Írd be, mit keresel:

A piacon még kapható, ráadásul jó árban a húsos és aromás szabadföldi paprika, de már nem sokáig élvezhetjük, kifutóban van a szezonja, ezért érdemes belőle eltenni télire, intenzív ízét üvegbe zárni. Elképesztően egyszerű, csak egy késes robotgép vagy daráló kell hozzá, paprika és némi só, és pár perc alatt meg is vagyunk.

A paprikakrém nagy előnye, hogy nem kell hozzá tartósító, mert a só tökéletesen konzerválja, megőrzi színét és aromáit is – igaz, a főzés során mindig tartsuk fejben, hogy óvatosan sózzunk a paprikakrém használata mellett.

Mire használható?

Pörkölthöz, paprikás fogásokhoz, gulyáshoz, csilis babba, de tehetjük más levesekbe, ragukba is, akár körözöttbe – gyakorlatilag bármibe, amibe egyébként egy kis paprikát vagy lecsóalapot tennénk. Arról nem is beszélve, hogy egyedi címkével akár ajándékba is adhatjuk a házi paprikakrémet.

Milyen paprikával a legjobb?

Bármilyen paprikával készíthető, de a jellegzetes paprikás szín, a piros miatt a legjobb hozzá a kápia, a pritamin-, a húsos paradicsompaprika. Ha jót szeretnénk magunknak, termelői piacon szerezzük be, mert ezek jóval ízletesebbek, mint a boltban kaphatók – legalábbis általában. Ízlés szerint tehetünk bele pár szem csípőset is, cseresznyepaprikát például, de a legjobb, ha készítünk erős és édes változatot is, de érdemes kipróbálni egy kis fokhagymával is.

Paprikakrém

Hozzávalók:

  • 3 kg húsos kápia, pritamin- vagy paradicsompaprika
  • 45 dkg só
  • csípős paprika – opcionális, ízlés szerint
  • fokhagyma – opcionális, ízlés szerint

Elkészítés: A paprikákat megmossuk, leszárítjuk, majd kicsumázzuk, lehetőség szerint a magjaitól is megszabadítjuk, feldaraboljuk, és késes robotgépben adagonként megdaráljuk. Lemérjük, hozzáadunk kilónként 15 dkg sót, elkeverjük, és 1-2 órát állni hagyjuk, hogy a só feloldódjon.

Ezután kisebb méretű csavaros vagy kapcsos, alaposan kimosott és leszárított üvegekbe rakjuk, lezárjuk, és mehetnek is a kamrapolcra felhasználásig.

Tipp: ízlés szerint kevés vagy sok csípős paprikát is darálhatunk bele, néhány gerezd fokhagymával is gazdagíthatjuk.

Tele van vitaminnal, édes és telt íze nagyon finom, fillérekért beszerezhető cékla a zöldségesnél vagy a közeli hiperben, és nemcsak a szokásos cukros-ecetes salátának, de sokféle módon. Most egy olyan krémleves készült belőle, ami ízlés és igény szerint vegán, vegetáriánus vagy húsos verzióban is készíthető.

Már ránézésre is tüzes és meleg, ugyanakkor nyáridéző és friss, a főtt céklához paradicsom és egy kis feta társul, a kombináció elsőre furcsa, de az ízek nagyon jól összesimulnak ebben a fantasztikusan finom és egyszerű, kiadós receptben.

Céklakrémleves paradicsomosan

Hozzávalók:

  • 4 közepes főtt cékla
  • 1 fej hagyma
  • 1 konzerv hámozott paradicsom (400 g)
  • 2 zöldségleveskocka
  • 1 citrom leve
  • diónyi gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 2 evőkanál vaj, kókuszzsír vagy 3 evőkanál olaj

Valamint:

  • feta, pirított kenyérkocka vagy akár bacon chips a tálaláshoz

Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. A főtt céklát – ha héjas, meghámozzuk -, felkockázzuk.

