Egészséges nassolnivalónak, tea vagy kávé mellé uzsonnának is ideális, sőt, müzli helyett összemorzsolva (növényi) tejjel vagy joghurttal is nagyon jól működik reggelire ez a zabkeksz. Az összeállítása pár perc, a sütése pedig negyed óra. Az alap nagyon jól variálható és nem költséges, laktózmentes és gluténmentes étrendbe is beilleszthető, ha gm zabpehellyel készítjük.

Fontos! Megoszlanak a vélemények arról, hogy a zabliszt vagy a zabpehely beilleszthető-e a gluténmentes étrendbe. Bár a zab maga nem tartalmaz glutént, az aratás, szállítás, feldolgozás és csomagolás során elképzelhető keresztszennyeződés. Kapható kimondottan gluténmentes zabpehely és zabliszt is, itt a forgalmazó garanciát vállal a mentességért, így bátran fogyasztható.

Zabpelyhes keksz
Hozzávalók:
Elkészítés: Az összes alapanyagot egy tálba tesszük, villával összekeverjük. Ha száraz, akkor kevés almalevet vagy vizet adunk hozzá, és 10 percet állni hagyjuk, majd diónyi gombócokat formázunk a masszából, kicsit ellapítjuk a tenyerünk között, és tepsire rakjuk.
160 fokos sütőbe toljuk, és 15 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni. Dobozba téve sokáig friss marad.

Tojás, tejtermék, cukor és liszt nélkül is készülhet isteni csokis süti, méghozzá pofonegyszerűen és egészségesen. Az alapot zabpehely és mogyoró adja, a az édességet méz, az összetartást pedig szezámkrém, amit leggyakrabban hummuszhoz használunk, de salátaöntetbe, desszertbe is használható semleges íze miatt. Könnyen kiváltható vele a zsiradék és a tojás kekszféléknél, és akár házilag is elkészíthető, jóval kiadósabban, mint a bolti változat.

Maga a tészta egy keverőtálban 5 perc alatt összeállítható, 10 perc alatt megsül, isteni finom reggelire egy pohár tejjel, uzsonnára, vendégvárónak vagy a délutáni kávé, tea mellé, sokáig friss marad fémdobozba zárva, és könnyedén magunkkal is vihetjük nass vagy müzliszelet helyett útravalónak.
Mogyorós-csokis zabkeksz
Hozzávalók:
Elkészítés: A tahinit, a mézet és a zabpehely felét egy keverőtálba öntjük, a zabpehely másik felét és a mogyorót egy késes robotgéppel finomra őröljük, majd ezt is hozzáadjuk a szezámmaggal, a kakaóporral és egy csipet sóval, kanállal összekeverjük.
A masszából diónyi gombócokat formázunk, ellapítjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, egymástól távolabb, mert elterülnek.
180 fokos sütőbe toljuk, és 10 perc alatt megsütjük, majd kivéve hagyjuk hűlni, hogy kicsit megkeményedjen.
Jól záródó dobozban sokáig eláll.

Talán túlzónak tűnhet a sok pozitív jelző, de becsszó, hogy mindegyik igaz, és nemcsak testünknek tesz jót, hanem a hangulatunknak is, ha ilyen szépséges reggelivel indul a nap!
Takács Nóra Norie rovata videókkal, szépségápolással >>
Az angolok legendás desszertje a crumble, amit leggyakrabban almával készítenek, a morzsa pedig vaj, cukor és liszt keveréke. Az alapreceptet kicsit megvariálva a liszt helyett zabpehely és őrölt mandula került ebbe a receptbe, amitől illatosabb és ropogósabb lett a sült morzsa, az almát pedig a szezon két kedvence, a nektarin és a málna helyettesíti, nem is akármilyen párost alkotva, valamint egy maréknyi áfonya teszi a színét intenzívvé.

