Írd be, mit keresel:

Sárkányfalatok csirkéből – zseniális ázsiai fogás egyszerűen

A dragon chicken, vagyis a csirkehúsból készülő úgynevezett sárkányfalatok az egyik legfinomabb csirkés étel, amit Indiában és Kínában is szívesen készítenek. Nagyon fűszeres, egyáltalán nem kellenek hozzá extra alapanyagok, és gyorsan, egyszerűen elkészíthető.

Cookta - 2017.03.29.
Sárkányfalatok csirkéből – zseniális ázsiai fogás egyszerűen

Vibráló, élénk, piros színe miatt nevezik dragon chickennek, vagyis sárkánycsirkének, ami magyarul mondjuk elég idétlen, úgyhogy maradjunk inkább a sárkányfalatoknál. Lehet sárkányosan csípős is, de nem kell azért túlzásokba esni: egy kevés csili mindenképpen jót tesz neki, de mint tisztáztuk, nem a csípőssége miatt kapta sárkányos nevét. Indiában szószosabban készítik, Kínában inkább szárazabban, ami a hozzáadott paradicsomszósz mennyiségétől függ.

Általában csirkemellből készül, de filézett csirkecombot is használhatunk hozzá, mindenesetre a felkockázott húst először egy fűszeres, tojásfehérjét és kukoricakeményítőt is tartalmazó pácban érleljük. Ezek a pác esetében szokatlanabb hozzávalók egyfajta fűszeres bundát képeznek majd a húson, ez a bunda pedig könnyebben magába szívja majd a paradicsomos szósz aromáit. Elképesztően finom, csupa fűszer fogás omlós húsfalatokkal, amit ízlés szerint rizzsel vagy indiai laposkenyérrel is tálalhatunk.

Sárkányfalatok (dragon chicken)

Hozzávalók:

  • 2 csirkemellfilé
  • kevés olaj

A páchoz:

  • 2 gerezd fokhagyma
  • diónyi friss gyömbér
  • 1/2 teáskanál őrölt fekete bors
  • 1 tojásfehérje
  • 2 púpos evőkanál kukoricakeményítő
  • 1 evőkanál szójaszósz

A szószhoz:

  • diónyi gyömbér
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1,5 teáskanál csilipehely (vagy kevesebb, több, ízlés szerint)
  • 1,5 csésze natúr paradicsompüré
  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 1 marék aprított petrezselyem vagy koriander
  • 1-2 szál újhagyma

Elkészítés: A csirkemellet felkockázzuk, egy tálba tesszük. A fokhagymát és a gyömbért meghámozzuk, lereszeljük, a csirkéhez adjuk, majd mehet hozzá az őrölt fekete bors, a szójaszósz, kevés só, a tojásfehérje és a kukoricakeményítő, alaposan összeforgatjuk, és 10–15 percet pihentetjük.

Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, majd a csirkedarabokat aranybarnára, ropogósra sütjük benne. Szűrőkanállal kiemeljük, lecsepegtetjük, és konyhai papírtörlőre téve félretesszük.

A szószhoz ugyanazt a serpenyőt használhatjuk, mint a húshoz. Adjunk még hozzá egy kevés olajat, majd az apróra vágott gyömbért és fokhagymát, a csilipelyhet, egy kicsit pirítjuk, majd felöntjük a paradicsomürével. Ha felforrt, hozzáadjuk a szójaszószt, elkeverjük, majd sült csirkemellet is beleforgatjuk, és néhány percig főzzük, hogy kissé besűrűsödjön. Legvégül hozzáadjuk a finomra vágott újhagymát és petrezselymet vagy koriandert is.

A tűzről lehúzva néhány percet pihentetjük, majd rizzsel vagy laposkenyérrel tálaljuk.

A dragon chicken elkészítését ezen a videón követheted:

Objektum doboz

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.