A vajat egy lábasban megolvasztjuk, megfonnyasztjuk rajta a hagymát, hozzáadjuk a lereszelt gyömbért és a római köményt, átkeverjük, majd mehet bele a cékla és a paradicsom, hozzámorzsoljuk a leveskockát, felöntjük 1,5 liter vízzel, és forrástól számítva 15 percet takarékon főzzük, majd botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a citromlevet és a cukrot, megkóstoljuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Ha szeretnénk, kevés tejszínnel, mascarponéval vagy kókuszkrémmel krémesíthetjük, ízlés szerint fetával, pirított kenyérkockával vagy ropogós baconnel megszórva tálaljuk.

Az édeskés húsú batáta a burgonyának csak névrokona, és bár nemcsak a nevében édes, hanem ténylegesen is, cukorbetegeknek és diétázóknak kimondottan javasolják, mert alacsony a glikémiás indexe, szabályozza a vércukorszintet, és rengeteg rostot tartalmaz.

Rengeteg módon készíthető, gyakorlatilag mindent készíthetünk vele, amit egyébként krumpliból vagy sütőtökből sütnénk vagy főznénk, mert állagra és ízre a kettő között található, de isteni krémlevesnek, pürének, salátába, sőt még csokikrém is lehet belőle, nem is beszélve az olyan egyszerű és alakbarát, melengető és tartalmas fogásokról, mint az alábbi töltött változat.

Szaftos húsraguval töltött édesburgonya

Hozzávalók:

  • 4 közepes édesburgonya
  • 25 dkg darált hús
  • 4 szál újhagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 paradicsom
  • 1 dl fehérbor
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: Az édesburgonyákat alaposan megmossuk, majd tepsire vagy sütőtálra tesszük, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett 40-45 perc alatt puhára sütjük.

Közben a töltelékhez az újhagymát megtisztítjuk, a zöld részét félretesszük, a fehér részét pedig vékonyan felkarikázzuk. A fokhagymát meghámozzuk, a paradicsomot felkockázzuk.

Egy serpenyőben evőkanálnyi olívaolajon megfuttatjuk az újhagymát, hozzáadjuk a darált húst és a fokhagymát, fehéredésig kevergetve pároljuk, majd hozzáadjuk a mustárt, a kakukkfüvet, sót és borsot, átkeverjük, majd a fehérborral felöntjük, és fedő alatt takarékon 10 percet pároljuk.

A puhára sült édesburgonyákat kivesszük, hosszában egy éles késsel bevágjuk, és a két végét óvatosan megfogva kissé összenyomjuk, így egy csónakot képezve. Kiskanállal egy kissé fellazítjuk a húsát, és helyet készítünk a ragunak, amit belekanalazunk a batátákba, és még 5 percre visszatoljuk a sütőbe.

A sütőből kivéve megszórjuk a félretett és finomra vágott újhagymával, ízlés szerint tejföllel, reszelt sajttal tálaljuk, salátát kínálhatunk mellé.

A sütőtök hamar megsül, ha apróbb kockákra vágjuk. Igaz, nem egyszerű a felvágása, de ha először szeletekre vágjuk, majd azt kockázzuk, nem is olyan nagy kihívás. Édeskés ízét jól ellensúlyozhatjuk egy kis sós sajttal. Mi most fetát használtunk hozzá, de bátran készíthető juhtúróval, gorgonzolával vagy egy kis kecskesajttal, parmezánnal. A fűszere most kakukkfű volt, de nagyon jól illik hozzá a rozmaring, a szerecsendió is.

A krémesre sült édes-sós sajtos sütőtök izgalmasabbá tehető, ha egy kis tökmaggal is meghintjük a sütés vége felé: illatosra pirul, és nagyon kellemesen roppan a fogunk alatt, de ennek hiányában egy kis szezámmag vagy napraforgómag is kerülhet pluszként a tetejére.

