovány tejföl
Fehérjében gazdag, de zsírszegény, laktat és nem nehéz, 100 g 45 kcal energiát tartalmaz, és salátaöntetnek zöldfűszerekkel, mártogatósnak friss zöldségekhez, de akár smoothie gazdagításához, selymesítéséhez is remek. Könnyű, alakbarát, krémes, mindenhez jól illik, mert kevésbé savas, mit a joghurt vagy a kefir.
6. Alma
Bár sajnos az utóbbi időkben meglehetősen drága lett az alma, mégis az egyik legjobb diétás és laktataó alapanyag. Rostokban és vitaminokban gazdag, önmagában vagy süteményekbe, müzlibe reszelve, salátába szeletelve is tökéletes, ráadásul cukrot is spórolhatunk édességének köszönhetően.
7. Tojás
A tojás az egyik legolcsóbb fehérjeforrás, laktat és tele van éltető energiával, ráadásul pofonegyszerűen elkészíthető rántottának, omlettnek, főtt tojásnak, salátával kiegészítve a legjobb választás, és annyira sokrétűen belekomponálható az egészséges és alakbarát étrendbe!

8. Fehér húsok
Sok értékes fehérje, kevés zsiradék – ez jellemzi a sovány fehér húsokat, mint amilyen a csirkemell, a pulykamell vagy akár a kevésbé kurrens, de nagyon finom nyúlhús. Ha pároljuk, sütőben vagy tepsiben hirtelen sütjük, akkor nagyon egészségesek és telítenek – a bundás, rántott változatok jelentik csak a csapdát!
9. Sovány halak
A fehér húsú, sovány hal kiváló fehérjeforrás, legyen az tengeri vagy édes vízi, tőkehal, pangasius, tilápia, pisztráng mindig jó választás, könnyű, mégis laktat, gyorsan elkészül és nagyon finom – ráadásul ma már egyre több helyen beszerezhető fagyasztva is, így csak elő kell kapni a mélyhűtőből, és felolvasztás nélkül is gyorsan alakbarát fogás varázsolható belőlük a sütőben, serpenyőben.
10. Teljes kiőrlésű tészta
Sokkal tovább érezzük a teljes kiőrlésű tésztákkal jóllakottnak magunkat, mint a hagyományossal, ráadásul kevesebb kalóriát és több rostot tartalmaznak, és ha nem egy durván sajtos, tejszínes szósszal készítjük, akkor úgy laktatnak, hogy nem hizlalnak. Paradicsomos alap, friss zöldek – mégis finom és igazi tésztaélmény!

Se liszt, se zsiradék, se cukor nem kell hozzá, mégis ínycsiklandó kis nassolnivaló készíthető zabpehellyel, almával és egy kis tejjel, de akár növényi tejjel is működik, így vegán és mindenmentes étrendbe is beilleszthető. Pofonegyszerű és egészséges, és Bettina szerint még édesítő sem szükséges hozzá, de aki kimondottan édesszájú, kevés mézzel még ízesítheti.
A villámgyors keksz nagy erénye egyszerűsége mellett, hogy pofonegyszerű, nagyon gyorsan elkészíthető, és nemcsak a készítőjének ízlik, de a férje is imádja. Bettina receptje következik:

Zabpelyhes-almás keksz
Hozzávalók:
Elkészítés: 1 bögre zabpelyhet, 2 kávéskanál fahéjat, 1 dl tejet és meghámozott, kicsumázott és felkockázott almát botmixerrel összeturmixolunk. Lehet hozzáadni mézet is 1 kávéskanállal – úgy picit édesebb lesz, én azt elhagytam.
Sütőpapírral fedett tepsire evőkanálnyi halmokat tesznk a masszából, és 180 fokra előmelegítetett sütőben, felső sütésre állítva 15 percig sütjük, én nézegettem egy villa segítségével, hogy puha maradjon, ne száradjon ki, ne keményedjen meg.
A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, langyosan, hidegen is nagyon finom.
Ha szívesen megosztanátok kedvenc receptjeiteket velünk és másokkal, küldjétek el Facebook-oldalunkra vagy az info@cookta.hu címre!

