Azért állítom, hogy a legtutibb, mert hetente legalább 1,5-2 kilótól szabadulhatunk meg, ha betartjuk a szabályokat. Vagyis ha nem nassolunk, nem csalunk a hozzávalókkal, és nem felejtjük el az órát nézni. A beígért fogyás akkor is létrejön, ha közben nem járunk se futni, se gyúrni, de a mozgás persze sokat segít.
A diéta lényege, hogy szabályos időközönként ehetünk, és az sem mellékes, hogy mit. Nem leszünk különösebben éhesek, mert amint kiürül a gyomorból az étel, máris jön a következő kaja. Így nem áll át a szervezet tartalékolásra, és nem lesznek falási rohamaink. Miközben az étrend kordában tartja a bevitt kalóriákat, az ételek tudatos összevegyítése által könnyebbül és gyorsul az emésztés. Úgy is mondhatnám, hogy ez a diéta a kalóriaszámláló és a testkontroll szerelemgyereke. Mivel mindenfélét ehetünk, ha okosan csináljuk, nem képződnek hiánybetegségek, nem gyengül le a szervezet. A sok zöldség, gyümölcs remek vitaminbomba a szervezetnek! És még működik is!
A kalóriaszámlálás jegyében az étrend úgy van összeállítva, hogy egy kb. 70 kilós, 165-170 centi magas, ülőfoglalkozású nő fogyókúrához szükséges kalóriabevitele a kiindulási pont. Ez kb. 1000-1200 kalória naponta. Akinek nagyobb a súlya vagy sokat mozog, így több kalóriára van szüksége, ezt a kalóriamennyiséget az adagok óvatos növelésével alakíthatja. Figyelem! Ne spóroljunk a kalóriákkal, muszáj megenni annyit, amennyit a szervezet megkíván, különben leáll az anyagcsere, és nem fogyunk.
Reggeli
A testkontroll értelmében reggel csak gyümölcsöt eszünk. A jó hír, hogy nem kell délig éhezni, mert az első valamirevaló étkezés 11-kor végre bekövetkezik.
A reggeli tehát lehet 1 db banán vagy 2 db őszibarack, 20 deka szőlő vagy bármilyen gyümölcs, mintegy 100-200 kalória értékben.
11 órai
Most szénhidrátot és zsírt fogunk fogyasztani, méghozzá teljes kiőrlésű szeletelt kenyeret, toastot, mely szeletenként 50 kalória. Ezeket megpirítjuk, majd ha kicsit kihűltek, megkenjük kacsa- vagy libazsírral vékonyan. Azért kell megvárni, hogy kicsit meghűljön, mert különben azonnal beszívja a zsiradékot, így túl sokat fogunk kenni rá. Egy teáskanálnyi zsír elég a két szeletre, ez kb. 100 kalória. (Ha emelni akarod a kalóriaadagot, itt megteheted. A 2 kenyér zsírral összesen 200 kalória. Szabad hozzá paradicsomot vagy paprikát, újhagymát vagy uborkát enni, de csak natúr. Ezek kalóriértéke felett nagyvonalúan szemet hunyunk. Ha nem szeretjük az állati zsírt, spricceljünk a pirítósra egy kis olívaolajat, szórjuk meg bazsalikommal, borssal, és tegyünk rá egy szép vastag karika paradicsomot megsózva. A tejből készült vajat, vajkrémeket ne használjuk, mert az nem egyezik a testkontroll elveivel.
14 órakor ebéd
Mivel előzőleg szénhidrátot ettünk, három órát kell várnunk, míg a gyomrunkból kiürül. Az ebéd legyen fehérje, egy szép nagy szelet hús, mondjuk 150-200 gramm csirkemell, tarja vagy karaj sülve, ez kb. 300 kalória. Ehhez bármilyen nyers zöldségből készült salátát fogyasztunk, melyre legfeljebb kefirt vagy joghurtot teszünk öntetként. Citrom, só, bors, kevés olívaolaj (1 teáskanálnyi), balzsamecet, fűszerek megengedettek (100 kalória).
Elkészítés: A szeletet mossuk meg, a vizet itassuk le róla, és kicsit klopfoljuk ki. Kenjük be az egyik felét mustárral, szórjuk meg borssal, kevés sóval, és a natúr felével tegyük a nagyon kevés, de annál forróbb olajra. 2-3 percig süssük, majd fordítsuk meg, és süssük meg a másik oldalát is.
A komplett ebédünk mintegy 400 kalóriát tartalmaz, ez a hús fajtájától is függ.
18 óra, a vacsoraidő
Mivel előzőleg állati fehérjét ettünk, négy órára van szüksége a gyomrunknak ahhoz, hogy kiürüljön. Most választhatunk, hogy szénhidrát- vagy fehérjetartalmú ételt kívánunk-e. Ha fehérjét:
– 15–25 deka csirkesonka és egy kefir zöldségekkel, vagyis 250–400 kalória a menü
vagy
– pirítós zsírral, mint a 11 órai, esetleg kevés gyümölcslekvárral, ha édességre vágyunk (200–300 kalória) Ha nem kívánjuk a pirítóst, ehetünk egy kis adag zöldséges rizottót is, de a tésztaféléktől óvakodjunk.
18 óra után…
Hát, talán ez az egyetlen nehézsége ennek a diétának, hogy 6 után nincs nassolás. Ha mégis nagyon éhezünk, ihatunk 2 deci natúr paradicsomlevet (40 kalória) vagy céklalevet, vagy ehetünk egy banánt vagy 2 barackot (80 kalória). De a legjobb az volna, ha nem vinnénk be több kalóriát.
A napi bevitel tehát összesen: 900–1300 kalória. Ha egyik nap csak 900-at sikerült ennünk, másnap törekedjünk az 1200-ra. A diéta mellett szabad kávézni (édesítővel és tejjel csak akkor, ha épp fehérjét ettünk), lehet teázni, mindenféle gyógyfőzeteket inni, és kötelező a sok ásványvíz. Az alkohol nem javallott, mivel hizlal. Ha mégis meginnánk egy pohárka bort, tegyük akkor, amikor amúgy is szénhidrátot eszünk.