Írd be, mit keresel:

A fantasztikus fokhagyma – praktikumok és furfangok

Remek fűszernövényünk a fokhagyma, a világ minden konyhája előszeretettel használja. Ráadásul karakteres íze mellett gyógyít és tisztít is.

Cookta - 2016.12.10.
A fantasztikus fokhagyma – praktikumok és furfangok

A fokhagyma feltehetően Közép-Ázsiából származik, de csodálatos gyógyhatásának és jellegzetes ízének köszönhetően hamar elterjedt és vált legendás fűszerré. Már az ókori egyiptomiak is nagy becsben tartották: nemcsak betegségek ellenszereként használták, de a múmiák mellé is tettek fokhagymát, sőt agyagból készített fokhagymamásokat, hogy elkísérjék és óvják halottaikat a túlvilágon. Egy i. e. 1500 környéki papiruszból az is kiderül, hogy a piramisokat építő rabszolgák étrendjében is fontos szerepet kapott a fokhagyma – a betegségek megelőzése és a jó erőnlét érdekében. Feljegyzésekből tudjuk, hogy az ókori görög olimpikonok is nagy mennyiségben fogyasztották a fűszert, különösen a versenyek előtt, de a római katonák étrendjében is bőséggel helyet kapott. Nem véletlen, hiszen fertőtlenítő, tisztító hatású, igen jótékonyan hat a szervezetre – ezt tudományosan végül 1858-ban bizonyította Louis Pasteur, aki kutatásaival igazolta a régóta sejtett tényt, hogy a fokhagyma elpusztítja a baktériumokat.

Egészséges fokhagyma

A nyers fokhagyma bizonyítottan nagyon egészséges. Fertőtlenítő és tisztító hatása a benne lévő allicinnek köszönhető, ami több mint 20-féle baktériummal hatékonyan végez. Kéntartalmú vegyületeinek köszönhetően a fokhagyma képes szabályozni a vércukor szintjét, serkenti az anyagcserét, csökkenti a vér koleszterin- és trigliceridszintjét, csökkenti a magas vérnyomást, bevethető gombás fertőzések ellen, méregteleníti a májat.

Egészségünk megőrzése érdekében ajánlott napi 1-2 gerezd nyers fokhagyma fogyasztása. Igaz, ez nem mindig egyszerű, mert karakteres „illata” miatt munkahelyen és társaságban sem igazán kedveltek a fokhagymás fogások.

Milyet vegyünk, hogyan tároljuk?

Csakis egészséges, kemény fokhagymát válasszunk, ne legyenek benne puhább, könnyen benyomható gerezdek. A legjobb, ha szép selymes fényű, feszes a héja. Érdemes odafigyelni a fokhagyma származására is: ma nagyon sok helyen kínai fokhagymát árulnak, aminek sokkal kevésbé intenzív az íze, mint a hazai fokhagymáé, arról nem is beszélve, mennyit utazik, míg ideér. 

Nem érdemes belőle egyszerre túl sokat vásárolni, hiszen egész évben kapható. Tároljuk száraz, hűvösebb helyen, például papírzacskóba téve a kamrában vagy a hűtőben. Ha esetleg csírázásnak indulna, a kis hajtásokat felhasználás előtt törjük le, mert keserűvé tehetik az ételt.

Praktikusan a fokhagymáról

A legmacerásabb talán a fokhagyma pucolása. Egyszerűbbé tehetjük, ha pucolás előtt megroppantjuk kicsit, így könnyen lesodorható a gerezdekről a vékony héj. Ha nagyobb mennyiséget szeretnénk megtisztítani, áztassuk hideg vízbe 1-2 órára, így a fellazult héj könnyen lejön.

A fokhagyma íze nyersen a legintenzívebb. Főve vagy sütve megszelídül, a sült fokhagyma édeskés, diós ízű lesz. Ha a héjában sütjük egészben, a sült gerezdeket egyszerűen kinyomkodhatjuk a héjból.

Ha nem szeretünk bajlódni a fokhagyma pucolásával vagy kellemetlennek tartjuk, hogy a kezünk fokhagymaszagú lesz, érdemes egyszer egy nagyobb adagot megtisztítani. Ez lefagyasztható, hamar ki is olvad, de zúzva is lefagyaszthatjuk úgy, ha fóliában vékony hengerré formázzuk, majd mindig csak annyit vágunk le belőle, amennyire éppen szükségünk van. 

A zúzott fokhagymát kis befőttesüvegbe is tehetjük, olívaolajat öntve rá hetekig eláll a hűtőben, kiskanállal egyszerűen adagolhatjuk levesbe, sajtkrémbe, ragukba, amibe csak szeretnénk.

Tippek fokhagymához

  • A fokhagyma okozta kellemetlen szájszag ellen érdemes néhány szál petrezselymet, 2-3 szem kávébabot, esetleg egy kávéskanálnyi ánizst vagy édesköményt elrágcsálni.
  • Ha a kezünkről szeretnénk eltávolítani a kellemetlen fokhagymaszagot, citrommal dörzsöljük át.
  • Kellemes fűszerolaj készíthető fokhagymával, amit pácoláshoz, salátákhoz használhatunk. A mediterrán fűszerolajhoz például tegyünk 2 dl olívaolajhoz 3 gerezd félbevágott fokhagymát és 3-4 szál kakukkfüvet, 1 ág rozmaringot – 2-3 nap után már tökéletesen összeérnek az ízei.

Érdekességek a fokhagymáról

  • A fokhagymát afrodiziákumként is számontartják. Egy palesztin legenda szerint a vőlegény gomblyukába kell helyezni egy gerezd fokhagymát, hogy boldog nászéjszakája és házassága legyen.
  • Az indiaiak a hosszú élet zálogaként tartják számon a fokhagymát.
  • A néphit szerint a fokhagyma megvéd az ártó szándék ellen, távol tartja a boszorkányokat és a vámpírokat. Erdélyben az ablakkereteket és a kilincseket bedörzsölték fokhagymával, hogy a ház lakóit megvédjék a vámpíroktól.
  • A második világháború idején a fokhagymát orosz penicillinnek is nevezték. Amikor a gyógyszer hiánycikk volt, hígított fokhagymával fertőtlenítették a sebeket.
  • Meglepő, hogy Amerikában nem volt különösképpen kedvelt a fokhagyma, bár már a kontinens felfedezésekor a portugál és spanyol hódítóknak köszönhetően eljutott az Újvilágba. Valószínűleg sokáig a szegény bevándorlók fűszereként tartották számon, és csak az Al Capone nevéhez köthető olasz gengszter időszak alatt, az olasz konyha népszerűvé válásával egyidejűleg lett kedvelt.
  • A középkorban az angol doktorok himlő ellen javallták a fokhagymát, de óva intettek fogyasztásától bíróságon vagy hölgytársaságban való megjelenés esetén.

Finomságok fokhagymával >>

Megnézem >>

Megnézem >>
Forrás:
Alexandra.hu

Ez is érdekelhet: Fűszerek kézikönyve

A fűszerek természetes, páratlan segítőink a konyhában és az orvoslásban. Egy kevés szárított vagy friss zöldfűszer, csipetnyi egzotikus fűszer vagy akár egy-két gerezd fokhagyma egészen átváltoztat egy-egy ételt. 

Ez a kézikönyv több mint száz fontos fűszernövényt és fűszerkeveréket mutat be nagyszerű, színes fotókkal és számos érdekes információval. A Fűszerek kézikönyve átfogó lexikon, mely nélkülözhetetlen minden háztartásban.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.