Puha, szaftos, illatos és gyönyörűséges napsárga ez a sütőtökös süti, finoman fűszeres, önmagában is megállja a helyét, de csokidarabokkal felturbózva egyszerűen abbahagyhatatlan. A benne lévő sült sütőtök omlóssá és lággyá teszi, mesés színt és ízt is ad neki, és segítségével kispórolhatunk egy jó adag cukrot és vajat – vagyis kalóriát – is a tésztából.
A sütőtököt érdemes nagyobb adagban megsütni, és a héjból kikaparva a hűtőben vagy a fagyasztóban tartani, így sokkal egyszerűbb a dolgunk, ha gyorsan csinálnánk valami finomat. Ez a süti a kész, pürésített sült sütőtökkel 10 perc alatt összeállítható, de úgy már nem biztos, hogy feltétlenül nekiállunk, ha külön kell még a tökkel bíbelődni, pedig igazán kár lenne kihagyni, mert tényeg mennei!

Hozzávalók:
Elkészítés: Egy keverőtálban a száraz alapanyagokat – a lisztet, a fahéjat, a gyömbért, a csipet sót, a sütőport és a szódabikarbónát – összekeverjük. Egy másik edényben a lágy vajat, a cukrot és a vaníliás cukrot elektromos robotgéppel jó habosra verjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindig megvárva, míg felveszi a massza, majd a sütőtököt és a joghurtot is hozzákeverjük, legvégül több részletben belekeverjük a száraz keveréket is.
A masszát sütőpapírral bélelt – vagy kivajazott, lisztezett – 23 centis kapcsos tortaformába vagy sütőtálba öntjük, elsimítjuk, a feldarabolt csokit a tetejére szórjuk.
A sütőtökös-csokis sütit 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 30 perc alatt, tűpróbáig sütjük. A sütőből kivéve 10 percet hagyjuk a formában hűlni, majd kivéve, rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni szeletelés és tálalás előtt.

Ha azt mondjuk, hogy már ránézésre is rózsaszín szemüvegen át látjuk ettől a forró italtól az őszi-téli szürke napokat, az egyértelmű, de nemcsak a színe miatt imádnivaló ez a melengető forró ital, hanem az íze is mennyei. A cékla, a kávé és a tej kombója tényleg furának tűnik elsőre, de érdemes neki adni egy esélyt – zseniális!

Az ízesített kávék népszerűségét a legtöbb túlárazott és menő kávés cég alaposan kihasználja, és mindenféle szirupokkal, aromákkal felturbózott italokkal kábítanak, pedig otthon is egyszerűen elkészíthetjük a legtöbbet. Most egy rózsaszín és nagyon finom, kényeztető és melengető, igazi téli italt mutatunk, ami nagyon izgalmas, bár elsőre kicsit furának tűnhet, de érdemes kipróbálni, mert mennyei, ahogy a cékla picit földes íze összesimul a kávéval és a tej selymességével!

Hozzávalók:
Elkészítés: A céklát meghámozzuk, lereszeljük, közben a tejet feltesszük melegedni. A lereszelt céklát hozzáadjuk, és 4-5 percet takarékon gyöngyözve fűzzük, majd leszűrjük, hozzáadjuk a mézet és a vaníliát, elkeverjük, és tejhabosítóval vagy botmixerrel felhabosítjuk, 4 üvegpohárba elosztjuk.
A presszókávét finoman belecsorgatjuk, a tej és a hab szétválik, középre kerül a kávé, mesésen szép és isteni finom is, a cékla egy kis földes, édeskés ízt ad hozzá – isteni és nagyon szépséges, igazi lélekmelengető téli ital!

Aranyló és illatos, jóval alacsonyabb az alkoholtartalma, mint a forralt bornak, így nem ver fejbe, de mégis nagyon finoman átmelegíti az embert a forró almabor, ami 100%-os almalével, ciderrel, fűszerekkel pofonegyszerűen elkészíthetünk házilag, sőt friss almával, citrommal tovább gazdagíthatjuk az aromáit.
Az arányokat és a fűszerezést illetően nincsenek szabályok, szabadon variálható ízlés szerint, arra viszont érdemes ügyelni, hogy a fűszereket az almalével érdemes összefőzni, hogy kellően kioldódjanak az aromái, és a cidert csak a legvégén hozzáadni, hogy ne illanjon el belőle az alkohol. Az alábbi receptnél egy kis víz hozzáadásával készül ez a kényeztető ital, így nem túl édes, de aki édesszájú, nyugodtan ki is hagyhatja belőle…
Hozzávalók 4-6 adaghoz:
Elkészítés: A vizet és almalevet egy lábasba tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, felforraljuk, és takarékra véve 5 percet főzzük, hogy a fűszerek aromái kioldódjanak. Közben az almát félbevágjuk, kicsumázzuk, és a citrommal együtt vékonyan felszeleteljük, a fűszeres almaléhez adjuk, és 1-2 percet gyöngyöztetve főzzük, majd a tűzről levéve hozzáöntjük a cidert.
Azon melegében poharakba merjük, és már fogyaszthatjuk is.

