Írd be, mit keresel:

Minden, amit a @grillezéshez tudni érdemes

Itt a nyár, gyerünk ki a konyhából, minek is büdösítenénk a lakásban, ha a szabadban is sütögethetünk? Ha nincs kertünk vagy nyaralónk, az erkély is megteszi, bár ebben az esetben azért legyünk tekintettel a szomszédokra.

(Nemrég történt például a társasházunkban az alábbi eset. Olyan forró nyár volt, de olyan, hogy az ember az orrát se akarta kidugni a hűs lakásból. Az ablakokat becsuktuk, a redőnyöket lehúztuk, a légkondit – akinek volt – beizzítottuk, és vártuk az esti enyhülést. El is jött. Este nyolc után végre ki lehetett tárni az ablakokat, be lehetett engedni a friss levegőt… Vagyis nem lehetett. Az egyik erkélyen ugyanis egy kedves szomszéd épp akkor kezdett grillezni. Méghozzá halat. A füst és az egyáltalán nem kellemes halszag beáramlott a hőségtől fülledt lakásokba. Na, az ilyen grillezés csak annak jó, aki végül megeszi a halat, bár a szagáról ítélve még annak se.)

No, de nem elvenni akartuk a grillezési kedvet, hanem meghozni! A grillezés ugyanis társasági esemény, úgy jár hozzá a jókedv és a csacsogás, mint húshoz a pác. Dukál egy jó kis borocska is vagy sör, amit elkortyolgatunk, míg elkészül a parázs. Álljon itt néhány jó tanács a sütögetéshez.

Cookta - 2016.05.26.
Minden, amit a @grillezéshez tudni érdemes

Forrás:
iStock

Mit grillezzünk?

Grillezni bármit lehet, aminek van saját zsírtartalma, vagy amit előzőleg beolajoztunk, anélkül ugyanis csak rághatatlan cipőtalpakat fogunk kapni. Jöhetnek a zöldségek, például a padlizsán, a kukorica, a hagyma, a krumpli, de a grillezhető sajtokból is isteni lakomát csaphatunk. Ínyencek fahéjjal megszórt almaszeletekkel is próbálkozhatnak.

Ha a húst választjuk, a zsírosabb fajtákat keressük. Csirkének a filézett combját, szárnyát, sertésből a tarját. A bélszínt már nehezebb elkészíteni, de ha sikerül, mennyei eledel lesz belőle. Májat is süthetünk, ha baconbe tekerjük, vagy füstölt szalonnával együtt kis ezüstfólia csomagokba pakoljuk. Halakat lehet szeletben vagy egészben grillezni, de a zsírtalan pisztrángot például, aminek előzőleg fűszervajjal töltöttük meg a belsejét, ildomos becsomagolni fóliába.

Ne tűzön: parázson!

Sikerünk titka elsősorban ott dől el, hogy megfelelő-e a parázs. A nagyon éhes türelmetlenkedők gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a még fel-fellángoló parázsra teszik a sütnivalót. A parázsszőnyeg legyen vastag, ha van már egy kis hamu a tetején, akkor tökéletes. A rácsot helyezzük legalább 20-30 centivel a parázs fölé, máskülönben a kicsöpögő zsírtól fellobbanó láng megégetheti a vacsoránkat.

Forrás:
iStock

Csak úgy a rácsra?

Grillezéshez már számtalan kelléket lehet kapni, nyársakat, eldobható, kilyuggatott fóliatepsiket. Az igazán vagányak persze nem szöszölnek az edényekkel, hiszen épp az a lényeg, hogy a füst illata jól át tudja járni az eledelünket. De figyelni kell arra, hogy ha az étel száraz, akkor rátapad a rácsra, így ha előzőleg nem olajban volt pácolva, kenjük át mindkét felét egy kis zsiradékkal.

A másik jól bevált módszer, ha ezüstpapírba csomagolunk összeillő falatkákat, például egy kis krumplit vagy más zöldségeket, de mindenképp tegyünk mellé valamit, aminek zsírtartalma van: olajat, szalonnát, kacsazsírt. Miután a fóliagombócok minden oldalról átsültek, és ez általában látszik a fólia barnás, aranyló színéből, pár percre nyissuk meg a csomag tetejét még a rácson, hogy a felgyülemlett pára elszökhessen, és az étel kicsit lesülhessen.

Hogyan fűszerezzünk?

A grillezés előtt a legtöbb húst illik bepácolni, és legalább 6 órán át a pácban tartani. A pác alapja az olaj, amibe bármilyen fűszert szórhatunk ízlés szerint, kivéve egyet, a sót. Ha sóban áztatjuk a húst, kiereszti a víztartalmát, és végül olyan kemény lesz, mint a vasrács, amin sül. Ha bélszínt sütünk, az olajból kivéve elég, ha egy kis friss borsot szórunk rá, és már mehet is a grillre.

Forrás:
iStock

Mennyi ideig kell sütni?

Sajnos erre nincs megfelelő válasz. A sütési idő függ attól, hogy milyen ételt grillezünk, aztán attól is, milyen erős a parazsunk, milyen magasan van a rács az izzástól, valamint attól is, mennyire vagyunk már farkaséhesek, és hogy a kissé megbarnult vagy a rózsaszínre pirult étkeket szeretjük-e jobban. Egyetlen szabály van, aki grillez, az nemcsak kortyol, hanem kóstol is. Időről időre meg kell harapni egy kicsit a husi szélét, átsült-e már. Szurkálni tilos, mert kiengedi a finom szaftját!

Receptötlet: sertéstarja grillen, héjában sült tejfölös krumplival és bazsalikomos paradicsomsalátával >>

Grill és barbecue… Lehet kertben, teraszon, de akár egy lakótelepi lakás erkélyén is, vízparton vagy hegytetőn, erdőn vagy mezőn, édes mindegy. Ami biztos: az előkészületek is merőben mások, mint akár egy összkomfortos konyhában, az ízekről már nem beszélve. Bolygónk mintegy hét és fél milliárd lakója között többen vannak, akik élvezték már valamilyen formában a grillezés semmi máshoz nem hasonlítható élményét, mint ahányan még nem. Serényi Zsolt, azaz A TETOVÁLT SÉF mindenkinek tud ebben a mintegy félszáz receptet tartalmazó kötetében tanácsokat, tippeket adni.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.