Vegán és laktózmentes módra is készíthetjük ezt a morzsasütit, ha a vaj helyett kókuszzsírral vagy kókuszvajjal dolgozunk, és a cukrot is kiválthatjuk más édesítővel, ha igazán alakbarát desszertre vágyunk. Most csupán egy kis vanília került bele fűszerként, mert a gyümölcsök kellemesen aromásak, de akár egy kis fahéjjal, gyömbérrel, kardamommal is megbolondítható ez a csupa gyümölcs sütemény.
Málnás-barackos morzsasüti
Hozzávalók:
Elkészítés: Kevés vajjal kikenünk egy nagyobb vagy több kisebb piteformát. A barackot megmossuk, kimagozzuk, majd belekockázzuk a tálkákba, ezután rápotyogtatjuk a málnát és az áfonyát, és egyenletesen meghintjük a vaníliás cukorral, finoman összeforgatjuk.
A maradék vajat elmorzsoljuk a cukorral, az őrölt mandulával és a zabpehellyel, majd egyenletesen rászórjuk a morzsát a gyümölcs tetejére.
200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 25–30 perc alatt megsütjük.
Langyosan vagy hidegen tálaljuk, extraként egy-egy gombóc vaníliafagyit adhatunk hozzá…

A zabkása valószínűleg az utóbbi idők egyik legkedveltebb reggelije – egészséges, változatosan készíthető, akár a főzős, akár a hűtőben pihentetős egyéjszakás módszert választjuk. De a sült zabpelyhet azért érdemes kipróbálni, mert ez olyan, mint egy süti. Vagyis nem olyan, hanem az. 🙂

Az alapja zabpehely, tojás és tej, ami lehet magtej vagy más növényi tej is, kell hozzá egy kis sütőpor és édesítő, esetükben méz, egy pici fűszer, és nem árt bele egy kis gyümölcs sem. Ez bármi lehet az almától a szederig, a nektarintól a málnáig, akár fagyasztottat is használhatunk. Itt most banán és eper került bele és a tetejére is, a végén pedig egy kis darabolt dió is, ami kellemesen megpirult a tetején…
Sült zabkása eperrel és banánnal
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a tejet és a mézet, villával felverjük, majd hozzáadjuk a sütőport, a fahéjat, a mazsolát és a zabpelyhet, és alaposan összekeverjük.
A banánt és az epret megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk, a gyümölcsök felét beleforgatjuk a zabpelyhes keverékbe, majd egy vajjal vagy kókuszzsírral kikent kisebb sütőtálba öntjük, elegyengetjük, a tetején elosztjuk a maradék gyümölcsöt.
180 fokos sütőbe toljuk, 15 percig sütjük, majd megszórjuk a darabolt dióval vagy mandulával, és még 5 percre visszatoljuk a sütőbe.
Tálalhatjuk melegen, langyosan és hidegen is, egy pohár tejjel reggelire is ideális, de uzsonnának is tökéletes.

Az egyéjszakás zabkásának az is az előnye, hogy nemcsak a zabpehely puhul krémesre, hanem az ízek is kellően összeérnek. Aki a meleg reggelit kedveli, az mikróban meg is langyosíthatja vagy melegítheti, de hidegen azonnal is kanalazható.

Az egészséges reggelink akkor lesz persze igazán finom, ha felturbózzuk egy kis gyümölccsel, magokkal, fűszerekkel, valójában végtelen a lehetőségek száma, de nem árt néha egy kis inspiráció. A Domestic Geek 5 isteni egyéjszakás zabkásáját már mutattuk nektek, és mivel nagyon szerettétek, jöjjön 5 új mennyei kombináció. A videón jól követhető minden alapanyag és a készítés folyamata is, de alatta megtalálható a részletes leírás.
5 egyéjszakás zabkása-variáció
Az alap
Egy csavaros üvegbe 1/3 bögre zabpelyhet, 1 evőkanál chiamagot (vagy proteinport), 1/4 bögre tejet (vagy magtejet) és 2-3 evőkanál görög joghurtot adunk, ettől finom krémes lesz, de ez kiváltható kókuszkrémmel vagy szójajoghurttal is. Erre jönnek az isteni ízesítések…
Almás-diós zabkása
Az alapra egy kis barna cukor, szárított és felaprított alma, mazsola kerül, a tetejére pedig durvára vágott dió és egy kis fahéj. Klasszikus ízvilág, és aszalt alma helyett friss, felkockázott vagy reszelt almával is készíthető.
Gránátalmás zabkása
A zabos alapot fél teáskanálnyi méz édesíti, ehhez jön egy kis vanília-kivonat, a tetejére pedig friss gránátalmamag, amit némi kókuszreszelék koronáz meg.
Szedres zabkása
Az alapra néhány csepp vanília-kivonat, majd szederdzsem kerül, a tetejére pedig természetesen friss szeder. Hmmm…
Őszibarackos-tejszínes zabkása
A zabos alapot egy kiskanálnyi juharszirup édesíti, de használható hozzá méz is, erre jön a felaprított őszibarack, egy kis tejszín, a tetejére pedig egy leheletnyi őrölt fahéj.
Csokis-cseresznyés zabkása
Az alapra 1 evőkanálnyi cseresznyedzsem vagy meggylekvár kerül, erre egy maréknyi magozott friss cseresznye, a tetejére pedig 1 kanál kakaópor.
Ne felejtsétek el alaposan összerázni, mielőtt a hűtőbe menne!
Melyik a kedvencetek? 😉

