Írd be, mit keresel:

Tea time, vagyis tea ötkor

Nagyszerű találmány az ötórai tea. Nem csak délutáni felfrissülés, de társadalmi esemény is. Az angolok különös és igen jellegzetes étkezését egy mindig éhes hercegnő találta ki és vezette be.

Cookta - 2016.01.05.
Tea time, vagyis tea ötkor

A legendássá vált délutáni teázás ma már ritka esemény Angliában is, bár a korai ebéd és a viszonylag késői vacsora között ma is indokolt az uzsonna. A tea mellé ugyanis mindenféle sütemény, szendvics, vaj és lekvár is jár, éppen úgy, ahogy azt Anne Russel, a hajdani bedfordi hercegnő 1840 táján kigondolta. Akkoriban a vacsorát 8-9 óra körül tálalták, érthető hát, hogy be kellett iktatni egy plusz étkezést is az ebéd után.

Forrás:
iStock

A délutáni teázás szokását a hercegnőtől az egész felső osztály átvette, hiszen ráébredtek, hogy a vendéglátás sokkal egyszerűbb és kevésbé költséges egy szendvicsekkel, süteményekkel kísért teázás esetén, mintha többfogásos, hosszú ebédet vagy vacsorát adnának, ráadásul rövidebb ideig tart, és sokkal kötetlenebb is.

Mi kell az ötórai teához?

Elsősorban tea. Az angolok elsősorban fekete teát fogyasztanak, aminek magasabb a koffeintartalma, mint a zöld teának, a különféle teafajtákat pedig karakteres fűszerekkel illatosítják. Legnépszerűbb a Darjeeling, illetve az Earl Grey, aminek a bergamott adja semmivel nem összetéveszthető illatát és aromáját. A teába szívesen tesznek az angolok egy kis tejet vagy tejszínt is, ami érdekes módon a franciák találmánya volt még a 17. században, tőlük vették át – a tea szeretetével együtt – az angol főúri osztályok.

Forrás:
iStock

Mivel az ötórai tea tulajdonképpen uzsonna, elmaradhatatlan némi harapnivaló. A legjellegzetesebb a scone nevű sütemény, ami valahol a pogácsa és a zsemle közé sorolható péksütemény. Ehhez minden esetben jár lekvár és vaj. Emellett szendvicsek, shortbread (omlós vajas sütemény), de akár piskótatorta, gyümölcskosárka is kerülhet az asztalra, pontosabban az emeletes süteményállványra, amin – az etikett szerint – alul kapnak helyet az édes sütemények, középen a szendvicsek, a legfelső szinten pedig a scone.

Scone, az elmaradhatatlan péksütemény

Scone, az elmaradhatatlan péksütemény
Forrás:
iStock

Scone

Hozzávalók:

  • 22 dkg finomliszt
  • 8 dkg rétesliszt
  • 7 dkg vaj
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 2 tojás
  • 1 dl tejszín
  • 5 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • csipet só

Elkészítés: Tálba szitáljuk a liszteket és a sütőport, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és a sót. Elkeverjük, majd elmorzsoljuk a vajjal. A tojásokat tálkába ütjük, hozzákeverjük a tejszínt, majd a keveréket a liszthez adjuk, tésztává dolgozzuk. Lisztezett felületen kétujjnyi vastagra lapogatjuk, és lisztbe mártott pohárral vagy pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, a tetejüket megkenjük tejszínnel, és 200 fokra melegített sütőben, légkeverés mellett 10-15 perc alatt megsütjük.

Forrás:
iStock

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.