Tepsis sütőtök fetával és tökmaggal

Hozzávalók:

  • 50 dkg sütőtök
  • 2 szál újhagyma
  • 15 dkg feta sajt
  • 2 dl tejszín
  • 1 teáskanál szárított kakukkfű
  • 1 marék hántolt tökmag
  • só, bors

Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, és kockacukor méretűre felkockázzuk, az újhagymát felkarikázzuk. Sütőtálba öntjük, sózzuk, borsozzuk, meghintjük kakukkfűvel, és alaposan összeforgatjuk, majd egyenletesen meglocsoljuk a tejszínnel, és 190 fokos sütőbe toljuk, 20 perc alatt puhára sütjük.

Közben a feta sajtot felkockázzuk, és a tökmaggal együtt a sütőtökre szórjuk, és még 8-10 percet sütjük.

Köretként sült hús, hal mellé, de akár salátával önmagában tálaljuk.

Persze nem azt mondjuk, hogy nagymamáinkhoz hasonlóan mindent mi készítsünk a cérnametélttől a tarhonyán át a metéltig, ennyire azért nem kell túltolni a tésztagyár-projektet, de ha egy igazán finom mediterrán hangulatú fogásra vágyunk, amelyikben a tészta a főszereplő, akkor érdemes egy nyugisabb napon magunknak frissen elkészíteni. Ráadásul a technika segítségével ma már sokkal egyszerűbb és gyorsabb a munkamenet, hála a konyhai robotgépnek, és mindennel együtt szűk órácska alatt meg is vagyunk, még az olyan bonyolultabb változatokkal is, mint a ravioli.

Mivel már nagyon vágyunk a friss ízekre, a napfényre és a zöldre, így most egy spenótos-ricottás receptet hoztunk sok zöldfűszerrel felturbózva, házi pestóval és zsenge zöldborsóval megbolondítva. Egy tányérnyi tavasz, ami nemcsak finom, de ha kettesben vagy társaságban készítjük, jó móka és közös kaland is lehet egy kuckózós napon.

Zöldfűszeres-ricottás ravioli

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg rétesliszt
  • 4 tojássárga
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 5 cl hideg víz
  • + 1 tojás a tészta ragasztásához

A töltelékhez:

  • 15 dkg ricotta
  • 2 nagy marék spenót
  • 1/2 csokor bazsalikom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • A tálaláshoz:
  • 20 dkg zöldborsó
  • 5 dkg vaj

A pestóhoz:

  • 1/2 csokor bazsalikom
  • 1/2 csokor petrezselyem
  • 1/2 csokor kapor
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 5 dkg mandula
  • 5 cl olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A tésztához a víz kivételével minden alapanyagot egy keverőtálba teszünk, és konyhai robotgép dagasztókarjával elkezdjük összedolgozni a tésztát. Ha már morzsás, több részletben hozzáadjuk a vizet, és 8-10 percet dolgoztatjuk a tésztát, majd a keverőtálból kivéve még kézzel egy kicsit átdolgozzuk, frissen tartó fóliába csomagoljuk, és hűtőben 30 percet pihentetjük.

Közben a töltelékhez a spenótot és a bazsalikomot késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és az olívaolajat, finomra összemixeljük, majd a ricottát is hozzáadjuk, és ezzel is összedolgozzuk.

A pesto készítésekor 3-4 szem mandulát és néhány levél zöldfűszert félreteszünk, majd a többi alapanyagot késes robotgépben krémesre mixeljük, félretesszük.

A pihentetett tésztát enyhén lisztezett munkafelületen kicsit átgyúrjuk, 2 egyforma darabba vágjuk, és egyesével jó vékony, egyforma téglalappá nyújtjuk. Teáskanálnyi tölteléket teszünk az egyik tésztára egymástól 4-5 centi távolságra, majd felvert tojással lekenjük a közöket, ráterítjük a másik tésztalapot, és ujjbeggyel finoman lenyomkodjuk a töltelékek között, majd derelyevágóval felvágjuk a töltött tésztalapokat.

Egy fazékban bő vizet forralunk, közben egy serpenyőben a felolvasztjuk a vajat, és a fagyasztott borsót pár perc alatt megfuttatjuk rajta. Ha forr a víz, a raviolikat beletesszük, és újraforrástól számítva 2-3 perc alatt megfőzzük, majd leszűrjük.

