Írd be, mit keresel:

Sütőtökös tócsni, az aranyló és illatos lepényke

A tócsni az egyik legegyszerűbb, leggyorsabb étel, ami köretnek és főételnek is remek, örök kedvenc, ami hagyományosan reszelt krumpliból készül, de csavarhatunk rajta egy kicsit, és süthetjük például sütőtökből is.

Cookta - 2016.12.27.
Sütőtökös tócsni, az aranyló és illatos lepényke

Színesebb és ízesebb a lapcsánka, cicege, tócsi és tócsni néven is ismert lepényke, ha nemcsak krumpliból készítjük, hanem más zöldséget is keverünk hozzá. Télvíz idején tökéletesen alkalmas erre a sütőtök, ráadásul sokkal gyorsabban átsül, mintha csak krumplis masszával dolgoznánk, így nem szükséges bő olajban sütni, elég csak egy kevéske zsiradék a serpenyőbe.

Aki szeretne egészségesebb változatot készíteni, a liszt helyett használhat nyugodtan zabpehelylisztet, esetleg rizslisztet, a sütéshez pedig az olaj cserélhető kókuszzsírra, sőt tepsiben is megsüthető, de ebben az esetben keverjünk a tésztába 1-2 kanál zsiradékot, majd sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodjuk bele a masszát, és forró sütőben süssük ropogósra a lepényt.

Mivel a sütőtök és a krumpli is nagyon változatosan fűszerezhető, játszhatunk az ízvilággal, tehetünk a masszába hagymát és fokhagymát, vagy épp curryt, gyömbért, de készíthetjük zöldfűszerekkel, petrezselyemmel, kaporral, kakukkfűvel is, attól függően, hogy mihez készítjük köretnek, illetve hogy mivel fogjuk fogyasztani.

Ha önmagában, főételként szeretnénk enni, kínáljunk hozzá színes salátát és fokhagymás vagy fűszeres tejfölt – ellenállhatatlanul finom!

Sütőtökös tócsni

Hozzávalók:

  • 30 dkg nyers sütőtök
  • 20 dkg krumpli
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 tojás
  • 3-4 evőkanál liszt
  • fél csokor petrezselyem
  • 1/2 csokor kapor
  • só, bors
  • kevés olaj a sütéshez

Elkészítés: A sütőtököt és a krumplit meghámozzuk, megmossuk, lereszeljük, egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, az apróra vágott zöldfűszereket, a tojást, valamint 2-3 evőkanál lisztet, összekeverjük. Ha szükséges, adhatunk még hozzá lisztet.

Serpenyőben kevés olajat hevítünk, kanállal féltenyérnyi lepénykéket teszünk a masszából az olajba, ellapítjuk, és néhány perc alatt mindkét oldalukon megsütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy felszívja a felesleges zsiradékot, és azon melegében, forrón tálaljuk.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.