A nyári tekercs annyiban különbözik – az általunk jobban ismert – tavaszi tekercstől, hogy nem sütik ki bő olajban. Jóval könnyebb, egészségesebb, sőt hamarabb is elkészül. A „töltelék” többnyire nyersen kerül bele, így ha a gyerekeket szeretnénk rávenni a zöldségevésre, mindenképp készítsük el nekik ezt a szuper ételt.
Az eredeti vietnami tekercsbe a következő alapanyagok kerülnek:
Az a jó ezekben a tekercsekben, hogy szinte bármivel megtölthetjük, amihez éppen kedvünk van. Mehet bele csirkehús, újhagyma, illetve a kedvenc zöldségeink.
Ami azonban nem elhagyható, az a főtt üvegtészta és a zöldfűszerek, mint például menta, koriander vagy ázsiai bazsalikom. Előbbi az állaga, míg utóbbi a tekercsek íze miatt fontos.
Ha minden alapanyagot felcsíkoztunk, áztassuk be a rizstésztát és a rizspapírt, aztán kezdődhet is a tekerés!
Elkészítése nem túl bonyolult, azonban némi gyakorlatot igényel, amit viszonylag gyorsan elsajátíthatunk. A 4-5. tekercs után hamar ráérzünk a megfelelő technikára, de ebben az alábbi videó is segíteni fog. Habár angol nyelvű, a kézmozdulatok jól kivehetőek és érthetőek lesznek mindannyiunk számára.
A tekercsekhez érdemes mártogatóst is kínálni. Hagyományosan mogyorószósszal vagy szójaszósszal fogyasztják.