A gesztenye alacsony zsír- és kalóriatartalma, valamint magas szénhidráttartalma miatt ideális összetevője a gluténmentes táplálkozásnak, akár egészben, akár liszt formájában. A gesztenyében megtalálható a legtöbb fontos ásványi anyag, bár kis mennyiségben, vasban és káliumban viszont gazdag. Ami összetételét illeti, 50%-a víz, 45%-a keményítő, 5%-a pedig zsír, pontosabban jótékony növényi olaj, rostokban is igen gazdag.
Nálunk a leggyakrabban édes püré formájában fogyasztjuk, desszertbe téve vagy egyszerűen csak egy jó adag tejszínhabbal elkanalazva, illetve olykor sütve elszemezgetjük, pedig ennél jóval többet tud. Az október vége felé beérő gesztenyék hosszan eltarthatóak, így februárig érdemes kihasználni őket minél több formában. Bármilyen friss salátát feldobhatunk, ha megszórjuk egy kevés aprított sült vagy főtt gesztenyével, összepárolhatjuk káposztával, édesburgonyával, sütőtökkel, sőt gombával, húsfélékkel is nagyon finom, de pürésítve tölteléket is készíthetünk, gazdagíthatunk vele.

Ha nyersen vásároljunk, akkor minél gömbölydedebb és fényes héjú példányokat válasszunk, a puha, fénytelen vagy sérült héjú gesztenyét ne vegyük meg. Ha a méretükhöz viszonyítva túl könnyűnek tünnek, akkor már száraz, kemény, kevéssé élvezhető és nagyon bajlódós lesz a feldolgozásuk.
Ma már kapható főtt, hámozott, natúr gesztenye is vákuumos csomagolásban, illetve pürésítve édes és natúr változat is, a mélyhűtőpultban, ezeket is választhatjuk, de otthon is viszonylag egyszerűen előkészíthető, főleg a mikrós megoldással.
A gesztenyét hagyományosan süthetjük és főzhetjük is, de a legegyszerűbb és a leggyorsabb a mikrós megoldás.

A narancslekvárról az a hír járja, hogy pepecselős a készítése, hosszan kell áztatni, főzni, pihentetni… Tény, hogy rengeteg főzési metódus létezik – héjjal, héj nélkül, filézve, többször főzve -, de a jó hír, hogy igenis van gyors változat is. A narancslekvár esetén kulcsfontosságú, hogy a gyümölcs keserűségét megszelídítsük, a savanykás, édes és kesernyés ízeket összhangba hozzuk.

A hámozás, filézés, áztatás helyett bevethetjük a forrázós trükköt: a vékonyan felszeletelt narancs– és citromgerezdeket a csak héjból álló végeket megszabadítjuk, majd leforrázzunk, felforraljuk és leszűrjük, az első keserű vizet eldobjuk, és annyit csalunk, hogy víz és narancslé keverékével öntjük fel, így igazán aromás és éppen csak kellemesen kesernyés isteni lekvárt kapunk. A cukor mennyisége elsőre soknak tűnhet, de ez sűríti be, teszi kellemesen szirupossá az intenzív ízű dzsemünket.
Hozzávalók:
Elkészítés: A gyümölcsöket meleg vízben nagyon alaposan megmossuk, majd leszárítjuk. Hosszában négybe vágjuk, a végeket levágjuk, a magokat eltávolítjuk, majd héjastul vékonyan felszeleteljük. Felöntjük 1 liter zubogó forró vízzel, tűzre tesszük, felforraljuk, majd 2-3 perc múlva leszűrjük, így a keserűségtől megszabadítjuk a citrusokat.
A gyümölcsöt felöntjük a narancslével és a vízzel, hozzáadjuk a cukrot, a kardamomot és a négybe vágott gyömbért, és visszatesszük a tűzre. Felforraljuk, és addig kevergetjük, míg a cukor felolvad, majd takarékra vesszük, és 30 perc alatt sűrűsödésig főzzük.
A fűszereket kidobjuk belőle, a dzsemet üvegekbe tesszük, hagyjuk kihűlni, majd a hűtőben tároljuk, ha nagyobb adagot készítünk, akkor a befőttesüvegek lezárása után fejreállítjuk, és így hagyjuk kihűlni.

