Lantos Judit keramikus csodás tányérjaival, letisztult, egyedi porcelántermékeivel a hazai gasztronómiai világ megkerülhetetlen kedvencévé vált. Szakácskönyvek, magazinok, gasztroblogok hasábjairól köszönnek vissza tányérjai. A Cookta.hu ételeit is rendszeresen tálaljuk Judit étkészletein, és a Nagy csokoládé könyv képi világa sem lenne az igazi nélküle. Ismerjétek meg Juditot és munkásságát közelebbről is – Filep Kata food stylist beszélgetett vele.
Mikor kezdted a szakmát? Hogyan döntötted el, hogy keramikus leszel?
27-28 éve kezdtem, de 3-4 éves koromban már eldőlt, hogy én ezzel fogok foglalkozni… Gyerekkori emlékem, hogy csinálták a járdát a házunk előtt, és akkoriban még szurokkal öntötték ki a közöket. Abból a szurokból csippentettem, és azt gyurkásztam, nagyon jó érzés volt… Ez az élmény valahogy megmaradt, ebből jött aztán kiskoromban a gyurmázás, iskolában az agyagozás.
Tanultál iskolai keretek között a kerámiáról?
Nem. Eredetileg magyar–angol szakra készültem, aztán végül egy bőrdíszművessuliban kötöttem ki. Végzett bőrdíszműves vagyok, de sosem dolgoztam a szakmában.
Mi volt az első tárgy, amit készítettél?
Egy agyag vízilót készítettem egy szakkörön. De nem lehetett kiégetni, mert annyira dagadt volt, hogy szétrobbant volna a kemencében. Nagyon sokáig megőriztem, nyersen.
Pontosan milyen technikákkal dolgozol és milyen tárgyakat készítesz?
Ez nagyon hosszú lesz…
Nem baj.
Most már főleg gasztrokerámiákat készítek, legalábbis én annak hívom őket. Tehát ami az étkezéssel kapcsolatos. Nemcsak tálalás vagy főzés, hanem minden, ami a konyhában szükséges lehet. Nagyon sokféle anyaggal és technikával dolgozom. Dolgozom a régi klasszikus, hagyományos vörös agyaggal – ebből készülnek azok a tálak, amikben pl. sütni lehet, ezeket általában korongozom. De dolgozom fehér agyaggal is, ami ugyanazon a hőfokon készül (980–1040 Celsius), mint a vörös, csak a színében különbözik. Nagyon szépen színezhető, különféle mázakkal például. Itt bővül a paletta, korongozással is megmunkálható, de agyaglapokból is lehet dolgozni, sőt önteni is lehet ezt a fajta agyagot.
Emellett dolgozom porcelánnal, ami egészen más kategória, de nagy kedvenc. Ha tehetném, csak ezzel dolgoznék, de mivel nagyon drága alapanyag, és az égetése is igen költséges, mert nagyon magas hőfokon kell égetni, így még nem mindent ebből készítek. A vásárlóimat szép lassan megpróbálom átterelni a porcelán irányába. Meg kell tapasztalniuk nekik is ezt a fantasztikus anyagot, a különbségeket, egyben az időtállóságát, minőségét is. A porcelánt lehet korongozni, de az egy külön szakma, arra születni kell. Csak nagyon kevesen értenek hozzá igazán, ezért a porcelánt általában öntik, mert nagyon rigid anyagról van szó. Illetve itt is lehet lapokból dolgozni.
Dolgozom még papírporcelánnal, ez annyiban különbözik a rendes porcelántól, hogy papírt keverünk a masszába, így egészen vékony falú tárgyakat lehet vele létrehozni, mert a papírrostok összetartják, így nem törik olyan könnyen. Égetés közben pedig a papír kiég, és marad a nagyon filigrán anyag.
Igen, ezek a légies tárgyaid lenyűgözőek!
Készítek még kőedényeket, ami szintén magas tűzű, tehát például az éttermi kívánalmaknak tökéletesen megfelel. Ezek súlyosabb tárgyak, tömörre égnek, a porcelánhoz hasonlóan. Ezenkívül készülnek meg a műhelyemben samottos kőedények, amiknek nagyon rusztikus a felszíne. Ebből készítem azokat a speciális fekete-fehér, dörzsös felszínű tárgyakat, amik a Nagy csokoládé könyvben is felbukkannak. Körülbelül ennyi, de ha még akadnak új anyagok, akkor szívesen kísérletezem azokkal is.
Kísérletezőkedved tagadhatatlan, már csak az imént felsorolt széles palettából is kiderül. Unalmas lenne számodra egyféle anyaggal dolgozni?
