Egy jóféle zöldségleves önmagában is tökéletes a maga nemében, de egy kis csavarral, néhány szokatlanabb hozzávalóval egészen új, friss ízvilágot adhatunk neki.
A füstölt halat legfeljebb salátába vagy szendvicsbe tesszük, néha szendvicskrémbe, pedig intenzív íze miatt már egy kevéske is elvarázsolhat például egy tejszínes zöldséglevest. Könnyű, kiadós, de különleges fogást készíthetünk így egészen egyszerűen, egy kis kaporral pedig friss, tavaszias hangulatúvá tehetjük.
Ma már szerencsére a legtöbb nagyobb élelmiszerboltban, szuperben és hiperben válogathatunk a különféle füstölt halak között. A sovány pisztráng és makréla mellett a kicsit zsírosabb lazac is sokszor egész jó áron beszerezhető – a leveshez pedig nem sok kell belőle, intenzív füstös aromájuk kellemesen megízesítik ezt a melengető, könnyű és selymes fogást.
Tejszínes tavaszi leves füstölt hallal
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát, a fokhagymát és a zöldségeket meghámozzuk, ízlés szerint felaprítjuk. A hagymát és a fokhagymát az olívaolajon megdinszteljük, hozzáadjuk az előkészített zöldségeket és a zöldborsót, sózzuk, borsozzuk, alaposan átforgatjuk, 3-4 percet dinszteljük, majd felöntjük 1,2 liter vízzel, beledobjuk a babérlevelet, és közepes lángon 10–15 perc alatt a zöldségeket puhára főzzük.
Közben asz aszalt paradicsomot és a kaprot finomra aprítjuk, a füstölt halat kisebb vagy nagyobb darabokra vágjuk ízlés szerint.
A tejszínt, az aszalt paradicsomot és a füstölt halat a leveshez adjuk, még 3-4 percig gyöngyözve főzzük, majd tányérokba merjük, és a friss kaporral meghintve tálaljuk.