Írd be, mit keresel:

Kolbászos tojáspörkölt – a gyors és pénztárcakímélő

Szerettük ezt az egyszerű feltétet, de az idő múlásával szép lassan felváltotta a fasírozott vagy éppen a sült hús. Bevallom, mostanság már én is igen ritkán főzöm, viszont most itt a remek alkalom a húsvéti maradék főtt tojás felhasználására.

Cookta - 2016.03.29.
Kolbászos tojáspörkölt – a gyors és pénztárcakímélő

Ha pedig nincs maradék főtt tojás, akkor ameddig a kolbászos alap elkészül, a tojásokat is keményre főzhetjük. Így sem tart fél óránál tovább, és már tálalhatjuk is. Ízlés szerint kínálhatjuk egy tányér főzelékkel, főtt krumplival vagy éppen tésztával. Én most pl. durum orsótésztát főztem ki, és azzal tálaltam.

 

Forrás:
Kard Éva

Kolbászos tojáspörkölt tésztával

Hozzávalók:

  • 5-6 db főtt tojás
  • 1 pár debreceni kolbász
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál sűrített paradicsom
  • 1 teáskanál paprikakrém
  • majoránna
  • kakukkfű
  • pirospaprika
  • 2 dl víz
  • 2 evőkanál olaj

Elkészítés: A tojásokat főzzük keményre, majd hideg vízben hűtsük le. Ezután pucoljuk meg, majd negyedeljük fel.

A debrecenit vágjuk fel vékonyabb karikákra. A vöröshagymát vágjuk fel apróra.

Egy edényben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kezdjük el üvegesre párolni. Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá a felkarikázott debrecenit, és néha megkeverve pirítsuk pár percig. Ezután adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, a paprikakrémet, ízlés szerint fűszereket és pirospaprikát, majd keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel a vízzel, és főzzük pár percig, hogy a kolbász megfőjön, a szaft pedig kissé besűrűsödjön.

A megfőtt kolbászos alapba ezután helyezzük bele a felszeletelt főtt tojást, majd óvatosan rázogassuk össze, vigyázva, nehogy a tojás teljesen szétessen. Ezután főzzük 2-3 percig, de közben többször rázogassuk meg az edényt.

Forrás:
Kard Éva

Közben készítsünk hozzá ízlés szerint köretet – én durum orsótésztát főztem hozzá.

Tálaláskor a kolbászos tojáspörköltet kínálhatjuk kifőtt tésztával, krumplival, de adhatjuk főzelékekhez feltétként is.

Forrás:
Kard Éva

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.