Írd be, mit keresel:

Skót tojás csirkemellel, a kiadós maradékmentő

Amennyit készültünk a húsvétra, most ugyanannyi fejtörést okoz, mihez is kezdjünk a maradék főtt tojásokkal. Kidobni semmit sem ér, a maradékmentés jó és hasznos, és a már kissé „uncsi” tojást is át lehet alakítani – például skót tojássá.

Cookta - 2017.04.19.
Skót tojás csirkemellel, a kiadós maradékmentő

A skót tojás az angolszász országokban nagyon népszerű fogás, tökéletes street food egy kis sült krumplival, de készítik ráérős reggelire, brunchra is. A főtt tojást fűszeres darált hús, vagyis fasírtmassza veszi körbe, amit olajban csupaszon vagy bundázva megsütnek.

Angliában hagyományosan darált marhahússal készítik, mint oly sok más ételt, de bármilyen hússal készülhet, akár még a maradék húsvéti sonkából is kerülhet bele. Az alábbi receptben csirkemellel készül, a húsmasszát egy kis áztatott zsemle és tojás gazdagítja, hagyma, fokhagyma és mustár, de ízlés szerint bármilyen fűszer kerülhet bele, ez most egy gyerekbarát változat. A csirkemell gyorsan átsül, és mivel főtt tojás van benne, aminek már nem kell sülnie, így néhány perc alatt elkészíthető fogás a maradék tojásokból.

Főzelék feltétjének vagy saláta kísérőjének is megállja a helyét, szuper étel piknikre vagy kirándulásra, mert a fasírthoz hasonlóan hidegen és melegen is nagyon finom.

Skót tojás csirkemellel

Hozzávalók:

  • 6 + 1 tojás
  • 50 dkg darált csirkemell
  • 1 zsemle
  • 1 közepes fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál mustár
  • só, bors

Valamint:

  • liszt, tojás és zsemlemorzsa a panírozáshoz
  • olaj a sütéshez

Elkészítés: A 6 tojást hideg vízben feltesszük főni, majd forrástól számítva 10 percig főzzük – vagy a húsvéti maradék főtt tojásokat használjuk… Hideg vízbe tesszük, ha kicsit hűlt, akkor meghámozzuk, félretesszük.

A húsmasszához a csirkemellet ledaráljuk vagy késes robotgéppel pépesítjük. A zsemlét vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk, a húshoz adjuk. Hozzáreszeljük a hagymát és fokhagymát, hozzáadjuk a mustárt, a tojást, ízlés szerint sót és borsot. Alaposan összedolgozzuk, majd 6 részre osztjuk, a tenyerünkben kilapítjuk, beleültetünk egy tojást, és egyenletesen rálopagatjuk a tojásra a húsmasszát. 

A húsos gombócokat lisztbe, kis sóval felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban szép aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy felszívhassa a felesleges zsiradékot, majd salátával, párolt zöldséggel, főzelékkel vagy ízlés szerinti körettel tálaljuk.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.