Zabpehelyből főzéssel és áztatással is készíthetünk kását, nagyon tápláló és jól variálható reggelit kapunk, amit hidegen és melegen is fogyaszthatunk, ízlés vagy épp hangulatunk szerint. Nincs más dolgunk, mint egy tálkába, bögrébe vagy épp egy befőttesüvegbe szórni a zabpelyhet, hozzáadni egy kis tejet, joghurtot, esetleg chiamagot, és néhány órát állni hagyni. Igazán finom azonban a kiegészítőitől lesz, amit már a készítéskor hozzáadhatunk, és ha mindezt este összeállítjuk, reggel már készen fogad a reggeli, amit akár el is vihetünk magunkkal.

A Domestic Geek 5 olyan szuperfinom változatot készített, amit mindenkinek érdemes kipróbálnia, aki kedveli az édes zabos reggelit, de valószínűleg azok is kedvet kapnak hozzá, akik eddig nem rajongtak ezért az édes reggeliért. A videón megnézhetitek az ínycsiklandozó egyéjszakás zabkásákat, alatta jön a részletes leírás.
Egyéjszakás zabkása-variációk
Az alap
Egy csavaros üvegbe 1/3 bögre zabpelyhet, 1 evőkanál chiamagot (vagy proteinport), 1/4 bögre tejet (vagy magtejet) és 2-3 evőkanál görög joghurtot adunk, ettől finom krémes lesz, de ez kiváltható kókuszkrémmel vagy szójajoghurttal is. Erre jönnek az isteni ízesítések…
Répatortás zabkása
Az alapra egy kis juharszirup, egy kevés őrölt fahéj, egy kis finomra reszelt répa kerül, a tetejére pedig némi dió vagy pekándió. Reggel már csak össze kell keverni!
Áfonyás-citromos zabkása
Az alapra néhány csepp vanília-kivonat, 2-3 teáskanál áfonyalekvár, némi friss áfonya kerül, az egészet pedig frissen reszelt citromhéj koronázza, ami még izgalmasabbá teszi ezt a desszertnek is beillő reggelit.
Csokis-epres zabkása
Az alapra egy kis mézet csorgatunk, meghintjük kakaóporral, felaprított epret halmozunk rá, a tetejére pedig egy kevés étcsokoládét reszelünk. Egy ilyen kombinációval csak jól indulhat a reggel!
Ananászos-kókuszos zabkása
A zabpelyhes alapot meglocsoljuk egy kis mézzel, erre pálcikákra vágott vagy darabolt mandulát szórunk, erre jönnek a friss ananászkockák, a tetejére pedig egy kis kókuszreszelék. Elég jól hangzik!
Banános-diós zabkása
A zabpelyhes alapot meglocsoljuk egy kis juharsziruppal, 1-2 teáskanál mogyoróvajat vagy diókrémet, dióvajat adunk hozzá, majd erre jön a felkarikázott banán és egy kevés dió. Hmmmm…

Vendégvárónak vagy egy salátával önálló fogásnak is nagyon jó, piknikre, kirándulásra is ideális a zöldségfasírt, ami most főtt édesburgonyából készült. Édeskés íze miatt gyerekek is élvezettel kapkodták be az aranyszín golyókat, ráadásul gluténmentes, és tojás sincs benne, csupán egy kis reszelt sajt, zabpehely és chiamag fogja össze. Ez utóbbi kellemesen roppan a fogak alatt, már csak ezért is érdemes beletenni, de enélkül is összeáll a massza.

