A tejszínes cukkini most egy kis újhagymával és édes, aromás paradicsommal készült, valamint friss bazsalikommal, egyik nap főtt tésztára került némi reszelt parmezánnal, a maradék pedig egy kis tejszínnel még kipótolva nyers gnocchival összeforgatva, reszelt sajttal megszórva került a sütőbe, ahol szinte magától elkészült. Mindkettő 15 perc alatt tálalható, és közben melléjük még egy gyors saláta is összedobható!
A receptért kattints IDE!

Forrás: Cookta
Rengeteg alkalom van, amikor szívesen csipegetnénk, nassolnánk, akár kerti partin, baráti borozgatásnál vagy tévézés közben. Adja magát a csipsz, de azért annál van egészségesebb alternatíva is. Ez a parmezános sült cukkini például zseniális, sütőben sül, és még azokat is leveszi a lábukról, akik amúgy nincsenek nagy barátságban ezzel a zöldséggel.
A receptért kattints IDE!

Forrás: iStock
Hihetetlenül finom és egyszerű az olaszok cukkinis lepénykéje, ami leginkább a tócsnihoz rokonítható, csakhogy krémes ricottával és egy kis reszelt parmezánnal készítve, amitől könnyebb és puhább, liszt alig kell hozzá, és egész kevés olaj szükséges csupán a sütéshez, így kimondottan egészséges ez a pikk-pakk elkészülő könnyű lepény.
A receptért kattints IDE!

Forrás: iStock
A cukkiniben szerintem az a jó, hogy hamar elkészül, semleges íze miatt remekül felvesz minden aromát, így húsimádóknak egy kis kolbásszal és virsilvel megbolondítva gyors és kiadós, kellemesen fűszeres fogás készülhet vele.
A receptért kattints IDE!

Forrás: Kard Éva
Bő harminc perc alatt elkészíthető a serpenyős csirkemáj az előkészületekkel együtt, könnyű, kiadós, jó szaftos ragu.
A receptért kattints IDE!

Forrás: Kard Éva
A nyári szezonban, amikor sok limonádé fogy, érdemes cukorszirupot készíteni, amivel nem kell hosszan kavargatni a limonádét, hogy a cukor feloldódjon. Pohárnyi vizet és ugyanennyi cukrot addig forralunk, míg a cukor teljesen felolvad, hagyjuk kihűlni, majd üvegbe öntve gyakorlatilag korlátlan ideig tárolhatjuk a hűtőben, és bármikor használhatjuk egy frissítő limonádéhoz. Akár valamilyen fűszert is belefőzhetünk, pár szem szegfűszeg, egy kis fahéj, őrölt gyömbér, sütihez kikapargatott, de nem kidobott vanília hüvelye is szuper bele, még izgalmasabbá teszi majd a limonádénkat.

Forrás: Canva
Ha a citromos limonádén kicsit túllépnénk, akkor a friss gyümölcsök mindig bevethetők. A bogyósok a legfinomabbak, de bármilyen más gyümölccsel is próbálkozhatunk, nagy csalódás nem lehet a következő módszerrel: a bogyós gyümölcsöket vagy a cikkekre vágott barackot, érett körtét, magozott ringlót egy uzsonnástasakba pakoljuk, lezárjuk, majd kézzel vagy egy konyhai nyújtófával, üres vagy teli borosüveggel összetapicskoljuk, pépesítjük. A gyümölcspépet citromlével és sziruppal, kevés vízzel jól kiáztatjuk, akit zavarnak a héjdarabok, nyugodtan áttörheti szitán, majd sok friss vízzel vagy szódával felöntve, jégkockával kínálhatja is az isteni frissítő limonádét.
Hozzávalók:
Elkészítés: Az áfonyát megmossuk, egy zacskóba tesszük, kézzel, húsklopfolóval vagy sodrófával pépesítjük, és fél órát hagyjuk a hűtőben, hogy a héjból a hús a sötét színt átvegye.
A gyümölcspépet a citrom levével, esetlegesen a reszelt héjával és a cukorsziruppal összekeverjük, 1 dl vizet öntünk hozzá, és 1 órát hagyjuk a hűtőben.
Ezután sűrű szitán átszűrjük, kanállal a húst is áttörjük, majd felöntjük 2 liter vízzel, jégkockával, pár szem friss gyümölccsel, esetleg friss citromszeletkékkel kínáljuk.