A tésztát tányérokra halmozzuk, elosztjuk rajtuk a vajas zöldborsót, rákanalazzuk a friss pestót, és meghintjük a félretett és felaprított mandulával és zöldfűszerekkel, esetleg egy kis extra parmezánnal.

A téli és a kora tavaszi időszakban viszonylag kevés friss zöldség, valódi vitaminforrás áll rendelkezésre, főleg akkor, ha a helyi alapanyagokat részesítjük előnyben. A sütőtök egyike lehet az egészséges téli alapanyagainknak, nemcsak sütve és főve, de akár nyersen is fogyaszthatjuk, ha érettebb, édesebb példányt sikerül vásárolnunk.

Milyet vásároljunk?

Mindig feszes és fényesebb, ép héjú sütőtököt válasszunk, minél sárgábbat. Ha kockázva vagy felvágva vesszük, ellenőrizzük, hogy a fólia alatt nincs-e puhább, nyálkásabb rész – ez hamar romlásnak indulhat, nem érdemes ezt választani. Az egészben vásárolt tök hetekig eltartható hűvös helyen. A hosszúkás, körte formájú kanadai sütőtök általában sokkal édesebb, és könnyebben is kezelhető, mint a hagyományos hatalmas, gömbölyű sütőtök.

A sütőtök előkészítése

Ez a legmacerásabb dolog a sütőtökkel kapcsolatban. Mivel feszes és kemény a húsa, vastag a héja, így nehéz a feldarabolása, de azért nem ördöngösség. Érdemes a kanadai tökkel kezdeni, ez kisebb és könnyebben vágható, hámozható. A félbevágott tök magjait egy kanállal érdemes kikaparni, a hámozáshoz pedig egyszerűen zöldséghámozót használjunk: praktikusabb ebben az esetben, mint a kés, és kevésbé balesetveszélyes.

Sütőtök sütve-főzve

Sokan esküsznek arra, hogy a sütőtököt érdemes mindig megsütni, még akkor is, ha levest főzünk majd belőle, mert a sütőtök természetes cukortartalma a sülés során karamellizálódik, így nagyon finom, igazán édes alapanyaggal dolgozhatunk tovább. Ugyanakkor tény az is, hogy a sütés elég hosszadalmas és sok energiát használunk el hozzá, míg főzve 10-15 perc alatt megpuhul, pl. leveshez. Talán az a tökéletes megoldás, hogy amikor amúgy is sütnénk egy tepsi süteményt vagy valamilyen főételt, egy külön tepsin betolunk mellé egy nagy adag sütőtököt.

Receptek sütőtökkel >>

Kedvenceink:

Sütőtökös tócsni >>

Sütőtökös gofri >>

Sütőtökös turmix >>

Sütőtökös zabkása >>

Sütőtökös hummusz >>

Milyen fűszerek illenek a sütőtökhöz?

Gyakorlatilag bármilyen fűszerrel jól harmonizál, de legjobb barátai a szerecsendió, a kardamom, a kakukkfű, a curry, kókusztejjel és kókusszal is fantasztikus, de a narancs, a fahéj, a csillagánizs, a vanília és szegfűszeg is jól illik hozzá. Mindenképpen érdemes kipróbálni tökmagolajjal is, de ezt már csak tálaláskor kínáljuk a sütőtökös sós fogás mellé.

Egészséges sütőtök

Narancssárga színe árulkodik arról, hogy – a sárgarépához hasonlóan – bővelkedik béta-karotinban, ami a szervezetünkbe jutva A-vitaminná alakul át. Magas a C- és E-vitamin-tartalma, valamint kiemelkedő vastartalma miatt nőknek különösen ajánlott. A sütőtök nagyon könnyen emészthető alapanyag, ezért adják kisbabáknak is a hozzátáplálás idején, és jótékonyan hat az emésztésre, tisztít is magas rosttartalmának köszönhetően. 100 g sütőtök energiatartalma kb. 80 kcal.

Tudtad?

