Besnyői Ritával beszélgettünk, a Cookta Aranykanál-díjának tervezőjével, aki természetesen nemcsak díjakat, hanem sokkal inkább ékszereket, sőt emellett még épületeket is tervez. Egy szupercuki kisfiú anyukája, aki soha nem unatkozik. Pozitív kisugárzása mellett pedig csak úgy lerí róla a kreativitás, az érdeklődés és a nyitottság. A jó hangulatú beszélgetésből pedig az is kiderült, hogy igazi csapatjátékos!
Építészként végzett, 10 éven keresztül dolgozott a szakmájában, de már az egyetem után beleszeretett az ötvösszakmába, így egyből be is iratkozott egy iskolába, hogy újabb szakmát sajátíthasson el. Akkor még komolytalan hobbinak tűnt az ékszerkészítés, amit a kisebb tárgyak és ékszerek iránti vonzódásának köszönhetett.
Az ötvös, illetve aranyműves szakmát a Budai Rajziskolában, majd a Práterben sajátította el, miközben továbbra is építészként dolgozott. 4-5 évébe telt, mire megfogalmazódott benne a szakmai váltás iránti vágy.
Tanulmányai után két iskolatársával 2012-ben megalapította az Ékezet Galériát, amely tulajdonképpen egy nyitott műhely volt. Itt dolgoztak, de közben gyakran átadták a terepet – ahogy ő fogalmaz – a nebulóknak, a tanulni és alkotni vágyóknak: ők maguk tartottak kisebb és nagyobb kurzusokat mindazoknak, akik szerették volna kipróbálni magukat ékszerkészítésben, fémmel való foglalatoskodásban.
A galéria nemrég megszűnt, de Rita hamarosan újabb vállalkozásba kezd. A Kredenc névre hallgató létesítményben állandó programokkal, kerámia-, ötvös- és belsőépítészeti kurzusokkal és workshopokkal várják majd az érdeklődőket.
Tavaly Ritáék először rendezték meg az ékszerek éjszakáját, több ékszertervezővel együtt. Habár a programszervezésbe elsőre laikusként tudtak csak belevágni, nagyon jól sikerült a program, így idén november 4-én újra megrendezik majd.
Építészet vs. ékszertervezés
Szerinte nagyon szűk keresztmetszet van az építészeti és az ékszer-, illetve tárgytervezés között. Azonban amit az ötvös szakmában nagyon szeret, az a rövidtávú sikerélmény, a dinamika, és hogy nemcsak egy fogaskerék szerepet tölt be egy csapatban, hanem rajta múlik minden.
Míg egy épület 2-3 év alatt készül el, az ékszer – a megrendelővel való egyeztetés, inspirálódás, tervezés és kivitelezés után is – maximum pár hét.
Így volt ez a Cookta Aranykanál-díjjal is. Habár rengeteg terv volt a fejében – amit később három dobogósra korlátozódott –, a zsűri – vagyis mi itt a Cooktánál – választottuk ki végül a jelenlegi díjat. Több változat is versenyben volt tehát, mire a végleges mintát és formát megkapta a kanál, de igazából bármelyik megállta volna a helyét. A díj viaszveszejtétes technikával készült, ami lehetővé teszi, hogy a kanálban lévő minta a lehető legszebben rajzolódjon ki, viszont egyetlen és megismételhetetlen példány készülhet így. A következő Cookta Aranykanál-díjak hasonlóak lehetnek, de ugyanilyen egyik sem.
3 + 1 gasztrokérdés:
Mi az, amit először főztél életedben?
Nem emlékszem, de egyébként rengeteget főzök, valószínűleg a tejbegríz, a paradicsomleves vagy valami ilyesmi.
A paradicsomlevest sósan-édesen nagyszülők által elrakott paradicsomból készítettük otthon mindig is. A receptet édesanyámtól tanultam, ő zellerrel, rizzsel felturbózva készítette, készíti. Majd később, amikor már magunkra főztünk, pirított sonkával és sajttal fogyasztottuk, illetve fogyasztjuk a mai napig.
Mi az, amit soha nem ennél meg?
Nem nagyon van olyan, amit nem ennék meg. Ami nagyon gusztustalan, azt persze nehezen, de mivel nagyon kíváncsi személyiség vagyok, ezért akár még azt is megkóstolnám.
Mi az az étel vagy alapanyag, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
Praktikus dolgokat vinnék magammal, de olyan, ami nélkül nem lennék meg, nem nagyon van. Na jó, mégis… a kávé.
Rita kedvencei:
Érdemes megnézni Rita Kredenc nevű oldalát, vagy csemegézni szebbnél szebb ékszerei közül a hangonyou nevű oldalán.