A csirkemáj szuper alapanyag: olcsó, sovány, gyorsan elkészül, tele van fehérjével, ráadásul sokféle módon variálható. Rántva és resztelve is finom, baconbe göngyölve igazi klasszikus, de süthetünk belőle a hamburgerhez hasonló lepénykéket is.
Rengeteg fontos tápanyagot tartalmaz a máj, ráadásul tele van olyan vitaminokkal, amelyekhez nehezebben jut hozzá a szervezetünk, ezért érdemes is rendszeresen fogyasztani. Sok A- és B12-vitamint tartalmaz, valamint jelentős mennyiségű vasat, emiatt vérszegények és hölgyek kiemelt figyelmébe ajánljuk. Aki idegenkedik a belsőségektől, az nyugodtan készítsen belőle burgert, így elveszti belsőség-jellegét, és mondhatjuk: nagyon finom!
Mivel a máj elég leveses, ezért egy kis finomra aprított kenyérrel érdemes összedolgozni, hogy kellő állagot kapjunk a formázáshoz, és a fűszerekkel nem érdemes spórolni. Most egy kis sárgarépa is került bele, finomra aprítva vagy reszelve is belekeverhető, nagyon jót tesz az állagának és ízének is, a kész burger önmagában salátával, tetszőleges körettel vagy buciba téve a szokásos hamburger-kellékekkel is működős!
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, 2 evőkanál olajon megdinszteljük, sózzuk, borsozzuk, majd félretesszük. A sárgarépát meghámozzuk, lereszeljük.
A kenyeret felkockázzuk, késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, a leveskockát, és 2 evőkanál olajat, és egészet morzsásra összemixeljük, majd egy keverőtálba öntjük. A késes robotgépben több részletben a megtisztított csirkemájat pépesítjük, ezt is a keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, a mustárt, a dinsztelt hagymát és a reszelt répát, sózzuk, borsozzuk, és alaposan összedolgozzuk, ha nagyon lágy lenne, kevés zsemlemorzsát adhatunk hozzá.
Egy serpenyőben egész kevés olajat forrósítunk, maréknyi adagot veszünk ki a májas masszából, a tenyerünkben lepénnyé formázzuk, és oldalanként 4-5 perc alatt megsütjük.
Azon melegében tálaljuk, ízlés szerint salátát, sült vagy párolt zöldséget, bulgurt, rizst vagy krumplipürét kínálhatunk mellé, de friss kenyérrel és csalamádéval is nagyon finom, de természetesen tehetjük hamburgerzsemlébe is.