Vannak dolgok, amiket az ember gyerekkorában kifejezetten utál, ilyen volt nálam a káposztás pogácsa (meg minden más káposztás dolog is, többek között).
Aztán a tinédzserkor végére elmegy a kedvünk a lázadástól, és megkóstolunk mindent, amire mások azt mondják, hogy finom. Sőt, szerintem egy kicsit az ízlelésünk is megváltozik, már ami engem illet. Nagymamám a mai napig nem tud napirendre térni afelett, hogy egy vékonyka, rettenetesen finnyás gyerekből egy szakácstudományba szerelmes (majdnem), mindent megevő felnőtt lettem. És most én vívom az evéssel kapcsolatos harcokat a gyerekeimmel, bár a tapasztalataim miatt semmit nem erőltetek, inkább olyat főzök-sütök, ami tuti siker.
Forrás: Hajós Ágnes
Szóval, visszakanyarodva a káposztához, hoztam egy pogireceptet, ami tökéletes arra, hogy a hűtőben már egy hete árválkodó, hirtelen ötlettől vezérelve megvásárolt káposztát felhasználjuk. De ha van maradék párolt káposzta, összevágva az is tökéletes benne. Ja, és a gyerekeim is megették! 🙂
Hozzávalók:
Elkészítés: A káposztát durvára reszeljük. Egy lábasban felhevítünk 1 evőkanál kacsazsírt, hozzáadjuk a káposztát. Megsózzuk, borsozzuk, kevergetve pirítani kezdjük. Mikor már majdnem puha, 1 kávéskanál cukorral megszórjuk. Addig kevergetjük, míg enyhén megbarnul. Félretesszük, kihűtjük.
A tejet langyosra melegítjük, elkeverjük benne a másik kávéskanál cukrot és az élesztőt, felfuttatjuk.
Egy tálba tesszük a lisztet, a 10 dkg kacsazsírt, 1 tojást és az élesztős tejet. Összegyúrjuk, nedves konyharuhával letakarva langyos helyen duplájára kelesztjük.
Lisztezett deszkán 1 cm vastagra nyújtjuk, elosztjuk rajta a káposztát. Két oldalról középre hajtjuk a tésztát, majd alulról és felülről is.
Forrás: Hajós Ágnes
Forrás: Hajós Ágnes
Ismét vékonyra nyújtjuk (ha kell, lisztet szórunk rá, hogy ne ragadjon), majd megismételjük az előző hajtogatást. Végül 1,5 cm-esre nyújtjuk, késsel megmintázzuk a tetejét, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, 180 fokos sütőben készre sütjük.
Forrás: Hajós Ágnes