Igen, azt gondolom. Mivel a folyamatok nagyon időigényesek, a technológiai részek szintjén kellő monotóniatűrést igényel ez a munka, ezért szükségem van az alapanyagok szintjén a változatosságra. Sorozatgyártásra például sosem adnám a fejem. Számomra azért is nagyon izgalmas az együttműködés a gasztrósokkal, fotósokkal, mert mindenki mást szeretne, és viszonylag kis mennyiségben.
Hogyan jutottál el az úgynevezett gasztrokerámiákig?
Teljesen véletlenül. Lassan 4 éve egy bloggerlány keresett meg, hogy készítsek neki tányérokat. Először nem vállaltam a munkát, mert úgy véltem, a tányérok készítésének megvan a maga technológiája. Akkoriban főként poharakat és dísztárgyakat készítettem, leginkább turisták számára, de az a vonal nem hagyott olyan nagy szabadságot a kísérletezésre. A bloggerlány azonban nem tágított, rágta a fülem, hogy senki nem készíti el neki azokat a tányérokat, amiket megálmodott. Végül beadtam a derekam, átküldött néhány fotót, hogy mire gondol. Én addig életemben nem láttam ilyen tányérokat, egészen más fogalmam volt a tányérról. Hihetetlenül izgalmasnak tűntek. És akkor mondtam, hogy rendben, készítek párat – azzal a feltétellel, hogy ugyanolyat nem készítek, hiszen az nem lenne etikus, de igyekszem a saját képemre formálni a dolgot, és aztán megmondja, hogy tetszik, vagy sem.
Elkészültek az első tányérok, amik tetszettek is neki, elvitte őket, mondta, felteszi a blogjára őket, és hogy az majd milyen jó lesz nekem is. Akkor még szinte semmi fogalmam nem volt arról, mit jelent az, ha valaki blogot ír, mit jelent az ételfotózás, csak azt vettem észre, hogy telt-múlt az idő, és sorra kerestek meg egymástól függetlenül számomra teljesen ismeretlen emberek, hogy látták a tányérjaimat ezen a blogon, és ezt és azt szeretnének ők is… Így indult.
A következő kérdésem az lett volna, hogyan lett saját márkád. De tulajdonképpen te magad is ezt az elmúlt néhány évet érzed igazán magadénak?
Igen, valahogy korábban nem éreztem szükségesnek, hogy külön márkát létrehozzak. Akkor talán még nem kellett az embernek ennyire markánsan meghatároznia magát. Egyszer részt vettem egy rendezvényen, amire egy WAMP-ról ismert művésztársam hívott el. Ő noszogatott, hogy a mai világban már nem elég, hogy van egy kis weboldalam, egy privát Facebook-profilom, hanem szükség van arra, hogy megkülönböztessék az emberek a személyt attól, amit valójában csinál. És ez volt az a pont, amikor én is elkezdtem erre tudatosan figyelni, ezzel komolyabban dolgozni.
Milyen ételek inspirálnak?
Tulajdonképpen minden, kivéve a curryt. Azt nem szeretem. Nagyjából mindenevő vagyok, és főzni is szeretek, ha hagynak… Ha nem kell sietni. Az is nagyon kellemes és inspiráló, ha együtt dolgozom valakivel, és meglep azzal, amit ő készít és fotóz a tányéromon. Főleg édességekkel, sütikkel látnak el a vásárlóim. Az az igazán érdekes, hogy ki mit álmodik a tányérjaimra. A látvány nagyon inspirál.
Ki a jó ügyfél?
Aki tudja, mit akar, de anyaghasználatban mégis szabad kezet kapok. Ha színben, anyagban van elképzelés, ha tudja az adott séf, fotós, stylist, hogy milyen ételt szeretne a tányérra tenni, az segítség. És a jó kommunikáció, a személyes kapcsolat is nagyon fontos.
Van olyan séf, akinek a munkájára felnézel, akinek szívesen készítenél tányérokat?
A koppenhágai Relae étterem alapítója, Christian Puglisi. Ő nagyon szerény. Nagyon tiszta, nagyon egyszerű vonalat képvisel, amit teljesen a magaménak érzek. Ők csakis helyi alapanyagokból dolgoznak. Ha valaki itthon is ennyire egyszerűt csinálna, azt nagyon szeretném. Hiszen nálunk is nagyon sok alapanyag fellelhető.
Kávé vagy tea?
Tea, a kávét csak az alacsony vérnyomásom miatt iszom, tisztán, feketén, gyorsan.
Utolsó kérdés: mi a kedvenc ételed?
Kiábrándító leszek. Mert a finomfőzelék. De csak én szeretem a családban, és csak úgy, ahogy anyukám készíti, habarással.
Csípjétek el Juditot az év utolsó WAMP piacán most vasárnap >>
Palacsinta @csokibolondoknak
Gyors
Olcsó
Főzés nélül
Maradékból