Forrás: Canva
A kuszkuszban az a jó, hogy nem kell főzni, elég leforrázni, majd 10 percet pihentetni, és már is fogyasztható – önmagában köretnek, zöldségekkel felturbózva pedig salátának. Igazából teljesen főzés nélkül is készíthető, ha csak friss zöldeket teszünk bele, itt most került bele egy kis brokkoli is, így ezt pár percig kellett főzni, de így is rém egyszerű, jól behűtve nagyon kellemesen húsítő, citromos és petrezselymes, kerti partira, piknikre, de akár strandra is magunkkal vihető.
Hogy kellően laktató legyen, és csempésszünk bele némi egészséges fehérjét is, ezért konzerv csicseriborsóval, babbal érdemes gazdagítani, így igazán tápláló és tartalmas, rostokban, ízekben, sőt színekben is gazdag fogás, amiből érdemes nagyobb adagot is készíteni, mert a hűtőben 2-3 napig vígan elvan.

Forrás: iStock
Hozzávalók:
Elkészítés: A kuszkuszt egy keverőtálba tesszük, sózzuk, meglocsoljuk 3 evőkanál olívaolajjal, kissé összekeverjük, majd felöntjük 3 dl jó forró vízzel, és lefedve félretesszük 10 percre, hogy a szemek kellően megduzzadjanak, megpuhuljanak és beszívják a folyadékot.
Közben a brokkolit forró, enyhén sós vízben 3 percet forrázzuk, majd leszűrjük, a paradicsomot és a hagymát felkockázzuk, a petrezselymet finomra vágjuk, a konzerv csicserit és babot leszűrjük.
A kuszkuszt egy villával fellazítjuk, hozzáadjuk az összes előkészített alapanyagot, meghintjük a római köménnyel, meglocsoljuk 1 egész citrom levével, borsot őrölünk rá, majd alaposan összeforgatjuk, és tálalásig, de legalább 1 órára hűtőbe tesszük, hogy jól lehűljön, és az ízek összeérjenek.
Önmagában is fogyaszthatjuk, hiszen teljes értékű fogás, de akár köretként is tökéletes például grillezett fogások mellé.

Forrás: iStock
A sárgadinnyéből szívesen készítek pl. krémlevest, most viszont úgy gondoltam, megpróbálom egy sütés nélküli joghurttortába belecsempészni. Bizton állíthatom, hogy jó ötlet volt, mert a hűtőből kivéve élvezettel fogyasztottuk el ez utolsó morzsáig.
Remek nyári desszert, sütni sem kell, hiszen kekszes alappal készül, a finom krém összeállítása is egyszerű. Az eredmény pedig magáért beszél!

Forrás: Kard Éva
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
A kekszes alaphoz:
Elkészítés: A kekszet daráljuk le vagy morzsoljuk össze, adjuk hozzá a felmelegített vajat, és keverjük alaposan össze.
A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele és egyenletesen lapogassuk el a vajas kekszet. Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen.
A joghurtos-sárgadinnyés töltelékhez:
Elkészítés: A joghurthoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot és a reszelt citromhéjat, majd keverjük össze.
A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd tegyük félre.
A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, keverjük simára, és hűtsük langyosra.
Ezután a langyosra hűlt zselatint öntsük hozzá a joghurtos keverékhez, és kézi habverővel keverjük alaposan össze. Apránként adjuk hozzá a keményre felvert tejszínhabot, és szintén keverjük alaposan össze, hogy szép sima krémet kapjunk.
A sárgadinnyét vágjuk félbe, távolítsuk el a magját, majd vájjunk ki belőle kisebb gömböket, és tegyük félre a díszítéshez. A maradék dinnyét vágjuk fel kisebb kockákra, majd egyenletesen osszuk el a tortaformában lévő kekszes alapon.
Ezután egyenletesen kanalazzuk rá az előzőleg elkészített joghurtos krémet, majd tegyük be a hűtőbe pár órára vagy akár egész éjszakára, hogy teljesen megdermedjen.
Amikor a torta már teljesen megdermedt, vegyük ki a hűtőből, és ízlés szerint díszítsük tejszínhabbal és a dinnyegömbökkel, majd tálalásig tegyük vissza a hűtőbe.