Nem túl édes, intenzíven csokis és omlós ez a muffin, ami most tojás nélkül, vaj helyett kókuszzsírral, tejtermékek helyett növényi joghurttal és tejjel készült, így vegán étrendbe is beilleszthető, de akinek ez nem szempont, rendes tejjel és joghurttal is készítheti. Az alapja zabpehely és tönkölyliszt, így bátran sorolható az egészségesebb desszertek közé, és bár cukor került bele, ez is ízlés szerint kiváltható más édesítővel.
A muffin bőségesen kakaós tésztájába csokidarabkák és málna is került, mennyei finom, de más gyümölccsel is feldobható – akár eper, meggy, reszelt vagy kandírozott narancshéj is jól passzol hozzá…

Csokis-zabpelyhes muffin málnával
Hozzávalók:
Elkészítés: A zabpelyhet késes robotgépbe tesszük, és finomra, lisztszerűvé őröljük, majd tálba tesszük, hozzáadjuk a tönkölylisztet, a kakaóport, a sütőport és a cukrot, kanállal összekeverjük. A tejet egy másik edényben elkeverjük a lenmaggal, a joghurttal, a folyékony kókuszzsírral és a vanília-kivonattal, majd a kettőt összeöntjük, és simára, krémesre keverjük, végül beleforgatjuk a felaprított étcsokoládét és a málnát, majd elosztjuk 12 papírkapszlival kibélelt vagy kevés kókuszzsírral kikent muffinformában.
175 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 20-25 perc alatt megsütjük, majd a sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni. Reggelire, uzsonnára, piknikre, vendégvárónak is tökéletes, kényeztető és puha, nagyon csokis muffin a végeredmény.

„Az édesburgonyát sokan csak köretként fogyasztják, pedig főétel, desszert, koktél és számos reggeli fogás is különlegesen finom lesz tőle. Aki ezzel indítja a napját, nem csak új ízeket fedezhet fel, hanem az egészségére is figyel, ugyanis az édesburgonyának alacsony a glikémiás terhelése, vagyis nem emeli meg hirtelen a vércukor szintet, tehát nem terheli a szervezetet” – mondja Czanik Balázs, a Capoeira Aerobik megalkotója, aki Kovács András bio édesburgonya termesztővel közös receptkönyvében megannyi lehetőséget mutat a batáta változatos elkészítésére. Ebből most 3 finomságot mutatunk, érdemes kipróbálni!
Édesburgonyás zabkása
Hozzávalók:
Elkészítés: Keverd össze a joghurtot a zabpehellyel. Hámozd meg és kockázd fel az édesburgonyát, és néhány perc alatt párold meg a mikróban. Közben kockázd fel az almát, az édesburgonyával és a joghurtos zabpehellyel borítsd egy müzlis tálkába, hintsd meg fahéjjal, alaposan keverd össze, ízlés szerint édesítheted!
Tápérték: energia: 493kcal, fehérje: 19g, szénhidrát: 70g /melyből cukrok: 26g/, rostok: 11g, zsír: 11g, telített zsírsavak: 5g
Édesburgonyás rántotta
Hozzávalók:
Elkészítés: Ehhez a recepthez mindössze egy serpenyőre lesz szükséged. Takaréklángon óvatosan pirítsd le a bacont, majd szedd ki egy tálba. A kisült zsiradékra dobd rá a lilahagymát, kapasd meg picit, majd add hozzá a meghámozott és felkockázott édesburgonyát, és pirítsd át az egészet. Egy tálban verd fel a tojásokat, reszeld bele a sajtot, keverd össze, és mehet is a szépen megpirult édesburgonyás egyvelegre, süsd meg, végül szórd meg a pirított baconnel.
Tápérték: energia: 770kcal, fehérje: 44g, szénhidrát: 28g /melyből cukrok: 8g/, rostok: 4g, zsír: 53g, telített zsírsavak: 14g
Édesburgonyás kávéturmix
Hozzávalók:
Elkészítés: A hozzávalókat – a kávé kivételével – turmixold össze kevés jéggel. Öntsd ki egy pohárba, és a tetejére borítsd rá a presszókávét, majd tetszés szerint kókuszreszelékkel és chiamaggal díszítsd.
Tápérték: energia: 258kcal, fehérje: 5g, szénhidrát: 47g /melyből cukrok: 30g/, rostok: 3g, zsír: 4g, telített zsírsavak: 2g
A zabpehely nagyon hálás alapanyag, pénztárcabarát, szapora, nagyon változatosan használható édes és sós fogásokhoz is, reggelire pedig kimondottan ideális, mert lassú felszívódású szénhidrátban gazdag, így sokáig eltelít és folyamatosan lát el minket energiával. Most muffinformában sütve készült, banánnal és csokicseppekkel gazdagítva, sütinek is beillik, és készíthető laktóz- és gluténmentes változatban is, cukor nélkül, mint az alábbi receptben.
A banánnak köszönhetően nagyon illatos és puha, zsiradékot és édesítőt is spórolhatunk vele, de fontos, hogy jó érett példányt használjunk, és alaposan összetörjük, egészen simára!

