Az egyik kedvencem ez a sütemény, nálunk igazi karácsonyi klasszikusnak számít. A tangó szelet csokis és vaníliás, mutatós és megunhatatlan, úgy emlékszem, gyerekkoromban a tetejére pakolt kis piskótatallérok miatt szerettem nagyon.
A lapok sütését sokan macerásnak gondolják, de ez nem így van. Igen egyszerűen és gyorsan megsüthetjük a lapokat, majd a krémmel összeállíthatjuk a süteményt. Nagy előnye, hogy az ünnep előtt már 1-2 nappal megsüthetjük, így legalább az ízek jól összeérnek, és a tetejére pakolt piskótatallér, melyet készen megvásárolhatunk, kellően megpuhul.
Forrás: Kard Éva
Tálalás előtt ízlés szerint szeletelhetjük kisebb kockákra, esetleg hosszabb csíkokra, vagy mint ahogy én is tettem, kiadósabb, nagyobb szeletekre, hiszen nálunk mindenki rajong érte.
Forrás: Kard Éva
Hozzávalók egy 20 x 30 cm-es tepsihez:
A tésztához:
A krémhez:
A tetejére:
Elkészítés: A tésztához a lisztet keverjük össze a sütőporral, majd morzsoljuk össze a margarinnal. Ezután keverjük hozzá a porcukrot és a kakaót, majd adjuk hozzá a tojást és 1 evőkanál tejfölt. Gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát, hogy könnyen nyújtható legyen. Ha szükséges, akkor apránként adjunk hozzá még tejfölt.
Felezzük el a tésztát, majd nyújtsuk ki tepsi méretűre. A tepsi hátlapját zsírozzuk és lisztezzük meg, tegyük rá a kinyújtott lapot, majd villával néhány helyen böködjük meg. A másik tésztával is így járjunk el. Én lisztezett sütőpapíron nyújtom ki, és a papírral együtt teszem át a tepsire, így egyszerűbb megsütni a lapokat.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-12 perc alatt világos színűre. Én légkeverésnél 160 fokon 10 percig sütöttem. A sütőből kivéve tegyük a lapot rácsra, és hűtsük ki egészen.
A krémhez a pudingport keverjük simára egy kevés tejjel. A maradék tejet tegyük fel melegedni, majd amikor már majdnem forr, öntsük hozzá a pudingos keveréket. Ezután állandó keverés mellett pár perc alatt főzzük sűrűre, majd hűtsük ki egészen.
A porcukrot és a vaníliás cukrot keverjük habosra a margarinnal, majd apránként keverjük hozzá a teljesen kihűlt pudingot.
Az egyik tésztalapot tegyük bele a tepsibe, melynek a hátlapján sütöttük, majd kanalazzuk rá a krém 2/3 részét.
Egyenletesen simítsuk el, helyezzük rá a másik lapot, majd tenyérrel egy kicsit nyomkodjuk le. Ezután kanalazzuk rá a megmaradt krémet, majd szintén egyenletesen simítsuk el.
A krém tetejére ízlés szerint helyezzük rá a piskótatallért, majd olvasztott csokoládéval csorgassuk meg. Ezután tegyük be a sütemény a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen és az ízek jól összeérjenek.
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
Forrás: Kard Éva