A frissen szedett áfonyát sajnos csak rövid ideig tudjuk megvásárolni, és az ára is igencsak borsos, de azért néha megengedhetjük magunknak ezt a kis kényeztetést. Ezt az áfonyás mousse-t roppant egyszerű elkészíteni, hűsítő, nagyon krémes, könnyű finomság.
Igazi munka alig van ezzel a nagyon gyümölcsös, pillekönnyű desszerttel, csak a hűtéssel kell kicsit várni. Fagyasztott áfonyából is elkészíthető, és aki biztosra akar menni a jól felverődő tejszínhabbal, az válassza a növényi tejszínt, esetleg tegyen habfixálót az igazi tejszínhez.
Tálalásig érdemes hűtőbe tenni, nemcsak azért, hogy kellően lehűljön, hanem azért is, hogy az ízek jól összeérjenek.
Egy hétvégi ebéd vagy grillparti méltó lezárásaként is feltálalhatjuk, és a siker garantáltan nem marad majd el.
Áfonyás mousse
Hozzávalók:
Elkészítés: Az áfonyát tegyük bele egy edénybe, adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a vizet, a citromlét és ízlés szerint cukrot, valamint őrölt fahéjat, majd főzzük pár percig.
Ezután vegyük le a tűzről, hűtsük langyosra, turmixoljuk simára, majd tegyük be a hűtőbe, hogy jól lehűljön.
A szintén hideg habtejszínt öntsük bele egy keverőtálba, majd adjuk hozzá az áfonyapépet, és pár perc alatt verjük jó habosra.
Az elkészült krémet ezután ízlés szerint kanalazzuk poharakba vagy kis tálkákba, majd tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, és az ízek jól összeérjenek.
Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből az áfonyás mousse-t, majd rögtön kínáljuk.