Fűszerként most egy kis friss kakukkfű került bele, de nagyon jól illik hozzá a petrezselyem vagy a finomra vágott újhagyma is, és akár más zöldséggel is kipróbálható ez az igazán egyszerű finomság. Olaj nélkül, sütőben sült, ráadásul gyorsan meg is van, melegen és hidegen is nagyon finom. Egészséges falatkáknak éppúgy megfelel egy mártogatóssal, mint főzelék, saláta kísérőjeként.
Sajtos zöldségfasírt édesburgonyából
Hozzávalók:
Elkészítés: Az édesburgonyát meghámozzuk, leöblítjük, majd felkozkázzuk, sós, forró vízbe dobjuk, és kb. 10 perc alatt puhára főzzük. Szűrőbe öntjük, hagyjuk lecsöpögni és kicsit hűlni.
A leszűrt édesburgonyát krumplinyomóval áttörjük, hozzáadjuk a reszelt sajtot, a chiamagot, a késes aprítóban kicsit áttört zabpelyhet és az olajat, valamint sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük, kézzel összemancsoljuk.
Egy tepsibe sütőpapírt terítünk, és a zöldséges masszából diónyi gombócokat formázunk, a tepsire rakosgatjuk.
180 fokos sütőbe toljuk, és 15 perc alatt megsütjük. Fűszeres mártogatóssal előételnek és vendégvárónak is remek, de salátával nagyon finom vega vacsora lehet.

A zöldségeket sokaknak nehezen sikerül belecsempészni az étrendbe, pedig sokkal többféle módon variálhatunk velük, mint elsőre gondolnánk. A klasszikus krumplis tócsni mintájára a legtöbb zöldségből készülhet valamilyen lepényke, ha a zöldséget lereszeljük, kis tojással és zabpehellyel, fűszerekkel összedolgozzuk, majd serpenyőben kis talléroknak kisütjük.

Ebbe a nagyon finom cukkinis-sárgarépás tócsniba most a zabpehely mellett mindenféle magok is kerültek, amelyek egyrészt növelik a szárazanyag-tartalmat, vagyis textúrát adnak a „tésztának”, másrészt ropogósabbá, izgalmasabbá – és egészségesebbé – teszik. A lenmag, a napraforgómag és a chiamag is nagyon fontos, a szervezetre jótékony hatással bíró alapanyagok, amelyeket érdemes minél többféle módon fogyasztanunk – például ebben a könnyű vacsorának is tökéletesen beillő fogásban, amit ízlés szerint mártogatósokkal, fokhagymás joghurttal vagy salátával tálalhatunk.
Zabpelyhes zöldségtócsni mindenféle maggal
Hozzávalók:
Elkészítés: A cukkini végeit levágjuk, a répát meghámozzuk, mindkettőt lereszeljük. A zabpelyhet, a lenmagot, a napraforgómagot és a chiamagot egy késes aprítóba tesszük, és 4-5 fordulattal kicsit összetörjük. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, sóval és borssal villával kicsit felverjük, majd hozzáadjuk a reszelt zöldségeket és a magokat, összekeverjük, és 10–15 percet pihentetjük, hogy a magok megszívják magukat.
Ezután kevés zsiradékot forrósítunk egy serpenyőben, és ízlés szerinti méretű lepénykéket sütünk a masszából úgy, hogy az egyik felét kb. 3 percig sütjük, majd átfordítás után még 1–2 percet.
Melegen tálaljuk, salátát vagy mártogatóst is kínálhatunk hozzá.

A muffint azért szeretjük, mert egyszemélyes kis adagokban sül meg, mérete miatt viszonylag gyorsan, ideálisan csomagolható uzsonnára, tízóraira, remekül variálható – és egészségesebben is elkészíthető, mégis nagyon csokis ízélményt tud nyújtani, ha egy kis kakaóval felturbózzuk.

Ebben a receptben a zabpehely és az alma játssza a főszerepet, a zabpehely egy része finomra aprítva, szinte lisztté őrölve kerül bele, de marad benne rágcsálósabb rész is bőven. A tojás, a zsiradék és az édesítő nagy részét reszelt alma váltja ki: ettől illatos, puha, nagyon kellemes lesz a tészta, amit kakaó és némi aprított csonthéjas – dió, mandula, mogyoró – egészít ki.
Aki szereti, nyugodtan keverhet bele egy kis mazsolát, aprított datolyát, fügét, bármilyen aszalt gyümölcsöt – elrontani nem fogja, de az alaprecept is hibátlan!
Kakaós muffin egészségesebben – zabpehellyel, almával
Hozzávalók:
Elkészítés: A zabpelyhet, a zabpehelylisztet, a kakaóport, a sütőport és a sót egy keverőtálba kimérjük, összekeverjük. Hozzáreszeljük az almát. A tojást a joghurttal, a mézzel és az olajjal egy másik tálkában alaposan összekeverjük, majd az aprított dióval (mandulával, mogyoróval) a száraz alapanyagokhoz öntjük, kanállal jól összekeverjük.
12 papírkapszlival bélelt muffinformába elosztjuk a masszát, és 10 percet pihentetjük, amíg a sütőt 200 fokra előmelegítjük, majd a sütőbe tolva 20-25 perc alatt megsütjük.
Langyosan vagy hidegen kínáljuk – reggelire, tízóraira és uzsonnára is ideális egy pohát tejjel, teával.