Ha ősz, akkor sütőtök: imádjuk levesbe álmodva, muffinba sütve, zabkásába keverve, de legfőképpen egy kiadós, mennyeien édes piteként. Egyébként nem csoda, hogy a méretes zöldség ilyen sikeres karriert futott be, hiszen csak úgy hemzseg a jótékony hatásoktól: dúskál a vitaminokban, megszépíti a bőrt, tisztítja a beleket, sőt, alacsony kalóriatartalma révén fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják – magában megsütve tökéletes kis vacsorát alkot, ráadásul az édesség utáni vágy is leküzdhető vele.
A most következő pitét ugyan diétásnak nem mondanánk, ennek ellenére vétek lenne bárkinek is kihagyni ezt a kellemesen édes, erősen fűszeres és nagyon-nagyon krémes töltelékű finomságot. Reggelire, uzsonnára egy forró csésze teával maga a tökély! Sokan annyira rajonganak érte, hogy nemcsak halloweenkor, de még karácsonykor is ezt sütik. Ha nem tudunk minden fűszert beszerezni hozzá, használhatunk mézeskalács-fűszerkeveréket is, de érdemes egy picit utánajárni, ha igazán finom tölteléket szeretnénk készíteni.

Forrás: iStock
Hozzávalók:
A tésztához:
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és a kockákra vágott sütőtököt fél óra alatt készre sütjük. Ezután hagyjuk egy picit hűlni, majd pépesre turmixoljuk.
A cukrot, a tojásokat, a fűszereket és a reszelt citrom héját összekeverjük. Hozzáöntjük a tejszínt és a pürésített sütőtököt, majd jól elkeverjük az egészet.
Elkészítjük a pitetésztát: a lisztet, a vajat, a tojást, a sót és a cukrot összegyúrjuk. Ha nem áll eléggé össze, egy kevés vizet adunk hozzá. Ha kész, kinyújtjuk, majd kilisztezett és kivajazott piteformába tesszük.
Ráöntjük a sütőtökös masszát, és 220 fokon 15 percig sütjük. Ezután lejjebb vesszük a hőfokot kb. 180 fokra, és 30 perc alatt készre sütjük. Ha megvagyunk vele, kb. két órát hagyjuk hűlni, ezután pedig tejszínhabbal tálaljuk.

Forrás: iStock
Egy melengető, illatos, fűszeres ital igazi kényeztetés a hűvösebb napokon, ehhez pedig tökéletes az őszi hangulatú fűszerekkel és sütőtökkel megbolondított tejes ital. De míg a kávézólánc népszerű itala 380 kcal energiát tartalmaz saját bevallásuk szerint, természetes alapanyagot viszont alig, addig az otthoni változatot akár 50 kcal alatt is elkészíthetjük, ha elhagyjuk róla a habot. Jól felhabosított tejhabbal még finomabb is…

Az alábbi változat növényi tejjel és sztíviával készül, kávéval és fűszerekkel, és persze a sütőtök sem maradhat el belőle, pontosabban a sütőtökpüré. Amerikában nagy hagyománya a konzervben kapható változatnak, de házilag is nagyon egyszerűen elkészíthető – erről ITT írtunk korábban, és bár igaz, hogy ehhez a finom italhoz csak kevés kell belőle, amihez feleslegesnek tűnhet egy egész vagy akár egy fél sütőtökkel bajlódni, egyrészt rengeteg ételhez használható még, illetve ha szeretjük ezt az italt, le is fagyaszthatjuk a pépesített sült sütőtököt. Ehhez nincs más dolgunk, mint jó evőkanálnyi adagokat kupacolni belőle egy sütőpapírral fedett tálcára, majd a fagyasztóba tenni, és ha megfagytak, átrakni őket egy zacskóba vagy dobozba, hogy kevesebb helyett foglaljanak a mélyhűtőben – innentől kezdve pedig bármikor készíthetjük a házi és egészséges, alakbarát sütőtökös tejeskávénkat!
Hozzávalók 1 adaghoz:
Elkészítés: A tejet egy forralóba öntjük, hozzáadjuk a fűszereket, a sztíviát és a sütőtökpürét, és kézi habverővel alaposan elkeverjük, majd felforraljuk. Kevergetve 2-3 percig főzzük takarékon, majd a kávét is hozzáadjuk, és habosítóval vagy egyszerűen egy botmixerrel jól kihabosítjuk.
Bögrébe öntjük, és ha picit hűlt, már élvezhetjük is a melengető, illatos italunkat.