A paprikához, a paradicsomhoz és a burgonyához hasonlóan a sütőtök is Amerikából származik, egészen pontosan Közép- és Dél-Amerikából, ahol az indiánok egyik kedvelt étele volt. Hamar elterjedt Európában, mivel igénytelen, viszont szapora és tartalmas táplálék.

A cékla egy csoda, amit hosszú évtizedeken át méltatlanul csak savanyúságként fogyasztottunk cukros-ecetes lében érlelve. Szerencsére kezdi visszaszerezni helyét és rangját, földes és édes íze, remek tápanyagtartalma miatt az egyik legjobb és legsokoldalúbb zöldségünk, rengeteg változatban használhatjuk a konyhában: a levestől a smoothie-ig, a tésztától a rizottóig bármibe tehetjük, de megsütve akár köretként is mennyei. Isteni szendvicskrém is készíthető belőle, mutatjuk is, hogyan!

A tél végi zöldségkínálatban, amikor már nagyon vágyunk a friss ízekre, a színekre, a cékla különös ajándék, mert még ilyenkor is lédús és aromás, vitamindús, nyersen, főzve és sütve is finom. Ha megsütjük, akkor köretnek is ideális, de isteni szendvicskrém is készíthető belőle, ami a nap indítására és lezárására is, vagyis reggelire és vacsorára is tökéletes. Érdemes nagyobb adaggal sütni, akár a hétvégi csirke vagy a rakott krumpli mellett, így időt és főleg energiát is spórolhatunk!

Céklás szendvicskrém

Hozzávalók:

  • 2 közepes cékla
  • 1 kávéskanál só
  • frissen őrölt bors
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 kávéskanál őrölt római kömény
  • 10 dkg feta sajt
  • fél citrom leve
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors

Elkészítés: A céklát alaposan megmossuk, cikkekre vágjuk, egy tiszta zacskóba tesszük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az olívaolajat, majd a zacskó száját összefogjuk, és a tartalmát alaposan összerázzuk. A fűszerezett céklát egy nagyobb alufóliára öntjük, batyuvá összefogjuk, és 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt megsütjük.

A megsült céklák héját egy kés segítségével lehúzzuk, húsukat robotgépbe tesszük, hozzáadjuk az őrölt római köményt, az elmorzsolt fetát, a zúzott fokhagymát, a citrom levét pedig hozzáfacsarjuk, majd pépesítjük, krémesítjük az egészet.

Ha nem elég krémes, kis olívaolajjal vagy joghurttal lazíthatjuk. Pirítóssal vagy friss kenyérrel, akár hasábokra vágott zöldségekkel tálaljuk.

A naponta ötszöri vegyes, zöldségekben, gyümölcsökben gazdag étkezéssel egyenletesen látjuk el szervezetünket a megfelelő tápanyagokkal, azaz fehérjékkel, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, fitonutriensekkel. Nem mindegy azonban, mit és mikor eszünk, sőt még az sem, hogy ez utóbbiakból milyen színűt választunk – mondja a dietetikus.

Ideális esetben naponta 60-80 dkg gyümölcsöt, zöldséget kellene elfogyasztanunk. A hazai táplálkozási felmérések szerint azonban ennek a mennyiségnek kevesebb, mint felét esszük meg, ami Veresné Dr. Bálint Márta szerint nagyon kevés.

Ha tehetjük, válasszuk vegyszermentesen termesztett zöldséget, gyümölcsöt, vagy igyekezzünk ne mindig ugyanarról a helyről vásárolni, hogy az esetlegesen a termékben lévő idegen anyagok (xenobiotikumok) minél kisebb mennyiségben kerüljenek szervezetünkbe – ezzel is támogathatjuk az immunrendszerünket. Válasszuk az ép, sérülésmentes termékeket, mert ezeknek a vitamintartalma jelentősebb, mint a sérülteké. Érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy a gyümölcsöt, zöldséget vásárlás után lehetőleg minél gyorsabban használjuk fel, mert egyesek veszítenek vitaminjaikból – figyelmeztet a szakember.

