Az eddig csak színében zöld sörmárka is lép a hulladékcsökkentés érdekében: a hatos pakkot összefogó műanyaggyűrűk helyett mostantól egyszerűen összeragasztják a fémdobozokat, a számítások szerint így 75 százalékkal lecsökkentik a műanyaghulladékukat.
A sörös és üdítős dobozokat összefogó műanyaggyűrűk komoly veszélyt jelentenek a környezetre, mert ha az óceánig jutnak, az ott élő állatok beleakadnak, megfulladnak, vagy rendellenesen kezdenek el nőni (láttunk már ilyen elrettentő példát is). Éppen ezért annyira jó hír, hogy a Carlsberg úgy döntött, lecseréli a gyűrűket egyszerű ragasztóra, és ezzel a műanyaghulladékának 75 százalékát már meg is spórolja.
A Carlsberg szerint ezzel mintegy 1200 tonnányi műanyaggal kevesebb fog a természetbe kerülni, ez nagyjából 60 millió műanyag zacskó mennyiségének felel meg. A The Guardian szerint az alternatíva nagyon egyszerű lesz: a sörgyártó kifejezetten erős ragasztóval összetapasztja a dobozokat, amelyet direkt úgy kevertek, hogy az időjárási változásokat és a szállítást is jól bírja. Erőkifejtésre azonban elpattan, így minden probléma nélkül leválasztható lesz az egyik doboz a másiktól. A ragasztó pedig az alumínium dobozzal együtt újrahasznosítható.