Váratlan vendégek bejelentkezésekor vagy hirtelen édességvágy esetén jól jöhet egy egyszerű, de nagyszerű recept – például leveles tésztából. Csak egy kis dzsem, csoki- vagy mogyorókrém kell hozzá, na jó, még egy tojás is. Recept videóval!
A leveles tészta mindig jól jön, rengeteg édes és sós ételt készíthetünk belőle, és sokáig eláll a sima hűtőben is. Ehhez a gyors édes párnához egyszerűen kiterítjük a kinyújtott tésztát, csíkokra vágjuk, kicsit nyújtunk rajtuk sodrófával, majd téglalapokra vágjuk. Mindegyikre teszünk 1-1 kanál Nutellát, majd erre egy kevés málnadzsemet, a széleket szabadon hagyva, majd körbekenjük felvert tojással. Összehajtjuk a kis párnákat, a széleket villával lenyomkodjuk, a tetejét villával megszurkáljuk vagy éles késsel kis lukat vágunk, hogy sülés közben a gőz távozni tudjon. Sütőlapra tesszük egymástól távolabb, és 200 fokos sütőben kb. 18 perc alatt – vagy amíg szép aranybarna nem lesz – megsütjük.
A videón lépésről lépésre követhető a folyamat:
Természetesen variálhatjuk is a tölteléket: készíthetünk zserbós tésztapárnát egy darabka csokival, kanálka baracklekvárral és egy csipetnyi aprított dióval, tehetünk bele cukrozott darált mákot és egy kis meggydzsemet, vagy eperdzsemet és egy kis fehér csokit… A fantáziánkra van bízva!
A praktikus és mindenre részletre kiterjedő szakácskönyvből ínycsiklandó fogások egész tárházát ismerhetjük meg: a levesek és a tápláló előételek, a vacsorapartira szánt ételkülönlegességek és a gazdag desszertek remek ötletekkel szolgálnak, a konyhában töltött időt pedig inspiráló élménnyé teszik. Csak azt kell eldöntenünk, melyik receptet próbáljuk ki először!