Ha naponta kétszer nyersen is fogyasztunk belőlük, például a reggeli szendvicshez zöldpaprikát, tízóraira almát, kivit, vagy az ebédhez friss salátát, szintén sokat teszünk a megfelelő C-vitamin ellátásunkért. Hiszen ez az immunrendszer működéséhez fontos vitamin nem csak a tárolás idejére érzékeny, hanem hőre, a levegő oxigénjével érintkezve is könnyen bomlik. Figyeljünk ezért arra, hogy csak a lehető legrövidebb ideig főzzük, a keleti konyha szokása szerint roppanósra hagyva pároljuk vagy hirtelen süssük a zöldségeket.  A nátha, influenza megelőzéséhez használjuk ki azt is, hogy ilyenkor sokféle C-vitaminban gazdag déli gyümölcs (pl. citrom, narancs, mandarin, pomelo, grapefruit, kivi) is elérhető, de ne feledkezzünk meg a savanyú káposztáról sem, ami savanyúságként fogyasztva, nyersen is kiváló.

A dietetikus azt tanácsolja, hogy válasszuk gyakran az idényzöldségeket, -gyümölcsöket is, amik amellett, hogy pénztárcakímélőek, sokkal hamarabb jutnak az asztalunkra, így friss, jó minőségű terméket fogyaszthatunk. Figyeljünk arra, hogy minél színesebb egy zöldség (pl. padlizsán, sütőtök, brokkoli, lilakáposzta) vagy gyümölcs (pl. vörös szőlő, szilva, kökény) annál több benne a színét adó fitonutriens (pl. többféle polifenol). Ezek olyan antioxidáns anyagok, melyek hozzájárulnak a (pl. túl zsíros táplálkozás vagy stressz miatt) túlzott mértékben képződő szabadgyökök semlegesítéséhez, ezzel többek között az immunrendszer normális működéséhez.

Forrás: Semmelweis Médiasarok

Év elején mindenki igyekszik egészségesebben élni és étkezni, több zöldséget és növényi alapanyagot beilleszteni az étrendjébe. A quinoa ehhez nagyon jó alap, hiszen azon kevés növényi források egyike, amelyek teljes értékű fehérjét tartalmaznak, megtalálható benne mind a 9 aminosav, amelyre a szervezetnek szüksége van, és amelyet állati eredetű alapanyagok hiányában nehéz biztosítani a szervezet számára.

A quinoa első ránézésre drágának tűnhet, de nem mindegy, hol vásároljuk, van, ahol kimondottan jó árban kapható, másrészt főzés közben megduzzad, így szapora, nem mellesleg pedig magas fehérjetartalmának köszönhetően nagyon jól telít és laktat is, ha pedig nem simán magában, hanem zöldségekkel kombinálva készítjük – mint ennél az isteni salátánál -, akkor kimondotta kiadóssá válik egycsapásra. Az édeskés sütőtök, a sós sajt, a ropogós napraforgóbél, a kicsit csípős rukkola és a ruganyos kis quinoaszemek kombója nagyon rendben van!

Sütőtökös-fetás quinoasaláta

Hozzávalók:

  • 20 dkg quinoa
  • 5 dl alaplé vagy víz + bio leveskocka
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 40 dkg sütőtök
  • 2 nagy marék rukkola
  • 15 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • maréknyi pirított napraforgóbél
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • fél citrom leve
  • só, bors

Elkészítés: A quinoát szűrőbe téve alaposan leöblítjük, majd az alaplével – vagy a vízzel és a belemorzsolt leveskockával -, illetve egy egész gerezd fokhagymával feltesszük főni, ha forr, takarékra vesszük, 15 perc alatt megfőzzük, majd a tűzről levéve, lefedve, saját gőzében hagyjuk még 5 percet pihenni.

Közben a sütőtököt meghámozzuk, 1 centis kockára vágjuk, és forró, sós vízben 8-10 perc alatt puhulásig főzzük, majd leszűrjük.

