A konyha az otthonunk lelke, itt töltjük a legtöbb időt, itt kosztolunk – és itt koszolunk is a legtöbbet. A főzés és a sütés, de még a kenyérszeletelés vagy a zöldségpucolás is maszatolással és morzsálással jár, és ha nem akarunk katasztrofikus állapotokat, akkor érdemes néhány hatékony trükköt bevetni.
A tapasztalat szerint érdemes minél gyorsabban elöblíteni a munka folyamán használt konyhai eszközöket, így sok időt, kemikáliát és vizet is spórolhatunk. Ha mondjuk a csirkemáj felaprításához használt vágódeszkát csak félretoljuk, és majd csak a vacsora után mossuk el, nos, addigra rászáradnak a kis cafatok, és percekig súrolhatjuk forró víz alatt, míg tökéletesen tiszta lesz. Ellenben ha azonnal leöblítjük, és egy szivaccsal kicsit áttöröljük, már mehet is a szárítóra, fél perc sem kellett hozzá.
Ha odafigyelünk, és mindig elpakolunk, letörlünk, felsöprünk, akkor is maradnak olyan szegletek, amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, már ami a takarításukat illeti. Míg a tűzhely tetejét gyakran letöröljük, mert ugye szem előtt van, a sütőt és a mikrót leginkább csak használjuk. Persze ezeket nem is kell minden alkalommal kitakarítani, időnként viszont nem árt.
A hatékonyságukkal és jó illatukkal agyonreklámozott kemikáliák helyett jobban tesszük, ha természetes alapanyagokkal takarítunk itt is. Egyrészt a vegyszerek allergéneket is tartalmaznak, másrészt irreálisan drágák ahhoz képest, hogy mennyivel olcsóbban megúszhatjuk. A mikróhoz elég például egy citrom és egy kis víz, a sütőhöz egy kis ecet és szódabikarbóna, a mosogató pedig egy kis citrom és szódabikarbóna segítségével is ragyogóvá varázsolható.
Mikró tisztítása
Végy egy citromot, vágd félbe, tedd egy műanyag tálba, önts rá vizet, majd tedd be a mikróba, és magas fokozaton kapcsold be 5 percre. Kioldódik a citrom sava, ami a víz gőzével fellazítja a szennyeződést, amit ezután egy száraz ronggyal le lehet törölni, ha pedig nagyon makacs foltok is lennének, akkor a meleg – vigyázat, ne legyen túl forró! – citromos vízbe mártott ronggyal le lehet könnyedén szedni.
Mosogató tisztítása
Végy egy citromot és egy kis szódabikarbónát, egy tiszta rongyot vagy papírtörlőt. A félbevágott citromot mártsd bele a szódabikarbónába, majd ezzel dörzsöld át alaposan a megtisztítandó felületet. Eltüntet tényleg minden szennyeződést, a vízkövet is, nagyon hatékony a citrom-szódabikarbóna kombó. Ezután már csak le kell öblíteni és áttörölni.
Sütő tisztítása
A citromnál némileg hatékonyabb a jóval savasabb ecet, ami szódabikarbónával kombinálva szuper tisztítószer. Nem feltétlenül kellemes az illata, de egy kis narancs- és citromhéjjal, egy kevés rozmaringgal szuper házi tisztítószer készíthető. Erről korábban írtunk, videós cikkünket itt találjátok >>