Forrás: Kard Éva
Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva
A granita tulajdonképpen nem más, mint jégkása, egy vizes alapú fagyasztott, majd kristályosra, kásásra tört jeges desszert, egyfajta átmenet az ital és a fagylalt között. Leginkább a citromos és a kávés granita a kedvelt, nem véleltlenül, hiszen ezek a legjobb frissítők, és forró nyári napokon reggelire is ezt fogyasztják, mégpedig brióssal. A kávés granita tetejére ráadásul kérhető vaníliás tejszínhab is, ami egyszerűen mennyeivé varázsolja: a krémes hab és a ropogós-olvadós kávé duója tökéletes.

A kávés granitát otthon is könnyen elkészíthetjük, nem kell hozzá semmilyen fagyigép, hagyományosan fagyasztás közben időnként villával összetörik és átkeverik, míg elnyeri a kásás állagot, de megkönnyíthetjük a dolgunkat úgy is, hogy a cukrozott hideg kávét jégkockatartóban öntve fagyasztjuk le, majd turmixgépben vagy késes robotgépben kásásra daráljuk.
Hozzávalók:
Elkészítés: A kávéban elkeverjük a cukrot, és hagyjuk kihűlni. Ha instant kávét használunk, akkor hozzáadjuk a cukrot, 3-4 evőkanál forró vízzel elkeverjük, majd hideg vízzel felöntjük.
Egy laposabb műanyag dobozba töltjük, és a fagyasztóba tesszük, 1 óra elteltével villával összetörjük és átkeverjük, és visszatesszük a hidegre. Fél óra múlva ugyanígy tördeljük és keverjük, és ezt még 3-4 alkalommal elvégezzük – vagy a fent leírt módon a jégkockatartós eljárást követjük.
A vaníliarudat félbevágjuk, magjait kikaparjuk. A jól behűtött tejszínhez adjuk a vaníliát, és habverővel felverjük.
A kávés jégkását poharakba szedjük, tejszínhabot kanalazunk rá, és azonnal rávetjük magunkat.

A jégkockatartó frappáns konyhai eszköz, fagyi készítéséhez is ideális, és mindig annyit tudunk kivenni belőle, amennyire vágyunk. Könnyű elosztani vagy beosztani, és a nagy melegben az sem hátrány, hogy gyorsabban megfagy a mérete miatt, mintha jégkrémtartó formában fagyasztanánk az édes gyümölcsös joghurtot.
Az elkészítése pofonegyszerű, csupán joghurtra vagy görög joghurtra, vegánoknak növényi joghurtra, egy kis édesítőre – mézre, juharszirupra – és némi gyümölcsre van hozzá szükség az alapfagyihoz, de tovább gazdagíthatjuk
A joghurtot az édesítővel és ha szeretnénk, valamely ízesítővel elkeverjük, a jégkockatartóba kanalazzuk, belepotyogtatunk áfonyát, málnát, darabolt epret vagy más gyümölcsöt, barackot, mangót, és a fagyasztóba tesszük, 2-3 óra múltán már bármikor hűsíthetjük magunkat a finom és egészséges joghurtos kockákkal.
Sűrített tej és kókuszkrém, esetleg zsírosabb tejszín kihabosított keverékéből istenien krémes fagyialapot készíthetünk, ami csokiba burkolva önmagában is mesésen finom, de persze ízesíthetjük is egy pici vanília-kivonattal, becsokizhatjuk az egészet kakaóporral, majd mehetnek a jégkrémformába. Sokkal egyszerűbb, mint a klasszikus főzőtt fagyialap, és tényleg pár perc alatt megvan. Bármilyen jégkrémformát használhatunk, de ha szeretjük a pálcás fagyiféléket, érdemes egy jobb minőségű szilikonos formára beruházni, mert ebből nagyon egyszerűen kiemelhető a jégkrém.