A quinoát egy tálba öntjük, eldobjuk belőle a fokhagymát, hozzáadjuk a sütőtököt és a rukkolát, rámorzsoljuk a fetát, megszórjuk a napraforgómaggal, borsot őrölünk rá, meglocsoljuk a citrom levével és az olívaolajjal, alaposan összeforgatjuk.

Jót tesz neki, ha egy kicsit tud pihenni, hogy az ízek összeérjenek, de akár azonnal is tálalhatjuk!

Alma, szőlő, lilahagyma, tarja – én ezeket használtam ehhez az egyszerűen összeállítható tepsis húshoz, melyet csak ajánlani tudok mindazoknak, akik szeretik az édes és sós ízeket együtt, valamit a hús és gyümölcs párosítást. Én most a szaftos tarját választottam, de ez ízlés dolga, lehet szárazabb hús is, karaj, csikre, pulyka…

Forrás: Kard Éva

Az összeállítás pár perc, utána irány a sütő. Ezután már csakis annyi volt vele a dolgom, hogy párolás után néhány perc alatt készre süssem, és közben elkészítsem a köretként tálalt krumplipürét, de illik hozzá a rizs is, vagy éppen egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk.

Forrás: Kard Éva

Tepsis tarja gyümölcsökkel

Hozzávalók:

  • 6 szelet sertéstarja (csont nélkül)
  • őrölt színes bors
  • 1 teáskanál koriandermag
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • 1 kisebb csokor friss zsályalevél
  • 2 nagy fej lilahagyma
  • 2 db édes alma
  • 1-2 fürt szőlő
  • 0,5 dl fehérbor
  • 10 dkg sertészsír

Elkészítés: A koriandert állandó kevergetés mellett pár pillanat alatt egy száraz serpenyőben pörköljük meg, majd öntsük át egy mozsárba, és törjük össze.

A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és az őrölt korianderrel, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják. A tarja lehet kicsit vastagabb szelet…

Az almának távolítsuk el a magházát, majd vágjuk fel vastagabb szeletekre. A lilahagymát pucoljuk meg, majd szintén vágjuk vastagabb szeletekre. A szőlőt mossuk meg, majd szemezzük le – érdemes nagyobb szemű szőlőt választani.

A tepsit kenjük ki a zsírral, majd fektessünk bele 2-3 szelet almát, helyezzünk rá egy szelet befűszerezett húst úgy, hogy félig fedje az almaszeleteket, majd tegyünk rá 2-3 szelet lilahagymát. A rétegezést addig folytassuk, míg elfogynak a hozzávalók. Ezután szórjuk meg a zsályalevelekkel, öntsük alá a bort, majd fedjük le a tepsit alufóliával. A zsályaleveleket egészben szórjuk közé, mert felaprítva túl intenzív lesz az íze.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten, kb. 1,5 óra alatt pároljuk puhára. Én légkeverésnél 160 fokon pont 1,5 óráig pároltam.

Amikor a hús már puhára párolódott, vegyük le a fóliát, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük pár perc alatt szép pirosra. Ha sok lé lenne alatta párolás után, akkor öntsünk le belőle…

Amíg a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én krumplipürét csináltam, a rizs is jól illik hozzá, de ízlés szerint egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk.

Tálaláskor helyezzük tányérra a sült tarját és a gyümölcsöket, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

Az ezerarcú sütőtököt szerencsére egyre többféle módon használjuk, a sima sült és a különféle krémlevesváltozatokon túl számtalan formában színesítheti meg a szürkébb téli hónapokat. Az egészséges zöldségféle mellett az is komoly érv, hogy kiadós, hosszú szezonja alatt baráti áron beszerezhető.

