A forralt bor igazi téli kedvenc, mindig sikert arat, ha buliban készítjük, de otthon kuckózva is kellemes elkortyolni, vagy egy kiadós séta után átmelegíteni vele magunkat. Készíthetjük klasszikusan, de érdemes kipróbálni a málnás változatot is, mert mennyei!
A forralt bor csodás ital, fűszeres, illatos, tele aromákkal – rengeteg módon készíthető, vörös, fehér, rozé, de még almabor is használható hozzá, attól függően, mit szeretünk, vagy milyen hangulatúra szeretnénk alakítani. Ez a változat vörösborral készül, naranccsal, málnával és málnaszörppel, valamint sok fűszerrel, nagyon izgalmas és kényeztető, különleges ízvilágú. A fűszerekkel érdemes egy intenzív főzetet készíteni vízzel, hogy kellően kioldódjanak az ízeik, majd ezzel összemelegíteni a bort és a gyümölcsöket.
A főzetből nagyobb adagot is készíthetünk, a hűtőben egy hétig eltarthatjuk, és kisebb adagban bármikor készíthetünk pikk-pakk forralt bort a segítségével, hiszen így már csak össze kell forrósítani az alapanyagokat. Fontos, hogy a bort nem kell forralni, mert akkor elfő az alkoholtartalma, inkább csak mindig addig melegítsük, míg gőzölögni kezd!
Málnás forralt bor fűszeresen
Hozzávalók:
Elkészítés: A vizet a fűszerekkel egy lábasba tesszük, felforraljuk, és takarékra véve 10 percet főzzük, majd félretesszük, és fedő alatt 1 órát pihentetjük, hogy az aromák és illatok jól kioldódjanak a fűszerekből.
A narancsot félbe, majd vékony karikákra vágjuk. Lábasba tesszük a málnaszörppel és a fűszeres sziruppal – ha akarjuk, leszűrhetjük -, felöntjük a borral, és tűzre téve felmelegítjük. Amikor már gőzölög, de még nem forr, akkor hozzáadjuk a málnát, és a tűzről levéve azonnal kínáljuk.