Sült zabkása-muffin
Hozzávalók:
Elkészítés: A száraz és a nedves alapanyagokat külön-külön összekeverjük, vagyis a zabpelyhet, a hüvelyéből kiszedett és mozsárban összetört kardamomot, a sütőport, a csipet sót és a csokicseppet – vagy mazsolát, aszalt áfonyát egy tálban összekeverjük. Egy másik tálban a banánt villával jó krémesre összetörjük, hozzáadjuk a tojást, a mandulavajat vagy a tahinit, simára keverjük, majd felöntjük a tejjel, ezzel is átkeverjük, végül hozzáadjuk a száraz keveréket, és alaposan összeforgatjuk.
A keveréket 10-12 papírkapszlival pélelt muffinformába egyenletesen elosztjuk, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett 25 perc alatt megsütjük.
Ehetjük azon melegében, de langyosan és hidegen is finom, tördelhetjük egy tálka tejbe, meglocsolhatjuk joghurttal, de magában is nagyon finom reggelire, uzsonnára.

A smoothie-t mindenki szereti, de nagyon kevesen készítik rendszeresen, mert macerásnak hiszik. Mindig kell hozzá többféle gyümölcs, ezeket elő is kell készíteni, hiába egészséges és finom, ha macerás a rákészülés. De ez nem feltétlenül igaz, és néhány trükkel tényleg mindig gyorsan összedobható. Nagyon praktikus például, ha fagyasztott gyümölcsöt is használunk hozzá, ami egyszerűen előkapható a mélyhűtőből, valamint 100%-os gyümölcslevet is nyugodtan bevethetünk – így már sokkal könnyebb dolgunk van.
A smoothie-ba a gyümölcsök mellett érdemes még egy kis extra rostot is tenni, ami tartalmasabbá teszi. Ez lehet zabpehely vagy chiamag, de akár fehérjével, például natúr joghurttal is kombinálhatjuk, így is laktatóbb lesz, mégis nagyon egészséges marad.

Smoothie erdei gyümölcsökkel
Hozzávalók 2 személynek: 2 dl narancslé, 2 dl natúr joghurt, 2 dl fagyasztott erdei gyümölcs, 1 banán, 1 teáskanál chiamag, 3 evőkanál zabpehely
Elkészítés: A feldarabolt banánt az összes többi alapanyaggal egy turmixba tesszük, és krémesre mixeljük – az erdei gyümöcsök helyett használhatunk magában málnát, epret, szedret vagy áfonyát is, de akár fagyasztott meggyel is nagyon finom.
Zöld smoothie
Hozzávalók 2 személynek: 4 dl almalé, 1 banán, 2 marék bébi spenót, 2 teáskanál chiamag, 1/2 citrom leve
Elkészítés: A banánt feldaraboljuk, és a turmixba tesszük, hozzáadjuk a citrom levét, a spenótot, a chiamagot és az almalé felét, simára mixeljük, majd a maradék almalével még krémesebbre turmixoljuk.
Trópusi smoothie
Hozzávalók 2 személynek: 2 dl narancslé, 2 dl natúr joghurt, 2 dl fagyasztott trópusi gyümölcskeverék, 1 banán, 2 evőkanál zabpehely, 1 kávéskanál őrölt gyömbér
Elkészítés: Az összes alapanyagot a turmixgépbe tesszük, és krémesre mixeljük, ha túl sűrű lenne, akkor egy kis vízzel vagy narancslével hígíthatjuk.

Egészséges és laktató, illatos és felségesen finom ez a sült zabkása, ami melegen, langyosan, hidegen is kiváló. Az összeállítása pár perc, variálhatjuk bármilyen gyümölccsel, adhatunk hozzá kakaót, ha csokis változatban szeretnénk, gazdagíthatjuk aprított magokkal, hogy egy kis ropogós is legyen benne, minden változatban mennyei.
Most körtével készült, a masszába pedig banán is került, így egész kevés cukor kell csak bele, de ez is kiváltható ízlés szerint más édesítővel, növényi tejjel és kókuszzsírral készítve laktózmentes, gm zabpehellyel gluténmentes étrendbe is beilleszthető.

Sült zabkása körtével
Hozzávalók:
Elkészítés: A száraz alapanyagokat – a zabpelyhet, a sütőport, a chiamagot, a fahéjat, a kókuszreszeléket és a cukrot – egy keverőtálba kimérjük, összekeverjük. A banánt egy turmixgébe tördeljük, hozzáadjuk a tojást és a tejet, és simára összeturmixoljuk, majd a zabpelyhes keverékhez adjuk, összeforgatjuk, és félretesszük addig, amíg a körtét előkészítjük.
A körtéket meghámozzuk, félbevágjuk, kicsumázzuk, majd vékony szeletekre vágjuk. A zsiradékkal kikenünk egy sütőtálat, és beleöntjük a zabpelyhes keverék felét, kirakjuk a szeletelt körte felével, majd befedjük a maradék zabpehellyel, a tetejét kirakjuk a maradék körtével.
180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 35 perc alatt készre sütjük. Melegen, langyosan, hidegen is nagyon finom, reggelinek, süteménynek is ideális.