Az édes, jó érett sütőtökből lekvárt is érdemes főzni: nagyon finom, szapora, jól fűszerezhető, és a hámozást leszámítva igazán egyszerű. Zöldséghámozóval egyébként sokkal könnyebb dolgunk van, mint késsel, gyorsabb és biztonságosabb is – ezzel nem tudjuk megvágni magunkat, ha véletlenül a kemény húsú zöldség pucolásakor megcsúszna a kés…

Narancsos-gyömbéres sütőtöklekvár

Hozzávalók:

  • 3 kg sütőtök
  • 2 narancs
  • 2 diónyi gyömbér
  • 1 rúd vanília
  • 1 rúd fahéj
  • 50 kg cukor
  • 50 dkg befőzőcukor

Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, felkockázzuk, leöblítjük, és egy fazékba tesszük. Felöntjük annyi vízzel, hogy majdnem ellepje, hozzáadjuk a cukrot, a félbevágott vaníliarudat, a fahéjat, a meghámozott, felszeletelt gyömbért és az egyik narancs késsel vékonyan lehámozott narancsszínű bőrét, és forrástól számítva takarékon 30 perc alatt puhára főzzük.

Kihalásszuk a fűszereket és a narancshéjakat, és botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a narancsok kifacsart levét és a befőzőcukrot, és 15 perc alatt kevergetve készre főzzük.

Sterilizált kisebb üvegekbe töltjük, lezárjuk, fejtetőre állítjuk, és így hagyjuk kihűlni, majd mehetnek a kamrapolcra…

A kiadós és tartalmas babos egytálételek a világ minden országában népszerűek, gondoljunk csak a tex-mex konyha világhírű fogására, a chili con carnéra, de ilyen a francia cassoulet, az Indiában alapételnek számító fűszeres dahl, a mexikói frijoles charros, a mi sűrű bablevesünkről vagy a sóletről nem is beszélve.

A feijoada (ejtsd: fezsuádá) sokféle lehet, bátran variálható és fűszerezhető. Apróbb szemű babbal, füstölt hússal, kolbásszal és friss hússal készül leggyakrabban, de Brazíliában belsőségekkel is készítik. Érdemes egy nagyobb adagot készíteni belőle, mert – mint minden babos étel – ez is jól melegíthető, sőt másnap, harmadnap még finomabb. Ha nagyobb társaságot látunk vendégül, akkor is jó választás lehet, hiszen laktató, egyszerű az elkészítése, kiadós – ráadásul elég különleges is származása, története miatt.

Az alábbi recept egy zöldségesebb változat Portugáliából, de léteznek nagyon „emberes” variációk is, gyakran kerül bele a kolbász mellett véres hurka vagy sertésláb, köröm is, amit egészben főznek meg benne, de tálalás előtt kicsontozzák, és darabokra vágva teszik vissza az ételbe. Ennél az ételnél nincsenek kőbe vésett szabályok, mindenki nyugodtan és bátran alakítsa a saját és családja ízlése szerint!

Feijoada

Hozzávalók: 

  • 30 dkg apróbb szemű bab egy éjszakára beáztatva vagy 60 dkg főtt konzervbab
  • 2 fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 4 szál sárgarépa
  • 10 dkg húsos szalonna
  • 1 szál füstölt kolbász
  • 30 dkg sertéscomb
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 babérlevél
  • 1 kávéskanál fahéj
  • kevés reszelt szerecsendió
  • só, bors

Elkészítés: A beáztatott babot leöblítjük, egy lábasba tesszük, felöntjük bőséges vízzel, sózzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, és fedő alatt puhára főzzük.

A hagymát és a fokhagymát felaprítjuk, a sárgarépát felkarikázzuk, a szalonnát és a sertéshúst felkockázzuk, a kolbászt felkarikázzuk.

Az olajat egy nagyobb edényben felforrósítjuk, rádobjuk a szalonnát és a hagymát, kicsit megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst, kifehéredésig kevergetve pároljuk, majd meghintjük a liszttel, összeforgatjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fahéjat és egy kevés szerecsendiót, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd fedő alatt 15 percet pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a sárgarépát, a fokhagymát és a kolbászt, ha szükséges, még egy kis vizet adunk hozzá, és még 10 percet lefedve pároljuk.

A megfőtt (vagy a konzerv-)babot némi lével hozzáadjuk a húsos raguhoz, alaposan összeforgatjuk, és takarékon még 10 percet rotyogtatjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Főtt rizzsel vagy friss kenyérrel tálaljuk.