A bundás csirke sokak kedvence, de az olajszag és a macerás panírozás miatt kevesen állnak neki, ami teljesen érthető. Ha viszont sütőben sütjük, olaj nélkül, akkor sokkal egyszerűbb a dolgunk, ráadásul egészségesebb és kalóriaszegényebb is a rántott húsunk!
Isteni finom, nagyon ropogós a bundája, a hús pedig szaftos és omlós ezzel a módszerrel, és semmilyen zsiradékra nincs szükség hozzá, így könnyebben emészthető, diétázóknak vagy akár epegondokkal küzdőknek is nagyon jó alternatíva lehet, de azoknak is, akik nem szeretnek az olaj mellett állni, és valószínűleg ezzel mind így vagyunk, ráadásul a bundázás is egyszerűbb, mint a klasszikus panírozás.
A fűszeres bundához a beízesített csirkedarabokat tojással kikevert joghurtban kell marinálni, legalább 2 óra ajánlott, hogy a hús rostjai fellazuljanak ebben a pácban, majd fűszeres, kukoricakeményítővel és kis sütőporral elvegyített lisztben megforgatni alaposan, és egy kicsit várni, hogy a joghurtos-tojásos keverék átitassa a lisztes bundát. Ezután mehet is a sütőbe, és fél óra után már tálalhatjuk is a ropogós-omlós csirkefalatokat.
Hozzávalók:
Elkészítés: A csirkehúst 5-6 centis darabokra vágjuk. Egy tálban összekeverjük a pirospaprikát, a kurkumát, a cayenne borsot, a fokhagymaport, a fehérborsot, a sót és a barna cukrot, a keverékből 2 teáskanálnyival megszórjuk a csirkét, alaposan összeforgatjuk, a többit félretesszük.
Egy tálba felütjük a tojásokat, hozzáadjuk a joghurtot és teáskanálnyi sót, simára keverjük, majd beleforgatjuk a befűszerezett csirkedarabokat, lefedjük, és a hűtőbe tesszük legalább 2 órára, de akár egész éjszakára.
Sütés előtt a lisztet, a kukoricakeményítőt, a sütőport és a félretett fűszerkeveréket alaposan összekeverjük egy tálban, és a csirkedarabokat megforgatjuk benne, jól rányomkodjuk, és sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk, 5 percet várunk, hogy a joghurtos-tojásos keverék átitassa a lisztes bundát, majd 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30 percet sütjük, a 20. perc körül átforgatjuk, hogy mindenhol kellően ropogósra süljön.
Azon melegében tálaljuk, ízlés szerint főételként körettel, salátával, de mártogatóssal, csak magában nassolni vagy vendégvárónak is nagyon finom.