Forrás: iStock
A Magnum lényege azért mégiscsak a roppanós csokiréteg, amit úgy készíthetünk el a legegyszerűbben, ha az olvasztott csokit – lehet ét, tej vagy fehér is – egy magasabb pohárba öntjük, majd a formából kiemelt jégkrémet határozott mozdulattal belemártjuk, majd kiemelve hagyjuk lecsöpögni és megdermedni. Persze a csokiba keverhetünk mandulát, diót, vagy megszórhatjuk a megmártott jégkrémet is kókuszreszelékkel, mogyoródarabkákkal, ki mit szeret. Visszatehetjük ezután a hűtőbe sütőpapírra téve, hogy legyen szabad formánk a következő adag jégkrémhez, de persze azonnal ehetjük is a krémes, hűsítő édességet.
Hozzávalók:
Elkészítés: A kókuszkrémet és a sűrített tejet egy keverőtálba öntjük, és elektromos habverővel jó habosra keverjük, majd jégkrémformába öntjük, pálcát rakunk bele, és fagyasztóba tesszük 8-10 órára.
A csokoládét összetördeljük, gőz fölött megolvasztjuk, majd egy magasabb pohárba öntjük, belekeverünk ízlés szerint darált diót vagy szeletelt mandulát. A jégkrémeket kivesszük a formából, és megmártjuk a csokoládéba, ami pillanatok alatt rádermed. Visszetehetjük a fagyasztóba tálalásig, de akár rögtön fogyaszthatjuk is.

Forrás: iStock
A reggel kávéval indul, és délután is jólesik egy krémes koffeines ital, amit akár össze is kombinálhatunk egy tápláló és ínyenc turmixszal, így reggelinek és uzsonnának is tökéletes a klasszikus banánturmix egy kis kávéval – csakis az ínyencség miatt – és némi Nutellával felturbózva. Krémes, kellemesen édes és kávés, de a nyárra való tekintettel néhány marék jégjockát is adhatunk hozzá. Felpörget, hűsít, táplál és isteni finom.

Forrás: iStock
Olyan finom és egyszerű, pillanatok alatt elkészül, és akinek fontos az egészséges táplálkozás, tehéntej helyett bármilyen növényi tejjel és házi Nutellával is elkészíthető. Az alábbi recepthez instant kávéra van szükség, de nyugodtan használhatunk helyette egy adag presszókávét is, úgy is tökéletes lesz!
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: A banánt meghámozzuk, egy turmixgépbe tördeljük, hozzáadjuk az instant kávét, a tejet, a Nutellát és a jeget, és krémesre, simára turmixoljuk.
Két pohárba kitöltjük, ízlés szerint egy kis kakaóporral vagy akár fahéjjal is meghinthetjük, azonnal, jó hidegen fogyasztjuk.

