Írd be, mit keresel:

A zsemlegombóc nem ördöngösség

Zsemlegombócot szinte alig készítenek otthon, pedig van néhány étel, amihez kimondottan ez dukál. A hiedelemmel ellentétben nem ördöngösség az elkészítése, csak egy kis türelem kell hozzá. Mutatjuk is a receptet.

Cookta - 2016.03.04.
A zsemlegombóc nem ördöngösség

A vadashoz, a szalontüdőhöz, de a vadhúsból készülő szaftos ételekhez a legjobb köret a zsemlegombóc, ami tulajdonképpen nem más, mint egy pirított zsemlekockával gazdagított nokedlitészta. Kellő pihentetés után a massza formázhatóvá válik, amit már csak ki kell főzni forró vízben. Valljuk be, nem túl nagy macera, bár tény, hogy hosszadalmas, mert sütni, pihentetni, formázni és főzni is kell – de megéri!

És ha már nekiálltunk a zsemlegombócnak, érdemes egyszerre nagyobb adaggal készíteni belőle, mert jól tűri a fagyasztást. A készre főzött, kihűlt gombócokat egy tálcára rakva lefagyaszthatjuk, amikor már fagyos, akkor áttesszük porciónként mélyhűtő zacskóba. Fogyasztáskor szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni, majd gőz fölött vagy mikróban átmelegítjük.

A zsemlegombócba érdemes egy kis aprított petrezselymet – vagy akár más zöldfűszert – tenni, nemcsak a színe, hanem az íze miatt is, illetve vannak, akik pirított szalonnát is tesznek bele, hogy még teljesebb, teltebb íze legyen. Ha a zsemlegombóc masszájához egy kis darált vagy finomra vágott sonkát teszünk, kifőzés után sajtszósszal önmagában is remek ebéd, vacsora lehet!

Zsemlegombóc

Hozzávalók:

  • 4 zsemle
  • 5 tojás
  • 4 dl tej
  • 40 dkg finomliszt
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 maréknyi friss aprított petrezselyemlevél

Elkészítés: A zsemléket kis kockákra vágjuk, egy tepsiben 180 fokon néhány perc alatt megpirítjuk.

A tojásokat felverjük, hozzáöntjük a tejet, a sót, felaprított petrezselymet, majd a lisztet, és csomómentesre keverjük.

Hozzáadjuk a zsemlekockákat, jól elkeverjük, és lefedve hűtőbe tesszük 1 órára.

Vizet forralunk. A hűtőből kivéve a masszát kis gombócokat formálunk, kb. 3 cm átmérővel. Lisztezett deszkán meghempergetjük, majd a gyöngyöző vízben 10-12 perc alatt megfőzzük.

Szűrőlapáttal kiemeljük a megfőtt gombócokat, és köretként tálaljuk vadas, szalontüdő vagy más szószos húsételekhez.

Fotók: Hámori Zsófia

Fotók: Hámori Zsófia

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.