A töltelékhez most zabpelyhet és magokat használtam, mézet és egy kis fűszert, ezek az alapok, és szabadon variálható. Készítsétek el mindenképpen, mert desszertnek, uzsonnára, a maradék pedig akár reggelinek is tökéletes!
További töltött almákat itt találtok >>
Takács Nóra Norie rovata videókkal, szépségápolással pedig itt >>

Könnyű vacsorának egy saláta mellé, de előételnek vagy húsok köretének is remek, izgalmas ízvilágú és nagyon egyszerű finomság a gorgonzolával és aprított dióval sült körte. A gorgonzola helyett használhatunk rokfortot vagy márványsajtot is, mindegyik karakteres kéksajthoz nagyon jól illik az édes-krémes körte, amit az illatosra pirult dió roppanósságával tökéletesen kiegészít.

A tökéletes triumvirátust érdemes még egy kis frissen őrölt borssal is megszórni, valamint némi kakukkfűvel és fehérborral fokozni az ízorgiát, és sütőben – amit most már jól is esik esténként begyújtani – egyszerűen csak összesütni. Mesés!
Hozzávalók:
Elkészítés: A körtéket félbevágjuk, magházukat egy éles késsel kivágjuk, a körtecsónakokat tepsibe vagy sütőtálba tesszük. Frissen őrölt borssal és a kakukkfű lecsipkedett leveleivel megszórjuk, elosztjuk bennük a sajtot, megszórjuk a durvára vágott dióval, a fehérbort aláöntjük, alufóliával lefedjük.
180 fokos sütőbe toljuk, 20 percig sütjük, majd a fóliát levéve 5–10 percig egy kicsi megpirítjuk.
Melegen tálaljuk, ízlés szerint egy kis mézzel megcsorgatva.

Az édeskés húsú batáta a burgonyának csak névrokona, és bár nemcsak a nevében édes, hanem ténylegesen is, cukorbetegeknek és diétázóknak kimondottan javasolják, mert alacsony a glikémiás indexe, szabályozza a vércukorszintet, és rengeteg rostot tartalmaz.
Rengeteg módon készíthető, gyakorlatilag mindent készíthetünk vele, amit egyébként krumpliból vagy sütőtökből sütnénk vagy főznénk, mert állagra és ízre a kettő között található, de isteni krémlevesnek, pürének, salátába, sőt még csokikrém is lehet belőle, nem is beszélve az olyan egyszerű és alakbarát, melengető és tartalmas fogásokról, mint az alábbi töltött változat.

Hozzávalók:
Elkészítés: Az édesburgonyákat alaposan megmossuk, majd tepsire vagy sütőtálra tesszük, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett 40-45 perc alatt puhára sütjük.
Közben a töltelékhez az újhagymát megtisztítjuk, a zöld részét félretesszük, a fehér részét pedig vékonyan felkarikázzuk. A fokhagymát meghámozzuk, a paradicsomot felkockázzuk.
Egy serpenyőben evőkanálnyi olívaolajon megfuttatjuk az újhagymát, hozzáadjuk a darált húst és a fokhagymát, fehéredésig kevergetve pároljuk, majd hozzáadjuk a mustárt, a kakukkfüvet, sót és borsot, átkeverjük, majd a fehérborral felöntjük, és fedő alatt takarékon 10 percet pároljuk.
A puhára sült édesburgonyákat kivesszük, hosszában egy éles késsel bevágjuk, és a két végét óvatosan megfogva kissé összenyomjuk, így egy csónakot képezve. Kiskanállal egy kissé fellazítjuk a húsát, és helyet készítünk a ragunak, amit belekanalazunk a batátákba, és még 5 percre visszatoljuk a sütőbe.
A sütőből kivéve megszórjuk a félretett és finomra vágott újhagymával, ízlés szerint tejföllel, reszelt sajttal tálaljuk, salátát kínálhatunk mellé.