Forrás: iStock
A mediterrán konyha előszeretettel használja a padlizsánt, sütve, töltve, tálba rétegezve rakottasnak, de ha igazán gyors, kiadós és mégis isteni padlizsános fogásra vágyunk, akkor természetesen a tésztás változat a megoldás. Nagy lőnye, hogy alig kell hozzá zsiradék, így is szép aranyszínűre pirul a padlizsán, ha egy kis lédús és édes koktélparadicsomot dobunk mellé, mert amúgy a padlizsán szivacsos húsa hajlamos nagyon sok olajat magába szívni.
Ez a nagyon zamatos és könnyű fogás mindennel együtt 20 perc alatt megvan, spagettivel készítve melegen, apróbb tésztával hidegen, salátaként is remek. A padlizsán és a paradicsom mellé most csak egy kis hagyma, fokhagyma, csili és petrezselyem társult, de gazdagíthatjuk még olajbogyóval vagy kaprival, ha még mediterránabb hangulara és ízvilágra vágyunk.

Forrás: iStock
Hozzávalók:
Elkészítés: A padlizsán végét levágjuk, 1 centis kockákra vágjuk, a megtisztított hagymát és fokhagymát, valamint a petrezselymet finomra vágjuk, a koktélparadicsomokat félbevágjuk. A tésztának vizet teszünk fel, ha forr, sózzuk, és a tésztát a csomagoláson feltüntetett idő alatt megfőzzük, majd leszűrjük.
Közben egy nagyobb serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, rádobjuk a padlizsánt, sózzuk és borsozzuk, időnként megkeverve 4-5 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a hagymát, ezzel még 2-3 percig dinszteljük, végül a fokhagymát, a csilit és a paradicsomot is hozzádobjuk, és 5-6 percet pároljuk, amíg a paradicsom kis levet ereszt, és az ízek kicsit összefőnek, és a padlizsán szép aranyszínűre sül. Sózzuk, borsozzuk, ha szükséges, és a leszűrt tésztával tálaljuk, a a finomra vágott petrezselyemmel és reszelt parmezánnal megszórva.

Forrás: iStock
A lényeg, bármilyen viccesen is hangzik, a minél kevesebb és nem a legdrágább alapanyag. Mert (tisztelet a kivételnek) parti büfében még nem láttam első osztályú lisztet és sütőolajat. A tészta sima kelt tészta, nem kell bele se krumpli, se tojás, se semmi „extra”.
Szóval az egyszerűség elvét követve, ha a következő receptet elkészítitek, biztosan nem fogtok csalódni, a saját konyhátokban élvezhetitek a balatoni hal- és lángossütők hangulatát.

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók 8 darab 25 cm-es lángoshoz:
A tetejére:
Elkészítés: A langyos vízbe morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük benne a cukrot. Felfuttatjuk.
A lisztet egy tálba szórjuk, megsózzuk, mélyedést készítünk a közepébe. Ide öntjük az élesztős vizet és az olajat. Megdagasztjuk, de nem kell túlzásba esni, elég, ha összeáll.
20 percet kelesztjük langyos helyen, majd olajos kézzel 8 egyforma darabra tépjük, kis bucikat formázunk. Szintén olajos kézzel széthúzgáljuk nagyjából kör alakúra, a széle maradhat kicsit vastagabb.
Felforrósítjuk az olajat, fontos, hogy szélesebb legyen a lábas, mint a lángos! Belehelyezünk egy kinyújtott lángostésztát. A közepe fel fog púposodni, húscsipesszel vagy villával óvatosan nyomjuk többször az olajba, de vigyázzunk a kezünkre! Mikor az alja megbarnul, megfordítjuk, és a másik oldalt is készre sütjük. Kivéve lecsepegtetjük, zsírpapírral elválasztva feltornyozzuk, így nem hűl ki, míg végzünk. Akkor jó, ha a tészta merev és ropogós, mire mindegyikkel kész leszünk, és megrakjuk a kívánt feltéttel, kissé visszapuhul, és megkapjuk a kívánt strandos lángos állagot.
Tipp: a fokhagymagerezdeket átnyomjuk, kevés olajjal és vízzel felengedjük és állni hagyjuk. Kb. fél óra után meg is lehet vele kenni a lángosok tetejét. A tejfölt is simára keverhetjük kis vízzel vagy tejjel, akkor könnyebb eloszlatni.

