Sok szülő figyel arra, hogy gyermekének már az iskoláskor kezdetén megadja a lehetőséget a nyelvtanulásra. Ezt a képességet játékosan is lehet fejleszteni, például a Compaya társasjátékbolt idegen nyelvű társasjátékaival.
Igen nagy itt a kínálat, nemcsak angol és német, hanem még francia nyelven írt játékszabályokkal rendelkező társasok is vannak. A kisebb gyermekek számára azonban ez még sokszor nehezen használható, el kell érni egy bizonyos fejlettségi szintet, hogy megértsék az idegen nyelvű szöveget.
Hasznos lehet kezdetben még olyan terméket választani, amely nyelvfüggetlen, azaz anélkül is élvezhető, hogy komolyabban kellene ismernünk az angolt vagy a németet.
Több ilyen is kapható a Compayánál, ami nem véletlen, hiszen ők maguk társasjáték-kiadással is foglalkoznak, sok esetben nekik köszönhetőek egy-egy sikeres játék magyar változatai. Van néhány, ami díjat is nyert – vagy legalábbis jelölték rá! Ezekből szemezgetünk.
Talán van, aki hallott már a Ganz schön Clever társasjátékról, ennek változata a gyerekeknek szóló KIDS. Már 5 éves kortól játszható, 2-4 fő vehet részt a partiban. A játékidő rövid, mindössze 15 perc.
A játék lényege, hogy olyan dobókockákkal kell dobni, melyek oldalai színesek, illetve valamilyen mintát ábrázolnak. Ezt követően a játékosok előtt lévő papíron meg kell találni és kihúzni a szimbólumokat, amelyek a dobás alapján kerülnek kiválasztásra.
Figyelni kell nagyon, és persze taktikázni is kell néha. Az alaptörténet szerint egy szülinapi partin vagyunk, ahol színes lufik, gyertyák, sütemények és ajándékok színesítik a hangulatot.
A Ganz Schön Clever Kids társasjáték elérhető magyar, angol és német nyelven is a fent említett webáruházban. Ha nyári kiránduláshoz keresünk egy népszerű társast a gyerkőcnek, amellyel akár az újonnan megismert külföldi barátaival is társasozhat, ez remek választás!
Nagyon jól fejleszti a koncentrációt, szép a grafikája, és a gyerekek imádják! Ami miatt még nagyon szerethető: 2022-ben az Év gyerekjátéka (Kinderspiel des Jahres) díjra jelölték!
Magyarul: Kuruzsló és Tsa. – Quedlinburgi Futam. Ez a társas szintén gyerekeknek készült, és ugyanúgy jelölték 2022-ben az Év gyerekjátéka díjra, amelyet végül a Zauberberg nyert el.
A Quedlinburgi Futam is pörgős játék, 25 percbe telik, míg végigér valaki a pályán. Itt is versenyezni kell, ki ér előbb célba. A játéktábla grafikája csodás, a kiegészítők is nagyon szépek, a gyerekek örömmel veszik a kezükbe az állat formájú bábukat.
Ennek a játszásához sem kell nyelvtudás, de később lehet vele gyakorolni az angolt.