A digitalizáció életünk számos területét érintette az elmúlt években: a vendéglátástól kezdve a mindennapokon át most már a kötelező biztosításokhoz is megérkezett.
A megfelelő biztosítás megkötésében a Genertel Biztosító is tud segíteni. 2025. január 1-jétől egy nemzetközi döntés értelmében a Zöldkártya Rendszer minden tagállamának hatóságai kötelesek elfogadni a zöldkártyát hordozható elektronikus eszközön bemutatva. A PDF formátumú változatát kell biztosítani igazolásként, így nincs szükség arra, hogy külön kinyomtassuk. Ez a verzió természetesen teljes mértékben megegyezik a papíralapú változattal és azzal egyenértékű. Nem szűnik meg a kinyomtatott verzió, továbbra is szabadon felhasználható az eddigi szabályok szerint.
A zöldkártyánkat biztosítótól függően vagy automatikusan fogjuk megkapni, vagy külön igényelni kell a kötelező biztosítási szerződésünk létrejöttét követően. A kártya a rajta feltüntetett időszakon belül, a területi érvényesség szerinti országokban lesz érvényes. Fontos, hogy a dokumentum csak a biztosító által megküldött formátumban és adattartalommal használható. Általánosságban ajánlott továbbra is egy kinyomtatott zöldkártyát tartani a gépjárműben, hogy az előre nem látható nehézségekre felkészüljünk. Ha például lemerül a telefon, jó, ha kéznél van a fizikai kártya.
A zöldkártya a bizonyítéka a meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnak. A Zöldkártya Rendszerben résztvevő államok a biztosítási fedezet igazolásaként fogadják el ezt a kártyát. A legtöbb európai ország tagja ennek a rendszernek, de néhány Európán kívüli tagállam is van, mint például Marokkó, Tunézia és Izrael.
2020-ban az egyszerűsítés és az ügyintézés felgyorsítása miatt lépett életbe a fekete-fehér kártya használata. Ennek nagy előnye, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezeti igazolását akár otthon is ki lehet nyomtatni. Nem kell külön elmenni az egyik irodába, sorban állni, órákat tölteni az ügyintézéssel. Ez a változat éppolyan hivatalos lehet, mintha a biztosító adta volna ki.
Nem kell továbbra sem zöld papírt használni a nyomtatáshoz, de vannak bizonyos megkötések. Csak A/4-es fehér lapra nyomtathatjuk fekete festéket használva.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás használata mellett a megfelelő szerződés megkötése is nagyon egyszerűen megoldható. Ki sem kell otthonról tenni a lábunkat, online minden elintézhető. Az ajánlatot is nagyon gyorsan megkapjuk, így biztosítót is egyszerűen lehet váltani évfordulónál.