Forrás: Hajós Ágnes
A jó érett, lédús és mézédes sárgadinnyének minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy csábító lekvárrá változhasson, ráadásul szezonban jó áron beszerezhető, szapora és kiadós. Igaz, nincs karakteres íze, de ezen lehet változtatni egy kis fűszerezéssel: a franciák vanília- és mandulakivonattal, valamint egy kis narancshéjjal és mézzel főzik össze a sárgadinnyét, és a legvégén egy kis vajat is adnak hozzá, ami elsőre furcsának tűnhet, de működik: fényesebbé teszi a zselés lekvárt, és teljesen eltünteti a fehér habot a gyümölcsfőzetből, így gyönyörű, tiszta dzsemet kapunk.
A befőzésnél a legnagyobb mumus az üvegek sterilizálása, fertőtlenítésa, csírátlanítása szokott lenni, mert ugye ezen múlik, hogy tartósítószer nélkül eltarthassuk a finom csemegét, de ez nagyon egyszerűen megoldható a következő módon: a befőttesüvegeket tisztára mossuk a fedelükkel együtt, majd tepsibe állítjuk, sütőbe tesszük, és 100 fokra állítva a hőt 15 percet sterilizáljuk, majd kivesszük, hagyjuk hűlni, és már készen is állnak, hogy a lekvárunkat beletölthessük.

Forrás: iStock
Hozzávalók:
Elkészítés: A dinnyéket félbevágjuk, a magjukat kikaparjuk, majd cikkekre szeljük, a héjukból kivágjuk, felkockázzuk. Egy nagyobb lábasba öntjük, hozzáadjuk a narancs zöldséghámozóval vékonyan lehúzott héját, a cukrot és a vizet, tűzre tesszük, összekeverjük, és forrástól számolva 15 percet főzzük időnként megkeverve, a tetejéről menet közben egy kanállal leszedegetjük a habot.
Ezután kivesszük belőle a narancshéjat, hozzáadjuk a vanília- és mandulakivonatot, a vajat, valamint a zselatinfixet, botmixerrel pépesítjük és elkeverjük, és még 5-6 percig főzzük.
Sterilizált üvegekbe töltjük, lezárjuk, fejre állítjuk, és így hagyjuk kihűlni, és csak másnap fordítjuk vissza és tesszük a kamrapolcra.

Forrás: iStock
Bő harminc perc alatt elkészíthető a serpenyős csirkemáj az előkészületekkel együtt, könnyű, kiadós, jó szaftos ragu. Én most zöld és sárga cukkinit egyaránt használtam, ráadásul egy csokor friss petrezselymet is tettem bele, így színes és mutatós is lett.
Köretnek kuszkuszt készítettem, majd azzal tálaltam, de jól illik hozzá a rizs, a bulgur, az a lényeg, hogy a finom szaftot felvegye, de egy szelet friss kenyérrel is kitunkolhatjuk.

Forrás: Kard Éva
Hozzávalók:
Elkészítés: A cukkinit vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd szeleteljük fel. A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra. A csirkemájat vágjuk fel kisebb darabokra.
Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat és a vajat, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát, és kezdjük el párolni. Amikor már kicsit összeesett, adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a majoránnával, majd félig lefedve kezdjük el párolni. Amikor félpuhára párolódott, keverjük hozzá az apróra vágott petrezselyemzöldet, majd pár perc után a feldarabolt csirkemájat is.

Forrás: Kard Éva
Ezután addig pároljuk, míg a csirkemáj teljesen átsül. Közben kóstoljuk, és ha szükséges, ízesítsünk utána. Pár perc elég a csirkemájnak, figyeljünk, nehogy túlsüssük, mert kemény lesz!
Közben készítsünk ízlés szerint köretet, tálaláskor ezzel kínáljuk. Egyszerű, gyorsan elkészül, és laktató étel.

Forrás: Kard Éva