Az eredeti flapjack alapja zabpehely, vaj, cukor és méz, gyakorlatilag egy zabszeletről – vagy kicsit gazdagítva némi gyümölccsel – sült müzliszeletről van szó. Az alapanyagokat csak össze kell keverni, tepsibe lapogatni és megsütni, szeletelni és hűlni hagyni. Valóságos energiabomba, de mivel a zab lassan felszívódó szénhidrát, ezért tökéletes edzés előtt, uzsonnára, de sietős hétköznapokon reggelinek is egy kis gyümölccsel vagy gyümölcslével.
A flapjacket gazdagíthatjuk bármilyen csonthéjassal, magokkal, aprított aszalt gyümölcsökkel, akár csokicsipsszel is, a datolyától a fügén át, az aszalt baracktól az áfonyáig, a mogyorótól a kókuszreszelékig mindenféle finomság mehet bele, sőt a vajat kiválthatjuk kókuszzsírral, a cukrot alternatív édesítőkkel, rengeteg a lehetőség a zabszelet variálására.

Mi most egy puhább, sütisebb flapjack receptet hoztunk, amibe pépesített érett banán is került, ez édesíti és puhítja is a tésztát, így némi cukrot is megsprórolhatunk. Nagyon egyszerű és gyors finomság, az összeállítása kb. 5 perc, a többi a sütő dolga, ráadásul a kihűlt, felszeletelt sütemény fémdobozban hosszan friss is marad.
Banános flapjack (zabpelyhes süti)
Hozzávalók:
Elkészítés: A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot és a mézet, alaposan elkeverjük, majd levesszük a tűzről.
A banánokat meghámozzuk, és egy tálba tördeljük, villával pépesítjük. Hozzáadjuk a zabpelyhet és az édes olvasztott vajat, a felaprított diót és aszalt gyümölcsöket, alaposan összekeverjük, majd egy sütőpapírral bélelt 25 centis tepsibe öntjük, kézzel vagy kanállal lenyomkodjuk.
180 fokos sütőbe toljuk, és 35–40 percig sütjük. A sütőből kivéve hűlni hagyjuk, majd langyosan vagy hidegen szeleteljük, tálaljuk.

A zabkását általában főzzük: néhány perc alatt megpuhul tejben vagy vízben főzve, még kis ízesítés – cukor méz, fahéj, kakaó, gyümölcs, ki mivel szereti –, és már fogyasztható is. Télen ennél jobb a sült zabkása, nagyon egyszerű, és nem kell állni mellette, míg elkészül. Este bekeverjük a zabpelyhet, reggel ébredés után betesszük a sütőbe, és mire elkészülünk, 20 perc után már kanalazhatjuk is a sütinek beillő egészséges és melengető finom téli reggelit – hozzáadott cukor nélkül.

Bármilyen édes hangulatú fűszerrel gazdagíthatjuk, adhatunk hozzá szezonális gyümölcsöket, de banánnal, almával is nagyon finom, akár együtt sütjük, akár csak a végén, tálaláskor adjuk hozzá. Gyors és egészséges sütiként is megállja a helyét!
Sült zabkása
Hozzávalók személyenként:
Elkészítés: Előző este a banánt meghámozzuk, egy tálkába tördeljük, hozzáadjuk a zabpelyhet és a gabonatejet, összekeverjük, és a hűtőbe tesszük.
Reggel kivesszük a hűtőből, hozzáadunk egy csipet sütőport, átkeverjük, és annyi folyadékot adunk hozzá (tejet vagy gabonatejet), hogy krémes állagú legyen, kis pitetálba öntjük, megszórjuk pár szem fagyasztott málnával – vagy más gyümölccsel –, és 180 fokra melegített sütőben 15-20 percig sütjük.
A sütőből kivéve pár percig pihentetjük – amíg megfőzzük a kávét, teát –, és egy kevés gyümölccsel még gazdagítva, pár szem fagyasztott málnával megszórva tálaljuk-fogyasztjuk.
Más friss vagy fagyasztott gyümölccsel is nagyon finom, de aszalt gyümölcsöket is bevethetünk!
