Írd be, mit keresel:

Palacsinta szebben – zabliszttel, kókuszos krémmel és meggyszósszal

Nekem és a palacsintának nem nyúlik vissza túl régre a kapcsolatunk. Biztos említettem már hosszú bénázásomat, miszerint vagy másfél évig szenvedtem, mire sikerült az első egész darabot elkészíteni...

Cookta - 2024.01.22.
Palacsinta szebben – zabliszttel, kókuszos krémmel és meggyszósszal

Én ugyanis, mint abszolút óvatos háziasszonyka, takaréklángon álltam neki, nehogy odaégjen. Amiből persze az lett, hogy nem sült át, és végül kanállal kellett enni. Én meg felhúztam magam, és úgy döntöttem, ezt a műveletet meghagyom a nagymamáknak. Aztán egyszer egy ismerősöm félig szigorúan megjegyezte, hogy egy édesanyának illik azért ezt tudni… Ekkor elszégyelltem magam, és csodák csodája: a következő adag sikerült! Azóta egyszerre két serpenyőben sütöm, nem győzöm kivárni. 🙂

A mostani változat egy vendégségre készült, szerettem volna kitenni magamért, és szerencsére egyértelmű volt a siker. A tészta zabliszttel készült, a töltelék kókusztejes pudinggal, az egész meggyraguval tálalva. Nagyon jó lett – próbáljátok ki!

Kókuszkrémes zabpalacsinta balzsamos meggyszósszal

Hozzávalók 12 darabhoz:
A palacsintákhoz:

  • 25 dkg zabliszt
  • 2 tojás
  • 2,5 dl buborékos víz
  • 2,5 dl tej
  • kevés olaj a sütéshez

A töltelékhez:

  • 1 csomag vaníliás, főzni való pudingpor
  • 5 dl kókusztej
  • ízlés szerint édesítő

Valamint:

  • 50 dkg magozott meggy
  • 5 evőkanál barna cukor
  • 4 dl vörösbor
  • 2 dl balzsamecet

Elkészítés: A lisztet simára keverjük a többi hozzávalóval, fél órát pihentetjük. Ismét megkeverjük, ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk kevés vízzel. A szokásos módon palacsintákat sütünk.

A töltelékhez a pudingport simára keverjük fél dl kókusztejjel. A többit felforraljuk, majd hozzáöntjük a keveréket. Mérsékeljük a lángot, állandóan keverve besűrítjük, ízlés szerint édesítjük.

A meggyraguhoz a barna cukrot egy tapadásmentes edényben karamellizáljuk, felöntjük a borral és a balzsamecettel. A felére beforraljuk, hozzáadjuk a meggyet, majd még 5-6 percig főzzük.

Tálalás előtt a palacsintákat megtöltjük a kókuszos krémmel, oldalaikat behajtjuk, feltekerjük, a meggyszósszal leöntve tálaljuk.

Forrás: Hajós Ágnes

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.