A ropogós bundájú csirkemell mindenki kedvence, de ki szeret panírozni és a sülő csirke mellett állni a forró olajszagban? Valószínűleg senki, ezért is jöhet jól ez a sütőben sült változat, amiben ráadásul liszt és zsemlemorzsa sincs, sokkal egészségesebb, a hús omlós, a bunda pedig fűszeres és ropogós.
Nem olajban, hanem sütőben sül, omlós, finoman fűszeres és jó ropogós a bundája ennek a rántott húsnak, de a legizgalmasabb benne, hogy nem zsemlemorzsával, hanem darált mandulával készül, így gluténmentes is, de mindenkinek ajánljuk, mert nagyon finom, ráadásul sokkal egyszerűbb és egészségesebb, mint a klasszikus rántott hús.
A bundába érdemes fűszereket is tenni, mert egyszerűen magasabb szintre emeli az ízélményt. Használhatunk hozzá sokféle fűszerkeveréket vagy szárított zöldfűszert, most egy kis fokhagyma, római kömény és pirospaprika került bele, illetve egy kevéske parmezán, fantasztikusan finom, kívül ropogós, belül omlós, érdemes kipróbálni ezzel a kis csavarral!
Forrás: iStock
Hozzávalók:
Elkészítés: A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A csirkemellfilét ujjnyi csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk, félretesszük. A tojásokat egy tányérba felütjük, hozzáadjuk az olívaolajat, és villával alaposan elhabarjuk. A bundához a darált mandulát, a parmezánt és a fűszereket egy másik tálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, összekeverjük.
A csirkecsíkokat megmártjuk a tojásban, majd megforgatjuk a fűszeres mandulában, jól rálapogatjuk a bundát, majd sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk. Betoljuk a sütőbe, és légkeverés mellett kb. 20 perc alatt megsütjük, menet közben egyszer megfogatva a húsokat, hogy mindenhol egyenletes színe és ropogós bundája legyen.
Azon melegében tálaljuk, kínálhatunk mellé salátát vagy sült zöldséget, és persze valamilyen finom mártogatóst.
Forrás: iStock