A sütőtök hamar megsül, ha apróbb kockákra vágjuk. Igaz, nem egyszerű a felvágása, de ha először szeletekre vágjuk, majd azt kockázzuk, nem is olyan nagy kihívás. Édeskés ízét jól ellensúlyozhatjuk egy kis sós sajttal. Mi most fetát használtunk hozzá, de bátran készíthető juhtúróval, gorgonzolával vagy egy kis kecskesajttal, parmezánnal. A fűszere most kakukkfű volt, de nagyon jól illik hozzá a rozmaring, a szerecsendió is.
A krémesre sült édes-sós sajtos sütőtök izgalmasabbá tehető, ha egy kis tökmaggal is meghintjük a sütés vége felé: illatosra pirul, és nagyon kellemesen roppan a fogunk alatt, de ennek hiányában egy kis szezámmag vagy napraforgómag is kerülhet pluszként a tetejére.
Hozzávalók:
Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, és kockacukor méretűre felkockázzuk, az újhagymát felkarikázzuk. Sütőtálba öntjük, sózzuk, borsozzuk, meghintjük kakukkfűvel, és alaposan összeforgatjuk, majd egyenletesen meglocsoljuk a tejszínnel, és 190 fokos sütőbe toljuk, 20 perc alatt puhára sütjük.
Közben a feta sajtot felkockázzuk, és a tökmaggal együtt a sütőtökre szórjuk, és még 8-10 percet sütjük.
Köretként sült hús, hal mellé, de akár salátával önmagában tálaljuk.

A téli és a kora tavaszi időszakban viszonylag kevés friss zöldség, valódi vitaminforrás áll rendelkezésre, főleg akkor, ha a helyi alapanyagokat részesítjük előnyben. A sütőtök egyike lehet az egészséges téli alapanyagainknak, nemcsak sütve és főve, de akár nyersen is fogyaszthatjuk, ha érettebb, édesebb példányt sikerül vásárolnunk.
Mindig feszes és fényesebb, ép héjú sütőtököt válasszunk, minél sárgábbat. Ha kockázva vagy felvágva vesszük, ellenőrizzük, hogy a fólia alatt nincs-e puhább, nyálkásabb rész – ez hamar romlásnak indulhat, nem érdemes ezt választani. Az egészben vásárolt tök hetekig eltartható hűvös helyen. A hosszúkás, körte formájú kanadai sütőtök általában sokkal édesebb, és könnyebben is kezelhető, mint a hagyományos hatalmas, gömbölyű sütőtök.

Ez a legmacerásabb dolog a sütőtökkel kapcsolatban. Mivel feszes és kemény a húsa, vastag a héja, így nehéz a feldarabolása, de azért nem ördöngösség. Érdemes a kanadai tökkel kezdeni, ez kisebb és könnyebben vágható, hámozható. A félbevágott tök magjait egy kanállal érdemes kikaparni, a hámozáshoz pedig egyszerűen zöldséghámozót használjunk: praktikusabb ebben az esetben, mint a kés, és kevésbé balesetveszélyes.
Sokan esküsznek arra, hogy a sütőtököt érdemes mindig megsütni, még akkor is, ha levest főzünk majd belőle, mert a sütőtök természetes cukortartalma a sülés során karamellizálódik, így nagyon finom, igazán édes alapanyaggal dolgozhatunk tovább. Ugyanakkor tény az is, hogy a sütés elég hosszadalmas és sok energiát használunk el hozzá, míg főzve 10-15 perc alatt megpuhul, pl. leveshez. Talán az a tökéletes megoldás, hogy amikor amúgy is sütnénk egy tepsi süteményt vagy valamilyen főételt, egy külön tepsin betolunk mellé egy nagy adag sütőtököt.
Kedvenceink:

Gyakorlatilag bármilyen fűszerrel jól harmonizál, de legjobb barátai a szerecsendió, a kardamom, a kakukkfű, a curry, kókusztejjel és kókusszal is fantasztikus, de a narancs, a fahéj, a csillagánizs, a vanília és szegfűszeg is jól illik hozzá. Mindenképpen érdemes kipróbálni tökmagolajjal is, de ezt már csak tálaláskor kínáljuk a sütőtökös sós fogás mellé.
Narancssárga színe árulkodik arról, hogy – a sárgarépához hasonlóan – bővelkedik béta-karotinban, ami a szervezetünkbe jutva A-vitaminná alakul át. Magas a C- és E-vitamin-tartalma, valamint kiemelkedő vastartalma miatt nőknek különösen ajánlott. A sütőtök nagyon könnyen emészthető alapanyag, ezért adják kisbabáknak is a hozzátáplálás idején, és jótékonyan hat az emésztésre, tisztít is magas rosttartalmának köszönhetően. 100 g sütőtök energiatartalma kb. 80 kcal.
Tudtad?
A paprikához, a paradicsomhoz és a burgonyához hasonlóan a sütőtök is Amerikából származik, egészen pontosan Közép- és Dél-Amerikából, ahol az indiánok egyik kedvelt étele volt. Hamar elterjedt Európában, mivel igénytelen, viszont szapora és tartalmas táplálék.
